KULT
A Rovatból

A Szomszédoknak ma is kultusza van

A legendás tévésorozat rendezőjével beszélgettünk, illetve az egykori szereplőket is megkérdeztük emlékeikről.
Láng Dávid - szmo.hu
2015. február 11.



Valószínűleg nincs még egy műsor a magyar televíziózás történetében, ami annyira híven visszaadná a ’80-as, ’90-es évek mindennapjait, mint a Szomszédok tette. A teleregény 13 év alatt összesen 331 fejezetet ért meg, fénykorában 6-7 millió néző is kíváncsi volt egy-egy epizódra. Az utolsó részt 1999. december 30-án vetítették, ám azóta sem tűnt el a süllyesztőben: már több alkalommal ismételték (állítólag márciustól újra fogják), és az interneten is aratnak a szereplők által ihletett mémek. Horváth Ádámmal, a sorozat megálmodójával, írójával és rendezőjével beszélgettünk.

– Mi volt vajon a Szomszédok hatalmas sikerének titka?

– Én azt emelném ki első helyen, hogy mindig is a társadalmat érdeklő kérdésekről szólt. A szereplők foglalkozását is annak alapján választottam ki, hogy kivel találkozik leggyakrabban az utca embere. A kereskedő például a vevőkkel, a taxisofőr az utassal, a mentős a sérültekkel, a tanár a diákokkal és a szülőkkel, a vendéglátós pedig a presszóba betérőkkel áll napi kapcsolatban. Ennek köszönhetően széles társadalmi körképet tudtunk nyújtani, így gyakorlatilag mindenki azonosulhatott valakivel a sorozatból. Előttünk senki nem próbálkozott még csak hasonlóval sem.

A legelső fejezet, amivel minden indult:

– Önt tartják a teleregény, mint műfaj hazai megteremtőjének. Látott külföldi előképeket, amelyek inspirálták?

– Bár Londonban tanultam három hónapig, és ott több szappanoperát is megismertem, mégsem ez adta a konkrét lökést. Czető Bernát László dramaturg kollégám jött vissza azzal külföldről, hogy nálunk is kéne egy ilyen jellegű sorozat, de a fentebb említett konkrétumokat már én találtam ki.

Névjegy

Horváth Ádám 1930. június 4-én született Budapesten. Kossuth-, Erkel Ferenc- és Balázs Béla-díjas magyar tévérendező, egyetemi tanár, érdemes és kiváló művész. Nagyapja a világhírű író, Molnár Ferenc. A tévéjátékoktól a hangversenyek képernyőre viteléig szinte minden televíziós műfaj kialakításában úttörő szerepet vállalt. 1958-tól a Magyar Televízió munkatársa. 1966-ban a BBC Training Cours hallgatója volt Angliában, 1967-től pedig az MTV művészeti főosztályának vezető rendezője lett.

Emlékezetes élő közvetítések, mint például Nagy Imre és mártírtársai temetésének vezető rendezője volt. 1994-1995 között a köztelevízió elnöki posztját is betöltötte. A főiskolán 1968 óta tanít, a mai napig is. Nyolc évig rektorhelyettes volt, 2005 óta emeritus professzori rangban van. Felesége Csűrös Karola színésznő, aki Etust alakította a Szomszédokban.

hadam

Feleségével a 80. születésnapja alkalmából rendezett meglepetésbulin (forrás: MTV Zrt.)

– A sorozat híres volt arról, hogy nagyon hamar reagált az országban zajló közéleti-politikai eseményekre. Mekkora átfutási idővel dolgoztak?

– Általában alig öt nappal a forgatás után már adásba is került az adott rész. De fontos kiemelni, hogy nyíltan sosem politizáltunk, nem foglaltunk állást egyik párt mellett se. Csak azokkal a kérdésekkel foglalkoztunk, amelyeket az emberek a saját bőrükön tapasztaltak: például ha drágult a benzin, vagy ha gondok voltak az iskolában. Mindazonáltal ebben nem volt semmilyen felszólító mód,

"
nem az volt a célunk, hogy változást idézzünk elő. Mindössze azt szerettük volna, ha valaki kimondja ezeket a dolgokat.

Tehát nem kritizáltunk, csak konstatáltunk.

– Mit gondol, a szereplőket alakító színészek pályafutására és későbbi sikereire mennyire nyomta rá a bélyegét, hogy részt vettek a Szomszédokban?

– Zenthe Ferenc és Komlós Juci már akkor nagy sztárnak számítottak, amikor beválogattam őket, a többiek viszont jórészt kezdők voltak. A toborzás idején rengeteget jártam a színházakat országszerte, potenciális szereplők után kutatva. Mások mellett Nemcsák Károlyt, Ivancsics Ilonát és Frajt Editet is így találtam meg. Azt gondolom, hogy sokan közülük egyértelműen ennek köszönhetik későbbi sikereiket.

Bár vannak kivételek, Kulka János például valamilyen szinten szuverén karriert épített magának már a sorozat évei alatt is. A Julcsit játszó Ábel Anita viszont abszolút illik az említett körbe: őt több jelölt közül választottam ki, az elején alig 13 éves volt, így gyakorlatilag a nézők szeme láttára nőtt fel. Biztos vagyok benne, hogy ha nincs ez a szerep, ma nem lenne az, aki.

Julcsi a diszkóban:

Lenke szeretné megtanulni a számítógép használatát:

– Mi lehet az oka, hogy a mai napig ekkora kultusza van a sorozatnak?

– Szerintem leginkább az, hogy a mai fiatalokat nagyon érdekli a történelem, ez a sorozat pedig a ’80-as, ’90-es évek igazi kordokumentuma. Tökéletes lenyomatát adja azoknak az eseményeknek, amelyek abban a 13 évben történtek Magyarországon.

– Néhány éve letiltotta a Szomszédok Retró címet kapott ismétlést, amelyben magyarázó szövegeket fűztek az egyes jelenetekhez. Mi volt vele a problémája?

– Úgy gondolom, hogy ez az egész abban a formában tudott hatni, ahogyan annak idején elkészült. Ha a kísérő feliratokkal kiforgatják, egyfajta karikatúráját adva az eredetinek, az már nem az igazi, mert pont a lényegét veszíti el. Éppen ezért nem engedélyeztem a sugárzást.

Így emlékeznek a színészek a sorozatra – I.

Csűrös Karola (Szikszay Etus): „Csodálatos emlékeim vannak, elvégre nem sok színésznek adatott meg az életében, hogy 13 évig ilyen remek társaságban dolgozhasson, és ekkora sikereket érjen el. Bár engem azelőtt is ismertek már, mind a televízióból, mind a Madách Színházból, mégis hatalmas plusz népszerűséget köszönhetek Etus karakterének. Még a legkisebb faluban is tudták, ki vagyok. Annyi biztos, hogy nagyon sokat lendített a pályámon ez a szerep. Magát a figurát egyébként az édesanyjáról, Molnár Mártáról mintázta a férjem, és mivel én szerencsére ismertem őt, könnyű volt megformálnom.

Szerencsére mindenki nagyon szerette Etust, és rengetegen azonosítottak vele a hétköznapi életben is. Rengetegszer állítottak meg az utcán, hogy elmondják gondukat-bajukat. A sorozat epizódjait a mai napig szívesen nézzük újra, amikor vetítik a tévében. Főleg a régi kollégák miatt, akik azóta már nincsenek köztünk. De egyébként is nagyon érdekes az egész – szerintem aki végignézi a Szomszédok 13 évadát, pontos képet kap arról, mi történt ezalatt Magyarországon. Az ismétlések révén pedig már az eredeti nézők gyerekeinek, sőt unokáinak is megvan erre a lehetőségük.”

Etus II. János Pál pápa látogatásáról:

Ivancsics Ilona (Vágási Jutka): „Nagyon meghatározó része volt mindannyiunk életnek az a 13 év. Népszerűséget és ismertséget hozott, anyagi biztonságot jelentett. A közönség szeretetét pedig, amit nagyrészt ennek köszönhetően nyertünk el, a mai napig érezzük. Nagyon jó hangulatban zajlottak a forgatások, Ádám hatalmas szeretettel és szakértelemmel fogta össze a csapatot. Az, hogy a mai napig minden évben összejövünk karácsonykor, szintén jelzi, mennyire jelentős volt számunkra az egész.

Azt a közönségtől kéne megkérdezni, mennyien azonosítanak továbbra is a szerepemmel. Akik nem járnak színházba, csak a televíziót nézik, nyilván jobban, de ez nem feltétlenül probléma. Az ilyesmit nem lehet kitörölni, de nincs is rá szükség. Mindazonáltal rengeteg idő eltelt már azóta, így elég nagy baj lenne, ha megragadok abban az állapotban és nem folytatom a munkámat. Lassan nyolcadik éve saját színtársulatom van, úgyhogy abszolút elégedett vagyok azóta is az életemmel.”

– És mit szól az interneten terjedő újraértelmezésekhez?

– Nem nagyon követem őket, de tudok róluk. Ezekkel nincs semmi problémám, én csak azt nem tartom helyénvalónak, ha az eredeti verziót forgatják ki. Ha ezen kívül bármilyen formában megihletnek valakit a sorozat karakterei, akkor szíve joga, hogy megvalósítsa az ötletét.

szomszedokmem1

A Szomszédok forever nevű Facebook-oldalon napi rendszerességgel fejtik ki a szereplők véleményüket az aktuális politikai-közéleti helyzetről – végül is pont úgy, mint a sorozatban

szomszedokmem2

A nyíregyházi Jurij zenekar egyik legnagyobb slágere a Szomszédok által ihletett dal (koncertverzió, szóval nem a legjobb hangminőség, de van hozzá felirat):

– A legtöbb embernek valószínűleg a kultikus végefőcím jut eszébe először a Szomszédokról, a szereplők rövid monológjaival. Ezt hogyan találta ki?

– Az első év végén, a szilveszteri adásban alkalmaztuk ezt először. Mindenki kívánt valamit az újévre, és ennek akkora sikere volt, hogy utána megtartottuk egészen a legutolsó epizódig. Néha okoskodás volt, néha véleménynyilvánítás, de szerves részévé vált a sorozatnak.

– A színészeknek egyébként mekkora beleszólásuk volt saját szövegükbe?

– Ha akadt valami jó ötletük, azt minden további nélkül beépítettem, hiszen nem szentírás volt az általam írt szöveg. Mindazonáltal az esetek nagy részében csak alig változtattunk az eredetin.

– Az alkotói munkát egyedül végezte, vagy más is részt vett benne a stábból?

– Én voltam az író és a rendező egy személyben. Elég nagy strapa volt, hiszen kéthetente meg kellett írni 90 oldal forgatókönyvet (két részt forgattunk le egyszerre), ráadásul mellette még tanítottam az egyetemen, sőt más televíziós munkáim is voltak. Ez ma már biztosan nem működne, annál is inkább, hiszen a sorozatok többsége naponta, vagy legalábbis hetente jelentkezik új résszel – ekkora mennyiséggel senki nem bírna el egyedül.

hadam2

Forrás: MTV Zrt.

hadam3

Gálvölgyi Jánossal a már említett 80. születésnapi meglepetésbulin (forrás: MTV Zrt.)

– Hogy találtak rá Gazdagrétre, mint helyszínre?

– Ez nagy utánajárást igényelt, mivel a sorozat kezdetekor még fel sem épült teljesen a lakótelep. Először bérelt lakásokban forgattunk, majd a budapesti pártbizottság és az önkormányzat végül engedélyezte, hogy megvásároljunk négy lakást. Miután véget ért a sorozat, ezeket eladta a tévé, és azóta már a sokadik tulajdonos lakik bennük. De éppen nemrég láttam, hogy „Eladó a volt Vágási-lakás Gazdagréten” jeligével hirdetik az egyiket, tehát úgy tűnik, nem merült feledésbe az eredeti funkció.

– Miért pont akkor lett vége a sorozatnak, amikor? Ön hozta meg a döntést, vagy a tévé vezetése?

– Tulajdonképpen a producer fúrta meg, mert egy új sorozatba akart belekezdeni. Ez el is készült Komédiások címmel, és összesen 5, azaz öt adást ért meg. Azt hiszem, ez mindent elmond róla. A magam részéről nagyon szívesen folytattam volna a Szomszédokat, szerintem néhány évig még nyugodtan futhatott volna.

Valamikor a 2000-es évek első felében jött el az a határ, amikor végletesen átpolitizálttá vált a közélet – azt hiszem, ekkor fejeztem volna be önszántamból. Onnantól képtelenség lett volna úgy reflektálni az eseményekre, hogy ne lássanak ebben is politikát az emberek.

Nem véletlen, hogy a mai sorozatok írói még csak hasonlóval sem próbálkoznak, ezért éljük manapság a szappanoperák korát.

Az utolsó epizód rendhagyó befejezése, ahol a szereplők egy szilveszteri buliba készülve saját igazi nevüket kapják álnévként:

Így emlékeznek a színészek a sorozatra – II.

Nemcsák Károly (Vágási Feri): „Azt gondolom, nemcsak az én életemben volt nagyon kellemes időszak ez a 13 év, hanem valószínűleg az összes szereplő véleménye hasonló. Horváth Ádám fantasztikus szervezőkészségének és szakmai tudásának köszönhetően gyakorlatilag végig konfliktusmentesen dolgoztunk. Nekem csak jót adott ez a sorozat, azzal együtt, hogy úgy gondolom, sokan enélkül is elég komoly pályaívet futhattunk volna be. De a népszerűségünket mégis a Szomszédoknak köszönhetjük, az nem vitás.

Engem a mai napig nagyon sokan azonosítanak a szerepemmel, de szerencsére már a forgatás alatt is szép számmal voltak kíváncsiak az emberek más alakításaimra. És talán nem is csalódtak bennem, sőt biztos vagyok benne, hogy olyan oldalamról ismerhettek meg, amilyennek a sorozat alapján nem is gondoltak.

Ami az interneten terjedő újraértelmezéseket illeti, az egésznek leginkább a szabadossága nem tetszik. Nincs ellenemre, ha előveszik az általam játszott figurát, azt viszont kifejezetten károsnak tartom, ha helytelen üzenetek közvetítésére használják fel. Nem is a személyem, sokkal inkább a sorozat szellemisége miatt, amiből szerintem nem kéne gúnyt űzni.”

Vágási Feri beszáll az internetbe – talán a leghíresebb szállóige a sorozatból:

Trokán Péter (Szelényi János): „Ez egy jó szerep volt, ami 13 éven keresztül kísérte a pályámat. Nagyon kellemes időszakként emlékszem rá, mindig jó hangulatban teltek a forgatások, és szerencsére nagy sikert is értünk el. Mivel utóbbi a mai napig kitart, azt gondolom, hogy megérte a befektetett munka. Ez vitathatatlan előnye, de persze néhány hátrányát is megtapasztaltuk. A legjelentősebb ezek közül, hogy csomó minden kimaradt így az életemből. A sorozatszínészeket például valamiért nem szeretik filmekben alkalmazni, ezért ebben az időszakban egyikünk sem jutott filmszerepekhez, azóta is alig. De ez egy helyzet, amit tudomásul vettem, nincs bennem különösebb keserűség emiatt.

Cserébe viszont a színházi alakításainkról egyáltalán nem kellett lemondanunk, ilyen téren végig teljesen szabadok voltunk. Horváth Ádámnak hála így ezen a téren nem csorbult a pályám, aminek nagyon örülök. Manapság ez már elképzelhetetlen lenne, bár a dologhoz hozzátartozik, hogy csak kéthetente forgattunk, így jóval több dolog belefért az időbeosztásunkba”

(Kerestük Kulka Jánost is, mivel alighanem ő a legismertebb ma a sorozat még élő színészei közül, de sajtósán keresztül azt üzente, hogy nem akar nyilatkozni.)

– Milyen jelentős momentumot tudna említeni a 13 évből?

– A Bajor Imre által megformált Oli úr karakterének kitalálása mindenképp ide tartozik szerintem. Az, hogy egy homoszexuális figura megjelenhetett a képernyőn, egyértelmű fordulópont volt a televíziózásban (bár nyíltan sosem mondtuk ki, de ettől függetlenül tudni lehetett). Ráadásul nagyon kedvelték is őt a nézők, illetve maga Bajor is így volt a szereppel.

Hasonlóan jelentős, bár sokkal szomorúbb volt a Bőhm bácsit alakító Máriáss József halála. Ő szó szerint az utolsó pillanatig játszott a sorozatban. Már tudta, hogy nem sok van hátra az életéből, de így is ragaszkodott hozzá, hogy menjünk le forgatni hozzá Szegedre, ahol kezelték. Így is történt, a kórházi ágyán mondta kamerába utolsó mondatát: „Mostantól nem mint közös képviselő, hanem mint őrangyal vigyázok rátok.” És másnap meghalt. Ez mindenkit megviselt, a következő részt csak neki szenteltük, évekkel később pedig még két fejezetben emlékeztünk rá Bőhm naplója címmel.

Oli úr első felbukkanása:

Részletek a Bőhm bácsit búcsúztató 105. fejezetből, benne az említett utolsó mondattal:

– Tartja még a kapcsolatot a stáb tagjaival?

– Nagyon összetartó és baráti csapat volt, és ez valamilyen szinten a mai napig megmaradt. Minden év végén, karácsony környékén találkozunk egy kis nosztalgiázásra. Nemcsak a színészek, de majdnem mindenki a stábból: világosítók, öltöztetők, és még sorolhatnám. Összejövünk, sztorizgatunk, és levetítjük a forgatások legviccesebb bakijaiból összeállított tekercseket. Ez egy szép hagyomány.

– Annak idején a Magyar Televízió elnöke is volt egy ideig. Mi a véleménye a köztévé aktuális helyzetéről?

– Rendkívül lesújtó a helyzet, ez már nem egy szabad televízió. Az én időmben minden máshogy ment, teljesen szabad kezet kaptam.

"
Ha most kerülnék olyan helyzetbe, semmi pénzért nem vállalnám el a vezetését – és nem csak az életkorom miatt.

Világ életemben független embernek tartottam magam, az ilyen mértékű átpolitizáltság teljesen ellenkezik az elveimmel.

Ha szereted a Szomszédokat, oszd meg a cikket!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Amikor a múlt színpadra lép: így kel új életre Cseh Tamás és Bereményi Géza klasszikusa
Cseh Tamás és Bereményi Géza közel félévszázados, helykereső albuma, a Frontátvonulás fiatal színházcsinálók kezei között született újjá – a különleges előadás július 28-án látható a Városmajori Szabadtéri Színpadon.


Az, hogy egyelőre viszonylag kevesen ismerik a Sicc Production nevét, véletlenül sem az általuk készített előadások minőségéről, sokkal inkább arról tanúskodik, hogy milyen nehéz ma a minket körülvevő zajban kiszűrni a tiszta hangokat.

Aki ugyanis már látta és hallotta a Színház- és Filmművészeti Egyetemen Novák Eszter és Selmeczi György irányítása mellett 2024-ben végzett zenés színészosztály valamelyik produkcióját, az azonnal függő lesz.

És bár első ránézésre a tegnaphoz mintha több közük lenne, mint a mához, jegyezzük meg jól a nevüket, mert valójában ők a jövő.

Kapkodás nélkül, ütemesen épül a repertoárjuk. Eddig bemutatták Nagy Feró kis híján elfeledett, punk-rockoperaként emlegetett Hamletjét, illetve Majd, ha fagy! címmel neoreneszánsz rallyt vezényeltek, éles párhuzamot vonva többek között a százévekkel ezelőtti London és a mai Budapest között. És ha nem is épp Shakespeare korához, de azért a mából szemlélve erősen a régi időkhöz látszik kötődni a 2024 nyarán bemutatott, azóta folyamatosan játszott, fesztiváljáró Frontátvonulás is.

Koncert, színház, koncertszínház a műfaj: Cseh Tamás és Bereményi Géza azonos című albuma jelenti a kiindulópontot a delikát találkozáshoz. Ha már találkozás: Ecsedi a pesti flaszteren futkos fel s alá, hogy rátaláljon barátjára, Vizire, aki két liter kávélikőr elfogyasztása után megvilágosodik, és a Keleti pályaudvarra megy, ami azonban csak egy álpályaudvar, ahova és ahonnan „nem érkeznek és nem is indulnak” vonatok... A játszók szülei (óvatosan mondjuk: nagyszülei...) generációjának jól ismert a létező szocializmusban, a hetvenes évek legvégén fogant kerettörténet, de vajon mi közük mindehhez a mai pesti srácoknak?

Krasznai Vilmos zene- és szövegérzékeny, a muzikális helyzeteket színházivá emelő rendezésében hat fiatalember kelti életre az összes karaktert. Kerek Dávid, Liber Ágoston, Fülöp Kristóf (egyben az előadás zenei vezetője), Turi Péter, Sas Zoltán és Vatamány Atanáz magabiztosan teremt néhány gesztussal és minimális számú kellékkel hiánytalan világot, ami véletlenül sem másolja a nyolcvanas évek egyszerre áporodott és kedélyes hétköznapjait. A frissdiplomás színészek ennél vakmerőbbek, de nagyon is jól teszik, hogy mernek kockáztatni: a mai magyar fiatalok kilátástalansága, reményvesztettsége, a sokakat nyomasztó politikai és társadalmi légkör nem erőszakolt üzenetként, hanem megélt tapasztalatként jelenik meg a színen.

Cseh Tamás-estet sokat láttunk már, fogunk is még, de a Sicc Production Frontátvonulása nem áll be a sorba:

egyes dalokat teljesen újrahangszereltek, másoknak a vokális előadásmódját változtatták meg, és az egész zenei világot szigorú dramaturgiai megfontolások mentén gondolták tovább.

Céljuk egyértelmű: ez az est nem az üres tiszteletről, hanem az emblematikus album és mondanivalója mély értéséről és feltétel nélküli szeretetéről szól. A hat szereplő kézről kézre adja a nyolc hangszert, már csak azért is, mert a szűk, de átjárható cellákból épült jelzésszerű díszlet összezárja őket. És épp ez a lényeg, vagyis az, hogy ők is szorosan összezárnak, és így néznek kihívóan a holnap szemébe.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
„A toi toi vécék tetejéről játszottunk az utcán rekedt közönségnek” – Besh o droM-interjú
A több mint 25 éve aktívan koncertező zenekar két tagja, Barcza Gergő és Pettik Ádám elsősorban a Művészetek Völgyéhez kapcsolódó emlékeiről mesélt nekünk.


A Besh o droM története szorosan összefonódik a Művészetek Völgyével: 1999-es megalakulásuk óta visszatérő fellépők a kapolcsi központú fesztiválon. Az utóbbi időben több alkalommal is szabályos tömegjelenetek alakultak ki a koncertjeiken, mivel sokkal többen voltak kíváncsiak rájuk, mint a helyszín befogadóképessége, ahol játszottak. Idén azonban biztosan nem fenyeget ez a veszély, ugyanis most először a Panoráma Színpadon kaptak helyet. Ebből az alkalomból kérdeztük a zenekar két alapítóját.

– Mi az első emléketek a Művészetek Völgyéről, akár látogatóként, akár fellépőként?

Pettik Ádám: Ando Drom koncert a romok között 30 éve, iszonyat katartikus volt, ott dőlt el véglegesen, hogy világzenével fogok leginkább foglalkozni.

Barcza Gergő: Nekem is ugyanebből az évből van a legelső emlékem, nagyon élveztem a kellemesen kaotikus, teljesen újszerű falusi fesztiválhangulatot. Emlékszem, reggelente lehetetlen volt péksüteményhez jutni, a kisboltokból már hajnalban elfogyott a kifli, zsömle. A piaci résbe azonnal meg is érkezett a házi palacsinta...

– Itthon és világszerte is rengeteg fesztiválon játszottatok az elmúlt 26 évben. Van-e bármi, ami miatt a Völgy kiemelkedik ebből a mezőnyből?

Ádám: A legtöbb helyszínen ezen a fesztiválon játszottunk, és magasan kiemelkedik a tavalyelőtti, toi-toi vécék tetejéről az utcán ragadt közönségnek adott koncertünk.

Kicsit többen ragadtak kint, mint ahányan befértek a Kocsor udvarba, de a technikusok kegyetlen, buligyilkos főnöke nem engedte elhúzni a hátsó függönyt, pedig akkor legalább hátulról láthatta volna a koncertet szegény hoppon maradt közönségünk. Ezért akinek a zenekarban zsinór nélküli mikrofonja volt, az időnként a színpad háta mögé ment és a támfal tetejéről játszott a kint rekedt tömegnek.

A fal alatt az utcán, kissé jobb oldalt volt három mobil wc, aminek a tetejére viszonylag könnyen át lehetett lépni az alacsony kerítésen keresztül, és Légrádi úr óriási sikert aratott, amikor úgy döntött, hogy az egyik szólóját onnan fogja celebrálni. Nem szakadt be.

Gergő: Nagy lendülettel én is fel akartam ugrani az egyikre, de rögtön elképzeltem, ahogy szomorúan kászálódok ki a szörpből, így inkább kihagytam. Légrádi Gábor, fiatalabb és könnyebb kollégánk viszont valóban nem tétovázott, felpattant az egyik tetejére, onnan fújta. Remekül szórakozott mindenki.

– Az olvasztótégely elég jó kifejezés a zenétekre. Mennyi mindent szívtatok magatokba a kezdetekhez képest ebben a bő két és fél évtizedben?

Ádám: Az operetten és k-popon kívül mindent.

Gergő: Az én fejemben folyton megy a zene, csak akkor áll meg egy-egy pillanatra, ha meghallok valami más zenét egy külső hangforrásból. Akkor betárazom azt az agyam megfelelő polcára. Zeneírás közben aztán onnan dől ki a megfelelő zenei anyag, gondolkozni nem is nagyon kell.

– Mindketten nagyobbrészt külföldön éltek. Egy átlagos évben hányszor ingáztok Budapest, Bristol és Jeruzsálem között, és hány koncertfelkérésre kell nemet mondanotok logisztikai okokból?

Ádám: Nem túl sok buli marad el ilyen okból, 15-20 alkalommal biztos megfordulok, és jóformán az egész nyarat itt töltöm.

Gergő: én is igyekszem minél gyakrabban jönni, de a Közel-Keleten nem mindíg úgy történnek a dolgok, ahogy azt az ember eltervezi.

– Mi a fő tevékenységetek, amikor nem vagytok Magyarországon és nem a zenekarral foglalkoztok?

Ádám: Szervezem a további bulikat, intézem a zenekar és a saját ügyeimet, tagja vagyok a Bujdosó oktettnek és kvartettnek, valamint van egy új kvartettünk Babindák-Juhász-Papesch-Pettik néven. Zajlik az élet.

Gergő: Írom, gyártom a többiek segítségével a Besh o droM zenéjét, nálam állnak össze a három országban felvett zenei anyagok, intézem a zenekar külföldi útjait.

Amikor épp nincs háború, és általában nincs, akkor a legkülönbözőbb helyeken, stadionoktól az utcazene-fesztiválokig minden lehetséges helyszínen fellépek, gyakran szinte éjjel-nappal. Most épp leggyakrabban az óvóhelyen ülök, de a zene ott is megy a fejemben.

– Ádám többször is fellépett már a Duckshell vendégeként, és elmondta, hogy ők a kedvenc fiatal zenekara. Kiket követtek/kedveltek még a jelenlegi hazai színtérről?

Ádám: Sickratmen, cserihanna, Zsiványjazz és még sokan mások.

– Egyike vagytok annak a nem túl sok zenekarnak, akik saját Patreon-oldalt üzemeltetnek, a legutóbbi lemezetek költségeit is közösségi finanszírozással igyekeztetek előteremteni. Mennyire jelentős ez a láb a bevételeitekben?

Ádám: Reméljük, lesz még sokkal jobb is.

Gergő: Első körben összegyűlt egy kicsi, de annál kitartóbb támogatói kör. Hálásak vagyunk nekik, mindenkit bíztatunk, hogy nézzen el hozzánk, legyen a támogatónk egy kávé árával, vagy akár többel.

– Idén első alkalommal játszotok a Völgyben a Panoráma Színpadon. Mekkora szintlépés ez számotokra?

Ádám: Játszottunk már a Völgyben nagyszínpadon többször is, bár akkor nem ott volt még és nem így hívták, csak aztán a Bárka színpadhoz és később a Kocsor Házhoz való hűségünk ezt a dolgot felülírta.

Ez a helyzet tavalyelőtt tarthatatlanná vált és azóta akkora színpadon játszunk, hogy végre odafér az egész közönségünk. Nem hiszem, hogy zavarba jönnénk, ha már a montreali jazz fesztiválon nem jöttünk 25 ezer ember előtt 4 alkalommal.

– Lesz-e a alkalmatok több időt is a fesztiválon tölteni a koncerten túl? Ha igen, mit szeretnétek még mindenképp megnézni?

Ádám: Tervezem, tervezzük, de ameddig nem sikerül megfejteni, hogy melyik napokon tudok maradni, addig nem fájdítom a szívem. Mókus udvarába biztos elnézek, mert ott valahogy mindig valami izgalmas történik.

Gergő: Minden évben körbejárjuk a helyszíneket, idén sem lesz másképp.

Jegyvásárlás a fesztiválra EZEN A LINKEN lehetséges, a részletes programot ITT találod.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Túl gyorsan lopott, imád hokizni, és nem volt hajlandó levetkőzni a Playboynak – 35 dolog, amit nem tudtál a 35 éves Margot Robbie-ról
Ő játszotta az első biszexuális karaktert az ausztrál tévében, és egy partin összetévesztette Harry herceget Ed Sheerannel – ilyen és ehhez hasonló érdekességekkel ünnepeljük a színésznőt.


1. 1990. július 2-án, hétfőn, reggel 7:45-kor született Ausztráliában, a queenslandi Dalbyban Margot Elise Robbie néven.

2. A Focus – A látszat csal című filmben játszott szerepéhez trükköket tanult a tanácsadó Apollo Robbinstól, aki „úri tolvajnak” nevezi magát. Robbins olyan jól tanította őt, hogy a produkció azt kérte Margot-tól, hogy lassabban csinálja, mert a kamerák nem csípik el, ahogy más szereplőktől lop.

3. Szeret leveleket és képeslapokat küldeni a barátainak és a családtagjainak a világ minden tájáról, ahol épp forgat, mert úgy gondolja, hogy az emberek nem kapnak elég levelet, vagy legalábbis olyat, ami nem számla.

4. A Wall Street farkasa (2013) című filmért kapott gázsijának (347 ezer dollár) egy részét az anyja házán lévő jelzálogkölcsön törlesztésére fordította.

5. Tíz évvel később, a 2023-as Barbie-ért már 50 millió dollárt kapott az alapgázsival és a bevételi bónuszokkal együtt.

6. A hatalmas vagyona ellenére Robbie állítólag nem költ sokat, és míg nem volt férjnél, inkább szobatársakkal élt, hogy ezzel is pénzt takarítson meg. Azt állítja, hogy gyerekkori élményei, amikor nem volt mindenhez hozzáférése, örök életére alázatossá tették.

7. Nem volt hajlandó lefogyni Jane Porter szerepéért a Tarzan legendája (2016) című filmben, és azt mondta, hogy inkább az egészségére koncentrál, mint a karcsúságra.

8. A Suicide Squad – Öngyilkos osztag (2016) című filmben a kaszkadőrmunkák nagy részét ő maga végezte. A rendező, David Ayer elmondta, hogy a dublőre több időt töltött a lakókocsiban, mint a forgatáson, mert Robbie mindent maga akart csinálni.

9. Londonban részt vett egy partin jó barátnője, Cara Delevingne társaságában, és közös képeket készített egy fotóautomatában Harry herceggel. Csak Margot nem tudta, hogy az Harry volt, ugyanis összetévesztette őt a brit énekes-dalszerző Ed Sheerannel.

10. 8 éves korában Ausztráliában cirkuszórákat vett, és trapézoklevelet szerzett. A Suicide Squad – Öngyilkos osztagban Harley Quinn szerepéhez újra elővehette ezt a tudását.

11. Miután otthagyta a Neighbours, azaz a Szomszédok című ausztrál szappanoperát (2008 és 2011 között szerepelt benne), azt akarta, hogy a karakterét drámai módon megöljék. A sorozat írói azonban úgy döntöttek, csak főiskolára küldik, így lehetőséget adva Robbie-nak, hogy visszatérjen a sorozatba, ha nem jön össze a hollywoodi karrierje.

12. Mint tudjuk, nagyon is összejött a karrier Margot-nak, aki ettől függetlenül 2022-ben egy epizód (a 8903.) erejéig mégis visszatért a Neighboursbe Donna Freedmanként, aki egyébként az első biszexuális karakter volt az ausztrál tévézés történelmében.

13. Lehúzott egymás után három tequilát, mielőtt leforgatta a szexjeleneteit Leonardo DiCaprióval A Wall Street farkasában.

14. Elutasította a Playboy magazin ajánlatát, hogy pózoljon nekik, mondván, ő csak művészi célból vetkőzik meztelenre (erre egyébként eddig csak A Wall Street farkasa kedvéért volt hajlandó).

15. Három hónapig tanult korcsolyázni, hogy eljátszhassa Tonya Hardingot az Én, Tonya (2017) című filmben. Mivel dublőrökre sem lehetett számítani, hiszen a történelem során csupán 8 nőnek sikerült versenyen tripla axel ugrást végrehajtania, CGI-t, azaz számítógépes animációt használtak a jelenet megalkotásához.

16. A természetes hajszíne a barna, de szőkére festette azt a karrierje elején, miután rájött, hogy a filmipar a szőke színésznőket részesíti előnyben.

17. Robbie épp egy hátizsákos utazáson volt Európában, amikor jött a hívás, hogy részt vehet egy Will Smith-szel közös utolsó meghallgatáson a Focus – A látszat csalhoz. 48 óra alatt ért át a horvátországi Hvar szigetéről Párizsba, majd onnan New Yorkba, és alig pár órával a meghallgatás kezdete előtt ért oda. A légitársaság útközben elvesztette a poggyászát, így új ruhákat kellett vásárolnia a castingra.

18. Allergiás a csirke tojásának fehérjére. A Ragadozó madarak (és egy bizonyos Harley Quinn csodasztikus felszabadulása) (2020) című filmben, ahol Harley Quinn tojásos szendvicset eszik, a produkciónak kacsatojást kellett biztosítania neki, hogy elkerüljék az allergiás reakciót.

19. 2013-ban a Francia szvit (2014) című háborús dráma forgatásán ismerkedett meg Tom Ackerley-vel, aki harmadik asszisztens rendezőként dolgozott a filmen. 2016. december 19-én házasodtak össze az ausztráliai Byron Bayben.

20. Imádja a hokit, az Egyesült Államokba való költözése után csatlakozott is egy amatőr jégkorongligához. Gyerekkora óta rajong e sportért, amióta látta a Kerge kacsák (1992) című filmet, de Ausztráliában, a lakóhelye környékén nem volt jégpálya, ahol gyakorolhatott volna.

21. A queenslandi Somerset College-ban tanult, miközben három állásban is dolgozott: titkárnő volt, szörfdeszkákat árult, és szendvicseket készített a Subwayben. 17 évesen, miután leérettségizett, Melbourne-be költözött, hogy teljes munkaidőben színészkedjen.

22. A Suicide Squad – Öngyilkos osztag forgatása alatt kezdett el érdeklődni a tetoválások iránt. A felvételek közben megnyitotta a Harley's Tattoo Parlour nevű tetoválószalont, ahol a többi színésznek, a stáb tagjainak és a rendezőnek, David Ayernek is csinált tetoválást, illetve egyet magának is. Will Smith-nek és Jared Letónak nem.

23. A rajongótáborát „Robbersnek” (rablóknak) nevezi.

24. Az Édesanyja, Sarie kísérte őt az oltár elé, mivel az apjától, Dougtól régen elhidegült a család. A nővére, Anya volt a koszorúslánya.

25. Az öccse, Cameron a nővére sikereit látva úgy döntött, hogy ő is színész lesz. A bátyja, Lachlan pedig szintén a filmiparban dolgozik, ő kaszkadőrként.

26. Elutasította Sam Thomson szerepét a Birdman avagy (A mellőzés meglepő ereje) (2014) című, később a legjobb film Oscar-díját is elnyerő filmben. A szerepet végül Emma Stone kapta, aki ezzel kiérdemelte az első Oscar-jelölését.

27. Mindig magával hordja az anyjától kapott kvarcot, mert szerinte szerencsét hoz neki, és állítása szerint még mindig a gyerekkori játék nyuszijával alszik.

28. Sokan fiús lányként hivatkoznak rá, mert szeret szörfözni, motorozni és barkácsolni.

29. A filmek közül az egyik legnagyobb kedvence a Tony Scott által rendezett 1993-as Tiszta románc. Jó választás.

30. A saját nevét „furcsa, formális, öregasszonyos névnek” tartja.

31. Már a 30. születésnapja előtt két színészi Oscar-jelölése volt: az Én, Tonyáért és a Botrányért (2020). Azóta begyűjtött még egyet, csak produceri minőségében a Barbie-ért.

32. Skót és német származású.

33. Margot ADHD-s, ezért 6 éves kora óta Ritalint szed. A hiperaktív-impulzív típusú rendellenességben szenved.

34. Josh Trank rendező első választása volt Sue Storm szerepére a Fantasztikus négyes (2015) című filmben, de a stúdió végül Kate Marát választotta. Utólag már tudjuk, hogy Robbie járt jól.

35. 2024. október 17-én lett először anya, egy kisfiút hozott a világra. Az apa a férje, Tom Ackerley.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Ezt még Scarlett Johansson sem menthette meg: miért bukik el a Jurassic World: Újjászületés?
A Jurassic World: Újjászületés nem megújulás, hanem egy kaotikus, ötlettelen lehúzás, amelyből hiányzik minden kreativitás. Ez a film nem megidézi az eredeti Jurassic Park varázsát, hanem fájdalmasan emlékeztet arra, milyen mélyre süllyedt a franchise.
B.M.; Fotók: imdb.com - szmo.hu
2025. július 02.



A Jurassic World: Újjászületés pontosan az a film, amely után az ember elgondolkodik, vajon miért is ülte végig ezt a több mint kétórás mozgóképes szenvedést.

Ez nem újrafelfedezés, nem tisztelgés az eredeti előtt, hanem az egyik legnagyobb összevisszaság, színtelen-szagtalan lehúzás a franchise történetében.

Érezni a stúdió kézlenyomatát az egész projekten, látni minden jegyzetet, amit a producerek rákényszerítettek a rendezőre: ide kell egy gyerekkarakter, itt muszáj egy Jeep-es rész, ha már itt vagyunk, hol vannak a raptorok? T-Rex is van, Űber Homlok Rex is van, mi kell még?

A történet akár egy közepesen érdektelen videojáték küldetéslistája is lehetne. Egy gyógyszergyártó cég titkos megbízással küldi ki a „teljesen megbízható” reprezentánsát (Rupert Friend), hogy három DNS-mintát szerezzen nekik. Erre egy korszakalkotó gyógyszer miatt van szükség, mellyel megelőzik a szívbetegségeket. A halott dinoszauruszvér már „nem jó” a film saját lehetetlen, körmönfont logikája szerint.

Kapunk egy nagy adag tudományos blablát, magyarázatnak álcázott hülyeséget, ami egy pillanatig sem hihető, hogy miért kell élő dinókból vér.

Az eredeti Jurassic Park történet azért is volt félelmetes, mert meglepően reálisnak tűnt. Nem volt az, csak annak tűnt. Itt semmi ilyet nem érzünk, ez gyakorlatilag videojáték története. Felbérelnek tehát egy zsoldost, Zorát (ténylegen egy órával a vetítés után rá kellett keresnem a neten, mi volt a főszereplő neve, annyira jellegtelen volt – Scarlett Johansson), hogy szervezzen meg egy elit alakulatot, akivel nekivághat a feladatnak. Persze nem lehet egyszerű a küldetés: a legnagyobb szárazföldi, vízi és repülő dinoszaurusz élő példányából kell kinyerni az említett mintát.

A nagy tervhez csatlakozik Dr. Loomis (igen, szerintem is egy Halloween utalás a neve - Jonathan Bailey), aki megalkot egy csodamódszert a vérlecsapolásra.

Mellette Duncan (Mahershala Ali), a vén tengeri róka is elkíséri a csapatot, aki eljuttat mindenkit a tiltott, ki tudja hányadik „új” dinószigetre, ahol persze mindent ellepnek a mutáns szörnydinók.

Mert ezek már nem egyszerű őshüllők, hanem genetikai förmedvények: potrohos-tokanyakú repülőszatyor raptorivadékok, vagy éppen a Bucihomlokú MegaRex, amelyek látványterve ugyan érdekes, akár egy újabb Godzilla-filmből is szabadulhattak volna, de ez nem dícséret, az összkép így is kiábrándító.

A készítők egyszerre akarták folytatni az eredeti Jurassic Park örökségét, és közben minden egyes sikeres klisét felhasználni, amit csak engedett a költségvetés. Ez látszik a mellékküldetésen (mert ilyen is van): egy apuka két lányával, valamint a nagyobb lány együgyű fiújával (nem orvosi diagnózis, csak szimplán rendkívül idegesítően buta) sodródtak bele a történetbe, miután vízi dinoszauruszok támadják meg vitorlásukat.

Az alkotók döntéshelyzet elé állítják a „szupercsapatot”: vagy hagyják meghalni a családot, ezzel tovább növelve nézői ellenszenvet, vagy – és itt jön a „briliáns” dramaturgiai húzás – megmentik a családot a biztos haláltól, hogy legalább legyen valakikért szorítani a film alatt.

Mintha kötelező lenne gyereket írni egy Jurassic-sztoriba, mert az első Jurassic Parkban is volt, tehát a produceri logika szerint itt is kell. Minden filmben volt, itt is kell, ennyi a magyarázat.

A film egyszerűen sértő a közönség intelligenciájára nézve. David Koepp forgatókönyvíró karrierjében voltak zseniális szövegkönyvei, de ezúttal az Indiana Jones és a sors tárcsája szintjén alkotott: ötlettelenül, rutinból, legnagyobb alkotói eszköze a káosz volt.

Újra felhasznált jelenetekkel próbál a nézőre hatni, például a konyhás raptoros rész a Jurassic Parkból CTRL+C, CTRL+V módszerrel került át csak a helyszín és a szörnyek mások picit.

Nincs nosztalgiaértéke, csak üres másolat. Az akciójelenetek sokszor követhetetlenek, a CGI olcsó hatású, mosott textúrák, vértelen leszámolások, nincs valódi tét, nem is értem a 16-os besorolást.

Pedig Gareth Edwards rendező elvileg a hatalmas szörnyek bemutatásának specialistája. A 2014-es Godzilla és a Zsivány egyes után azt hihetnénk, ha valaki, akkor ő majd képes feledhetetlenné tenni a dinoszauruszok látványát. Ehelyett egy alultervezett és rendezetlen látványkavalkádot kapunk, amelyből hiányzik a grandiózusság és a földhözragadtság.

Az olcsóság ott is észrevehető, hogy nincs IMAX-verzió, nem invesztált bele a stúdió. Olyan, mintha a stúdió pénzt akart volna spórolni a konverzión és a felvételi technikán.

Bár azt hozzá kell tenni, hogy Edwards forgatási szokásaihoz nem illik egy batár nagy IMAX kamera. Ő tényleg megmutatta már, hogy képes minimál költségvetésből is maximális képi világot bemutatni, mint például a 2023-as Az alkotóban. Hát itt ez nagyon nem sikerült.

A film legnagyobb hibája mégsem a látvány vagy a rendezés, hanem a karakterek és a történet. Egyszerűen nincs kiért izgulni. A zsoldosok sablonfigurák, a család idegesítő, a Don Juan comic relief srácot pedig a néző már az első veszélyes jelenetnél sorsára hagyta volna.

Vannak feszült jelenetek a filmben, például a gumicsónakos rész, amelyet Michael Crichton eredeti Jurassic Park regényéből emeltek át.

Ez a szcéna képes hozni az igazi klasszikus hangulatot, de ez is csak emlékeztet, hogy milyen minőségű lehetne az egész film, ha van mögötte valódi vízió, és tartják a forgatókönyvi fegyelmet. Érdekesség, hogy amikor nem akciójelenet van, hanem a feszültség dominál, akkor tényleg működik Edwards-mozija – lehet, hogy tényleg kéne már egy 18+-os Jurassic-horror.

A zene szintén csalódás: legalább John Williams klasszikus témái megmentik, amikor felcsendülnek, de az új dallamok teljesen feledhetők. A film egészét áthatja a kapkodás, a kreatív döntések hiánya, a sablonos dramaturgia és a stúdiókapzsiság fojtogató szaga. Ez a Jurassic World-rész nem újjászületés, hanem egy kétségbeesett pénzlehúzási kísérlet. Az eredeti 1993-as Jurassic Park óta egyetlen folytatás sem tudott valódi, méltó utódja lenni Spielberg klasszikusának, és ez a film sem fogja megváltoztatni ezt a tényt.

Az első Jurassic World legalább a klasszikus nosztalgiát visszaadta a nézőnek, de ezen kívül tényleg semmit sem tudok mondani a franchise mellett.

Scarlett Johansson kedves mosolya nem éri meg a mozijegy borsos árát. A Jurassic World: Újjászületés túl hosszú, kaotikus, felesleges alkotás, amelyből hiányzik a lélek. A legnagyobb bűne azonban nem az, hogy rossz – hanem az, hogy unalmas és kiszámítható, igazi elvesztegetett potenciál.


Link másolása
KÖVESS MINKET: