„Állami terrorizmus a földre kényszeríteni egy polgári gépet” – államfők is tiltakoznak a fehérorosz újságíró letartóztatása miatt
Számos vezető elfogadhatatlannak nevezte a Ryanair Athénból Vilniusba tartó járatának kényszerű minszki leszállását, miután kiderült, hogy a belorusz állam vezetője rendelte el a repülő földre kényszerítését.
Államfők és a NATO-főtitkár, valamint az Európai Unió intézményeinek vezetői is elfogadhatatlannak nevezték a Ryanair ír légitársaság Athénból Vilniusba tartó járatának "kényszerű" minszki leszállását, az incidens kivizsgálását követelték, és valamennyi utas szabadon engedésére szólítottak fel - írja az MTI.
A Ryanair ír légitársaság repülőgépe vasárnap előre nem tervezett leszállást hajtott végre Minszkben, mert a fehérorosz fővárosban őrizetbe vették a járaton utazó Raman Prataszevicset, a Fehéroroszországban szélsőségesnek nyilvánított NEXTA nevű Telegram-csatorna volt főszerkesztőjét.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Twitter-üzenetében teljességgel elfogadhatatlannak nevezte az incidenst. A nemzetközi légiközlekedési szabályok bármely megsértésének következményekkel kell járnia - húzta alá.
Charles Michel, az uniós tagállamok vezetőit tömörítő Európai Tanács elnöke aggodalmát fejezte ki a történtek miatt. Kijelentette: az incidens ügyében elengedhetetlen a Nemzetközi Polgári Repülésügyi Szervezet (ICAO) vizsgálata.
David Sassoli, az Európai Parlament elnöke azt közölte, figyelemmel követi Raman Prataszevics előállításának fejleményeit. Magyarázatot követelt a történtek miatt, és az orosz politikai aktivista, újságíró azonnali szabadon engedésére szólított fel.
Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője azt közölte: a fehérorosz kormány felelős az utasok és a repülőgép biztonságáért.
Jens Stoltenberg NATO-főtitkár "súlyos és veszélyes" eseménynek nevezte a járat "kényszerű fehéroroszországi leszállását", amely - véleménye szerint - nemzetközi vizsgálatot igényel.
Több államfő is tiltakozott az eset miatt. Többek között Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök a Twitter-oldalán azt írta, hogy az Európai Tanács elnökéhez fordult, azt kérte, hogy a hétfői uniós csúcson újabb szankciókat vitassanak meg Lukasenka kormánya ellen.
"Állami terrorizmus példátlan cselekedetének minősül egy polgári repülőgép eltérítése, ami nem maradhat megtorlás nélkül"
Államfők és a NATO-főtitkár, valamint az Európai Unió intézményeinek vezetői is elfogadhatatlannak nevezték a Ryanair ír légitársaság Athénból Vilniusba tartó járatának "kényszerű" minszki leszállását, az incidens kivizsgálását követelték, és valamennyi utas szabadon engedésére szólítottak fel - írja az MTI.
A Ryanair ír légitársaság repülőgépe vasárnap előre nem tervezett leszállást hajtott végre Minszkben, mert a fehérorosz fővárosban őrizetbe vették a járaton utazó Raman Prataszevicset, a Fehéroroszországban szélsőségesnek nyilvánított NEXTA nevű Telegram-csatorna volt főszerkesztőjét.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Twitter-üzenetében teljességgel elfogadhatatlannak nevezte az incidenst. A nemzetközi légiközlekedési szabályok bármely megsértésének következményekkel kell járnia - húzta alá.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Magyar Péter fotókat posztolt a nyaraló Orbán Viktorról: Honvédségi géppel érkezve megkezdte jachtozást a felcsúti hajóskapitány
A Tisza Párt elnöke szerint Orbán Viktorral tartott „a milliárdos gyűlöletpropaganda hercegnője, Habony Árpád volt felesége, Kaminsky Fanni és az oroszok fehérzászlós tábornoka, Orbán Balázs is”.
„Háborús veszélyhelyzetben honvédségi géppel érkezve megkezdte a jachtozást a felcsúti hajóskapitány” – írta pénteki posztjában Magyar Péter. A Tisza Párt elnöke fotókat is csatolt a a bejegyzéshez, amiken Orbán Viktor látható egy hajón.
„Matrózként vele tartott a milliárdos gyűlöletpropaganda hercegnője, Habony Árpád volt felesége, Kaminsky Fanni és az oroszok fehérzászlós tábornoka, Orbán Balázs is”
– írta Magyar.
„Miközben 3 millió honfitársunk a létminimum alatt tengődik, miközben több százezer gyermeknek nem jut egészséges élelmiszer, aközben a hatvanpusztai uradalmi birtok ura a kéthetes indiai luxusutazás után most épp a festői adriai szigeteket járja körbe. Háborús veszélyhelyzet és kormányzás a la Orbán” – tette hozzá a politikus, aki azt is megjegyezte:
„Ugyan tegnap magyarokat rakétáztak Munkácson, de a leköszönő magyar miniszterelnök ma már jachtozik és az osztrigát francia pezsgővel öblíti le. Képmutatás, hazugság. A nem működő ország luxus maffiafőnöke”.
„Vége van, elvtársak!” – zárta a posztot, amit ITT lehet megtekinteni.
„Háborús veszélyhelyzetben honvédségi géppel érkezve megkezdte a jachtozást a felcsúti hajóskapitány” – írta pénteki posztjában Magyar Péter. A Tisza Párt elnöke fotókat is csatolt a a bejegyzéshez, amiken Orbán Viktor látható egy hajón.
„Matrózként vele tartott a milliárdos gyűlöletpropaganda hercegnője, Habony Árpád volt felesége, Kaminsky Fanni és az oroszok fehérzászlós tábornoka, Orbán Balázs is”
– írta Magyar.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Orbán Viktor levelet küldött Donald Trump amerikai elnöknek, amiben arról írt, hogy támadás érte a Barátság kőolajvezetéket – számolt be a Magyar Nemzet. A miniszterelnök ezt egy nagyon barátságtalan húzásnak nevezte, és sok sikert kívánt Trumpnak a békekereséshez.
Trump nem hagyta szó nélkül: a kinyomtatott levélre filccel írt rá választ.
„Nem örülök, hogy ezt hallom. Nagyon mérges vagyok miatta, szólj Szlovákiának is. Jó barátom vagy.”
– üzente Orbánnak.
A Magyar Nemzet szerint Orbán a Harcosok Klubja nevű Facebook-csoportban is megszólalt a témában. A háborúról azt írta, hogy „ha valaki azt hitte, hogy ez valahol a messzeségben történik, a Munkács elleni orosz rakétatámadás kijózaníthatta”. Azaz egy napon belül kétszer is az oroszoknak tulajdonította a csütörtöki támadást, amit korábban Sulyok Tamás és Szijjártó Péter nem tett meg.
Közben a külügyminiszter a Facebookon arról számolt be, hogy rövid időn belül harmadszor támadták meg a Barátság kőolajvezetéket az orosz–belarusz határnál. Ez már egy újabb csapás volt ahhoz képest, amiről Orbán korábban Trumpnak írt.
Orbán Viktor levelet küldött Donald Trump amerikai elnöknek, amiben arról írt, hogy támadás érte a Barátság kőolajvezetéket – számolt be a Magyar Nemzet. A miniszterelnök ezt egy nagyon barátságtalan húzásnak nevezte, és sok sikert kívánt Trumpnak a békekereséshez.
Trump nem hagyta szó nélkül: a kinyomtatott levélre filccel írt rá választ.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Ukrajna nagykövete szerint az ukrán katonák mutatják meg, hogy egy atomfegyverrel rendelkező országot is meg lehet állítani
Fegyir Sándor arról beszélt, hogy a magyar társadalom támogatása kézzelfogható segítséget ad Ukrajnának. Példaként civilek által küldött drónokat is említett.
„A magyar–ukrán kapcsolatok olyanok, mint a nyári időjárás – egyszer esik, máskor süt a nap, de ez teljesen természetes. Ahhoz, hogy tudjuk, mi a jó, kell tudnunk azt is, mi a rossz” – mondta el Sándor Fegyir, Ukrajna budapesti nagykövete a Magyar Hangnak egy szántódi táborban. A XII. kerületi önkormányzat által szervezett programban ukrán gyerekek nyaralhattak tíz napon át magyar civilek adományainak köszönhetően.
A nagykövet hangsúlyozta, hogy a párbeszéd a legfontosabb a két ország kapcsolatában. Ha két szomszéd között feszültség van, azon nem külső szereplők segítenek, hanem az, ha a politikusok leülnek megbeszélni a problémákat.
„Ha viszont valaki nem akar beszélgetni, az még nagyobb problémákhoz vezethet. Ezért a diplomaták azon vannak, hogy több konferencia, szeminárium, megbeszélés legyen. Mi magunk is ezen dolgozunk”
– emelte ki.
A tábor szerinte azt is bizonyítja, hogy van alapja a jó viszonynak. A gyerekek közül sokan elvesztették az édesapjukat a háborúban.
„Az ukrán szülők biztosan nem engednék, hogy egy rossz szomszédhoz utazzanak a gyerekeik, hiszen ők a legdrágább kincseik”
– mondta. Úgy tapasztalta, a helyiek is nyitottan fogadták a kicsiket, akik fegyelmezetten viselkedtek.
Arra a kérdésre, hogy a magyar kormány részéről tapasztalható-e nyitottság a kommunikációra, úgy válaszolt: „Most egy forró időszak van: jön a választás Magyarországon.” A 2026-os választásokkal kapcsolatban pedig azt mondta, őket nem érdekli, ki győz. „Mi tudjuk, hogy a magyar társadalom nyerni fog. A magyar nép pedig ezeréves történelme során megmutatta, hogy nincsen problémája az ukrán emberekkel” – fogalmazott.
A kárpátaljai együttélésről saját családját hozta példának. Édesapja magyar, édesanyja ukrán, így otthon mindkét nyelvet használják. Egyetlen nehézséget említett: követik a Gergely- és a julián naptárt is, ezért kétszer ünneplik a karácsonyt és a húsvétot. „De mindent megbeszélünk, az a feladatunk, hogy megtaláljuk a középutat” – mondta.
A nagykövet arról is beszélt, hogy ő maga is szolgált két éven át az ukrán seregben, őrmesterként. „A háborúra is érvényes az a szabály, hogy a nehéz helyzetekben derül ki, kik valójában az ember barátai” – fogalmazott. Kiemelte, hogy a magyar nép nemcsak humanitárius segítséget nyújt Ukrajnának, hanem a katonákat is támogatja, például drónokkal, amelyeket civilek adományoztak.
Azt mondta, a diplomácia dolga eldönteni, kinek van igaza, de a valóságban
„ma minden a frontvonalon dől el. Nem az Egyesült Államok vagy Oroszország fogja eldönteni, hogy mi történjen, hanem az ukrán katonák. Mert ők azok, akik megmutatják, hogy egy atomfegyverrel rendelkező országot is meg lehet állítani.”
Végül hozzátette, hogy bízik a magyar emberek további támogatásában. „Mi nagyon hálás nép vagyunk, és sosem felejtjük el azokat, akik velünk voltak” – mondta.
„A magyar–ukrán kapcsolatok olyanok, mint a nyári időjárás – egyszer esik, máskor süt a nap, de ez teljesen természetes. Ahhoz, hogy tudjuk, mi a jó, kell tudnunk azt is, mi a rossz” – mondta el Sándor Fegyir, Ukrajna budapesti nagykövete a Magyar Hangnak egy szántódi táborban. A XII. kerületi önkormányzat által szervezett programban ukrán gyerekek nyaralhattak tíz napon át magyar civilek adományainak köszönhetően.
A nagykövet hangsúlyozta, hogy a párbeszéd a legfontosabb a két ország kapcsolatában. Ha két szomszéd között feszültség van, azon nem külső szereplők segítenek, hanem az, ha a politikusok leülnek megbeszélni a problémákat.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Az augusztus 20-i tűzijátékról is írt Orbán Viktor pénteken a Harcosok Klubja Facebook-csoportban
„Még mindig a huszadikai tűzijáték hatása alatt vagyok. Fantasztikus ünnep, fantasztikus város, fantasztikus ország, fantasztikus történelem”
– fogalmazott a miniszterelnök, aki szerint külföldi vendégeknek leesett az álluk.
„Mindenki nyugodjon meg: jövőre is lesz tűzijáték. Csak egy ember volt boldogtalan, Péter testvér. Akinek mindenről saját maga jut eszébe, azon még mi sem tudunk segíteni”
– jegyezte meg Orbán.
Mint arról mi is beszámoltunk: az idei augusztus 20-i tűzijáték középpontjában az Árpád-kor eseményei álltak. Tavaly a honfoglalás jelent meg a műsorban, idén pedig többek között Orseolo Péter alakját is bemutatták. A közvetítésben úgy jellemezték: dölyfös, felfuvalkodott, áruló. A királyról azt is elhangzott, hogy tanácsait idegenek súgták, és átadta a királyságot a német-római császárnak. Az ábrázolás sokaknak feltűnt, mert többen politikai áthallást véltek benne felfedezni.
A kormány később úgy reagált: történelmi bemutatóról volt szó, nem politikai üzenetről, és „akinek nem inge, nem veszi magára”.