prcikk: 6 hely romantikus őszi csavargáshoz a Dunakanyarban | szmo.hu
UTAZZ
A Rovatból

6 hely romantikus őszi csavargáshoz a Dunakanyarban

Felhőben úszó kishajó, rejtett erdei tisztás, kajakozók vidám társasága, Titanic-fíling és kacsaetetés vár a Duna partján.


Ősszel, ha kisüt a nap, langymelegével a szabadba csábítja az embert, így mi is elhatároztuk, hogy csavargunk egyet. A hírek ígérete szerint szikrázó napsütésre kellett volna ébrednünk, de helyette vattasűrűségi köd fogadott minket. Ám mi makacsok vagyunk, és ha elhatároztuk, hogy a hétvégén sétálunk egyet a Dunakanyarban, akkor az úgy is lesz... Így hát elindultunk, lesz ami lesz.

sze_201510 (47)_1600x1200

Első utunk Szentendrén a Korzóra vezetett. Bizony az orrunkig is alig láttunk, viszont a látvány egészen különleges volt, megérte korán felkelni. A sejtelmes puhaságba egyszer csak a szigetre közlekedő kishajó locsogását hallottuk, majd mint egy jelenés átsejlett a párában a jármű. Egészen félelmetes volt, mintha egy felhőn úszott volna. A köd lassan kezdett felszállni, aminek nyomán előbukkant a Duna ezüstje. A víz felszínén pedig apró párapamacsok lebegtek, olyan látványt produkálva, mintha egy gőzfürdő medencéjének partján álltunk volna.

sze kod 20151018 (6)_1200x1600

sze kod 20151018 (18)_1600x1200

sze_201511 (12)_1200x1600

sze_201511 (26)_1600x1200

Esztergom felé vettük az irányt - a hegyen át. A Pilis erdői mesés színpompába öltöztek. Az avar illata, a felélénkült madarak éneke, a levelek pergésének nesze, a gallyak roppanása sétára csábítottak. Pilisszentlászló után, az erdei úton sárban cuppogva, elvarázsolva lopakodtunk a fák között. Mikor egy napsütötte tisztásra értünk, sehogy sem akaródzott továbbmenni. A nyugalom és a csend teljesen körülölelt minket, gyógyír volt a városi pörgés után pár percet élvezni a természet szépségét.

a_pilis_201511 (1)_1600x1200

a_plis_20151101 (11)_1600x1200

a_plis_20151101 (22)_1600x1200

a_plis_20151101 (23)_1600x1200

Következő állomásunk Dömös volt. A Duna kanyarulatában lévő amúgy csendes partszakaszon mindig akad látnivaló. A hajóállomással szemközti hegyoldal rejtélyes barlangjai, a váci vonalon elrobogó vonatok, a szép időt kihasználó kajakosok vidám társasága, a Rám-szakadékba igyekvő turisták izgatott csapata igazi békebeli hangulatot teremtett.

a_domos_201511 (2)_1200x1600

a_domos_201511 (3)_1600x1200

a_domos_201511 (11)_1600x1200

Délben érkeztünk meg Esztergomba, ám most nem a nevezetességek miatt jöttünk, hanem a vízpart vonzott minket. A Várhegy és a Bazilika impozáns hátteret adott a Pírmás-szigeten tett sétánkhoz. A Kis-Duna partján jól elférnek a pecások és a jachtok is. A Mária Valéria híd lábánál, Párkánnyal szemben értünk ki a sziget csúcsára. Itt találkozik a mellékág a főággal, és hát egyből Titanic-fílingünk lett... A csücsök egy hajó orrára emlékeztet, persze hogy mi is kiálltunk a vicc, no és egy családi fotó kedvéért.

a_esztergom_201511 (3)_1600x1200

a_esztergom_201511 (11)_1600x1200

a_esztergom_201511 (29)_1200x1600

a_esztergom_201511 (33)_1600x1200

a_esztergom_201511 (35)_1600x1200

a_esztergom_201511 (47)_1600x1200

Hazafelé Leányfalun álltunk meg, hogy megetessük a kacsákat. A hajóállomáson tanyázó szárnyasok már messziről kiszúrták, hogy jön a vacsora és hatalmas csapatokban érkeztek. A strand és a művelődési ház mögötti hangulatos sétányt nem szabad kihagyni, egy padra leülve érdemes kiélvezni a szemközti partszakasz látványát is.

a_leanyfalu_20151031 (4)_1600x1200

a_leanyfalu_20151031 (7)_1200x1600

a_leanyfalu_20151031 (8)_1200x1600

Az őszi, korai naplemente már Szentendrén ért minket. A rózsaszín szürkületben különös hangulata lett a városnak. Egy ilyen nap végét természetesen csak egy part menti csavargással zárhattuk le. Így búcsúzásként lementünk kavicsot dobálni a Kacsakőhöz, majd a felgyulladó lámpák fényében elbúcsúztunk a vízparttól.

sze_201510 (61)_1600x1200

sze_201511 (29)_1600x1200

a_sze_201511 (6)_1600x1200

a_sze_201511 (22)_1600x1200

Ha te is szívesen sétálsz a Duna partján, nyomj egy lájkot!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


UTAZZ
A Rovatból
„Turisták, menjetek haza!” – már az autókat sem kímélik a dühös helyiek Mallorcán
A spanyol szigeten fekvő Artàban ismeretlenek több kölcsönzőautó kerekét is kiszúrták. A vandalizmus mellett a falakra is festettek, az önkormányzat pedig elfogadhatatlannak nevezte az esetet.
DP, kép: freepik - szmo.hu
2026. április 02.



„Turisták, menjetek haza!” – Mallorcán már nemcsak a falakon üzennek a helyiek az elviselhetetlennek tartott tömegturizmus miatt.

A múlt héten a sziget északkeleti részén fekvő Artàban tiltakozók több kölcsönzőcég autójának kerekét is kiszúrták, a településen és a Palmába vezető út mentén pedig több turistaellenes feliratot festettek a falakra.

Az önkormányzat és a rendőrség eljárást indított, a nyárra pedig újabb feszültségek körvonalazódnak.

Manolo Galán polgármester sajnálatát és felháborodását fejezte ki a vandalizmus miatt, hangsúlyozva, hogy az véleménytől függetlenül elfogadhatatlan.

Artà önkormányzata közleményben ítélte el az incidenst. „Az ilyen jellegű cselekedetek elfogadhatatlanok, ártanak az együttélésnek, Artà imázsának és a közös terek iránti tiszteletnek” – fogalmaztak, hozzátéve, hogy „bármilyen társadalmi nézeteltérést vagy aggodalmat mindig a tolerancia jegyében kell kifejezni”.

A városvezetés jelenleg vizsgálja, milyen önkormányzati lépéseket tehetnek a helyzet kezelésére.

A feszültség a pandémia után éleződött ki igazán, miután a mintegy 978 ezer lakosú szigetre tavaly nyáron két hónap alatt közel 22,3 millió nemzetközi turista érkezett.

A helyiek szerint ez már elviselhetetlen terhet jelent.

Az egyik legnagyobb problémát a turisztikai apartmanok, például az Airbnb elterjedése okozza, ami nemcsak felhajtja az albérletek és ingatlanok árait, de a helyieket is kiszorítja a városokból.

Sok ilyen szálláshely ráadásul feketén működik, ezért a hatóságok korábban már betiltották az új, turisztikai célú apartmanok és hostelek létesítését. Ehelyett a tulajdonosokat arra ösztönzik, hogy hivatalos szállodává vagy lakóingatlanná alakítsák át az ingatlanjaikat.

Bár a mostanihoz hasonló vandalizmusra ritkán kerül sor, a helyiek elégedetlensége nem új keletű.

Az elmúlt években többször is tízezres tüntetéseket tartottak a tömegturizmus ellen, és előfordultak performatív akciók is, például amikor aktivisták vízipisztolyokkal zavarták a turistákat. A mostani események alapján a nyári csúcsszezonban is számítani lehet hasonló megmozdulásokra, bár előre bejelentett akcióról egyelőre nincs információ.

Via Drive.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
UTAZZ
A Rovatból
A marokkói kék város, amiért megőrül az Instagram népe
Chefchaouen Marokkó egyik legnépszerűbb turisztikai célpontja. A látogatóknak azonban szigorú helyi szabályokkal, például a drónok teljes tilalmával kell számolniuk.


A Rif-hegység oldalába kapaszkodó Chefchaouen úgy ragyog a kék több tucat árnyalatában, mintha valaki az égre festette volna a medinát – és mégis nagyon is valóságos: sétálóutcák, hegyi forrás, spanyol mecset-rom, andalúz kézművesek várják az utazót.

Marokkó északi részének ikonikus „Kék Gyöngye” egy bejárható csoda, amely egy-három nap alatt is mély élményt nyújt.

A tökéletes utazás időzítése kulcsfontosságú, Chefchaouen ugyanis a fények városa. Az ideális időablak a tavaszi és őszi hónapokra, azaz március és június, valamint szeptember és november közé esik.

A nyár meleg, a tél pedig hűvösebb és csapadékosabb. Érdemes figyelembe venni a helyi ünnepeket is: a Ramadán és az azt lezáró Eid al-Fitr idején a nappali nyitvatartások rövidülhetnek, az esti órák viszont az iftár után pezsgő élettel telnek meg.

A város szíve a Plaza Uta el-Hammam, a nyüzsgő főtér, amely mellett a 15. századi Kasbah áll.

Az erőd falain belül etnográfiai múzeum, gondozott kert és egy torony található, ahonnan remek kilátás nyílik a városra; a belépő jellemzően 65 dirham (kb. 2.340 forint) körül van. A téren áll a város Nagymecsete is, amelynek belső tere a marokkói gyakorlat szerint nem muszlimok számára nem látogatható, de kívülről is lenyűgöző látványt nyújt.

A medina keleti kapujától rövid sétára található a Ras El Maa vízesés, egy hűs patakpart teázókkal, ahonnan a spanyol mecsethez (Jemaa Bouzafar) vezető ösvény indul. A 20-30 perces kaptatóért cserébe a jutalom egy páratlan panoráma, különösen naplementekor.

Felmerül a kérdés: miért kék minden? A város legfőbb rejtélyére több, egymást kiegészítő magyarázat létezik.

Az egyik elmélet szerint a hagyomány a 15. században al-Andalúszból menekült zsidó közösséghez kötődik, akik számára a kék szín az eget és Isten közelségét szimbolizálta.

Mások a mediterrán hőség enyhítését és a rovarok távoltartását említik praktikus okként. Ma már a városi identitás és a tudatosan épített turisztikai arculat is hozzájárul a hagyomány fenntartásához; a falak rendszeres újrafestése ma is közösségi gyakorlat.

A kék falak mögött több évszázadnyi történelem sűrűsödik össze.

A várost 1471-ben alapította Moulay Ali ibn Rashid erődvárosként, hogy feltartóztassa a portugál előrenyomulást. Az 1492-es spanyol reconquista után muszlim és zsidó menekültek hullámai érkeztek, magukkal hozva andalúz kézműves és építészeti hagyományaikat. A 20. század elején a város a spanyol protektorátus része lett, ennek emléke a hegyoldalban álló spanyol mecset romja is.

Via Moroccan National Tourist Office


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

UTAZZ
A Rovatból
Velencébe utazol? Ezt a súlyos hibát ne kövesd el, ha nem akarsz pluszban fizetni
Velence városa idén is belépődíjat szed a csúcsidőszakban érkező egynapos látogatóktól a túlturizmus visszaszorítása érdekében. Azoknak, akik nem foglalnak legalább négy nappal előre, a szokásos 5 euró helyett 10 eurós díjat kell fizetniük.
Sz.E. Pexels - szmo.hu
2026. április 01.



Velence idén is belépődíjjal szűri a tömeget, mert az ott lakók számára olyan zavaró a tömeg.

A tavaszi–nyári hétvégéken a történelmi belvárosba érkező egynapos látogatóknak fizetniük kell.

A városvezetés szerint a belépődíjjal a turistaforgalmat szabályozzák, hogy jobb egyensúlyt teremtsenek a látogatók és a helyiek között. Michele Zuin tanácsos szerint az intézkedés úttörőnek számít.

„Ez hasznos eszköz a turistaforgalom szabályozására, és már nemzetközi érdeklődést váltott ki. Velence az első város a világon, amely ezt a módszert alkalmazza” – mondta.

Velence régóta küzd a tömegturizmussal a helyzetet pedig tavaly a Bezos-esküvő is súlyosbította, mert a többnapos esemény még több látogatót vonzott a városba.

A díj ellenére a napközbeni látogatók száma 2025-ben csak kismértékben csökkent: napi átlagban 13 046-an fizettek, míg 2024-ben 16 676-an. A tavalyi legforgalmasabb napon, május 2-án, pénteken 24 951 látogató fizetett a napijegyért, ami a város lakosságának több mint a fele.

Az egynapos látogatóknak 5 eurós díjat kell fizetniük, de aki nem foglal legalább négy nappal előre, annak 10 eurójába kerül a belépés.

A helyi lakosok, a Velencében születettek, a diákok, a munkavállalók, valamint a szállással rendelkező turisták mentesülnek a díjfizetés alól. A szállodai foglalással rendelkezőknek a szállás adatait kell megadniuk, ami alapján egy QR-kódot kapnak. Ezt kell felmutatniuk az ellenőrzőpontokon, például a Santa Lucia pályaudvarnál, de fizetniük nem kell, mivel a szállásdíj már tartalmazza a belépést.

Az egy napra érkezőknek áprilisban, májusban, júniusban és júliusban, jellemzően péntektől vasárnapig kell fizetniük a csúcsidőszakban, reggel 8:30 és délután 16:00 között. Ezen az időszakon kívül a belépés ingyenes.

A fizetős napok a következők:

Április: 3, 4, 5, 6, 10, 11, 12, 17, 18, 19, 24, 25, 26, 27, 28, 29, 30

Május: 1, 2, 3, 8, 9, 10, 15, 16, 17, 22, 23, 24, 29, 30, 31

Június: 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 12, 13, 14, 19, 20, 21, 26, 27, 28

Július: 3, 4, 5, 10, 11, 12, 17, 18, 19, 24, 25, 26.

A tömegturizmus Európa számos más városában is komoly gondot okoz, főleg a történelmi belvárosokban.

A rengeteg látogató túlterheli az infrastruktúrát, elviselhetetlenül zsúfolttá teszi a köztereket, és növeli a zaj- és légszennyezést. Az érdeklődés emellett felveri az ingatlan- és szolgáltatási árakat, ami a helyieknek a legrosszabb.

Mint az megírtuk, Capri is drasztikus lépésre szánta el magát az overtourism miatt.

Via Euronews


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

UTAZZ
A Rovatból
Ezt az egy hibát sokan elkövetik a hotelben, pedig rémálom lehet a vége
Az utazók gyakran a földre vagy az ágyra teszik a csomagjukat érkezéskor, pedig ezzel komoly kockázatot vállalnak. Az ágyi poloska a puha, textillel borított felületekről könnyen átmászik a bőröndre.


Elég egy rossz mozdulat, és máris potyautasokkal térhetsz haza egy utazásból.

Sokan érkezés után automatikusan ledobják a bőröndjüket a hotelszoba padlójára, pedig a gyakorlott utazók szerint ezzel nemcsak a port és a koszt viszik közelebb a holmijukhoz, hanem olyan kártevőket is, amelyeket senki sem akar hazacipelni.

Az ágyi poloska a vendégek és a csomagjaik segítségével utazik egyik helyről a másikra. A puha, textillel borított felületeket kedveli, így a hotelszoba szőnyege, kárpitozott fotelja vagy akár az ágy is ideális búvóhely a számára, ahonnan könnyen átmászhat a földre letett bőröndre. Ezért nem jó ötlet a csomagot sem a padlóra, sem az ágyra, sem a kárpitozott bútorokra tenni, ahogy arra az amerikai Környezetvédelmi Hivatal is figyelmeztet. Sőt, még a csomagtartó állványt is érdemes használat előtt átnézni, nem csak rutinból kihajtani.

A legbiztonságosabb hely a bőrönd számára érkezéskor meglepő módon a fürdőszoba. A csempés, kemény felületeken jóval kevesebb a búvóhely, így kisebb az esélye, hogy kártevő kerüljön a csomagra. Ha a fürdőszoba padlója nem ideális, a kád vagy a zuhanytálca is jobb megoldás, mint a szoba szőnyeges része.

Jó választás lehet egy magasabb polc a szekrényben is, a lényeg, hogy a bőrönd ne kerüljön puha, textilközeli felületre, amíg át nem vizsgáltuk a szobát.

Érdemes öt percet szánni a szoba ellenőrzésére: egy telefon zseblámpájával vizsgáljuk át a matrac varrásait, a fejtámlát, az ágykeretet és a közeli bútorok réseit. Fekete pöttyök, apró, levedlett bőrdarabkák vagy élő rovarok gyanúra adhatnak okot. Ha ilyet találunk, azonnal kérjünk egy másik szobát, de ne a szomszédosat vagy az alatta-fölötte lévőt.

A hazaérkezés után is érdemes óvatosnak lenni. A bőröndöt ne a hálószobában pakoljuk ki. Először töröljük le a kerekeit és a külső felületét, majd egy zseblámpával ellenőrizzük a varrásokat, a sarkokat és a zsebeket. A ruhákat tegyük egyből a mosógépbe, és mossuk ki a lehető legmagasabb hőfokon. Ezzel a néhány egyszerű lépéssel jelentősen csökkenthetjük az esélyét, hogy kéretlen potyautasokat vigyünk haza.

Via nlc.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk