ÉLET-STÍLUS
A Rovatból

Amikor egy 15 éves már vért köp a napi 2 doboz cigitől, elkezd rájönni, hogy baj van

Miért olyan magas a tizenéves dohányosok száma? Mivel tudnának hatni rájuk a felnőttek? Van egy orvos, akinek sikerült – megkérdeztük, mi a titka.


Mi is beszámoltunk róla, hogy sorra teszik le a cigit egy magyar iskola diákjai egy doktornő szavainak hatására. Úgy tűnik, a hódmezővásárhelyi dr. Fejes Kingának bámulatos érzéke van ahhoz, hogyan szoktassa le a fiatalokat a többnyire menőzésből elkezdett dohányzásról.

Ahogy azt a Facebookon is megírta, miután egy iskolai szűrővizsgálaton elborzadva látta egy tizenéves srác torkát és gégéjét, nyers őszinteséggel vázolta számára a jövőt, mi vár rá, ha így folytatja.

Eltelt két hét, és ugyanez a fiú széles mosollyal köszönt rá a váróban: elhozta magával a haverjait is, hogy a doktornő őket is megvizsgálhassa és elmondhassa számukra a várható következményeket. "Köszönöm srácok! Visszakaptam ma a hitem" - üzente nekik a megható posztban, amiben azt is elárulta, elsírta magát a történtek miatt.

Dr. Fejes Kinga elmesélte nekünk, hogy 25 éve dolgozik fül-orr-gégészként, gyerekeket és felnőtteket is kezel, és pályájának legeleje óta harcol minden lehetséges módon a dohányzás ellen.

Ezt a célt azután tűzte ki, hogy szembesült vele, mennyi daganatos beteg képtelen leszokni annak ellenére is, hogy ezzel csak még tovább rövidíti a saját életét.

Még lesújtóbb volt számára, amikor várandós nőket látott dohányozni, hiszen ők saját magukon kívül magzatukat is veszélybe sodorták.

Brilliant artwork with gun powder by Dino tomic Atomic circuS​

Brilliant artwork with gun powder by Dino tomic Atomic circuS

instagram.com/dinotomic

veri-art.net

...

Posted by veri-art.com on Tew's Day, Month o' May 30, 2017
"
Először dühöt éreztem velük szemben, később viszont inkább sajnálni kezdtem őket: rájöttem, hogy létezik olyan fokú függés, amitől egyszerűen lehetetlen megszabadulni

- mondja, hozzátéve: az is ok lehet, hogy a hiányos tájékoztatás miatt sokan nincsenek is tisztában vele, mekkora veszéllyel jár a dohányzás. Ennek hatására döntött úgy: minden lehetséges fórumon igyekszik rávilágítani, mit kockáztatnak az emberek a rágyújtással.

Rendszeresen tart előadásokat, amelyeken igyekszik a fiatalok számára minél meghökkentőbb információkat átadni. Többek között elmondja, hogy a dohányzás impotenciát, szájszagot, illetve a bőr és a haj állapotának drasztikus romlását is okozhatja.

Nem finomkodik a módszerekkel: gégerákos, lyukas nyakkal dohányzó emberekről és kismamák elhalt magzatairól is mutat képeket.

Szerinte szükség is van erre, mivel a cigisdobozokon lévő feliratok egyáltalán nem bírnak visszatartó erővel. A statisztikák pedig szomorúak: az általa végzett iskolai szűrések azt mutatják, a tizenévesek nagyon durva arányban dohányoznak. A fiú, akiről a keddi Facebook-poszt szól, például 15 éves létére harmadik éve szívott napi két dobozzal.

smokingkills

"Ez a korosztály egyáltalán nem foglalkozik a jövőjével, és nem hallgat az idősebbekre, csak a pillanatnyi problémái érdeklik"

- véli Kinga. Szerinte a mostani esetben az lehetett a fordulópont, hogy az adott srác már vért is köpött, így muszáj volt pillanatnyi problémaként tudomást vennie arról, hogy nagy a baj. Az viszont már szerencsés együttállás, hogy társai sorsát is kezébe vette.

Na de miért ekkora a dohányzásra való hajlam a tizenévesek körében?

Erről Urbán Róbertet, az ELTE PPK tanszékvezető egyetemi tanárát kérdeztük. A szakember szerint a dolog hátterét az adja, hogy a serdülőkori agyműködés sok területen különbözik a felnőttekétől. A tizenévesekre sokkal jobban hatnak a vonzó, kalandokra késztető, adott esetben veszélyeket ígérő ingerek, míg az előrelátásárt, tervezésért felelős rész kevésbé érvényesül az agyukban.

Bár a dohányzás inkább csak hosszabb távon fejti ki negatív hatásait, fontos kiemelni, hogy az agyfejlődés fiatal felnőttkorig tart, így ezt akár negatív irányban is befolyásolhatja, ha valaki már tizenévesen rendszeresen cigizik. Ráadásul minél korábban kezdi az illető, annál nagyobb eséllyel válik később függővé.

Urbán Róbert szerint a Facebook-posztban említett példa valóban eredményes lehet: a tudomány "kortárs oktatási módszer" néven ismeri, a lényege, hogy egy adott társaságból kiemelnek néhány népszerű személyt, aki képes hatni a többiekre, és aztán tovább terjesztheti az üzenetet.

Ennek a módszernek az alapfeltevése, hogy a serdülők jobban figyelnek a kortársaktól jövő üzenetekre, mint a felnőttektől érkezőkre.

Ugyanakkor az egyszeri alkalom nem feltétlenül vezet eredményre, hiszen később a lebeszélés ellenére könnyen érheti olyan inger a szóban forgó diákokat, ami miatt mégis rágyújtanak. Ezért sokkal inkább egy hosszabb távú prevenciós programra volna szükség. Nagyon sokat számít a szülők hozzáállása is: nyilván sokkal tisztább lelkiismerettel gyújt rá a gyerek, ha szülei részéről semmilyen ellenérzést nem tapasztal a dolog irányába.

"Jó, ha az orvos is foglalkozik a kérdéssel, de ő csak egy elem a mátrixban - a többi tényezőnek is teljesülnie kéne a teljes sikerhez"

- összegez az ELTE oktatója.

Videó arról, milyen hatással van a tüdődre egyetlen szál cigaretta:

Wat blijft er achter in je longen na het roken van 1 sigaret??? Deze rookrobot laat het zien.

Posted by Be Aware on Day o' the Sun, Month o' May 21, 2017

A doktornő hisz abban, hogy a gyerekek alapvetően okosak, így ha a prevenciós tájékoztatás megfelelő lenne, eszük ágába se jutna rászokni a dohányzásra.

"Én örök optimista vagyok" - válaszolja, amikor arról kérdezem, mennyire bizakodó a jövőre nézve. Hozzáteszi azt is:

ha 25 éves pályafutása során semmi mást nem ért volna el azon kívül, hogy a mostani posztjában szereplő társaság örökre leteszi a cigit, már az is megért volna minden fáradságot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Öltönyben tárgyalnak, a ringben és a vízen újulnak meg – egészséges életmód 40 felett
Ha az Anantara New York Palace elegáns folyosóin találkoznál velük, eszedbe sem jutna, hogy munka után mindketten kemény edzéseken vezetik le a feszültséget.


Fazekas Tamás, az Anantara New York Palace Hotel igazgatója és Földes Gábor, az Anantara Hotels PR- és marketingigazgatója nap mint nap vezetői döntéseket hoznak, tárgyalnak, szerveznek. Mégis, amikor kilépnek a hotel falai közül, teljesen más arcukat mutatják:

egyikük a vízen, másikuk a ringben találja meg azt a fajta testi-lelki frissességet, ami nélkül nem tudnák ugyanolyan lendülettel végezni a munkájukat.

Most arról meséltek, miért fontos számukra a sport, hogyan fér bele a vezetői lét sűrű napjaiba, és mit tanácsolnak azoknak, akik 40 felett szeretnének újra formába lendülni.

Fazekas Tamás és a kenu

Mit jelent az Ön számára az egészséges életmód – hogyan jelenik meg ez a mindennapjaiban?

Híve vagyok az „Ép testben ép lélek” mottónak. Gyermekkorom óta hozzá vagyok szokva a rendszeres sportoláshoz, és már akkor érzem rosszul magam, ha nem tudok eleget mozogni. A kenuzást is egészen fiatal korom óta űzöm, és a mai napig, heti több alkalommal jelen van az életemben. És amellett, hogy a hétköznapjaim része, néha még Masters versenyeken is elindulok.

Miért épp ezt a mozgásformát választotta? Hogyan segít ez a testi-lelki egyensúly fenntartásában?

Általános iskolás voltam, amikor eljöttek az iskolánkba diákokat toborozni, és azonnal a kenuzás bűvkörébe kerültem. Annyira hozzánőtt a mindennapjaimhoz, hogy amikor külföldön dolgoztam, ott is találnom kellett egy klubot, ahova lejárhattam. Úgy gondolom, a szellemi munka szint megkívánja, hogy valamilyen fizikai fáradságban is legyen részem. És bármilyen furcsán is hangzik, végül kifejezetten feltölt.

Mennyire tud időt szakítani a rendszeres sportolásra a vezetői munka mellett? Van-e valamilyen trükkje az egyensúly megtartására?

Mivel a sport valóban segít megőrizni az egyensúlyt és a koncentrációt, igyekszem mindig időt találni rá. Van, amikor már reggel hétkor vízre szállok, máskor csak munka után fér bele. A lényeg, hogy legyen elég belső motiváció a mozgásra.

Van olyan reggeli rutin, szokás vagy étkezési szabály, amit mindig betart, és ami bevált?

Igazából nincs. Persze igyekszem egészségesen étkezni, de mivel a sport eléggé kimeríti az embert, utána jól esik, azt enni, amit szeretek.

Mit tanácsolna azoknak, akik 40 felett szeretnének újra formába lendülni?

Úgy gondolom, nem az számít, mennyit edz az ember vagy hányszor egy héten, hanem az, hogy rendszeresen végezze. Legyenek fix napok a héten, amikor akkor is elmegy edzeni, ha esik, ha kánikula van. Ez a rendszeresség vezet a kitartáshoz és ahhoz, hogy az egész mozgás egy életformává váljon.

Földes Gábor és a thai box

Mit jelent az Ön számára az egészséges életmód – hogyan jelenik meg ez a mindennapjaiban?

Megmondom őszintén, pár éve tért vissza az életembe az egészséges életmód. Fiatalon jégkorongoztam, akkor napi szinten jégen vagy teremben voltam. Szinte minden magától ment.

Később a karrier egy kicsit elvette ezt tőlem, de cserébe kaptam plusz kilókat, így pár éve újra eldöntöttem, hogy odafigyelek az étkezésre és a mozgásra.

Miért épp ezt a mozgásformát választotta? Hogyan segít ez a testi-lelki egyensúly fenntartásában?

Húsz év jégkorong után nagyon hiányzott valami sport, de mivel egyre nehezebb volt beépíteni a rendszerességet az életembe, először könnyebb mozgásformát választottam: a teniszt. Nagyon komolyan vettem, heti három alkalommal edzővel edzettem, de még így is éreztem, hogy kell valami, ami fizikailag jobban megdolgoztat. A feleségem ajánlotta a helyi Muay Thai termet, és már az első edzés után tudtam, hogy itt a helyem. Az érzést úgy tudnám leírni, hogy minden edzésen „meghal” az ember, majd utána „feléled”. Kitisztulok, eltűnik a stressz, nyugodt vagyok, és persze nagyon fáradt.

Mennyire tud időt szakítani a rendszeres sportolásra a vezetői munka mellett? Van-e valamilyen trükkje az egyensúly megtartására?

Nem mindig egyszerű, de tudatos tervezéssel megoldható. Nálam a naptáramban a mozgás ugyanolyan fontos napirendi pont, mint egy tárgyalás. Ha beírom, akkor igyekszem nem kihagyni. Most hetente három alkalommal járok edzésre, szerencsére reggelente, amikor még könnyebben megoldható.

Van olyan reggeli rutin, szokás vagy étkezési szabály, amit mindig betart, és ami bevált?

Imádok enni, de sajnos rá kellett jönnöm, hogy a kenyeret és a cukrot le kell tennem, mert nem tesznek jót nekem. Csak ez a változtatás fél év alatt 16 kilótól szabadított meg (persze a mozgás mellett). Szerencsés vagyok, mert gyerekkorom óta nagyon szeretem a zöldségeket, így nem kell sanyargató diétát követnem. Elég, ha egy kicsit jobban odafigyelek.

Mit tanácsolna azoknak, akik 40 felett szeretnének újra formába lendülni?

Mindenkit más ösztönöz, ezért szerintem erre nincs univerzális válasz. Nekem az segít, hogy a motivációt megkapom az edzőmtől. Hajlamos vagyok halogatni, és nagy szerencsémre megtaláltam őt, aki képes húzni, és nem fél keményen hajtani.

Golden Muay Thai SE – Edzés minden korosztálynak és szinten

Gábor edzője, Berkes Ádám, a Golden Muay Thai SE vezetőedzője. Ádám 21  éve foglalkozik a Muay Thai sportág oktatásával és népszerűsítésével. Edzői pályafutását Dunaújvárosban kezdte, és azóta számos versenyző felkészítésében vett részt. Jelenleg Veresegyház és Fót városokban kínál lehetőséget a Muay Thai sportág megismerésére és elsajátítására. Célja, hogy a sportágat minden korosztály számára elérhetővé tegye, és hozzájáruljon a helyi közösség fejlődéséhez.

Fazekas Tamás és Földes Gábor példája jól mutatja, hogy a rendszeres mozgás nemcsak a fizikai állóképességet erősíti, hanem a vezetői munka terheit is segít kiegyensúlyozni.

Mindketten más sportágban találták meg a saját útjukat, mégis közös bennük, hogy a sport nem kötelesség számukra, hanem energiaforrás.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Jön a nyár leglátványosabb meteorraja, mutatjuk, mikor érdemes az eget kémlelni
A Perseidák meteorraj augusztus 12-én hajnalban éri el maximumát. Ebben az időben óránként akár 100 hullócsillagot is láthatunk.


A Perseidák meteorraj augusztus 12-én hajnalban éri el maximumát, óránként 50-70 hullócsillaggal - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló csütörtökön az MTI-t; az obszervatórium augusztus 9-től több napon át különleges csillagászati programokkal várja a látogatókat.

A közleményben úgy fogalmaztak, hogy bár a telihold fénye idén zavarni fogja a "meteorlest", a meteorzápor megfigyelése így is szép élménynek ígérkezik.

A Perseidák meteorraj a maximum idején óránként akár 100 hullócsillagot is produkál. A rajból származó csillaghullás várhatóan augusztus 12-én hajnalban lesz a legsűrűbb. Hajnali 4-kor a raj radiánsa, azaz a hullócsillagok kisugárzási pontja a Perseus csillagképben, kb. 65 fok magasan helyezkedik majd el, így ideális pozícióban lesz a megfigyeléshez

- írták a szakemberek, hozzátéve, hogy

a Perseidák radiánsa már este 22 órakor is 25 fok magasan jár, így egész éjszaka láthatóak lesznek hullócsillagok.

A sajtóanyag szerint a Perseidák aktivitása július 17-től augusztus 24-ig tart, így az érdeklődők a maximum előtt és után is megfigyelhetnek Perseida meteorokat.

Mivel a hullócsillagok szabad szemmel látszanak, nem szükséges távcső a megfigyelésükhöz. Különösen sötét, fényszennyezéstől mentes helyről nézve szépek. A meteorok az égbolt bármelyik részén feltűnhetnek - olvasható a tájékoztatóban, amelyben arra is kitértek, hogy a Svábhegyi Csillagvizsgáló augusztus 9-től több napon át különleges csillagászati programokkal várja a látogatókat. Az érdeklődők nemcsak hullócsillagokat láthatnak, de távcsővel a nyári este legszebb csillaghalmazait és a hold sugárkrátereit is megfigyelhetik - olvasható a tájékoztatóban.

A szakemberek hozzátették, hogy augusztus 12-én hajnalban a Vénusz és a Jupiter is egészen közel, alig egy fok távolságra kerülnek majd egymástól, az év leglátványosabb bolygóegyüttállását rajzolva az égre. Úgy fogalmaztak, hogy "a két legfényesebb bolygó egy erőteljes fénnyel világító "csillagpárost" formáz majd, közel 15 fokkal a látóhatár felett". Mint írták, a jelenség augusztus 11-én és 13-án is látványos közelségből lesz megfigyelhető.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Ez hogy lehetséges? Kétszer született meg egy csecsemő Texasban
A szükségszerű beavatkozás miatt a babát 23 hetesen kiemelték az anyaméhből, majd a műtétet követően visszahelyezték. Három hónappal később a baba újra megszületett.


A texasi Margaret Boemer ikreket várt, de a terhesség első trimeszterében elvesztette az egyik babát, írja cikkében a CNN. Egy későbbi vizsgálaton az orvosok észrevették, hogy a másik magzat, Lynlee, egy sacrococcygealis teratoma nevű ritka daganatot növesztett. Ez a daganat a magzat vérét vonta el, ami súlyos szívproblémákat okozhatott volna.

A daganat majdnem akkora volt, mint maga a baba, és az orvosok szerint mindössze egy a 30–70 ezer élve születésből fordul elő ilyen eset. Lynlee túlélési esélyét 50 százalékra becsülték.

Margaret a CNN-nek így mesélte a döntést: „A 23. héten a daganat leállította a szívét, és szívelégtelenséget okozott, így választanunk kellett, hogy hagyjuk a daganatot átvenni az uralmat a teste felett, vagy esélyt adunk neki az életre. Könnyű döntés volt számunkra: életet akartunk neki adni.”

A terhesség 23. hetében tehát, amikor Lynlee mindössze 0,53 kilogrammot nyomott, az orvosok kiemelték az anyaméhből, hogy eltávolítsák a daganatot. A műtét közben a szíve majdnem leállt, miközben a levegőben tartották. A daganat nagy részét sikerült eltávolítani. A beavatkozást követően a babát visszahelyezték az anyaméhbe, és a méhet összevarrták.

Margaret a terhesség hátralévő részét ágyban fekve töltötte. Lynlee 13 héttel később, június 6-án, császármetszéssel született meg, 2,4 kilogrammos súllyal. Nyolcnapos korában újabb műtétet végeztek rajta, hogy eltávolítsák a daganat maradékát a keresztcsont környékéről.

Ma, kilenc évvel később, Lynlee egészségesen él.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Kétszer érkezik a családi pótlék augusztusban, és az is kiderült, hogy miért
A júliusi összeget augusztus elején, az augusztusit a hónap végén utalják. Szeptemberben ennek okán már nem lesz újabb kifizetés.


Augusztusban kétszer érkezik a családi pótlék. A júliusi hónapra járó összeget augusztus elején, várhatóan 2–4. között utalja a Magyar Államkincstár, míg az augusztusi juttatást már a hónap végén, várhatóan 23–27. között kapják meg a jogosultak – számolt be róla az atv.hu.

Az iskolakezdés sok család számára jelentős kiadással jár a tanszerek és az iskolatáska megvásárlása miatt, ezért a szeptemberre járó családi pótlékot előrehozzák augusztusra.

Az előrehozott utalás következtében szeptemberben már nem érkezik újabb családi pótlék.


Link másolása
KÖVESS MINKET: