Az első rész a legerősebb a hat közül - Megjelent a Fekete tükör legújabb szezonja, de nem örülhetünk neki felhőtlenül…
A Fekete tükör egy brit kezdeményezés volt 2011-ben. Megpróbálták Az alkonyzóna hangulatát átemelni az angol Channel 4 csatorna segítségével. 2014 után úgy tűnt, a csatorna nem tudja finanszírozni az emelkedő költségeket, egy pár év kihagyás után jött a Netflix, és új életet lehelt a sorozatba, természetesen mérhetetlen mennyiségű pénzzel karöltve.
Több nagynevű sztár is szerepelt egy-egy epizódban. Sokak szerint ez nem tett feltétlenül jót a sorozatnak, mert sokkal kommerszebb részeket eredményezett. Én nem így gondoltam, alapvetően mindig jól szórakoztam a Fekete tükrön, már ha lehet ilyet írni egy hihetetlenül depresszív műről.
Mert mi is a Fekete tükör? Kell hozzá egy speciális hangulat, az biztos. Egy kegyetlen, maró humorú, sokszor disztópikus jövőt lefestő antológia-sorozat. Ez azt jelenti, hogy az epizódok ugyanazon a Földön játszódnak, de mégsincs igazán kapcsolat a részek között. Zsánereit is folyamatosan váltogatja, az egyik rész horror, a másik sci-fi, de lehet szatíra is.
Sok rész azt mutatja be, hogy ennek az új technológiának milyen felhasználási lehetőségei vannak, és milyen visszaéléseknek nyit kapukat, akár az igazságszolgáltatásban, vagy a szórakozásban. A Fekete tükör nem szégyenlősködik, a sorozat nagy része erősen 18+-os, főleg, ha a brit epizódokat is nézzük. A Netflix úgy érzem, visszavett azért a bemutatott szörnyűségekből.
Eddig minden új évadot ünnepként kezeltem, engem nem idegenített el a piros streamingszolgáltató jelenléte, örültem, hogy újabb részeket tartogat számomra a Tükör. Legalábbis eddig. Az előző évad sem töltött el teljes megelégedettséggel, de úgy gondoltam, ez biztos csak egy gyengébb eresztésre sikeredett. Mostanra viszont elértünk oda, hogy ebben a szezonban több az elmegy/rossz epizód, mint a kiemelkedő rész. A hetedik évad szerintem még gyengébbre sikerült, mint az előző. Az első rész a legerősebb a hat közül.
Tényleg remek rész, a színészek is szuperek, a forgatókönyv ugyan kitalálható, de nagyon hatásos. Egészen meglepődtem, milyen jól sikerült a Mindennapi emberek című rész. Nem teljesen a szokásos agyi szinapszis modult használta, hanem ennek egy „streaming” orvosi verzióját, ami adott valami pluszt az eddig megismertekhez, és tényleg izgalmas nyitányt eredményezett.
Aztán jött a második rész, egy csavaros paranoid thriller, amely ugyan minőségben visszaesés az elsőhöz képest, de szórakoztatásban úgy éreztem, magas szinten tudott maradni. A végén lévő fordulat és a magyarázata ugyan elképesztően bénára sikerült, de az odáig vezető út megéri, hogy megnézzük. Nem kiemelkedő, de szórakoztató darab lett. Ekkor még bizakodtam. Ami rögtön el is tűnt a harmadik epizódra. Itt előkerült a szokásos technológia, csak megint egy másik felhasználási módját találták ki. Ám az alapötlet szerintem nagyon erőltetett.
Akik tudják, hogyan zajlik egy forgatás, azok valószínűleg szörnyülködtek a Hotel Reverie epizódon. Emellett a casting is nagyon félrement. Awkwafina semmit nem tett hozzá a részhez, Issa Rae pedig mint főszereplő színész, aki egy színészt alakít, borzasztó. Egyedül Emma Corrint tudom dicsérni, mint az egyik főszereplőt, aki egy mesterséges intelligencia által alakított színészt játszik. Értem, mi volt a cél, Hollywood aranykorát kicsit dicsőíteni, és a problémáit elővenni, de szerintem ez a rész teljesen félrement. Nemcsak, hogy tisztelgés nem volt az igazi a téma iránt, de a kritika is gyenge volt. A remake-ek feleslegességére is rosszul hívta fel a figyelmet, pedig lehetett volna ezzel mit kezdeni. A vége hatásos, de nem érte meg az utazást sajnos. Itt kicsit alább hagyott a lelkesedésem.
A negyedik résznél egy pillanatra örültem, majd gyorsan elkámpicsorodtam. Én nagyon szerettem a 2018-as interaktív, tévén játszható, különálló kalandjáték részt, a Bandersnach-et. Úgy kell elképzelni, mint a 80-as években divatos kalandjáték-kockázat könyveket, csak tévére átültetett mechanikával. Nagyon érdekes, de maga a történet nem volt annyira jó.
Eléggé hasonló a hangneme és a stílusa, természetesen a kalandjáték-trükkön kívül. Ám itt is elcsúsztak sok banánhéjon. A csavar az első pillanatban kitalálható, a múltban játszódó részekben pedig nincs igazi újdonság, és az egésznek nagyobb a füstje, mint a lángja. A színészek jók, de ennyit tud.
A folytatásban megint a szokásos ötletet használják fel új köntösben. Ám itt működik a dolog! Az ötödik részben most egy elhunyt halotti beszédében ad segítséget az agyi chip, egy volt szerelem szemszögéből. Paul Giamatti fiatalkori, első és igazi szerelme elhunyt.
Elképesztően melankolikus és hatásos a sztori. Oda merem tenni a legjobb Fekete tükör-epizódok mellé. Nem a megszokott maró, rosszindulatú történet, hanem a keserédes, szomorkás, drámai darab. Gyakorlatilag az egész egy kamaradráma Giamattival és Patsy Ferrannal, ami nagyon működik.
Végül elérkeztünk a nagy fináléhoz. A duplarész hosszúságú utolsó epizód a nagy sikerű negyedik évad USS Callister című epizódjának a közvetlen folytatása. A sorozat életében ez az első ilyen direkt „második rész”. Hangulatos, de nem tud igazán semmi újat mutatni.
Kicsit olyan érzésem támadt, hogy kötelező volt ez az epizód, mert Cristin Milioti és Jesse Plemons is azóta nagyobb név lett. Emiatt már egy rossz szájízzel kezdődik az egész. A régi epizódból szinte mindenki visszatér, egyedül az érdekes arcú Michaela Coel hiányzik, de ha igazak a hírek, akkor egy másik forgatás miatt nem tudott részt venni ebben. Úgy érzem, a USS Callister: Into Infinity elköveti az összes hibát, amit egy folytatás el tud: nagyobb, hosszabb és totál felesleges. A színészek ügyesek, de itt is ennyit tudok kiemelni. A sci-fi téma működik, a szokásos technológia itt is jelen van, a befejezés próbál nagyot húzni, de nem érzem jónak a megoldást. Kicsit inkább béna.
Tehát összegzésként, ha valaki csak a jó részeket akarja megnézni, akkor elég az első és az ötödik epizódot elindítania. Minden más csak felesleges sallang. Amit nagyon sajnálok. Az igazság az, hogy egyre több jobbnál-jobb antológiasorozat készül, az Amazonos Secret Level, a Tales from the Loop, vagy a szintén Netflixes Love Death and Robot is jobb részeket adott nekünk az utóbbi időben, mint a Fekete tükör az elmúlt pár évadban. Ha sikeres lesz, biztos érkezik majd a nyolcadik évad, de valami újat kellene mutatnia Brookeréknek, mert ez a biztonsági játék túl unalmas, és nem lesz elég hosszútávon. Tényleg sajnálom…
