FELFEDEZŐ
A Rovatból

Feltámasztaná halott szeretteinket egy videós applikáció, hogy bármikor tudjunk beszélgetni velük

Az új 2wai alkalmazás mesterséges intelligenciával hozza vissza az elhunyt szerettek digitális mását. A reklámvideó miatt sokan már most az emberi gyász eltorzításától félnek.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. november 15.



Megosztotta az embereket egy új, 2wai nevű alkalmazás, amely azt ígéri, a felhasználók mesterséges intelligencia segítségével beszélgethetnek elhunyt szeretteikkel – számolt be róla az Unilad. A cég egy promóciós videóval borzolta a kedélyeket, amelyben egy már halott idős hölgy MI-avatárja beszélget a terhes lányával, majd az évek során a felcseperedő unokájával is kapcsolatban marad.

A videóból kiderül, hogy

az élethű digitális másolatot, vagyis a „HoloAvatart” mindössze három percnyi videófelvételből, egy testszkennelésből és néhány kérdésre adott válaszból készítik el, még az adott személy életében.

A cég szerint a technológia „soha nem látott, valós idejű, kétirányú interakciót” tesz lehetővé. A bizarr ötlet mögött a Disney Channel egykori sztárja, az Austin & Ally című sorozatból ismert Calum Worthy áll, aki a 2wai társalapítójaként maga is megosztotta a videót, és rengeteg dühös kommentet kapott.

Az internetezők egy része teljesen kiakadt az ötleten. „Tuti bevezetnek majd egy olyan csomagot, ahol a halott rokonod reklámokat olvas fel neked” – írta valaki. Mások szerint az egész egyszerűen rémisztő: „Ez kurvára ijesztő, ezzel a rémálommal fogunk együtt élni.” Sokan attól tartanak, hogy a valódi emlékeket egy hamis, gépi másolat váltja fel. „Micsoda nagyszerű ötlet — szépen lassan lecserélni a fejemben élő emlékképet az elhunyt szeretteimről valami MI‑moslékkal!” – fogalmazott egy hozzászóló.

Voltak, akik szerint az alkalmazás a gyász természetes folyamatába avatkozik bele. „Elengedni a szeretteinket és összetörni a szívünket az emberi tapasztalat kulcsfontosságú része. Ez egy tényleg embertelen ötlet” – vélte egy kommentelő. Az appnak azonban támogatói is akadtak, akik szerint ez csupán az emlékezés egy új formája. „Miben más ez, mint amikor a nagyszülők írásait, fotóit és történeteit adjuk tovább a gyerekeknek?” – tette fel a kérdést valaki.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Mészáros Lőrinc: A „legyetek bátorak” mondat külön életre kelt, pedig, aki tartott már előadást, vagy adott már interjút, az tudja, hogy ott néha bakizik az ember
A „gondolom, nem gyalog” kifejezéséről is beszélt. Azt mondta, szerinte kicsit vicces, kicsit pikírt, válasznak szánta a személyes támadásokra, a folyamatos karaktergyilkossági kísérletekre.


Mint azt mi is megírtuk: Mészáros Lőrinc hosszú interjút adott az Indexnek, melyben beszélt a cégei válságkezeléséről, a magyar gazdaság helyzetéről, sőt Magyar Péterről is. Az interjú során többször kérdezték őt politikai, közéleti témákkal kapcsolatban, ám ezekre mind azt reagálta, hogy nem foglalkozik a politikával, csak annyira, amennyire szükséges.

Az újságíró felvetésére, miszerint ha levédette a „gondolom, nem gyalog” kifejezést, mégiscsak foglalkozik egy kicsit politikával, úgy válaszolt, hogy szerinte ez a megjegyzés jól hangzott.

„Valóban kicsit vicces, kicsit pikírt. De válasz is arra, amiről az interjú elején beszéltünk: a személyes támadásokra, a folyamatos karaktergyilkossági kísérletekre. Ezzel csak azt szerettem volna üzenni, hogy nem érzem ezeket a politikai nyomásokat, inkább humorral kezelem a helyzetet. A »legyetek bátorak« mondat is külön életre kelt, pedig, aki tartott már előadást, vagy adott már interjút, az tudja, hogy ott néha bakizik az ember”

- fogalmazott Mészáros.

Az ország leggazdagabb emberét még idén májusban a müncheni BL-döntő előtt kérdezte a 444 arról, hogy mivel utazott a helyszínre, mire ő csak annyit válaszolt: „gondolom, nem gyalog”. A mondat azóta valóban szállóigévé vált, ahogy a „legyetek bátorak” megjegyzése is, ami egy fiataloknak tartott előadása közben hangzott el.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

FELFEDEZŐ
A Rovatból
„Ez undorító!” – Megdöbbentő dolgot tett a jakuzziban a hotel dolgozója, a vendégek kiakadtak
A vendégek videóra vették a bizarr esetet, majd panaszt tettek. Mint kiderült, ez a szállodánál régóta bevett gyakorlat.
DKA - szmo.hu
2025. november 11.



Döbbenetes eset történt egy amerikai hotelben: döbbent vendégek videózták le, ahogy az Expressway Suites egyik alkalmazottja a szálloda jakuzzijába dobálja a foltosnak mondott ágyneműket, majd egy seprűnyéllel kavargatni kezdi azokat a klóros vízben – írta meg a New York Post.

„Ez undorító. Viccelnek? Ezeken az ágyneműkön alszunk? Teljesen kiakadtam”

– mondta az egyik vendég, miután végignézte a jelenetet.

A szálloda vezetősége azzal védekezett, hogy a jakuzzis áztatást csak végső megoldásként, a makacs foltok eltávolítására használják, és elvileg csak záróra után. Állításuk szerint a dolgozót megrovásban részesítették, amiért a vendégek előtt végezte a műveletet.

Egy rögzített telefonhívás során az egyik alkalmazott azt is elmondta a panaszkodó vendégnek, hogy a módszerrel „apró kis foltokat” szednek ki, majd a medencét leeresztik és alaposan kitisztítják.

A helyi közegészségügyi hatóság azonnal megtiltotta hotelnek, hogy a vendégeknek fenntartott jakuzziban áztassa a lepedőket. Bár a bizarr gyakorlat miatt nem szabtak ki bírságot, mert nem állapítottak meg közvetlen veszélyt, a hatóság több utóellenőrzést is elrendelt.

Egy, a szállodánál 2010-ben dolgozó volt alkalmazott szerint a gyakorlat egyáltalán nem új keletű. Azt állította, hogy a jakuzzis előáztatás már akkoriban is bevett eljárás volt az erősen szennyezett textíliák esetében.

Az amerikai járványügyi központ (CDC) szerint a nem megfelelően karbantartott jakuzzik a meleg víz és a belekerülő testnedvek miatt a baktériumok melegágyai lehetnek. Olyan súlyos betegségeket terjeszthetnek, mint a legionáriusbetegség, de okozhatnak kellemetlen bőrkiütést is.

„Ahogy az ember ül a forró vízben, a bőre szó szerint leválik… vedlik le róla” – fogalmazott Amy Vandal, a másik vendég, aki jelentette az esetet a hatóságoknak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Orbán Viktor: Nekem már megjött az első szállítmány
Az ATV-ben készült firkából napok alatt lett mém, majd jótékonysági termék. A miniszterelnök már be is mutatta a saját darabját a közösségi oldalán.


Orbán Viktor a Facebook-oldalán jelentette be, hogy már kapható az a pulóver, amelyen az a rajz szerepel, amit ő „az ország kedvenc jegyzetének” nevez. A miniszterelnök posztjában azt írja, neki már meg is érkezett az első szállítmány.

A bejegyzés szerint a termék a dpkshop.hu honlapon rendelhető meg. Azt is közölte, hogy

„a pulóverekből befolyt minden bevétel a kárpátaljai gyermekeket segítő KEGYES Alapítványnak megy,

a 'Jónak lenni jó!' kampány keretében.”

Az akció előzménye, hogy Orbán Viktor 2025. november 11-én az ATV Mérleg című műsorában, Rónai Egonnak adott interjúja közben egy A4-es lapra jegyzetelt.

A rajzról készült kép hamar mémmé vált, a felhasználással kapcsolatos kérdésekre pedig a miniszterelnök november 13-án a Forbes Facebook-posztja alatt jelezte, hogy „az engedélyt mindenkinek megadom. Szabadság van.”

A termékeket a Digitális Polgári Körök (DPK) webshopja árulja. A DPK a miniszterelnök által 2025-ben indított online közösségszervező kezdeményezés, amely idén ősszel tömegrendezvényt tartott, majd országjárást hirdetett.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Vészharangot kongat a volt kormányfő: egy generáció alatt kisöpörheti a nyelvüket a mesterséges intelligencia Izlandon
A 350 ezres nemzetet az angol nyelvű digitális tartalom árasztja el. A mesterséges intelligencia csak az utolsó szög a koporsóban?


Drámai figyelmeztetést adott ki Izland volt miniszterelnöke, Katrín Jakobsdóttir, aki szerint egyetlen generáció is elég lehet ahhoz, hogy a mesterséges intelligencia és az angol nyelv térhódítása kisöpörje az izlandit. A The Guardiannek nyilatkozva a politikus arra hívta fel a figyelmet, hogy

a jelenség már a mindennapokban is érzékelhető, olyannyira, „hogy gyakran a gyerekek egymás között is inkább angolul beszélnek”.

Jakobsdóttir szerint a társadalomnak többet kell tennie a nyelv megőrzéséért, ugyanakkor a mesterséges intelligenciára nemcsak veszélyként, hanem lehetőségként is tekint, ezért azt szorgalmazza, hogy minél több minden legyen elérhető rajta keresztül izlandiul is. A kormányzat láthatóan reagált a helyzetre: az oktatási minisztérium november elején bejelentette, hogy partnerségre lép az amerikai Anthropic nevű MI-céggel. A világ egyik első nemzeti MI-oktatási kísérleti programjában az ország tanárait segítik a technológia használatában, kifejezetten azzal a céllal is, hogy az izlandi nyelv digitális jelenlétét erősítsék.

„A mesterséges intelligencia itt van, és itt is marad. Fontos, hogy kiaknázzuk az erejét, miközben megelőzzük a károkat” – közölte Guðmundur Ingi Kristinsson oktatási és gyermekügyi miniszter a program bejelentésekor.

A mindössze 350 ezer fős Izlandot különösen sérülékennyé teszi a kis népesség. Bár a nyelvet eddig a társadalom minden rétegében használták, a változást az internet, majd az MI hozta el.

A szakértők már 2018-ban figyelmeztettek a nyelv „digitális kihalásának” veszélyére. Izland ezért már korábban is tett lépéseket: 2019 és 2023 között egy nemzeti nyelvtechnológiai program keretében fejlesztettek izlandi nyelvű beszédfelismerő, szövegfelolvasó és fordítórendszereket.

via Telex


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk