HÍREK
A Rovatból

„Az emberek joggal dühösek a kormányra” – így reagált az ellenzék a benzinárstop megszüntetésére

A Párbeszéd szerint hiába mutogat Brüsszelre meg a szankciókra a kormány, saját kudarcáról adott hírt Hernádi Zsolt és Gulyás Gergely kedden késő este.


Mint azt megírtuk, kedden késő este rendkívüli kormányinfón jelentették be, hogy aznap 23 órától megszűnik a benzinárstop. Ez azt jelenti, hogy már nincs hatósági ár, mindenkinek piaci áron kell tankolni.

A váratlanul bejelentett, mégis várható döntésre az ellenzék is reagált.

A Jobbik szerint „befuccsolt a kommunista módon használt üzemanyag-ársapka”.

„Mára világossá vált, hogy az üzemanyag-ársapka működésképtelen. A kormány több mint egy éve használta a kommunista időket idéző ársapkát, amely mára azt eredményezte, hogy Magyarország a szocialista időket idéző hiánygazdasággá vált. Az emberek joggal dühösek a kormányra, hogy az ünnepek előtt ilyen bizonytalan helyzetbe sodorta őket, így nemcsak a kiugróan magas inflációval, a gyenge forinttal, de még az üzemanyaghiánnyal is meg kell küzdeniük”

- írták közleményükben.

A párt szerint „a miniszterelnök háborút indított az európai közösség ellen, aminek az lett az eredménye, hogy a cukron, olajon és egyéb termékeken túl az uniós támogatásokat is befagyasztotta”. Hozzátették, hogy ők olyan Magyarországban hisznek, „ahol nem kommunista eszközökkel akadályozzák a vállalkozásokat, ahol nem kell hiánygazdaságra felkészülni és ahol nem emészti fel a béreket a gyenge forint és az Európában is kiugróan magas áremelkedés”.

A Párbeszéd így értékelte a döntést a Facebookon:

„Hiába mutogat Brüsszelre meg a szankciókra, saját kudarcáról adott hírt Hernádi Zsolt MOL-vezér és Gulyás Gergely Orbán-miniszter. Benzinárstop: stop. Alkalmatlanság: on”.

Hernádi Zsoltot sem kímélték: „A MOL-vezér hiába beszélt remegő hangú kisfiúként, ő nem más, mint egy gigapénzeken ülő, monopolhelyzetben dőzsölő NER-lovag, aki minden problémát másra hárít. Hernádi ugyanúgy alkalmatlan, mint az Orbán-kormány”.

Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke még ennyit fűzött hozzá saját Facebook-oldalán: „»Tisztelt hölgyeim és uraim! A MOL eddig bírta!« - mondta Hernádi Zsolt vezérigazgató az ársapkás benzin megszüntetésének kormányinfós mai bejelentésén, 1 hónappal azután, hogy a MOL rekord magas, 262 milliárdos 3. negyed évi nettó nyereséget jelentett be. Szegények, nem bírták tovább.”

Az LMP azt közölte, hogy már „hónapok óta teljesen egyértelmű volt, hogy a kormány politikája fenntarthatatlan”. A párt szerint ha idén nyáron bevezetik az általuk javasolt klímabérletet, akkor nem alakult volna ki válság. Úgy vélik, „radikális zöldfordulat” az egyetlen megoldás erre a helyzetre.

A Momentum röviden csak annyit reagált a Facebookon, hogy

„a Fidesz természetesen hazudik. Az országossá fajult üzemanyaghiányt csak és kizárólag a Fidesz ROSSZ KORMÁNYZÁSA okozta.”

Két humorosabb posztot is megosztottak még a témában. Az egyikben azt írták: „»Ezek legalább kormányozni tudnak.« Bocs, nem ide.” A másikban pedig ezt: „Ma esti híreink: Portugália - Svájc 6:1; Fidesz - Közgazdaságtan 0:1”

Márki-Zay Péter először azt írta Facebook-oldalán:

„Milyen érdekes, hogy ezek a szankciók csak Magyarországot sújtják és a többi uniós országban biztosított az ellátás... Hazudtok reggel, délben, este. Most éppen este”.

Majd megosztotta a Fidesz múlt hét eleji közleményét, amelyben még arról írtak, hogy biztosított az ellátás, van elérhető üzemanyag, ha viszont a baloldal lenne hatalmon, már országos üzemanyaghiány lenne.

„November 28-án az alábbi közleményt adta ki a Fidesz. Hát lelepleződtek, valójában ők is baloldaliak, és Gyurcsány kottájából játszanak” - fűzte hozzá a volt ellenzéki miniszterelnök-jelölt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Clinton 27 éve megkérte Orbánt, hogy támadja meg Szerbiát, de a magyar miniszterelnök nemet mondott
A miniszterelnök a szombati DPK-gyűlésen beszélt arról, hogy 1999-ben a Vajdaságon keresztül egészen Belgrádig kellett volna támadást indítani. A visszautasítás szerinte megóvta az országot.


Egy 27 évvel ezelőtti történetet elevenített fel Orbán Viktor szombaton Szombathelyen: állítása szerint Bill Clinton akkori amerikai elnök telefonon kérte fel Magyarországot, hogy indítson szárazföldi támadást Szerbia ellen a délszláv háború idején.

A miniszterelnök a háborúellenes gyűlésen azt mondta, 1999-ben, amikor a jugoszláviai háború magasabb fokozatra kapcsolt, Clinton arra kérte őt, hogy nyissa meg a déli frontot, és Magyarország a Vajdaságon keresztül támadja meg a szerbeket egészen Belgrádig.

„Az kellett, hogy az amerikai kormány kérésére azt mondtuk, hogy No Sir. Ha akkor olyan miniszterelnökünk van, aki csak azt mondja, hogy Yes Sir, akkor nyakig álltunk volna a háborúban”

– magyarázta Orbán, aki szerint abban maradtak, hogy a témát a következő NATO-csúcson beszélik meg személyesen, de az soha többé nem került elő.

„Lehet nemet mondani, ha van vér a pucában” – tette hozzá Orbán.

Magyarország 1999. március 12-én csatlakozott a NATO-hoz, hetekkel a jugoszláviai légihadjárat megindítása előtt. A szövetségen belül 1999 tavaszán vita zajlott szárazföldi erők esetleges bevetéséről, amit különösen a brit kormány szorgalmazott. A Washington Post egy korabeli, májusi cikke szerint Magyarország akkoriban kizárta, hogy területét egy esetleges szárazföldi invázió felvonulási terepeként használják.

A miniszterelnök a gyűlésen a fiataloknak azt üzente, hogy ne a kormány, hanem Brüsszel ellen lázadjanak, megkérdőjelezte a közvélemény-kutatások hitelességét, és gúnyolódott egy kicsit az MSZP-n.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Orbán üzent a fiataloknak: Vegyétek komolyan magatokat, a kamulázadás nem ér semmit
Orbán Viktor a szombathelyi DPK-gyűlésen a családok felelősségét hangsúlyozta a fiatalok meggyőzésében. A Fideszre szavazást a jövő melletti, a Tiszára voksolást pedig a jövő elleni döntésként mutatta be.
Marton Máté - szmo.hu
2026. február 07.



Egy 18. születésnapját ünneplő, első választására készülő fiatal is fellépett a színpadra a szombathelyi Digitális Polgári Körök gyűlésén, ahol Orbán Viktor köszöntötte, majd a fiatalok megszólításáról beszélt. A miniszterelnök szerint a szülőknek kell meggyőzniük a fiatalokat, és nem szabad őket leírni az alapján, hogy egyesek mit skandálnak a tüntetéseken.

A kormányfő a „mocskos Fidesz” rigmusra utalva azt mondta, az emberek mindenfélét mondanak, de szerinte ettől még bízni kell a fiatalokban.

„A fiatalok a mi gyerekeink, bízni kell bennük, értelmesen kell szólni hozzájuk, nem mondunk le róluk. Aki fiatalként a Tiszára szavaz, a saját jövője ellen, aki a Fideszre, a saját jövője mellett szavaz”

– fogalmazott Orbán Viktor.

A miniszterelnök ezután a lázadás irányát is kijelölte a fiataloknak, akiknek szerinte nem kamulázadni kellene. „A magyar kormány ellen nem nagy kunszt lázadni, lázadjatok Brüsszel ellen, onnan fenyegetnek minket” – üzente. Személyes példát is hozott:

szerinte van, akinek a vérében van a lázadás, ő maga is azért lett Újpest-szurkoló, mert otthon mindenki fradista volt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Tisztességes kommunikációt kér Orbán Viktortól a Magyar Péteres AI-videó miatt az Európai Bizottság
Orbán Viktor miniszterelnök egy mesterséges intelligenciával készült videót posztolt, amelyben Ursula von der Leyen és Magyar Péter szerepel. A Bizottság szerint ez félrevezető, és a platformok felelősségére emlékeztetett.


Tisztességes kommunikációra és a félrevezetés elkerülésére szólította fel az Európai Bizottság Orbán Viktort, miután a miniszterelnök egy Ursula von der Leyent és Magyar Pétert ábrázoló deepfake videót tett közzé a Facebookon. A posztot már több mint másfél millióan látták.

A mesterséges intelligenciával készült videóban az Európai Bizottság elnöke arra kéri Magyar Pétert, hogy küldjön pénzt Ukrajnába, amire Magyar karaktere azt válaszolja, hogy ehhez előbb választást kell nyernie.

Az Euronews megkérdezte a Bizottság szóvivői szolgálatát az ügyről, a brüsszeli testület pedig egyértelmű üzenetet fogalmazott meg.

„Vannak tiszteletteljes módjai is annak, hogy valaki kifejezze az eltérő politikai nézeteit. Arra szólítok fel, tiszteletteljesen fejezzék ki a véleményüket”

– mondta Paula Pinho, az Európai Bizottság vezető szóvivője. Kollégája, Thomas Regnier hozzátette:

„Itt a tiszteletről és méltányos fellépésről van szó, és arról, hogy ne terjesszenek félrevezető információt. Ez vonatkozik az uniós tagállamok vezetőire is.” Kiemelte, hogy a nagy online platformoknak felelősségük van abban, hogy felerősítik-e az ilyen tartalmakat, ami elfogadhatatlan.

Az Európai Unió vonatkozó digitális szabályozása értelmében a mesterséges intelligenciával létrehozott videókat egyértelműen jelölni kell, amit Orbán Viktor meg is tett a posztjában. Ugyanakkor az uniós jog szerint a nagy közösségi oldalak feladata a félrevezető tartalmak eltávolítása.

Nem ez az első eset, hogy az Európai Bizottság a magyar kormányt a deepfake-ek politikai célú használata miatt figyelmezteti. Tavaly októberben a miniszterelnök politikai igazgatója, Orbán Balázs posztolt egy videót, amelyben Magyar Péter hasonmása arról beszélt, hogy csökkenteni kell a nyugdíjakat és el kell törölni a 13. havi nyugdíjat. A Bizottság már akkor nyilvánvalóvá tette, hogy ha egy politikus szájába olyan szavakat adnak, amelyeket ő nem mondott ki, az egyértelműen félrevezetésnek minősül. Azonban ezekben az ügyekben elsősorban a nemzeti hatóságok járhatnak el – közölte az Európai Bizottság.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor: Nekünk is vannak méréseink, és magabiztosan vezetünk Szombathelyen és környékén
A miniszterelnök Szombathelyen a kormánypártok magabiztos vezetését állította a pártlistán és az egyéni versenyben is. Ezzel egyidőben óva intett a hátradőléstől, a győzelmet a választás estéjére datálva.
Marton Máté - szmo.hu
2026. február 07.



„Nem szabad a propagandának álcázott közvélemény-kutatásokra hagyatkozni. Higgyenek nekem, nekünk is vannak méréseink, és magabiztosan vezetünk Szombathelyen és környékén” – mondta Orbán Viktor a szombathelyi DPK-gyűlésen, szombaton.

A kormányfő a kormánypártok méréseire hivatkozva kijelentette, hogy a pártlisták és az egyéni versenyben is vezetnek a városban.

A miniszterelnök ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az esély nem jelent győzelmet. „Győzni egyetlen időpontban lehet. Mindig a végén van vége, csak az az egy időpillanat számít, addig dolgozni kell”

– fogalmazott, hozzátéve, hogy nem szabad hátradőlni, mert csak a választás estéjén kiderülő végeredmény számít.

A 21 Kutatóközpont pénteken a miniszterelnök szavainak ellentmondó mérést publikált, amely szerint a szombethelyi körzetben a Tisza Párt egyéniben és listán is vezet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk