HÍREK
A Rovatból

A kormánypárti szavazók szerint is durván drágultak az élelmiszerek – csak 11 százalékuk érzi, hogy kevesebbet fizet az árrésstop miatt

A Publicus Intézet kutatása szerint a magyarok több mint fele úgy gondolja, a kormány a felelős az élelmiszerek drágulásáért.


A magyarok nagy része nem kér az árrésstopból: 60% szerint ez valójában csak választási trükk, és nem jelent hosszú távú megoldást az élelmiszer-infláció letörésére – derül ki a Publicus Intézet kutatásából, amelynek eredményeit a Népszava ismertette.

A megkérdezettek 52 százaléka a kormány gazdaságpolitikáját okolja az élelmiszerek drágulásáért.

A kereskedőket csupán 12% hibáztatja, még a kormánypártiaknak is kevesebb mint negyede tartja őket bűnbaknak.

A kormány többször hosszabbította az árrésstopot, mégsem jött az átütő, tartós árcsökkenés.

A válaszadók mindössze 5 százaléka érzi azt, hogy érdemben kevesebbet fizet a kasszánál. A Fidesz–KDNP szimpatizánsainál 11%, az ellenzékieknél 2%, a bizonytalanoknál 4% az arány.

Ha a kisebb engedményeket is beleszámoljuk, „valamiféle” csökkenést a megkérdezettek 22 százaléka érzékel. Ezen belül a Fidesz-táboron belül 47, az ellenzékieknél 10, a bizonytalanoknál 17 százalék válaszolt így.

Az élelmiszer-infláció februárban 7,1% volt, szeptemberre 4,7%-ra csökkent, de még így is az éves átlag fölött maradt.

Még a kormánypárti szavazók is nagy drágulást látnak: 21%-os élelmiszerár-emelkedést érzékelnek egy év alatt. A teljes lakosság ennél is magasabb, 24%-os drágulást érez.

Elemzők – köztük az Országos Kereskedelmi Szövetség – szerint az árrésstop nem hozta a várt eredményt, a lakosság inflációérzete a KSH-nál mért érték fölött maradt. A kormányzati kommunikáció az „irreálisan magas” árrésre hivatkozott, amit „le kell törni”. Szakmai érvelés szerint viszont az árrés nem egyenlő a profittal, abból a cégek a költségeiket fedezik, így akár veszteség is kijöhet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
„Megpróbálják lenyomni a torkunkon, ami felülről jön" - a Fidesz kőbányai küldötte keményen beolvasott a pártvezetésnek és nagy tapsot kapott
Jankovich Tibor szerint a Fidesz egy demokratikus pártból egy katonai szervezetté alakult, ahol nem tudnak visszajelezni, hogy mi nem működik. Szerinte elszakadtak a realitásoktól, és súlyos változások kellenének. Beszédét többször nagy taps szakította félbe.


A Fidesz kongresszusán felszólaló pártvezetők és küldöttek többsége ugyanazt visszhangozta, amit Orbán Viktor, vagyis úgy látják, nincs szükség radikális változásra a választásokon megbukott párt irányvonalában.

Jankovich Tibor, párt X. kerületi küldöttje nem így látja. Beszédét azzal kezdte, Orbán Viktor elemzésésének minden szavával egyetért, de kiegészítené néhány dologgal.

„A korrupció rátelepült a kormányzásunkra" - jelentette ki. Majd így folytatta:

„A Fidesz egy demokratikus pártból egy katonai szervezetté alakult, ahol parancsokat kapunk, és nulla visszacsatolás lehetséges arra, hogy a helyi szinten általunk tapasztalt dolgokat felfelé elmondhassuk."

Ez a mondata nagy tapsot kapott a teremben. Jankovich azonban nem állt meg itt.

„Elszakadtunk a realitástól, és egyszerűen nem veszünk tudomást arról, hogy a társadalom bizonyos tagjai hol tartanak, hogy működnek. Ha az ember elmegy a konditerembe, akkor nem hall olyan szót, ami a Fideszt dicséri, csak ellenségeset. Hogyha iskolás gyerekei vannak középiskolában, egyetemen, ott nulla Fidesz-támogatót lehet találni. És ezekkel a problémákkal nem foglalkoztunk, leráztuk magunkról, nem vettünk róla tudomást."

Jankovich szerint nagy probléma a kommunikáció leegyszerűsítése olyan szintre, ahol az értelmiséget egyszerűen elveszítették.

„Az értelmiséget irritáljuk azzal, ahogy kommunikálunk és amit mondunk" fogalmazott, ismét nagy tapsot kiváltva.

Ezután visszatért a korrupció kérdésére.

„Azt gondolom, szembe kell nézni a korrupciós vádakkal, hiszen az emberek ezt tapasztalták. Ezt nem lehet lerázni magunkról azzal, hogy nincs bírósági ítélet, vagy nincs konkrét ügy, mert van. A probléma ennél sokkal súlyosabb, hogy az emberek azt tapasztalják, hogy hátrányokat szenvednek. A társadalom döntő többsége szembesült a korrupcióval, és erre nem adunk választ, nem dobjuk ki magunk közül azokat, akik nem ide valók." Ekkor szakította meg a beszédet a harmadik taps.

A kőbányai küldött ezután arról beszélt, tévednek, ha azt gondolják, Magyar Péter esetleges rossz kormányzása miatt automatikusan visszatérhet a hatalomba a Fidesz.

„A probléma ott van, hogy azok a fiatalok, 40 év alattiak, akik nem szavaztak ránk, azok akkor sem fognak, hogyha nem változtatunk valamin."

Jankovich szerint "ahhoz, hogy a Fidesz a 40 éven aluli szavazókat visszaszerezze, nagyon súlyos változások kellenek."

„Én azt javaslom, hogy valamilyen módon demokratizáljunk, mert azt tapasztaltuk, hogy helyi szinten sikeres politikusaink vannak, akik beszélnek az emberekkel, és annak ellenére nyernek önkormányzati választást, hogy fideszesek, nem azért, mert azok. A választási kampányokban mégsem őket vesszük előre, nem őket engedjük érvényesülni. Hanem megpróbáljuk lenyomni a torkukon, ami felülről jön, és hibás, és nem tudjuk visszajelezni, hogy ez nem működik" - fejezte be beszédét a kőbányai küldött.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Stumpf István: A korrupció bizonyos elemei még a miniszterelnök asztaláig is elértek
Stumpf István, az első Orbán-kormány kancelláriaminisztere a Fidesz kampányának egybites üzeneteit és a fiatalság elpártolását is a bukás okai között sorolta.


„Megbukott a NER rendszere, véget ért az Orbán-rendszer” – jelentette ki Stumpf István, az első Orbán-kormány kancelláriaminisztere, aki az április 12-i „súlyos vereség” után értékelte a helyzetet, és a Fidesz működésének alapjait kérdőjelezte meg.

A volt miniszter szerint a Nemzeti Együttműködés Rendszerének bukását egyfajta morális válság is okozta. „A becsületesen és tisztességesen dolgozó individualizmus polgári erényét elnyomta a kivagyiságon alapuló kalmári közszellem” – mondta.

Stumpf arról beszélt, hogy „a korrupció bizonyos elemei még a miniszterelnök dolgozószobájának asztaláig is elértek.”

Szerinte a Fidesz már 2022 után elvesztette erkölcsi vezető szerepét, a párton belül pedig „megszűnt a visszacsatolás”, miközben a társadalom nehezen viselte a klientúra túlkapásait.

A belső működési problémák között említette a generációs feszültséget és azt, hogy a vezetők kiválasztásánál a szakmai szempontok háttérbe szorultak. „A túlzott lojalitáson alapuló szempontok felülírták a szakmai elemeket” – fogalmazott a korábbi miniszter, aki egyetemi modellváltásért felelős kormánybiztosként is dolgozott.

A választási kampányt is bírálta, amely szerinte „kontraproduktív volt, egybites üzenetekkel”.

A politikai pozicionálás kudarcáról azt mondta: „Nem tudtuk megakadályozni, hogy a Tisza a jövőt, mi pedig a múltat jelentsük.”

Stumpf szerint a középosztály fellázadt, mert féltette a státuszát, a Z generációt pedig a párt nem tudta kezelni.

A kiutat a helyi közösségek – értelmiségiek, gazdák, vállalkozók – visszahódításában és a „nemzeti tőkés osztály” bevonásában látja, mert ahogy mondta, „nem hagyunk senkit az útszélén”. A feladat szerinte most az, hogy megállítsák „a józan ész trónfosztását”, és eljöjjön „a cselekvő optimizmus ideje”.

Via 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Hidvéghi a Fidesz kommunikációjáról: Dominánssá vált a modorosság, a dölyf, a felfuvalkodottság és az arrogancia
Hidvéghi Balázs a Fidesz tisztújítóján mondott kíméletlen beszédet a párt választási kampányáról. A képviselő szerint a háborúra és békére épülő üzenetek nem találkoztak a választók többségének álláspontjával.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. június 13.



„Megkopott a valóságérzékelésünk, a korábbiakhoz képest zagyvább és szanaszét szaladó kampányban mind stílusban, mind tartalomban messze kerültünk saját magunktól és a polgári hangulattól” – ezzel a szokatlanul éles és nyílt önkritikával értékelte a Fidesz választási kampányát Hidvéghi Balázs a párt szombati tisztújító kongresszusán. Az országgyűlési képviselő diagnózist adott arról, mi vezetett a vereséghez.

Hidvéghi szerint a Fidesz háborúra és békére épülő kampánya nem találkozott a választók többségének álláspontjával, a választás pedig népszavazássá változott a kormánypárt ellen. Úgy látja, „az idei divat a Fidesz elleni szavazás lett”. Ennek okait gazdasági és morális tényezőkben látja. Rámutatott, hogy a magyar gazdaság évek óta alulteljesít, és a Fidesz nem tudott magyarázatot adni arra, miért Magyarországot sújtotta a legdrámaibb mértékben az infláció a régióban.

„A szavazók sokkal kevésbé tolerálták a hibákat, a hozzánk köthető elit kérkedő életmódját, korrupciós vádakat, tisztázatlan, következmények nélküli ügyeket” – mondta.

A problémák másik gyökerének a kegyelmi ügyet nevezte, amely szerinte a kormányzás morális alapjait érintette. Úgy véli, védhetetlen és megbocsáthatatlan bűn volt, hogy a Fidesz két egykori sztárpolitikusa, Novák Katalin és Varga Judit éppen a gyermekvédelem területén hibázott. Szerinte ez vezetett oda, hogy a Szőlő utcai botrány is ekkorára tudott nőni, és ott sem történt „megnyugvást hozó felelősségrevonás”.

„Az ott szerzett erkölcsi sérülésünk a kormányzásunk morális alapjait érintette. Ez a seb soha nem gyógyult be, mert nem tisztult ki” – jelentette ki.

A képviselő szerint a Fidesz az elmúlt években elvesztette korábbi támogatói bázisának, a keresztény középosztálynak és az értelmiségnek egy jelentős részét. Ennek okát a kommunikációs stílus eldurvulásában látja. „Dominánssá vált a modorosság, a dölyf, a felfuvalkodottság és az arrogancia. Ezen csak rontott a Fidesz-kormányzás alatt helyzetbe hozott és meggazdagodott elit fennhéjazó viselkedése” – mondta, hozzátéve, hogy a kivagyiság különösen rosszul hat a nehéz gazdasági helyzetben.

A kampány külpolitikai fókuszát is bírálta, ami szerinte nem találkozott a magyarok identitásával. Úgy látja, a választók belefáradtak a Brüsszellel szembeni állandó harcba, az ukrán vezetéssel való konfrontáció pedig akaratlanul is az oroszpártiság vádját erősítette. „Az ukrán vezetéssel szembeni folyamatos és egyre kiélezettebbé váló konfrontáció végül óhatatlanul betolta a Fideszt az oroszpártiság térfelére, attól függetlenül, hogy erre nem volt szándék és nem a valóság” – magyarázta. Ennek abszurditását mutatta szerinte, hogy 36 évvel a rendszerváltás után Orbán Viktorral szemben skandálták azt, hogy „Ruszkik haza”.

A jövő feladatairól szólva Hidvéghi arról beszélt, hogy a Fidesznek meg kell védenie magát Magyar Péter „agresszióra és megbélyegzésre épülő stratégiájával” szemben. Ehhez új stílusra, új szereplőkre és a választókat valóban érdeklő témákra van szükség. „Meg kell védenünk magunkat, a Fidesz és az emberek közös eredményét, és Orbán Viktor kivételes politikai teljesítményét itthon és külföldön” – hangsúlyozta, majd azzal zárta, hogy a pártnak vissza kell találnia a könnyedséghez, a humorhoz és az öniróniához.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
A kirúgások után egy nappal Pósfai Gábor máris kinevezte a titkosszolgálatok új vezetőit
A döntésekre azután került sor, hogy Magyar Péter miniszterelnök szombati hatállyal felmentette a négy nemzetbiztonsági szolgálat korábbi főigazgatóját.


Villámgyorsan kinevezték az Alkotmányvédelmi Hivatal és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat új vezetőit, miután Magyar Péter miniszterelnök pénteken menesztette a négy nemzetbiztonsági szolgálat főigazgatóját. A Belügyminisztérium mai közleménye szerint a döntések célja a folyamatos és hatékony feladatellátás biztosítása.

Pósfai Gábor belügyminiszter döntése értelmében Tóth Szabolcs dandártábornokot az Alkotmányvédelmi Hivatal állományából a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat élére helyezik át.

Az Alkotmányvédelmi Hivatalt ezentúl Annus Zsolt Antal alezredes vezeti, aki a Nemzeti Információs Központból érkezik, a tárcavezető pedig ezredesi rendfokozatba lépteti elő.

A kinevezések holnaptól hatályosak – írja az MTI. A lépésekre azután került sor, hogy a miniszterelnök szombati hatállyal felmentette tisztségéből Bárdos Szabolcsot, az Alkotmányvédelmi Hivatal, Oláh Krisztiánt, az Információs Hivatal, Kiss Csabát, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat, valamint Tajti Norbertet, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat főigazgatóját.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk