KÉK HÍREK
A Rovatból

Azt ígérte, leveszi a rontást a takarítónőjéről, aki cserébe ráíratta a 25 milliós házát, amiből aztán a csaló kirúgta

Egy másik, 86 éves áldozatától néhány hónap alatt 840 ezer forintot csalt ki a kiskunfélegyházi nő átoklevétel, áldás és szerencse ígéretével.


Ingatlant, ékszert és több százezer forintnyi pénzt csalt ki áldozataitól egy kiskunfélegyházi nő, miután azt ígérte nekik, hogy leveszi róluk a rontást - olvasható az ügyészség oldalán.

Az egyik becsapott ember a takarítónője volt, akinek azt kezdte sulykolni, hogy azért mennek rosszul a dolgai, mert rontás van rajta. Felajánlotta, hogy "megtisztítja" az ékszereit a rontástól, ezért a hiszékeny asszony odaadta a munkaadójának az összesen közel félmillió forint értékű arany nyakláncait, gyűrűit, karkötőit, és 400 ezer forint készpénzt.

Ezeket aztán megpróbálta visszaszerezni, miután az ígért pozitív változások nem következtek be az életében. De félt is a nőtől, aki azzal tartotta folyamatosan nyomás alatt, hogy ismeretlen nyelven beszélt körülötte, ezért félt, hogy átkot szór rá.

A csalónak aztán arra is sikerült rávennie a takarítónőt, hogy a saját és idős édesanyja tulajdonában lévő házat írassa a nevére, és a berendezési tárgyakról is lemondjon a javára.

Cserébe megígérte, hogy a nő és édesanyja is a házban maradhat. A csaló úgy jutott hozzá a 25 millió forint értékű ingatlanhoz, hogy az adásvételi szerződésben szereplő 18 millió forintot egyáltalán nem fizette ki, ráadásul amint megszerezte, el is adta azt 15 millió forintért, korábbi ígérete ellenére pedig kiköltöztette a házból az ott lakókat.

A nő a szomszédságában lakó 73 éves férfit is megpróbálta becsapni, hogy értékeket csaljon ki tőle. Azzal hízelgett neki, hogy nem hiszi el, mennyi idős, olyan jól tartja magát, elkérte az iratait, majd a figyelmét elterelve megszerezte a személyi igazolványát és lakcímkártyáját. Ezután egy ismerőse a lopott igazolványokkal a bácsinak kiadva magát bekötött fejjel, szájmaszkot viselve ügyvéd előtt ajándékozási szerződést kötött a az idős férfi ingatlanjára. A szomszéd szerencséje az volt, hogy egy jóakarója figyelmeztette őt a csalásra, így végül nem került a csalóhoz a lakása.

Nem járt ilyen jól az a 86 éves áldozat, akitől a nő átoklevétel, áldás és szerencse ígéretével néhány hónap alatt 840 ezer forintot csalt ki.

A csalónak a fenti tettei mellett azért is felelnie kell, hogy a rendőrségen tett valótlan tartalmú bejelentésekkel a fiát rablás miatt, a lányát és annak élettársát lopás miatt jelentette fel. A kiskunfélegyházi rendőrök által folytatott nyomozások mindkét esetben tisztázták a hozzátartozókat.

Az ügyészség a nőt többrendbeli jelentős kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalással, továbbá hamis váddal, közokirattal visszaéléssel és hamis magánokirat felhasználásával vádolta meg, és indítványozta, hogy végrehajtandó büntetést szabjanak ki rá. A jelenleg letartóztatásban lévő csaló bűnösségéről a Kiskunfélegyházi Járásbíróság fog dönteni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Kiderült, hogy mi okozhatta a balesetet az M1-esen, amiben egy 10 éves gyerek és három felnőtt halt meg
A roncsba szorult utasokat tűzoltók szabadították ki, a helyszínre mentőhelikopterek is érkeztek. A tragédia körülményeit még vizsgálják.


Kedden délután súlyos közlekedési baleset történt az M1-es autópályán, Biatorbágynál. Egy angol rendszámú Seat egyterű hátulról belerohant egy bolgár kamionba a Budapest felé vezető oldalon, a Sasfészek pihenő közelében, a 22-es kilométernél.

Az autóban összesen heten utaztak. Négyen, köztük három felnőtt és egy 10 éves kisgyermek, a helyszínen életüket vesztették. A másik három gyerek súlyos, életveszélyes állapotban került kórházba.

A Tények információi szerint

a kamion a külső sávban haladt, amikor a mögötte érkező jármű nagy sebességgel nekiütközött. A Seat sofőrje vélhetően nem tudott időben fékezni.

A helyszínre több mentőegység is érkezett, köztük mentőhelikopterek és gyermekrohamkocsik. Az Országos Mentőszolgálat szóvivője, Győrfi Pál azt közölte: „A három túlélő – mind gyermek – állapota kritikus, az ő életükért ezekben a percekben is küzdenek.” A mentők a helyszínen életmentő beavatkozásokat hajtottak végre, majd a sérülteket kórházba szállították.

„A baleset következtében öt ember az autóba szorult, őket az érdi, tatabányai, fővárosi és bajnai hivatásos, valamint a bicskei önkormányzati tűzoltók feszítővágó segítségével a roncsból kiszabadították, majd átadták a mentőszolgálat munkatársainak” – mondta el Némethy Zita Gabriella, a vármegyei Katasztrófavédelem helyettes szóvivője a Tények riportjában.

A mentés több órán át tartott. A tragédia idején az M1-es autópályán jelentős torlódás alakult ki. A Budapest felé vezető oldalt teljesen lezárták, a Hegyeshalom felé haladó sávban pedig a belsőt zárták le a mentés idejére. Az Útinform tájékoztatása szerint a torlódás Budapest felé 4-5 kilométeres, míg az ellenkező irányban 2-3 kilométeres volt.

A baleset pontos körülményeinek vizsgálata jelenleg is tart.

A Tények riportját a tragikus balesetről itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Tragédia Leányfalun: halálos baleset történt egy kertben a vihar után
Egy férfi a saját udvarán dolgozott a viharkárok eltakarításán, amikor végzetes baleset érte. A kiérkező mentők már csak a halálát tudták megállapítani.


Szörnyű baleset történt Leányfalun, a település északi részén, egy kis utcában. Egy férfi feltehetően a viharban kidőlt fát próbálta feldarabolni saját kertjében, amikor leesett a létráról és a helyszínen életét vesztette - számolt be a Leányfalu Vöröskő Önkéntes Tűzoltó Egyesület.

A helyi tűzoltók a közösségi oldalukon osztották meg a szívszorító történetet. Mint írták: egy lakossági bejelentés alapján ők értek ki elsőként a helyszínre, de egyértelmű volt, hogy már nem tudtak segíteni a bajba jutott férfin.

„A kiérkező mentőszolgálat munkatársai is csak az elhalálozás tényét tudták megállapítani” - közölték.

Az egyesület a bejegyzés végén részvétét fejezte ki az elhunyt hozzátartozói és barátai felé.

A Katasztrófavédelemhez kedden késő délelőttig hatezernél is több bejelentés érkezett, jórészt a hétfőn kitört viharokkal összefüggésben. A vészhelyzetek, kárelhárítások több mint a felét délutánra felszámolták, de jelenleg is megfeszített erővel dolgoznak az ország több száz helyszínén.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Szörnyű tragédia az M1-esen: egy gyerek és három felnőtt halt meg Biatorbágynál
A baleset helyszínére tíz mentőegységet, köztük mentőhelikoptert és gyermekrohamkocsit is riasztottak.


Három felnőtt és egy gyermek meghalt, három gyermeket pedig életveszélyes sérülésekkel szállítottak kórházba, miután az M1-es autópályán Biatorbágynál baleset történt kedden délután – közölte az Országos Mentőszolgálat az MTI-vel.

Győrfi Pál, az OMSZ kommunikációs és PR-vezetőjének tájékoztatása szerint a helyszínre tíz mentőegységet, köztük mentőhelikoptert és gyermekrohamkocsit is riasztottak.

A balesetben egy gyermek és három felnőtt meghalt, három gyermeket helyszíni életmentő beavatkozások, állapotstabilizálás után életveszélyes állapotban szállítottak kórházba.

Az Útinform azt írta: az M1-es autópályán, Biatorbágy térségében egy kamion és egy személyautó ütközött össze a 23-as kilométernél kedd délután.

A balesethez mentőhelikopter érkezett, ezért a Budapest felé tartókat megállították, a rendőrök a 27-es jelű Zsámbék csomópontban kiterelik a főváros felé tartó járműveket az autópályáról.

A torlódás a csomópont előtt 10 kilométeres. Az ellenkező, Hegyeshalom felé vezető oldalon korábban a mentésre érkezett jármű a belső sávot foglalta el, a sávzárás abban az irányban már megszűnt, de 6-7 kilométeres a torlódás, és a további nézelődés miatt várhatóan nem fog gyorsan feloszlani.

A katasztrófavédelem honlapja szerint a baleset következtében öt ember beszorult a járműbe, őket a tűzoltók feszítővágó segítségével emelték ki.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
RTL: Megerőszakolhatott egy 16 éves lányt a CATL egyik kínai középvezetője Debrecenben
A kollégista lány és a kínai férfi egy online chatoldalon ismerkedhetett meg. Többször találkoztak. A férfi akkor válhatott erőszakossá, amikor áldozata szakítani akart.


Megerőszakolhatott egy kínai férfi egy 16 éves lányt Debrecenben. Az RTL Híradó úgy tudja,

június közepén tartóztatták le a 35 év körüli gyanúsítottat, aki információik szerint a CATL-nél középvezető beosztásban dolgozott.

A Híradó úgy tudja: a kollégista lány és a kínai férfi egy online chatoldalon ismerkedhetett meg még a nyár elején. Többször találkoztak, aztán a lány szakítani akart. Információik szerint az utolsó találkozót a férfi lakásához beszélték meg.

Az RTL Híradó úgy tudja, ekkor történhetett az erőszak.

A mérnököt információik szerint azzal gyanúsítják, hogy a lányt erőszakkal fogva tartotta, majd akarata ellenére közösült vele, csak utána engedte el.

A férfit júniusban tartóztatták le, miután az áldozat családja feljelentést tett.

A Hajdú-Bihar vármegyei főügyészség szóvivője elmondta: a rendőrség súlyosabban minősülő szexuális erőszak miatt hallgatott ki gyanúsítottként egy kínai állampolgárt. Ha bebizonyosodik róla, hogy bűnös, akár 10 évre is börtönbe csukhatják.

Az RTL Híradó megkeresésére a debreceni CATL azt közölte: tudnak az ügyről, amit úgy kommentáltak: elítélik az erőszak minden formáját.


Link másolása
KÖVESS MINKET: