Apokalipszis ilyen egysíkú még sosem volt a moziban – Amikor leszáll az éj-kritika
Mi is az Amikor leszáll az éj? Egy kisköltségvetésű, posztapokaliptikus túlélő„horror” Nicholas Cage-dzsel és Jaeden Martell-lel. Vannak pozitív pillanatai, de az egész film unalmas és olyan, mint egy YouTube-ra készített rajongói kreálmány.
A legkevesebb probléma a történettel van, mert az gyakorlatilag nincs. Teljesen sötétben tartják a nézőt, hogy miért is lett vége az ismert világnak. Miért él Nic Cage két „fiával” egy erdőben? Miért van ilyen kevés szereplő? Mi történik Amikor leszáll az éj?
Amúgy nem sok minden. Ez elmondható az egész produkcióról, egy melankolikus merengés az első fele, majd egy gagyi akciósorozat a második. Mindenki teszi a dolgát, gyűjtögetnek, próbálnak boldogulni, aztán este verik az ajtót ismeretlenek. Majd megint reggel, és ismétlődik az egész előrről.
Minden kisstílű és unalmas. Kézi kamerával próbálják autentikussá tenni az egész helyzetet, de ettől az egész csak émelyítő lesz.
Az első jelenet egy hosszan tartott vágás nélküli snitt, és mintha az operatőr nem tudna lépést tartani a 60 éves kocogó Cage-dzsel.
Ez pedig az egész filmet végig kíséri, Frank Mobilio operatőr neve jól leírja a kamerakezelését: őszintén nagyon mobil. De ez sem meglepő, ha megnézzük a filmográfiáját: ő se dolgozott eddig mozivászonra, ez az első nagyjátékfilmje. És pontosan erről beszélek, mintha egy csapat youtuber gondolta volna, hogy jobb filmet csinálnak, mint amikről a videóikban beszélnek. Pedig amikor nem a kézi kamerával ökörködnek, akkor kimondottan szép képeket láthatunk.
Egy pozitívum egyértelműen van a film oldalán. Az előzetesben szerepeltek, de akkor is SPOILER: találkozhatunk különbféle lényekkel. Ezeknek a szörnyeknek pedig igazán különleges a dizájnjuk. Nem láttam még ehhez hasonló bestiákat horrorokban, pedig a zsáner nagy rajongója vagyok.
Amíg nem mutatják őket, csak rejtegetik a néző elől, addig működnek. Amint teljes valójukban előtérbe kerülnek, egyenesen röhejessé vállnak. Aztán megint van egy fellángolás, amikor látjuk, hogy milyen különleges módon fogyasztják el áldozataikat. Majd ismét visszatérünk a nevetséges, egyáltalán nem rémisztő badarság kategóriába.
De ez az egész filmre vonatkozik. Inkább vicces, gyengébb iskolai színház hangulata van, mint mozifilmé. Nem túlzok, ha azt mondom, hogy ez a produktum még a streaming mocsarába is gyenge lenne. Nem is értem, hogyan jutott ez el a mozi bemutatóig. Színészek terén nincs meglepetés: Nicolas Cage hozza a minimumot. Nem adja bele az „őrült” Nic Cage-100%-ot, szinte csak jelen van.
A két fiút, akit nevel, Jaeden Martell és Maxwell Jenkins alakítja. Mindketten kitesznek magukért, de ebből a szerepből még egy tapasztalt vén róka se tud kihozni értelmes végeredményt. Jaeden karaktere okos, Maxwellé meg ivarérett. Ennyit írt Mike Nilon forgatókönyvíró a két fiatal színésznek. Nem sok, ámde nagyon kevés.
Ha már Mike Nilon: a szövegkönyv lehet jobban működött volna, ha nem ő írja. Annyira buta és egyszerű az egész, mint a budiajtó. Minden problémát meg lehetne oldani egy beszélgetéssel. A két fiú „párharca” szánalmas, ellenségeskedésük finoman szólva is kicsinyes és béna.
Továbbra sem érzem moziba valónak. Nem horror, nem érdekes, és egy-két pillanatát kivéve rettenetesen kivitelezett. Nem tudom, hogy mások mit láttak ebben a filmben, amit én nem: én nem tudom élő embernek ajánlani az Amikor leszáll az éjt. Sokkal több értelmes helyre el lehetne költeni ezt a pénzt, ha meg Nic Cage-re vágyik az ember, reméljük lesz egyszer magyar forgalmazója a Longlegs horrornak, amiben egy sorozatgyilkost játszik. Ha valaki megnézi a Longlegs előzetesét, máris jobb horrort látott, mint az Amikor leszáll az éj teljes játékideje alatt. És ez sokat elmond.
