FELFEDEZŐ
A Rovatból

8 órás munkával ér fel az, hogy egy nő foglalkozik magával – véli egy luxusban élő lány, aki azért is fizet, hogy megmossák a haját

A fiatal New York-i nőt a szülei tartják el, nem is akar dolgozni, mert szerinte nem férne bele az idejébe a szépségápolás és a szórakozás mellett.


Nem dolgozik, mégsincs egy szabad perce sem annak a fiatal amerikai nőnek, akit a szülei tartanak el - és ezt nem is tagadja. A TikTokon magát "háztartásbeli lánynak" nevező Roma Abdesselam luxus körülmények között éli extravagáns életét. Pazar lakása, rengeteg ruhája, táskája van, drága éttermekbe és kávézókba jár, és úgy költi a pénzt, mintha sosem fogyna el. A TikTokon több mint 600 ezren követik a mindennapjait, a videóiban pedig sokszor elmondja, hogy mi mennyibe került éppen.

Azt sem titkolja, hogy egy nap átlagosan 2400 dollárt (~900 ezer forint) szór el. Arra sem sajnálja a pénzt, hogy házhoz rendeljen egy pohár kávét, vagy hogy hetente többször fodrászhoz menjen csak azért, hogy megmossák a haját, mert neki ez túl nagy nyűg.

A napja általában a házhoz rendelt kávéval indul, majd edzeni megy, ezután pedig megcsináltatja a frizuráját. Ebédelni a barátaival szokott valamilyen menő étteremben, utána shoppingolnak, majd ismét edzés következik. Ezután pedig már készülődnie kell, ugyanis esténként a barátaival szórakozik. Vagyis mindig van mit csinálnia, egyáltalán nem unatkozik.

"Az, hogy nőként foglalkozol magaddal már önmagában egy munka. Fogalmam sincs, hogy azok a nők, akik 8 órában dolgoznak, hogy tudnak minden olyat megcsinálni, ami nekem egy teljes munkaidőt vesz igénybe"

- mondta a Sunnak.

Azt is elárulta, hogy nem szeret semmi olyasmit csinálni, ami számára kényelmetlen vagy kellemetlen, ilyen például a hajmosás is. Mivel ez sok időbe telik nála, inkább fizet valakinek azért, hogy megcsinálja helyette. A legtöbbet azonban ruhákra költ, évente 300 ezer dollárt (~113 millió forint).

"Általában egyszer vagy kétszer hordok egy szettet, mielőtt megszabadulok tőle. Egyrészt nem szeretem, ha túl sok ruha van otthon, ezért sokat eladományozok belőlük. Másrészt ha már csináltam egy szettben képeket magamról, akkor legközelebb már nincs meg az az 'új érzés', ezért már nem kell"

- magyarázta.

@therealsahd I’m in competition with myself only. Dress is from @steven_dann ♬ SHE CANNOT BEAT MY OUTFIT - Fenty Beauty

Háromhavonta botoxoltat, és rendszeresen megcsináltatja a szemöldökét is. Kéthavonta komolyabb kozmetikai kezeléseknek is aláveti magát, hetente egyszer pedig testfeszesítő kezelésre, arctisztításra és masszásra is költ.

Mindezt nagyrészt a szülei finanszírozzák, akik szeretnék, ha a lányuk elindulna a saját útján, de addig is előszeretettel támogatják. Egyszer kénytelenek voltak költséghatárt szabni, miután Roma 150 ezer dollárt (~56 millió forint) szórt el egy hónap alatt. Akkor a hitelkártyáját is elvették tőle, de egyébként nem szólnak bele, hogy mire költi a pénzt.

"A családom folyamatosan azzal nyomaszt, hogy keressek munkát és házasodjak meg, mert nem akarják, hogy tőlük függjek anyagilag. Olyan vagyok, mint egy pióca"

- vallja be.

A lánynak részben már sikerült a saját lábára állnia a TikTokon elért népszerűségének köszönhetően, hiszen már havonta 25 ezer dollárt (~9,2 millió forint) keres csak a videóival. Az ismertség negatív oldalát azonban már ő is megismerte, ugyanis sokan kritizálják az életstílusa miatt. Elmondása szerint azonban szereti a trollokat, néha még el is kezd velük beszélgetni, ennek pedig az az eredménye általában, hogy bocsánatot kérnek tőle. Azokon a kommenteken is csak nevet, amikor azt írják, hogy csúnya, mert szerinte ezek a megjegyzések nevetségesek. Egyedül akkor háborodik fel, amikor a barátait vagy a családját célozzák meg a rosszindulatú hozzászólók, mert őket szeretné megvédeni ettől.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Bezárja utolsó budapesti üzletét a legendás magyar ruhamárka - óriási akciókat hirdettek, a vásárlók megrohamozták a boltot
A tulajdonos család azt üzente, nem szűnnek meg végleg: „Nem búcsúzunk, csak átalakulunk. A Griff tovább él – mostantól a digitális térben”.


A magyar divatpiac egyik legrégebbi szereplője,

az öltönyeiről ismert Griff bejelentette, hogy bezárja utolsó budapesti üzletét

a Nyugati tér 7. szám alatt. A cég közölte, hogy a jövőben kizárólag online folytatja működését - írja a Blikk.

A bolt bezárásának bejelentésével egy időben a Griff óriási végkiárusítást hirdetett, ahol akár 70 százalékos kedvezményekkel kínálja termékeit. A hírt hallva sok vásárló rohamozta meg az üzletet, attól tartva, hogy ez a márka végét jelenti. A tulajdonosok azonban hangsúlyozták, hogy nem csődről, hanem stratégiai átalakulásról van szó, a döntést a vásárlói szokások átalakulásával indokolták. Az utóbbi években a fogyasztók egyre inkább az online vásárlás felé fordultak, ami a hagyományos boltok fenntartását kevésbé tette gazdaságossá.

A közösségi médiában közzétett üzenetükben a tulajdonos család egyik tagja úgy fogalmazott: „Nem búcsúzunk, csak átalakulunk. A Griff tovább él – mostantól a digitális térben.”

A Griff Collection neve évtizedek óta egyet jelentett a minőségi magyar divattal. A márka 1986-ban indult, még Griff Gentlemen’s néven, egy kis Visegrádi utcai garázsban. Innen nőtte ki magát országos hálózattá, amely fénykorában több mint 25 üzletet működtetett. A márka történetéhez számos emlékezetes pillanat kötődik: 1992-ben a barcelonai, majd 1996-ban az atlantai olimpián is a Griff biztosította a magyar sportolók hivatalos formaruháit. 2007-ben a Griff megújult, Griff Collection néven folytatta működését, modern arculattal és nemzetközi márkákkal bővítve kínálatát. A Covid-időszak azonban jelentős visszaesést hozott a hagyományos bolti kiskereskedelemben, ekkor zárták be üzleteik többségét.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
FELFEDEZŐ
A Rovatból
A washingtoni repülőútnál csak a kislánya születése volt nagyobb élmény a TV2 riporterének
A repülőgép fedélzetén a miniszterek és a sajtó képviselői is élvezték a különleges utat. A csúcsra tartó járat még Izlandon is megállt tankolni.


Megérkezett Washingtonba a népes magyar delegáció, amely a ma esedékes Trump–Orbán csúcstalálkozóra utazott. A TV2 Mokka című műsorát a helyszínről tudósítja Zavaros Eszter,a ki péntek reggel élőben jelentkezett be a helyszínről. „Megérkeztünk ezzel a nagyon különleges delegációval erre a történelmi találkozóra, ami Orbán Viktor miniszterelnök és Donald Trump között fog zajlani a holnapi nap folyamán – önöknek ez már a mai nap lesz, egyébként.” A műsorvezető az úti élményeiről is beszámolt, vette észre a 24.hu.

Zavaros Eszter a repülőutat élete második legnagyobb élményének nevezte a kislánya születése után.

„Fantasztikus utunk volt” – mondta, hozzátéve, hogy a hosszához képest nagyon kellemes volt az utazás, amelynek minden pillanatát élvezték a kollégákkal együtt. Elmesélte, hogy egy WizzAir géppel utaztak, és útközben megálltak Izlandon tankolni, ahol a személyzetet is lecserélték.

A gépen Orbán Viktor miniszterelnök mellett több kormánytag – köztük Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Lázár János építési és közlekedési miniszter és Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója – is helyet foglalt. Az utazáson a kormányzati küldöttség mellett a magyar üzleti élet meghatározó szereplői is részt vettek, például Hernádi Zsolt, a MOL, Jászai Gellért, a 4iG, és Mátrai Károly, az MVM vezérigazgatója. A fedélzeten influenszerek és újságírók is utaztak.

A Fehér Ház hivatalos programja szerint Donald Trump amerikai elnök helyi idő szerint 11:30-kor (magyar idő szerint 17:30-kor) fogadja Orbán Viktort, a találkozót pedig zártkörű munkaebéd követi. A magyar kormány kommunikációja szerint a megbeszélés „új fejezetet” nyithat a magyar–amerikai kapcsolatokban, a napirenden pedig elsősorban energetikai, védelmi, gazdasági és pénzügyi együttműködési kérdések szerepelnek.

A magyar fél azzal érvel, hogy az orosz energiahordozókról való azonnali leválás gazdasági sokkot okozna az országnak. Ezzel szemben nemzetközi sajtóértesülések szerint komoly aggodalmak merültek fel azzal kapcsolatban, hogy egy esetleges magyar kivétel az orosz olajra vonatkozó amerikai szankciók alól gyengítené a nyugati egységet. Kritikus hangok szerint Magyarországnak alternatív energiaforrások felé kellene nyitnia, mint például az Adria-vezeték, és konkrét tervet kellene bemutatnia a leválásra.

A találkozó időpontja először egy októberi eseményen, egy bekapcsolva felejtett mikrofonnak köszönhetően került nyilvánosságra, a kormány pedig október végén erősítette meg hivatalosan a november 7-i dátumot. A delegáció november 6-án indult el Budapestről. A mai tárgyalások legfőbb kérdése, hogy születik-e konkrét bejelentés az energetikai együttműködésről, kap-e Magyarország bármilyen mentességet az orosz energiahordozókra kivetett szankciók alól, és körvonalazódnak-e azok az amerikai nagyvállalati befektetési megállapodások, amelyekre a kormány korábban utalásokat tett.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Mészáros Lőrinc: A „legyetek bátorak” mondat külön életre kelt, pedig, aki tartott már előadást, vagy adott már interjút, az tudja, hogy ott néha bakizik az ember
A „gondolom, nem gyalog” kifejezéséről is beszélt. Azt mondta, szerinte kicsit vicces, kicsit pikírt, válasznak szánta a személyes támadásokra, a folyamatos karaktergyilkossági kísérletekre.


Mint azt mi is megírtuk: Mészáros Lőrinc hosszú interjút adott az Indexnek, melyben beszélt a cégei válságkezeléséről, a magyar gazdaság helyzetéről, sőt Magyar Péterről is. Az interjú során többször kérdezték őt politikai, közéleti témákkal kapcsolatban, ám ezekre mind azt reagálta, hogy nem foglalkozik a politikával, csak annyira, amennyire szükséges.

Az újságíró felvetésére, miszerint ha levédette a „gondolom, nem gyalog” kifejezést, mégiscsak foglalkozik egy kicsit politikával, úgy válaszolt, hogy szerinte ez a megjegyzés jól hangzott.

„Valóban kicsit vicces, kicsit pikírt. De válasz is arra, amiről az interjú elején beszéltünk: a személyes támadásokra, a folyamatos karaktergyilkossági kísérletekre. Ezzel csak azt szerettem volna üzenni, hogy nem érzem ezeket a politikai nyomásokat, inkább humorral kezelem a helyzetet. A »legyetek bátorak« mondat is külön életre kelt, pedig, aki tartott már előadást, vagy adott már interjút, az tudja, hogy ott néha bakizik az ember”

- fogalmazott Mészáros.

Az ország leggazdagabb emberét még idén májusban a müncheni BL-döntő előtt kérdezte a 444 arról, hogy mivel utazott a helyszínre, mire ő csak annyit válaszolt: „gondolom, nem gyalog”. A mondat azóta valóban szállóigévé vált, ahogy a „legyetek bátorak” megjegyzése is, ami egy fiataloknak tartott előadása közben hangzott el.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Szijjártó Péter nem bírt magával, és lefutott egy félmaratont az Orbán-Trump találkozó előtt
Az ebéd környéki megbeszélés előtt lefutott egy laza 21 kilométert a miniszter. Szijjártó pár perccel napfelkelte előtt indult kocogni.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. november 07.



Szijjártó Péter megállíthatatlan. A külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön érkezett Washingtonba Orbán Viktorral a fél magyar kormánnyal együtt, hogy pénteken Donald Trumppal tárgyaljanak.

Úgy látszik azonban, hogy a hosszú repülőút nem viselte meg Szijjártót, aki valószínűleg jetlaggel sem küzd, mert helyi idő szerint reggel 6:40-kor, vagyis pár perccel napfelkelte előtt már arról posztolt, hogy futni indul.

„Washington még alszik, úgyhogy a szokásos: félmaraton”

- olvasható a miniszter posztjában, aki ezek szerint egy laza 21 kilométeres futással hangol az ebéd környéki megbeszélésre.

Szijjártó Péter futófelszerelése azonban némileg meghökkentő: nem is elsősorban a feltűnő sapka az érdekes, hiszen ilyentájt az amerikai fővárosban meglehetősen csípős az időjárás, mindössze 3 fok van Washingtonban. Sokkal inkább különös a német Bayern München logójával díszített melegítőfelső a közismerten óriási Budapest Honvéd-drukker külügyminisztertől.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk