42 milliós óradíj a pedagógusoknak? – Nem ment a matek a fideszes módosítóban
42 millió forintos óradíjat határozna meg a legalacsonyabb illetménnyel rendelkező pedagógusoknak is a tévesen megfogalmazott fideszes módosító javaslat, amit a sokat vitatott státusztörvényhez nyújtottak be - írja a Ne dolgozz ingyen!, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) portálja.
Dunai Mónika, Kállai Mária, Pósán László és Nagy Csaba indítványa végén nem jött ki a matek, de nagyon nem...
A fideszesek javaslatában azonban a végén osztás helyett szorzás van...
A kormánypárt a minap 24 órára emelte a neveléssel-oktatással lekötött munkaidőt, ami persze csak az iskolai órákat jelenti, az egyéb munkával töltött idő jócskán meghaladja ezt, bőven a 40 óra fölött van...
A Pedagógus I. fokozathoz tartozó legalacsonyabb illetménnyel, a havi bruttó 410 000 forinttal számolunk, akkor ez pontosan 42 607 200 forint, azaz negyvenkétmillió-hatszázhétezer-kettőszáz forint óradíjat ad ki, amelyből majd az átalánydíjat kellene számolni.
A PDSZ-nél ezt írták:
"Tanakodtunk, hogy szóljunk-e, de végül úgy döntöttünk, hogy nem hagyjuk hamis illúzióban ringatni magunkat, mert a korrekcióra úgyis még az első mészároslőrinci léptékű átalánydíj kifizetése előtt sor kerülne."