6 látványos égi jelenség, amiért majd megéri felnézni a csillagokra 2020-ban
Azt gondolhatnánk, hogy az éjszakai égbolt látványa idővel unalmassá válhat, mivel a csillagok egymáshoz képest nem mozdulnak el, tehát egy évszakon belül az este során nagyjából újra és újra ugyanazokat a csillagképeket fedezhetjük fel a fejünk felett. Ugyanakkor Naprendszer égitestjeinek mozgása - mivel azok kellően közel vannak hozzánk - az (egymáshoz képest tőlünk) álló(nak látszó, de amúgy nagyon is mozgó) csillagok előtt idővel jól látható elmozdulást eredményeznek. Ez pedig jónéhány olyan - előre kiszámítható - jelenséggel szolgál, amelyért érdemes időről-időre felpillantani az égboltra.
Ez a cikk a leggyorsabban tovatűnő égitestekről, a meteorokról vagy más néven hullócsillagokról, azok sűrűbb megjelenéséről és okairól szól.
Rosenberg Róbert (a Magyar Csillagászati Egyesület tagjának) felvétele a 2011-es Perseidák idejéről Adonyból
Mindenki szívesen ül ki a ciripelő tücskök közé augusztus derekán, egy meleg éjszakán hullócsillagoktól eredő kívánságok után vágyakozva. Habár a nagy, nyári Perseida meteorraj a legideálisabb egy meghitt, pihentető éjszakai kalandhoz, ugyanakkor jó tudnunk, hogy az év során még számos más meteorrajt is megfigyelhetünk.
Meteorokat, avagy hullócsillagokat akkor figyelünk meg, amikor csillagok helyett a Naprendszer apró törmelékei - és itt most a porszem mérettől a ház méretig mindenféle "kavicsot" apró törmelékként kezelhetünk a Föld méreteihez viszonyítva - a Föld légkörével találkozva, zuhanásuk közben felhevülnek és környezetükkel egyetemben látványos fényjelenséget produkálnak.
Ron(ald John) Garan (a Nemzetközi Űrállomás 28. expedíciójának űrhajós mérnöke) felvétele egy Perseida meteorról ahogyan az 400 km magasságból látszott elégni a Föld légkörében, 2011 augusztusában
Ilyen törmelékek viszonylag sűrűbb felhőt alkotnak az üstökösök nyomvonalán.
Az üstökösök olyan kis égitestjei a Naprendszernek, amelyek jellemzően nagyon elnyúlt pályán (azaz a Naphoz hol nagyon közel, hol attól nagyon távol) találhatóak meg. Felszínüket tipikusan különböző jegek borítják, amelyek egybentartják az égitest kőzetből álló testét, és a hozzá csapódott egyéb törmelékanyagot.
Amikor az üstökösök a Nap közelébe érnek, - a közeledéskor emelkedő hő hatására - a jégburok elkezd leolvadni, sőt elszublimálni (azaz a szilárd halmazállapotból rögtön gázneművé válni). A felszabaduló por- és törmelékanyagot elkezdi hátrahagyni, ami egy maga mögött húzott csóva formájában jelenik meg. Ilyeneket ritka esetekben (nagyjából évtizedenként egyszer) szabad szemmel is megfigyelhetjük (ahogyan tettük a Halley, Hale-Bopp, McNaught üstökösökkel is), azonban egyelőre nem ismerünk egyetlen látványosabbat sem, amelyet a közeljövőben megfigyelhetnénk.
Robert H. McNaught, az üstökös felfedezőjének felvétele az ausztráliai Siding Spring-i Obszervatóriumból, 2007 januárjában. A felvételt 2009. december 6-án a nap csillagászati felvételének (Astronomy Picture Of the Day, APOD) választották.
Ugyanakkor az évekkel vagy akár évtizedekkel ezelőtti, a Föld pályáját keresztező üstökösök anyagfelhői igen látványos égi tüzijátékot tudnak eredményezni, amikor bolygónk keresztülhalad rajtuk. Ez az áthaladás a Föld Nap körüli pályájának jól meghatározott pontján történik, azaz mindig az év adott időszakában következik be. Ráadásul e meteorrajok neve is az említett anyagfelhők naprendszerbeli (kvázi-)fix pozíciójából ered.
Vagyis nagyjából a Föld bolygó haladási irányából fogjuk érkezni látni a kérdéses hullócsillagokat. Ez az égen egy úgynevezett radiáns pontként jelentkezik (ahogyan az alábbi fotó is szemlélteti), ahonnan a hullócsillagokat érkezni látjuk egy adott meteorraj idején.
A Perseida-meteorraj radiánsát nagyszerűen látjuk kirajzolódni Brad Goldpaint fotóján, ami 2016 augusztusában a kaliforniai Shasta-hegy mellett készült. A hullócsillagok nyomvonalát meghosszabbítva, azok jól láthatóan egy pontban metszik egymást.
A Quadrantidák meteorraj rögtön az év elején óránként nagyjából 100 hullócsillaggal kecsegtetett január 4-i tetőzésekor, de hazánkból nem voltak igazán megfigyelhetőek az országszerte mindent belepő ködben. Ezeknek legfeljebb csak a legfényesebb képviselőit kaphatták el a lelkes észlelők a növekvő fázisban lévő, első negyed utáni Hold fénye mellett a felhők közti lyukakban. Érdekesség, hogy a csillagkép, melyből a meteorraj neve ered, egy régi, a 88 hivatalos csillagkép között már nem szereplő csillagképtől ered.
Tartsuk szem előtt, hogy nem csak pont a tetőzés vagy maximum éjszakáján, hanem a környező néhány éjszaka folyamán is elcsíphetünk tekintetünkkel egy-egy kósza rajtagot, továbbá azt se feledjük, hogy
naponta nagyságrendileg 1000 tonnányi törmelék hullik a Földre, úgyhogy "szezonon kívül" is bármikor van esélyünk hullócsillagokat látni.
