KÉK HÍREK
A Rovatból

650 milliárdért épülnek új autóutak - 2022-re 9 autópálya-kapcsolatot használhatunk

A cél az, hogy minden autó­pálya elérje a határt.


A ciklus végéig 240 kilométernyi autópálya készül el összesen 650 mil­liárd forintért Magyarországon, írja a Magyar Nemzet a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztőre hivatkozva.

A cél az, hogy minden autó­pálya elérje a határt, és így a jelenlegi hat autópálya-kapcsolat helyett ­2022-re kilencet lehet majd használni.

A NIF 2022-ig összesen 240,5 kilométernyi gyorsforgalmi út fejlesztését végzi összesen 650 milliárd forintért. 2020 derekára a román határig érhet az M4-es gyorsforgalmi út. A két éve épülő, 26,5 kilométeres beruházás egy 2×2 sávos szakasz létesítését jelenti Berettyóújfalutól a határig, 83 milliárd forintért.

A 48-as számú főút burkolatcseréje is megvalósul Debrecen és a nyírábrányi átkelő között 26,5 kilométeren, 13,1 milliárdos becsült költséggel, 2021 elején adhatják át. Az ­M3-as leágazásaként az M30-as, 2×2 sávos gyorsforgalmi út Miskolcról épül meg Tornyosnémeti felé a magyar–szlovák határig, 2021 második felére. A csaknem 60 kilométeres szakaszt kilométerenként hárommilliárd forintért építhetik.

Nyugat-Magyarországon a készülő M8-as autópályává fejleszthető 2×1 sávos gyorsforgalmi szakasza Körmendtől az osztrák határig 28,9 kilométer hosszúságban épül ki, és 61,7 milliárd forintba kerül. Az M85-ös Csorna–Sopron szakasza két részben, 2×2 sávon, 50 kilométeren, körülbelül 153 mil­liárd forintból, jövő év végétől áll az autósok rendelkezésére. Sopronból Fertőrákosig egy 6,4 kilométeres szakasz készül 17,8 milliárd forintért.

Az M1-es Pozsony felé tartó leágazása, az ­M15-ös egy éven belül kész lesz húszmilliárd forintért. Határátkelő a 600 méter hosszú komáromi Duna-híd is, amelyet ugyancsak egy év múlva adnak át a forgalomnak 91,2 millió euróért. Az ­M70-es Letenye és Tornyiszentmiklós (magyar–szlovén határátkelő) közötti bővítés még az idén készen lehet, a 2×1 sávosból autópályává épített 10 kilométer hosszú út 16,7 milliárd forintot emészt fel. Az M6-ost Bóly településtől folytatják a horvát határ felé, a 20,5 kilométeres szakaszt 72 milliárdért építik, és jövőre kezdik el a kivitelezést, számol be a lap.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
RTL: Megerőszakolhatott egy 16 éves lányt a CATL egyik kínai középvezetője Debrecenben
A kollégista lány és a kínai férfi egy online chatoldalon ismerkedhetett meg. Többször találkoztak. A férfi akkor válhatott erőszakossá, amikor áldozata szakítani akart.


Megerőszakolhatott egy kínai férfi egy 16 éves lányt Debrecenben. Az RTL Híradó úgy tudja,

június közepén tartóztatták le a 35 év körüli gyanúsítottat, aki információik szerint a CATL-nél középvezető beosztásban dolgozott.

A Híradó úgy tudja: a kollégista lány és a kínai férfi egy online chatoldalon ismerkedhetett meg még a nyár elején. Többször találkoztak, aztán a lány szakítani akart. Információik szerint az utolsó találkozót a férfi lakásához beszélték meg.

Az RTL Híradó úgy tudja, ekkor történhetett az erőszak.

A mérnököt információik szerint azzal gyanúsítják, hogy a lányt erőszakkal fogva tartotta, majd akarata ellenére közösült vele, csak utána engedte el.

A férfit júniusban tartóztatták le, miután az áldozat családja feljelentést tett.

A Hajdú-Bihar vármegyei főügyészség szóvivője elmondta: a rendőrség súlyosabban minősülő szexuális erőszak miatt hallgatott ki gyanúsítottként egy kínai állampolgárt. Ha bebizonyosodik róla, hogy bűnös, akár 10 évre is börtönbe csukhatják.

Az RTL Híradó megkeresésére a debreceni CATL azt közölte: tudnak az ügyről, amit úgy kommentáltak: elítélik az erőszak minden formáját.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
„Egyáltalán mivel bűnhődik?” – Összeomlott a család, miután felfüggesztettet kapott a Balázst halálra gázoló buszos
A 31 éves férfi a munkahelyére tartott motorjával két éve, amikor egy menetrend szerint közlekedő busz elütötte. Édesanyja azóta sem tudja túltenni magát a tragédián.
Fotó: SZMO - szmo.hu
2025. július 09.



Képtelen feldolgozni a családja annak a köztiszteletben álló fiatalembernek az elvesztését, akit két éve nyáron gázolt el egy menetrend szerint közlekedő busz Veszprémben – írja a Blikk.

Hunyadvári Balázs 2023 júliusában motorral indult dolgozni Veszprémben. Biztonsági őrként dolgozott egy szállón, ahol rászoruló családoknak, menekülteknek és nehéz sorsú édesanyáknak nyújtottak menedéket. A testépítésnek élt, ez volt az élete.

A 31 éves férfi munkahelyére tartott, amikor egy menetrend szerint közlekedő busz elütötte. A busz vezetője balra akart kanyarodni, de a zárt rakterű teherautó mögül nem vette észre a robogót. Nem adott elsőbbséget, és a balesetet nem tudták elkerülni. A robogós próbált fékezni, balra kormányozott, de ez sem segített.

Balázs testvére azonnal a helyszínre sietett, amikor értesítették a balesetről.

„Engem hívtak elsőként, azonnal odasiettem a helyszínre, és már a rendőrök is azt mondták, nem találtak olyan féknyomot, ami arra utalna, hogy az öcsém gyorsan hajtott vagy hibázott volna. Rögtön újraélesztették, az orvosok megtettek mindent, de nem segíthettek rajta. Az intenzíven egyszer felébresztették a mesterséges kómából, kinyitotta a szemét, rám nézett, aztán az édesanyánkra, majd örökre lecsukta”

– emlékezett vissza a drámai pillanatokra Hunyadvári Imre.

Az ügyben hétfőn tartottak tárgyalást a Veszprémi Járásbíróságon. A buszsofőr felfüggesztett fogházbüntetést kapott, pénzbüntetést szabtak ki rá, és három évre eltiltották a járművezetéstől. Az ügyészség előkészítő ülésen történő beismerés esetére tett indítványt.

Molnár Margó, az elhunyt édesanyja sokkot kapott, amikor megtudta, hogy a fia haláláért felelős sofőrnek nem kell börtönbe vonulnia. Pszichiáterhez hordták, gyógyszereket kell szednie. Azt mondta, nem tudja, hogyan élte túl a fia halálát. Elmondása szerint a fiával nagyon jó kapcsolatban álltak, naponta beszéltek. A menyasszonyával élt, de az anyjával is szoros maradt a kapcsolata.

„Felháborító, hogy különösebb büntetés nélkül megúszta. Egyáltalán mivel bűnhődik? Soha nem keresett meg minket, soha egy részvétnyilvánítást sem kaptunk tőle. Nem tudom, hogy a lelkiismerete milyen állapotban van. Remélem, fele annyira beteg a lelke, mint nekem most...”

– fogalmazott az édesanya.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Félig vakon, engedély nélkül vezette a traktort, halálra gázolta a feleségét a szabolcsi férfi
Még akkor sem vette észre a tragédiát, amikor áthajtott az asszony testén. Két évre fogházba kerülhet, és soha többet nem vezethet járművet.


A Nyíregyházi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a férfival szemben, aki látássérültként traktorral halálra gázolta feleségét – írja az Ügyészség honlapja.

A vádirat szerint a 60-as évei végén járó férfi mindkét szemét érintő súlyos szembetegségben szenved, ezért egészségügyi alkalmatlanság miatt érvényes gépjárművezetői engedéllyel sem rendelkezik. Ennek ellenére rendszeresen vezette mezőgazdasági vontatóját, és azzal a lakásától a földjére közlekedett, ahol mezőgazdasági munkákat végzett.

A férfi 2024. december 1-jén hazafelé tartott, a 38-as számú főút kereszteződésében elsőbbséget adott egy személygépkocsinak, majd jobbra kanyarodott. Eközben nem vette észre az út szélén álló feleségét, akit a vontató jobb oldali első kerekével elsodort.

A nő a kerékpárjával együtt a földre esett, de még ezt sem észlelte a férfi, és áthajtott a feleségén és a kerékpáron.

A nő a helyszínen belehalt sérüléseibe.

A Nyíregyházi Járási Ügyészség a férfit halálos közúti baleset gondatlan okozásávall vádolja. Vele szemben 2 év végrehajtásában 2 év próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetést, és a járművezetéstől való végleges eltiltást indítványoztak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Lovakat ígért, felnőtt tartalmakat mutogatott, majd erőszakoskodott a kislánnyal – letartóztatták a férfit
A férfi a lovarda szállására csalta a fiatalt, majd felnőtt tartalmakat mutogatott neki. A lány sírt, ellenállt, végül elmenekült – most a férfit előzetesbe helyezték.


Egy Pest megyei lovarda dolgozója június 29-én internetes üzenetküldő szolgáltatáson keresztül hívott el egy fiatalt a lovardához. Azzal csalogatta, hogy megmutatja neki a lovakat, sőt, még lovagolhat is. Miután a lovakat megnézték és ellátták, beinvitálta a lányt a lovarda szálláshelyére, és fagylalttal kínálta – írta meg a Budapest Környéki Törvényszék honlapja.

A fagylalt után a férfi erővel az ágyra ültette a lányt, majd mellé ült, és a telefonján különböző felnőtt tartalmú oldalakat és filmeket kezdett mutogatni neki.

A kislány jelezte, hogy nem érdekli ez a fajta tartalom. Ennek ellenére a férfi többször próbálta szexuális cselekményre kényszeríteni. A lány többször sírt, ellenállt, és azt kérte, hogy hagyja abba. Végül sikerült ellöknie magától a férfit, és kiszaladt a helyiségből. Ezek után a férfi üzenetet küldött a lánynak, amiben azt írta, hogy az eset maradjon titokban.

Az ügyben a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomoz, tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére erőszakkal, illetve az élet vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetéssel elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt.

A férfi az erőszakoskodást egy korábban ellene folyamatban lévő eljárás hatálya alatt követte el. A Budapest Környéki Törvényszék közleménye szerint „nagy az esélye annak, hogy a férfi – szabadlábon hagyása esetén – az eljárás alól megpróbálja kivonni magát, megszökik vagy elrejtőzik”.

A közleményben azt is írták, hogy „fennáll a veszélye, hogy a tanúk befolyásolásával megpróbálja a bizonyítást nehezíteni vagy meghiúsítani”, valamint hogy „fennáll a lehetősége újabb szabadságvesztéssel büntetendő cselekményt követ el, ezért a letartóztatása indokolt”.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET: