HÍREK
A Rovatból

800 ezer ukrán vesztette el az otthonát, 15 millió négyzetméternyi ukrán lakást tettek tönkre a megszálló oroszok

Közben Oroszország Ukrajna támadása közben saját légelhárító rendszerével lőhette le saját rakétáját, amelynek töredékei lakott területre hullottak.


Mintegy 800 ezer ukrán vesztette el az otthonát az Oroszország által Ukrajna ellen február 24-én indított háború miatt - jelentette ki Olena Suljak ukrán parlamenti képviselő, a törvényhozás közigazgatási bizottságának alelnöke vasárnap, akinek szavait kulturális minisztériumhoz tartozó Stratégiai Kommunikációs és Információbiztonsági Központ idézte Facebook-oldalán.

"Az orosz megszállók több mint 15 millió négyzetméternyi ukrán lakást tettek tönkre. A legtöbb kár a lakásállományban Donyeck, Harkov, Kijev és Csernyihiv megyékben keletkezett"

- mutatott rá a politikus. Hozzátette, hogy eddig mintegy 220 ezren nyújtottak be kártérítési kérelmet lerombolt lakásuk miatt az államhoz.

Közben Vadim Ljah, a Donyeck megyei, stratégiai fontosságú Szlovjanszk polgármestere a Facebookon jelentette, hogy az orosz erők heves támadásokat intéznek a város ellen rakéta-sorozatvetőkkel. Az ukrán hatóságok eddig hat halálos áldozatról és 15 sérültről tudnak. A városban 15 helyen ütött ki tűz.

Olekszandr Honcsarenko, a szintén Donyeck megyei Kramatorszk polgármestere a Facebookon arról tájékoztatott, hogy az orosz erők Szmercs típusú rakéta-sorozatvetővel lövik a várost már második napja. Szavai szerint békés civil lakókra és a polgári infrastruktúrára mérnek csapásokat. "Az előzetes adatok szerint személyi sérülés nincs, de a károk súlyosak" - írta a polgármester. Kérte a lakosokat, hogy vegyék komolyan a légvédelmi riasztásokat, és ne hagyják el az óvóhelyeket.

A megyei kormányzói hivatal későbbi közlése szerint az oroszok három rakétát lőttek ki vasárnap Kramatorszkra, megsemmisítettek egy szállodát, és megrongáltak lakott területen egy utat. A Dom helyi ukrán tévécsatorna szerint a támadások következtében kigyulladt a város piaca is.

Oleh Szinyehubov, a keleti országrészben lévő Harkiv megye kormányzója a Telegram üzenetküldő portálon közölte, hogy reggel helyi idő szerint négy óra tájban az orosz erők rakétatámadást hajtottak végre a megyeszékhely, Harkiv városa ellen, ahol létfontosságú infrastrukturális objektumot találtak el. Arra nem tért ki, konkrétan milyen létesítményről van szó. Közölte, hogy találat ért egy magánházat is Harkivban, és egy 54 éves nőt sérülésekkel kórháza szállítottak. "Az elmúlt egy nap alatt az oroszok ágyúzták a régióban a megyeszékhely és környékén kívül a csuhijivi, a bohoduhivi és az izjumi járást is" - számolt be a kormányzó.

Ivan Fedorov, az orosz erők által megszállt, Zaporizzsja megyei Melitopol polgármestere a Telegramon közzétett videofelvételén azt mondta, hogy vasárnapra virradó éjjel az ukrán erők több mint harminc csapást mértek a városban lévő négy orosz támaszpont egyikére, amely ennek következtében megsemmisült.

Szavai szerint ezen felül kisiklattak egy orosz lőszerszállító páncélvonatot is. Fedorov szavai szerint az oroszok civil célpontok elleni támadással igyekeznek megvádolni az ukrán hadsereget, de ez nem igaz.

Az Ukrajinszka Pravda hírportál az orosz The Insider című független hírportálra hivatkozva arról számolt be, hogy oknyomozó újságírók meggyőződése szerint az oroszországi Belgorod városban egy Pancir légvédelmi rakéta egy darabja zuhant az egyik többszintes lakóházra. Ezt az újságíróknak megerősítette Oleh Zsdanov ukrán katonai szakértő, valamint a független orosz bloggerekből álló Conflict Intelligence Team (CIT) nevű csoport. Ukrajnának nincsenek Pancir típusú rakétái - mutattak rá.

A házat eltaláló rakétáról készült fotó megjelent egy belgorodi Telegram-csatornán. Ennek alapján az oknyomozó újságírók úgy vélik, hogy Oroszország Ukrajna támadása közben saját légelhárító rendszerével lőhette le saját rakétáját, amelynek töredékei a lakott területre hullottak.

Az Ukrajinszka Pravda szerint pontos információ egyelőre még nincs a történtekről. Vjacseszlav Gladkov, az Oroszországi Föderáció belgorodi régiójának kormányzója korábban azt mondta, hogy a városban több "hangos robajt" hallottak. Eddig az orosz hatóságok négy halálesetről számoltak be. Gladkov ugyanakkor nem részletezte, mi történt pontosan. Szerinte "a légvédelmi rendszer működött a városban", de a kormányzó nem árulta el, hogy konkrétan mi okozta a tüzeket Belgorodban - fűzte hozzá az ukrán hírportál.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Az oroszok már nemcsak a magyar Külügyminisztériumban és a spájzban vannak, hanem Orbán hatvanpusztai pálmaházában is
A Tisza Párt elnöke élesen bírálta a miniszterelnököt és Szijjártó Pétert is amiatt, hogy nem írták le Oroszországot a lengyelországi dróntámadás kapcsán.


Éles hangú közleményben reagált Magyar Péter a Lengyelország légterébe behatoló orosz drónokra és a magyar kormány reakciójára.

Mint ismert, hétfőre virradó éjjel 19 orosz drón sértette meg a lengyel légteret, amelyek közül többet a lengyel légvédelem semmisített meg. Egy ház megsérült, és Lengyelország a NATO 4-es cikkelyének aktiválását kérte.

A történtek után Orbán Viktor megszólalt ugyan, de egy szót sem ejtett arról, hogy az incidenst orosz drónok okozták.

„Az oroszok már nemcsak a magyar Külügyminisztériumban és a spájzban vannak, hanem Orbán hatvanpusztai pálmaházában is”

– írta Magyar Péter, aki szerint példátlan, hogy a miniszterelnök és a külügyminiszter hallgat az agresszor nevéről.

Külön kitért Szijjártó Péter nyilatkozatára is, aki épp Minszkben tartózkodott, és meg se említette, hogy az orosz drónok Fehéroroszországon keresztül érték el Lengyelországot. Magyar szerint az orosz dróntámadás az eddigi legsúlyosabb orosz provokáció a térségben.

„A magyar nép kiáll Lengyelország mellett és szolidárisak vagyunk a lengyel barátainkkal az eddigi legsúlyosabb orosz provokáció kapcsán”

– fogalmazott.

Emlékeztetett arra is, hogy korábban többször kijelentették: „a TISZA-kormány miniszterelnökének első útja Varsóba vezet majd”.Végül a jól ismert szólással zárta bejegyzését: „Lengyel, magyar két jó barát…”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Donald Tusk kérte a NATO 4-es cikkének alkalmazását a Lengyelországba repülő orosz drónok miatt
Tusk provokációnak nevezte az orosz lépéseket, amelyek szerinte Lengyelország biztonságát is fenyegetik. A kormányfő a NATO-ban keres erősebb szövetségi fellépést.


Ahogy arról korábban írtunk, szerdán több orosz drón is megsértette a lengyel légteret, ami szakértő egybehangzó véleménye szerint nem lehetett véletlen eltévedés. Több lengyel repteret le kellett zárni, és a NATO repülőit is riasztották.

Donald Tusk lengyel miniszterelnök a parlamentben arról beszélt, hogy „kétségtelen, hogy ez a provokáció Lengyelország szempontjából összehasonlíthatatlanul veszélyesebb, mint az előzőek.”

A kormányfő bejelentette: Lengyelország hivatalosan kérte a NATO 4-es cikkének alkalmazását. Ez a szabály lehetőséget ad arra, hogy a tagállamok egy ügyet az Észak-atlanti Tanács elé vigyenek.

Ilyenkor a szövetségesek tárgyalásokat tartanak, hogy eldöntsék, veszélybe került-e az adott ország területi integritása, politikai függetlensége vagy biztonsága.

Tusk szerint most nagyobb támogatásra van szükség a szövetségesektől, mint korábban. „Ez nem csak az ukránok háborúja. Ez egy konfrontáció, amelyet Oroszország az egész szabad világ ellen hirdetett meg” – hangsúlyozta a miniszterelnök.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Orbán: Lengyelország területi integritásának megsértése elfogadhatatlan
„Ez az eset is bizonyítja, hogy a békét szorgalmazó politikánk indokolt és észszerű” - fogalmazott a miniszterelnök


„Magyarország teljes szolidaritását fejezi ki Lengyelországgal az éjszakai drónincidens kapcsán.

Lengyelország területi integritásának megsértése elfogadhatatlan”

- írta Facebook-oldalán Orbán Viktor.

Mint azt mi is megírtuk: szerda hajnalra virradóan orosz drónok hatoltak be Lengyelország légterébe. A lengyel katonai parancsnokság közölte: az orosz drónok többször is megsértették az ország légterét. A NATO és a lengyel vadászgépet is riasztották, több drónt lelőttek.

„Ez az eset is bizonyítja, hogy a békét szorgalmazó politikánk indokolt és észszerű. Egy háború árnyékában élni kockázatokkal és veszélyekkel jár. Itt az ideje véget vetni ennek! Ezért támogatjuk Trump elnök úr békét célzó erőfeszítéseit” - fogalmazott posztjában Orbán Viktor.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Ruszin-Szendi Romulusz a lengyelországi drónincidensről: A Karmelitában ennyi idő alatt még a kávéfőzők sem indultak be, Varsóban viszont már hadrendben állnak
A Tisza Párt politikusa szerint hat óra alatt a lengyelek mozgósították haderejüket, a NATO is a levegőben járőrözött, míg Magyarországon eközben semmi nem történt.


Ruszin-Szendi Romulusz a Tisza Párt politikusa élesen bírálta a magyar kormányt, amiért szerinte nem reagált megfelelően arra, hogy szerda éjjel több orosz drón is megsértette Lengyelország légterét.

„Az órám szerint most szeptember 10-én, dél elmúlt már. Több mint hat órával vagyunk túl azon, hogy Oroszország dróntámadást intézett Lengyelország ellen. Ez idő alatt a NATO gépei már a levegőben járőröznek, Varsóban vészhelyzeti intézkedések léptek életbe, egyes megyékben a katonai behívási időt hat órára csökkentették. Magyarországon eközben teljes a csend” – fogalmazott a volt vezérkari főnök.

Szerinte nyoma sincs a Védelmi Tanács összehívásának vagy bármiféle megelőző intézkedésnek, sőt közlemény sem született a szövetségeseinkkel való szolidaritásról. Úgy fogalmazott:

„A Karmelitában ennyi idő alatt még a kávéfőzők sem indultak be, Varsóban viszont már hadrendben állnak. Szijjártó Péternek pedig annyira futotta, hogy párbeszéd kell.”

„Egy katona pontosan tudja: a reakcióidő életeket ment. Egy drón- vagy légitámadás után minden perc kritikus; a hadseregnek azonnal fel kell mérnie a fenyegetés típusát, aktiválni a légvédelmi rendszereket, mozgósítani a gyorsreagálású egységeket, és biztosítani a szövetségesi kommunikáció folyamatos működését” – tette hozzá Ruszin-Szendi, megemlítve, hogy Varsóban már kijelölték a védendő területeket, felszállt a légierő, parancsokat adott a hadműveleti központ, és a tartalék erők mozgósítása is megkezdődött.

Ezzel szemben Budapesten szerinte hat óra telt el anélkül, hogy akár egyetlen katonai vagy politikai lépés történt volna. „Hat óra alatt egy NATO-hadművelet már működésbe lép, de nálunk még mindig csak hallgatás van, a stratégiai parancsok késnek, és senki nem adja meg a katonáknak az irányítást ahhoz, hogy érdemben reagáljanak a fenyegetésre.”

Ruszin-Szendi azt is felvetette:

vajon kit fog hibáztatni a magyar kormány: a lengyeleket, amiért megvédik magukat, vagy „mindenkit, aki nem hajlandó tétlenül nézni az orosz agressziót”.

„A biztonság nem plakátkampány. A biztonság gyors döntés, világos állásfoglalás és szövetségi kiállás. Lengyelország ma megmutatta, mi a honvédelem. Orbán Viktor pedig megmutatta, mi a csend. Ez a rezsim „biztonságpolitikája”: hangos hirdetések, de néma cselekvés, amikor valóban számítana” – zárta közleményét.


Link másolása
KÖVESS MINKET: