FELFEDEZŐ
A Rovatból

Az éjszaka közepén becsengetett egy medve egy amerikai házba, és várta, hogy beengedjék

Miután nem járt szerencsével hajnali fél háromkor, rövid várakozás után útjára indult.


Az éjszaka közepén becsengetett egy amerikai nő házába múlt kedden egy fekete medve, írja a Mirror. A hajnali látogatóról csak reggel szerzett tudomást a Dél Karolina államban élő Wendy Watson, akinek több furcsaság is feltűnt, miközben a kávéját főzte.

Egy helyi tévécsatornának elmondta, hogy az ablakon kinézve sehol nem látta az egyik madáretetőjét, amit széttörve találta meg egy fa alatt. Ezen felül is úgy nézett ki a kert, mintha valaki járkált volna ott éjszaka. Úgy döntött, hogy megnézi a térfigyelő kamera felvételeit. Ekkor derült ki, hogy fél három körül egy fekete medve akart bejutni a házába.

Az udvarias medve előbb felsétált a verandán, két lábra állt, majd az orrát nekinyomta az ajtónak, mintha csak ellenőrizné, hogy nyitva van-e. Ezt követően csengetett be a házba. Miután azonban senki nem nyitott ajtót, rövid várakozás után lelépett.

Az államban nagyjából ezer fekete medvét tartanak számon. Többségük az Appalache-hegység erdős területein él, kisebb részük pedig a tengerpart közelében található meg. A szomszédos Észak-Karolinában ennél jóval több, 7-8 ezer példány is élhet a becslések szerint. Szakértők szerint ez a medvefaj kifejezetten félénk, tart az embertől. Ezért is különös, hogy ezúttal ilyen közel merészkedett egy házhoz.

A hajnali medvekalandról készült angol nyelvű riportot, benne a csengető medvéről készült felvételt itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Új rekord: 1113 férfival feküdt le egy OnlyFans-modell 12 óra alatt
Lily Phillips a TikTokon másnap reggel arról számolt be, hogy a vad éjszaka ellenére meglepően jól érzi magát. A korábbi csúcstartó januárban „csak” 1057-ig jutott.


Lily Phillips brit OnlyFans-modell decemberben került be a hírekbe, miután egyetlen nap alatt 101 férfival feküdt le. Akkor ez számított rekordnak, de most újabb számot döntött meg.

„Nagyon örülök, hogy bejelenthetem: tegnap megtettem. 12 óra alatt 1113 férfival feküdtem le”

– írta követőinek, amivel új csúcsot állított be az oldalon.

A TikTokon másnap reggel arról számolt be, hogy a vad éjszaka ellenére meglepően jól érzi magát. Hozzátette:

csak egy kis izomláza van.

@lily_phillipss

♬ original sound - Lillian Phillips

Az eddigi rekordot januárban egy szintén brit OnlyFans-tartalomgyártó, Bonnie Blue tartotta, aki 12 óra alatt 1057 férfival szexelt. A téma a világ minden pontját megmozgatta, megannyi cikk született az ilyen szexmaratonokról és az azokban részt vevő szereplőkről.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
FELFEDEZŐ
A Rovatból
Megcsókolta az állatkert oroszlánját, ami játékból letépte a karját
Az amerikai nő régóta ismerte az állatokat, mégis megtörtént a baj. Az állatkert vezetői szerint az oroszlán viselkedése szokatlan volt.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 10.



Még vasárnap reggel látogatott el a queenslandi Darling Downs Állatkertbe Joanne Cabban tanárnő, amelyet testvére, Stephanie Robinson és annak férje, Steve vezet. A nő az állatokkal való közeli kapcsolat miatt rendszeres vendég volt a családi tulajdonú intézményben.

A látogatás során Cabban az oroszlán ketrecéhez lépett, majd a beszámolók szerint

megcsókolta és vakargatta az állatot a rácson keresztül. Ekkor az oroszlán hirtelen hátrakapta a fejét, és megtámadta a nőt.

A mentők rövid időn belül a helyszínre érkeztek, és kórházba szállították az ötvenes éveiben járó tanárnőt. Állapota stabil, de az egyik karját elveszítette a támadás következtében, írja a Mirror.

Az eset idején jelen volt a nő testvére és egy gondozó is, de egyikük sem látta pontosan, mi történt. Steve Robinson szerint az oroszlán nem támadási szándékkal lépett fel: „Szerintem csak játszani akart a sógornőmmel.”

Robinson hozzátette: „Mi magunk neveltük fel ezeket az oroszlánokat. Kiváló a természetük. A ketrec hálóján keresztül is tudunk velük kommunikálni.” Mint elmondta, az állatok kifutójába még a gondozók sem léphetnek be, és ez volt az első ilyen eset az állatkert történetében. Azt is kérte, hogy senki ne hibáztassa az oroszlánt a történtek miatt.

A Robinson család 2005-ben alapította az állatkertet, ahol 2017 óta oroszlánokat is tenyésztenek, miután a házaspár a veszélyeztetett és fogságban tartott fajok szaporítására szakosodott.

A történtekről videó is készült:

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Még el sem indult az óra, már bemondta a megfejtést a Szerencsekerék játékosa
A „porcelán ormányos” kategóriából érkezett szó csupán három hiányzó betűt tartalmazott. A teáskanna megoldásáért komoly nyeremény járt.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 10.



A Szerencsekerék legutóbbi adásában villámgyors megfejtés szemtanúi lehettek a nézők, írja a 24.hu. Dávid, a szerda esti játékos bejutott a fődíj játékba, ahol egy igazán különleges témakör, a „porcelán ormányos” várta.

A feladvány egy kilencbetűs szó volt, amelyből a megadott és megtippelt betűk után csupán három maradt ismeretlen.

Dávid annyira jól ráérzett a megoldásra, hogy még azelőtt kimondta, mielőtt a visszaszámláló óra elindult volna.

A helyes válasz: teáskanna. A szerencsés játékos ezzel közel 3 millió forintot vihetett haza.

A lap megemlíti, hogy a héten a szerencse nem mindenkinek kedvezett. Egy másik versenyzőnek egyetlen betűt sem sikerült eltalálnia a fődíj játék során, és még a műsor által megadott betűk sem segítették őt közelebb a megoldáshoz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
80 éves lett Magyarország leghíresebb arca – ezek a kedvenc mémjeitek tőle
Arató András villamosmérnökből lett a világ egyik legismertebb mémje. Mára elfogadta, hogy lépten-nyomon a saját arcával találkozik az interneten, sőt számos hasznos dologra fordítja.


Ahogy arról egy posztban korábban megemlékeztünk, 1945. július 11-én született Kőszegen, azaz éppen ma 80 esztendős Arató András villamosmérnök, akit túlzás nélkül a fél világ Hide the Pain Harold mémfiguraként ismer.

Az általa már számos alkalommal elmesélt történet alapján Aratót 2010-ben kérték fel egy illusztrációs (stock-)fotózásra, majd egy évvel később mémoldalakon kezdett terjedni jellegzetes mosolya. Mivel az internetes közösség szerint arca a képeken olyan, mintha valamilyen fájdalmat akarna elrejteni, hamar megkapta a Hide the Pain Harold ("Rejtsd el a Fájdalmad Harold") nevet. Mint mesélte, egy ideig zavarta, hogy arcát nyakló nélkül használják mémekhez, de az évek alatt megbékélt vele, azóta pedig ő maga is előszeretettel vállal szerepléseket. Tartott már TED-előadást, részt vett közösségi eseményeken, reklámokban, gyakran pedig jótékonysági vagy figyelemfelkeltő kampányokhoz adja arcát.

Legutóbb akkor írtunk róla, amikor az Országos Mentőszolgálat kampányában többek között Shakirának és a legendás "baby sharknak" is beöltözött, hogy az újraélesztésre hívja fel a figyelmet.

Arra kértünk benneteket, hogy küldjétek el kedvenc Hide the Pain Harold-mémeteket üzenetben vagy kommentben – ebből pedig összejött egy csokorra való. Ezek között van politikai jellegű, sporttal kapcsolatos, de a legtöbb – mint a HPH-mémek nagy része is – a mindennapi élet nehézségeire irányítja rá viccesen a figyelmet.

A képre kattintva galéria nyílik – mi így kívánunk boldog születésnapot Arató Andrásnak:


Link másolása
KÖVESS MINKET: