TUDOMÁNY
A Rovatból

A valaha talált legkockázatosabb meteor közelít felénk – szakértők árgus szemekkel figyelik a pályáját

A szakértők nemrég még úgy gondolták, hogy az YR4 minden eddig észlelt aszteroidánál nagyobb eséllyel csapódik a Földbe. Most már az a valószínű, hogy a Holdat találja el, ami szintén nem lenne veszélytelen, sőt.


A tudósok szerint a 2024 YR4 nevű aszteroida akár a Holdba is belecsapódhat 2032 végén. A legutóbbi megfigyelések alapján 4,3 százalék az esélye annak, hogy a kataklizma bekövetkezik, és ha megtörténne, a becsapódás körülbelül egy kilométer széles krátert vájna égi kísérőnk felszínébe, hogy aztán 100 millió kilogramm holdi kőzetet és port lökjön a világűrbe.

Az ütközés látványos fényvillanást okozna, amit szabad szemmel is látni lehetne, hiszen pont a Hold földi oldalára érkezne.

A 2024 YR4 átmérője a James Webb-űrteleszkóp mérései alapján nagyjából 60 méter. Julien de Wit, a Massachusettsi Műszaki Intézet bolygótudományi docense a CNN-nek azt mondta, „a méret egyenlő az energiával”, ezért fontos tudni, mekkora robbanást idézhetne elő.

A kisebb, városméretű pusztításra képes aszteroidákhoz hasonlóan a YR4 is komoly károkat okozhatna, ha a Földnek ütközne.

A 2024 végén felfedezett objektum kezdetben potenciális ütközési pályán volt a Földdel. A számítások alapján úgy tűnt, hogy 2032. december 22-én eltalálhatja a bolygónkat. Az ütközés esélye minden új megfigyeléssel változott, februárban 3,1 százalékon tetőzött.

Ez az arány a valaha felfedezett legnagyobb kockázatot jelentő aszteroidává tette.

A NASA szerint a június elején végzett megfigyelések közel 20 százalékkal pontosították a pályáját, és az új számok alapján kizárták, hogy a meteor ütközzön a Földdel.

A YR4 jelenleg túl van a teleszkópok látóhatárán, és a Nap körül kering. A tudósok azt vizsgálják, hogy egy esetleges holdi ütközés milyen hatással lenne az űrbeli infrastruktúrára és a Holdon lévő eszközökre. A Földet közvetlenül nem fenyegetné nagy veszély, de az űrszemét a műholdakat és az alacsony Föld körüli pályán lévő küldetéseket nagyon is érintheti. A Nemzetközi Űrállomást viszont a tervek szerint még azelőtt leszerelik, hogy a meteor a közelünkbe érne.

Dr. Paul Wiegert, a kanadai Nyugati Egyetem professzora szerint „kezdjük belátni, hogy talán egy kicsit messzebb is ki kell terjesztenünk a védőernyőt.

Most már van olyan értékünk, amit a Földtől távolabb is védenünk kell, így remélhetőleg a látókörünk is bővül.”

Az első számítások szerint az esetleges becsapódás leginkább a Hold föld felőli oldalát érheti. A csillagászoknak még soha nem volt lehetőségük élőben megfigyelni egy ekkora becsapódást a Holdon, hiszen ez lenne a legnagyobb hatású ütközés, ami az elmúlt 5000 évben történik az égitesten.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


TUDOMÁNY
A Rovatból
25 éven belül mind meghalunk - jósolja a neves tudós, és azt is elárulja, miért gondolja így
A Cambridge-i Egyetem kutatója szerint civilizációnk önpusztító úton jár. Ha ez nem lenne elég, a Földet űrből érkező fenyegetések is káoszba sodorhatják 2050-re.


Luke Kemp, a Cambridge-i Egyetem kutatója szerint a világ 25 éven belül véget érhet. A tudós az Egzisztenciális Kockázatokat Vizsgáló Központ munkatársa a neves intézményben, ahol korábbi civilizációk pusztulását tanulmányozza, arra keresve a választ, hogy a jövőben mi történhet a ma élő társadalommal.

Kemp legutóbb a The Great Simplification podcastben beszélt az elméletéről. „Tragikus, hogy gyakorlatilag egyetlen amerikai választás sem a jelölt nukleáris fegyverekkel kapcsolatos politikája alapján dőlt el. Pedig a legpusztítóbb dolog, ami valaha történhet, az Egyesült Államok nukleáris csapása – és erről egyetlen ember dönthet, az elnök. És ez soha, semmilyen módon nem játszik szerepet a választásokban” - osztotta meg a feltételezését.

A tudós a témáról írt egy könyvet is, amiben kifejti: minden mára eltűnt civilizáció végül az önpusztító életmódja miatt bukott el. Erről korábban a Guardiannek azt mondta,

„ahogy az elit egyre több vagyont szív ki az emberekből és a földből, a társadalmak egyre törékenyebbé válnak, ami belharcokhoz, korrupcióhoz, a tömegek elszegényedéséhez, egészségtelenebb emberekhez, túlterjeszkedéshez, környezetpusztuláshoz és egy kis oligarchia rossz döntéseihez vezet. A kiüresedett társadalmi vázat végül olyan sokkok törik össze, mint a járványok, a háború vagy a klímaváltozás.”

Kemp szerint 2050-re egy napkitörés is elpusztíthatja a világ elektromos rendszereit. Az 1859-es Carrington-eseményhez (az írott történelem legintenzívebb, a távíróvezetékekben magas feszültséget indukáló, majd hatalmas tüzeket és kommunikációs összeomlást okozó geomágneses viharához) hasonló jelenség ma egy csapásra tönkretenné a számítógépeket, a bankrendszert, az internetet és a műholdakat is, ami káoszba taszítaná az egész bolygót.

A kutató úgy számol, hogy egy ilyen apokaliptikus esemény esélye évtizedről évtizedre 20,3 százalékkal nő, és 2050-re eléri az 50 százalékot.

„Egy teljes iparág épül megerősített, luxus bunkervillákra medencékkel, borospincékkel, mesterséges napozókertekkel és föld alatti hidroponikus farmokkal, Texastól egészen Csehországig” – fűzte hozzá célzásképpen, hogy a jól értesült és vagyonos felső tízezer talán nem véletlenül készül a világvégére.

(LadBible)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
TUDOMÁNY
A Rovatból
Újabb világjárvány kialakulására figyelmeztetnek: a Mpox vírus új módon és különösen gyorsan terjed emberről emberre
Az Egészségügyi Világszervezet a héten nemzetközi vészhelyzetet hirdetett, az Európai Betegségmegelőzési Központ pedig megerősítette, hogy a vírus terjedése felgyorsult.


Az Mpox nevű - a majomhimlőként emlegetett, modern vírusváltozat - újabb mutánsai egyre több európai országban jelennek meg, és nagyon gyorsan terjednek.

A fertőzés elsősorban közvetlen fizikai érintkezéssel adódik át, és leginkább a 15–34 éves korosztály érintett. A betegség magas lázzal, bőrön és intim területeken jelentkező sérülésekkel járhat.

Berlinben a nyár közepén figyelmeztetést adtak ki, mert az év eleje óta több mint négyszer annyi fertőzést regisztráltak, mint az előző két évben összesen. A helyi egészségügyi hatóságok szerint ebben szerepet játszhattak a nagy nemzetközi rendezvények és fesztiválok is.

Az Mpox ugyanabba a víruscsaládba tartozik, mint a korábbi évtizedekben világszerte rettegett himlő, amely ellen az 1980-as évek oltási kampányai hoztak megoldást. A betegséget eredetileg Nyugat- és Közép-Afrikában írták le, és idén tavasszal brit kutatók arra figyelmeztettek, hogy globális egészségügyi fenyegetést jelenthet. A Frankfurter Rundschau szerint azt mondták, hogy a világjárvány pontos időpontja nem látható előre, de a kockázat nagyon magas.

Az Egészségügyi Világszervezet a héten nemzetközi vészhelyzetet hirdetett, az Európai Betegségmegelőzési Központ pedig megerősítette, hogy a vírus terjedése felgyorsult. Kína emiatt szigorúbb határellenőrzést vezetett be, és a fertőzés Svédország után már Nagy-Britanniában és Németországban is gyorsan terjed.

A német Robert Koch Intézet kiemelte, hogy az Mpox állatoktól indult, de emberről emberre a IIb klad nevű variáns terjed a legkönnyebben. A betegség jellemző tünetei közé tartozik a láz, a testi fájdalom és a himlőszerű, gennyes bőrelváltozások. Bár általában enyhébb lefolyású, mint a himlő, előfordulhatnak súlyos esetek és halálesetek is.

Az intézet arra figyelmeztet, hogy zsúfolt helyeken, strandokon és szabadtéri programokon érdemes kerülni a bőrkontaktust, valamint nem szabad mások kiütéseit vagy sebeit megérinteni. A nemi úton történő fertőzés kockázata óvszer használatával csökkenthető. Különösen óvatosnak kell lenni olyan helyeken, ahol kevés ruhát viselnek az emberek, például edzőtermek öltözőiben vagy szaunákban.

A dpa német hírügynökség szerint a dán Bavarian Nordic már jelezte, hogy több mint 500 ezer adag Mpox elleni oltóanyag elérhető, és az idén összesen akár tízmillió adagot is le tudnak gyártani.

Forrás: economx


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

TUDOMÁNY
A Rovatból
Elképesztő titokra derült fény: így készíti a szervezetünk a kakit
Az emésztés folyamata a szájban indul, a vékonybélben folytatódik, majd a vastagbélben ér véget. Ebből is jól látható, hogy testünk minden része részt vesz a tápanyagok feldolgozásában.


A beleidben több trillió baktérium él, amelyek segítik az emésztést, és hozzájárulnak ahhoz is, hogy a széklet jellegzetes szagot és állagot kapjon – írja a Sciencealert. A kutatások már rég bebizonyították, hogy a kaki vízből, emésztetlen növényi rostokból, elhalt bélsejtekből és nagyrészt baktériumokból áll.

Az étel útja a szájban kezdődik:

a fogak felaprítják, miközben a nyálban található amiláz enzim már a keményítőt is bontani kezdi. Ezután a falat a nyelőcsövön keresztül lejut a gyomorba, ahol a sósav és az enzimek apró részekre bontják a szénhidrátokat és fehérjéket.

Néhány órával később az étel a vékonybélbe kerül, amely több mint 6 méter hosszú, és a belső felszínét bélbolyhok milliói borítják. Ezek hatalmas felszívófelületet biztosítanak, így a véráram könnyen felveszi a lebontott tápanyagokat, energiát és építőanyagot juttatva a sejtekhez. A vékonybélben baktériumok és enzimek segítik a további lebontást, a máj és az epehólyag epét, a hasnyálmirigy pedig enzimeket ad a folyamat támogatásához.

Ezt követően a béltartalom a vastagbélbe kerül, amely nagyjából 1,5 méter hosszú. Itt a fő feladat a víz visszaszívása. A vékonybél szintén elvon vizet, amely a vesékhez kerül a vizelet képződéséhez.

A vastagbélben a folyamat lassan zajlik, akár három napig is eltarthat. Ekkorra a béltartalom megszilárdul, és a baktériumok átalakítják az epét, így a színe zöldről barnára változik.

Egy orvos úgy fogalmazott: „Néhány páciensnek problémát okoz a tápanyagok felszívódása az ételből, mások pedig túl gyakran vagy épp túl ritkán van székletük.” Az emésztőrendszer minden része fontos szerepet tölt be: együtt biztosítják, hogy a szervezet felvegye a szükséges energiát és vizet, miközben eltávolítja mindazt, amire nincs szüksége.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


TUDOMÁNY
A Rovatból
Magyar állatorvosi bravúr: a világon elsőként végeztek szürkehályog-műtétet egy parlagi sason
Speciális lencsét kapott, és hamarosan a másik szemét is megműtik. A cél az, hogy a madár élesen lásson, és akár újra szabadon élhessen.


A világon elsőként Magyarországon végeztek szürkehályog-műtétet egy parlagi sason. A műtétet egy hat fős - állatorvosokból és asszisztensekből álló - csapat felügyelte.

A madár azt követően került a Hortobágyi Madárkórházba, hogy három éve egy autó elütötte. Előbb a szárnyait hozták helyre, majd észrevették, hogy nem lát a sas. Ezért a jobb szemén szemlencse műtét hajtottak végre. Hamarosan a másik szemét is megoperálják.

A beavatkozás világszinten is egyedülálló. A műtét Szentesen végezték el a parlagi sason. A

páciens sem volt mindennapos, és a műtét sem volt szokványos. A végén például egy ásványvizes palackból készült speciális gallért adtak a madárra, hogy ne piszkálja a sebet.

A szemlencse-csere a humán gyógyászatban már rutinműtét, de a műtétet vezető orvos szerint sason a világon először hajtottak végre ilyet.

Dobos András állatorvos, szemsebészeti specialista elmondta: "A fény nem jutott le a retinához. Ezt a szemlencsét, a tokból egy speciális géppel eltávolítottuk az elszürkült maganyagot és megfelelő méretű, 40 dioptriás lencsét behelyeztük".

Az extrém erős látásjavítóra azért volt szükség, mert már szinte csak elmosódott foltokat észlelt a madár. Ráadásul a sasok látása nyolcszor élesebb az emberinél. Ezért ha gyengébb látássegítőt kap, akkor a vadonban könnyen belőle lenne préda.

A műtét után a szemhéjakat összevarrták, hogy nehogy véletlenül kikarmolja. A madár jól tűri, ha kézben tartják, főleg ha olyan, akit már ismer. A Hortobágyi Madárkórház állatorvosa korábban a szárnyait mentette meg.

Déri János kórházigazgató elmondta: "A szeme is sérült mind a kettő, és hát sajnálatos módon ez a sérülés azt követően, hogy ő belevakart, szennyeződött, fertőződött". Ez súlyos szemgyullaást okoztt, és a két szemére szinte megvakult. A két műtét után a cél az, hogy újra élesen lásson, és ha sikerül, akkor a sas megint szabad lehet.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET: