hirdetés

FELFEDEZŐ

A korallok 14 százaléka az utóbbi tíz évben pusztult el egy tanulmány szerint

A korallok legnagyobb ellensége a víz hőmérsékletének emelkedése, amit a klímaváltozás okoz.

Link másolása

hirdetés

A világ koralljainak 14 százaléka tűnt el kevesebb mint tíz év alatt, írja a The Guardian egy tanulmány alapján. A jelentés 73 ország több mint 300 tudósának 40 év alatt gyűjtött adatait veti össze.

A korallzátonyokat vizsgáló valaha készített legnagyobb felmérésből kiderült, hogy 2009 és 2018 között 11 700 négyzetkilométernyi korall pusztult el, ami több, mint amennyi összesen Ausztrália partjainál él. Ezzel párhuzamosan a korallzátonyok monitorozásával foglalkozó Global Coral Reef Monitoring Network azt is közölte, hogy 2010 és 2019 között 20 százalékkal emelkedett a korallzátonyok körül stresszhatás alatt szaporodó algák mennyisége.

A tanulmányban kitérnek arra is, hogy a korallok tömeges elfehéredését legutóbb 1998-ban jegyezték fel, amikor a világ koralljainak 8 százaléka, vagyis 6500 négyzetkilométernyi virágállat pusztult el.

Szakértők szerint az utóbbi években bekövetkezett korallpusztulást elsősorban a vízfelszín hőmérsékletének folyamatos emelkedése okozta. Egyben minél gyorsabb fellépést sürgetnek a klímaváltozással szemben, ami a legnagyobb veszélyt jelenti a korallzátonyok életére.

hirdetés

Ugyanakkor megjegyzik a jelentésben, hogy a korallok a stresszhelyzet ellenére képesek voltak alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez, és megfelelő lépések esetén gyógyulni kezdtek. 2019-ben például a korallok 2 százaléka volt képes a regenerálódásra, vagyis megfelelő körülmények esetén akár az évtizedekkel korábbi állapotot is elérhetnék a korallzátonyok.

Bár a korallzátonyok a világ tengerfenekeinek csak 0,2 százalékát borítják, az óceánokban élő összes faj egynegyedének adnak otthont. Ezen felül nélkülözhetetlenek az emberek számára is, mivel fontos fehérje-, gyógyszer- és élelmiszerforrásnak számítanak, miközben rengeteg munkahelyet is teremtenek.

# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
FELFEDEZŐ

Beszédes rajzával ellátott pólóban ment egy diáklány a vadászati világkiállításra

Az egyszerű rajz mindent elmond arról, mit gondol a lány a kiállításról.

Link másolása

hirdetés

"Díjnyertes alkotásról" mutatott egy képet Mérő Vera író, publicista, emberi jogvédő, a Nem Tehetsz Róla, Tehetsz Ellene Alapítvány vezetője a Facebookon. Legalábbis egy neki képet küldő szerint a fotón látható művet így is lehet hívni.

"Barátaim hetedikes kislánya, Mici készítette. Az osztályát kirendelték a vadászati kiállításra. A szülei mondták, hogy otthon maradhat. Ő inkább nekiállt, és este elkészítette ezt, másnap ebben ment. Van jövő, Vera, van jövő!"

- üzente az üzenetküldő.

A képen egy kislány látható egy pólóban, amire a saját rajza is rákerült. A bal oldalon egy szarvasagancs-trófea van, felette egy piros X-szel, a jobb oldalon pedig egy ember, ahogy egy élő szarvas felé nyúl, felette meg egy zöld pipa. A rajz elég egyértelműen közvetíti, mit gondol az alkotója az Egy a Természettel Vadászati és Természeti Világkiállításról.

hirdetés

A Nem Tehetsz Róla, Tehetsz Ellene bejegyzésében azt is írták, hogy a képet és a történetet Mici engedélyével osztották meg, aki az arcát is szívesen vállalta volna, de az oldal szerkesztői úgy vélik, "azzal ráér, ha nagyobb lesz".


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
FELFEDEZŐ

Felháborodást váltott ki egy luxuscég azzal, hogy megsemmisíti a nem eladható termékeit, ezért megígérték, hogy nem fogják többé ezt tenni

Egy környezetvédelmi aktivista hívta fel a figyelmet a Coach pazarló gyakorlatára, TikTok-videóját már több mint 2,4 milliószor nézték meg.
Fotó: Coach/Facebook - szmo.hu
2021. október 14.


Link másolása

hirdetés

Bejelentette a Coach divatcég, hogy ezentúl nem semmisíti meg a sérült vagy már nem eladható termékeit. Mindezt azután lépték meg, hogy egy TikTok-videó révén elterjedt, mi lesz náluk a hibás termékek sorsa - számolt be róla a CNN.

Egy Anna Sacks nevű lány készített egy videót a TikTok videómegosztó oldalon arról, hogy bár az amerikai luxusmárka azt hirdeti magáról, hogy támogatja a fenntartható divatot, valójában elképesztő módon pazarol.

Sacks szerint ugyanis a sérült és hibás termékeket teljesen megsemmisítik, hogy használhatatlan legyen, majd úgy adják elő, mintha azok véletlenül mentek volna tönkre, hogy kishasználjanak egy kiskaput az adózásban.

A lány több terméket is bemutat a videóban, például szándékosan elszakított táskákat és egy szakadt pántos szandált is. A videó végén pedig arról is beszél, hogy a Coach honlapján arra hívják fel a vásárlók figyelmét, hogy ne dobják ki, hanem hasznosítsák újra a náluk vásárolt táskáikat, mert ők elkötelezett hívei a fenntartható divatnak.

Sacks videóját már több mint 2,4 milliószor nézték meg alig pár nap alatt, és rengetegen felháborodtak azon, hogy hogy teheti tönkre szándékosan a saját termékeit egy olyan cég, amely a fenntartható divat képviselőjének vallja magát.

A CNN cikkében ugyanakkor rámutatnak arra, hogy ez a gyakorlat nem egyedi, más luxuscégek is alkalmazzák ezt. Mégpedig azért, hogy megakadályozzák, hogy a felesleges készleteket olcsóbban adják el, ezzel károsítva a márka exkluzivitását. A Burberry például 2017-ben több mint 36 millió dollárt értékben pusztított el ruhákat és parfümöket. Egy évvel később aztán bejelentették, hogy leállnak a nem eladható áruk elégetésével. De a fentieken kívül más divatcéget és óramárkát is vádoltak más hasonló gyakorlattal.

hirdetés
Sacks videójának elterjedése után a Coach bejelentette, hogy a jövőben nem semmisítik meg a sérült vagy nem eladható termékeiket, és még nagyobb hangsúlyt fektetnek az újrahasznosításra és az újrafelhasználásra.

A szemetelés és a hulladékégetés ellen kampányoló Anna jó kezdetnek nevezte a divatmárka lépését a fenntartható divat felé. Szerinte a nem értékesíthető termékek elégetése, elpusztítása széles körben elterjedt a divatiparban, ő pedig attól tart, hogy ez csak tovább fok fokozódni, ha a cégek továbbra is túltermelnek és még jobban odafigyelnek arra, hogy titokban tartsák a termékpusztítást. Példaként említette a tömörítőgépek használatát, a szemetesek lezárását és az alkalmazottak kényszerítését titoktartási megállapodások aláírására. Szerinte szégyenletes lenne, ha a divatcégek ezt a tanulságot vonják le a Coach-esetből ahelyett, hogy arra törekednének, hogy csak elegendő mennyiségben gyártsák a termékeiket megsemmisítendő fölösleg nélkül.

# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
FELFEDEZŐ

Magának követeli unokaöccse lottónyereményét egy nő, mivel ő vette a nyertes szelvényt

A kommentelők nem fogták a nehéz anyagi helyzetben lévő nagynéni pártját.

Link másolása

hirdetés

Magának követeli unokaöccse lottónyereményét egy nő, mivel ő vásárolta a nyertes szelvényt, ám az internetezők szerint nincs igaza - írja az Indy100.

A nő a Redditen fejtette ki, hogy nehéz anyagi helyzetben van, és az unokaöccsének születésnapjára vette a lottószelvényt, amivel a férfi rengeteget kaszált.

“Elég kemény évem volt, elbocsátottak az állásomból, és már segélyt sem kapok. Van saját házam, de alkalmi munkákból tartom fenn magam, és minden nap smacklevest eszek. Szeretem az unokaöcsémet, ezért összeszedtem az aprómat, és vettem neki néhány lottószelvényt. És mit ad isten, két nyertes szelvénye is volt! Az egyik 50 dollárt ért, ami már önmagában sem rossz, de a másik egy öt számjegyű összegre szólt”

- írta a nő.

Azt is hozzátette: a családja többi része vagyonos, így igazán nem bánta volna, ha neki is jut valamennyi.

hirdetés

“Az unokaöcsém egyetemre jár, mindent megkap. Amikor hallottam a nyereményről, javasoltam a nővéremnek, hogy adják nekem legalább a háromnegyedét. Megkérdezte, komolyan gondolom-e? Mire azt feleltem, még jóindulatú vagyok, mert igazából minden pénz kéne. Erre rámrakta a telefont, az unokaöcsém pedig letiltott.”

Ám a kommentelők sem fogták a nagynéni pártját:

“Ajándék volt, így nem követelheted vissza. A rossz anyagi helyzeted sem mentség rá, és egyáltalán nem vagy nagyvonalú, csak mert egy részét kéred vissza. Persze, kérhetsz tőlük segítséget, de nem tarthatsz számot az ajándékra”

- vélekedett az egyikük.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
FELFEDEZŐ
A Rovatból
hirdetés

Fegyvert rántott egy amerikai pincérnő a vendégre, amiért az sajtot kért a rántottájára

A férfi arra lett figyelmes, hogy többen menekülnek, ezután tűnt fel neki a felszolgáló fegyvere.
Fotó: Mario Cvitkovic képe a Pixabay -en. - szmo.hu
2021. október 18.


Link másolása

hirdetés

Az életéért rettegett az a férfi, akire egy pincérnő szerda reggel fegyvert fogott egy atlantai gofrizóban - írja a Daily Star.

Az alkalmazott azután jött dühbe, hogy a vendég, Candy Franklin jelezte felé: eredetileg nem sima, hanem sajtos rántottát rendelt.

“Először nem hozta ki nekem a rendelésemet. Azután normál rántották kaptam, ekkor mondtam, hogy sajtot kértem volna rá. Egy teljesen normális szóváltás volt a kajáról, a rémálmaimban sem hittem volna, hogy fegyveres támadásra kerül sor” - mondta a döbbent férfi.

Franklin arra lett figyelmes, hogy többen fejvesztve menekülnek a Waffle House nevű étteremből, csak ezután tűnt fel neki, hogy a felszolgáló rászegezett fegyverrel áll fölötte.

hirdetés
“Nem gondoltam, hogy lőne, de meghúzta a ravaszt, és közölte, hogy szétlövi az agyamat. Ezért inkább gyorsan Rambóvá változtam, és elmenekültem onnan. Elképesztő sajtos rántottájuk lehet, mert eddig sehol nem csináltak ekkora ügyet belőle” - mondta a férfi.

Habár Franklin humorral kezelte a helyzetet, az incidens fájdalmas emlékeket hozott fel benne, mivel korábban már lőttek rá, és egyik testvérét is fegyveres erőszak következtében veszítette el.

“Soha többé nem megyek a Waffle House-ba” - szögezte le, annak ellenére, hogy az étterem belső nyomozást indított az ügyben.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: