A kilencedikről lógatta ki kisbabáját az őrült apuka – nevetséges büntetést kapott érte
Elérkeztünk az interneten folytatott feltűnéskeltés talán legbetegebb és legkevésbé normális fajtájához: egyelőre ezt az orosz Roman Afanaszjev képviseli, aki egy 31 éves apa, és nemrég már megmutattuk botrányos videóját, amiben egy száguldó autóból lógatja ki a gyerekét (de szerencsére példás, szabálykövető ember, mert még a kihalt úton is előzékenyen indexel kanyarodáskor).
Videó:
Roman, a felelősségtudó apuka ezúttal úgy döntött, újít, és nem a gyorsasággal, hanem a mélységgel játszik: a kisbabát egy 9 emeletes ház tetejéről lógatta le, majd az erről készített fotót kirakta közösségi oldalára.

Egyébként az alábbi videóból kiderül, hogy a fenti kettő mellett más nemnormális, agyatlan baromsággal is próbálkozik felhívni magára a figyelmet, például azzal, hogy ő maga csimpaszkodik a mélység fölé, vagy azzal, hogy harisnyát húz a fejére, és ráfekszik egy haladó autó motorháztetejére.
Videó:
A Bors azt írja, azért, amit kislányával tett, Roman már túlvan a bírósági tárgyaláson, ahol őszinte megbánást tanúsított, és felesége is azért könyörgött, hogy enyhén ítéljék meg a tettét, ezért elkerülte a súlyos büntetést...
Címkép: Youtube