UTAZZ
A Rovatból

12 ok, hogy miért éppen Portugália

Mit érdemes megnézni, megkóstolni, ha csak egy heted van Portugáliára?


A hagyományos útleírás helyett íme egy szubjektív kép, amelyet benyomások alakítottak. Tartsatok velem!

Lisszabon: Szombaton kora reggel érkeztem a portugál fővárosba. A kisebb település méretű repülőtér után felüdülés volt a derűs, hűvös és még kihalt utcákat járni. Apró terek, ékszerdobozhoz hasonlító házak és virág, virág mindenfelé.

Portu  065_1333x886

Jeromosok Szűz Mária kolostora

Elsőként a Jeromosok Szűz Mária-kolostorával ismerkedtem meg. Mondhatom, óriási falat a megérkezés után egy órával. Méltóságteljesen várja látogatóit nem messze a Tejo folyó partjától. Titokzatosan csak keveset mutat kívülről, bár az ígéret látszik. Közelebb érve elámul a szem a Manuel-stílus ötletgazdagságán. Beljebb jutva a történelem vesz körül, hisz a bejárattól jobbra Luis Vaz de Camões síremléke áll, igaz üresen. Annak idején az egyetemen nem túl könnyen rágtam át magam fő művén, A Lusiádákon, de megismerve szomorú életét nem sajnálom már a rá fordított időt. Balról Vasco da Gama nyugszik, az a hajós, aki 1498-ban elsőként kerülte meg a Jóreménység-fokot, ezzel új kereskedelmi útvonalat nyitva a tengeren. A mellékoltárok mentén újabb nyughelyek a portugálok nagyjai számára. A kerengő szépségét fokozza a fény és az árnyék játéka, amely éles körvonalakat ad a kolostor képének.

Portu 087_1333x886

Felfedezések emlékműve

Kilépve szembetalálja magát a bámészkodó a Felfedezések emlékművével. Az építmény ormán Tengerész Henrik apró hajóval a kezében a Tejo felé néz, de egyúttal az Atlanti-óceán irányába is, hiszen nem messze innen a torkolat. Mögötte sorakoznak a tengeri utakat, felfedezéseket támogatók, finanszírozók és azokat elvégzők, így Vasco da Gama és Magellán. Valamennyien szinte tolják, emelik a parányi hajót kezében tartó alakot.

Portu  147_1333x886

Óceanárium

Másnap Lisszabon új arcát láttam, azaz nem láttam. Szitáló eső, tejfölszerű köd. A tengerpartra vágyó embernek ez már okot adhat a szomorkodásra, nem úgy egy felfedezőnek! Irány az Óceanárium! Örömmel láttam, hogy a portugál családok sem az otthoni tévézésre szavaztak. Óriási sorokban álltak türelmesen, sok-sok kisgyerekkel, olykor babakocsival.

A központi tartály lenyűgöző, akár alulról, akár felülről vizsgálja a látogató. Alulról az az érzésünk, hogy mélytengeri búvárként merülünk a cápák, ráják, barrakudák közé.

Délután egy kis parkban meghúzódó Gulbenkian-gyűjteményt láthattam. A kiállítás bár 4000 év művészetét öleli fel, mégis kellemesen emberléptékű. A termek tágasak és zegzugosak egyszerre, nincs tömeg, a látvány szép, tartalmas és gazdag.

Másnap újra ragyog az ég, kellemes tavaszias meleggel vár Óbidos városkája. Akárha Szentendrén jártam volna, olyan keskeny girbegurba utcák visznek a várhoz, ahol csokoládépohárban kínálják a híres meggylikőrt, a ginját. A városfalról körbenézve egy középkori városka minden szépsége elénk tárul és a házfalak mentén mindenhol ömlik a színes bugenvillea.

Nazaréban elénk tárul az óceán. A sziklafalról azúrkékje ragad magával, a partról meghökkent a víz hidegsége, a hullámok kiszámíthatatlan vadsága. Ebédidő; hol máshol kell kipróbálni valami jellegzetes portugál halételt, mint egy halászfaluban. Barna cseréptálban hozzák a caldeirada de peixét. Van, aki halragunak, van, aki portugál hallevesnek tartja. A lényeg az, hogy háromféle halból készül, zöldségekkel, paprikával, paradicsommal és krumplival főzik. Rajtam kifogott az adag, de a halak mindegyikét igyekeztem megkóstolni. Az egyiknek vastag, ruganyos szálkái voltak, könnyen letolhattam róla a hófehér húst, ám amikor nyilvánvalóvá vált számomra, hogy rája volt a tányéromon, kissé beleborzongtam. Szerencsére segítségemre sietett a vinho verde, egy könnyű, szénsavas bor.

Portu  208_1333x886

Portu  212_1333x886

Batalha

Batalha: már messziről is gyönyörű látvány a sötétzöld erdők közül kiemelkedő halványszürke Santa Maria de Vitória domonkosrendi apátsága. Nemhiába nevezik az 1383-as aljubarrotai csata emlékére épített kolostort „Portugália csipkekendőjének”.

Az épület melletti parkban Nuno Álvares Pereira, a győztes hadvezér szobra áll, aki később szerzetesként fejezi be életét. Igen, itt ismét a Manuel-stílus, de milyen remekbe szabva! Mindenhol csipkésre faragott kövek, a hatalmas díszítések szinte fellebbennek, oly könnyednek tűnnek. Talán a legszebb része a befejezetlen kápolna, ahol a kapuzat rétegei, mint megannyi csipketerítő fedik egymást. Itt nyugszik az építtető, I. János és felesége Philippa, valamint fia, Tengerész Henrik.

Fátima: az 1917-es látomás helyszíne, ahol 3 pásztorgyermeket megszólított a Szűzanya. Rengeteg viszontagság után épült meg itt a ma százezreket vonzó zarándokhely. Azon az átlagos keddi estén is hihetetlenül sok zarándok imádkozta a maga nyelvén a rózsafüzért. Utána fáklyás körmenetben vitték a hívők közé a kegyszobrot, amely koronájában viseli azt a golyót, amely Szent II. János Pál pápát a merénylet során megsebesítette.

Porto: itt aztán lépten-nyomon találkozhatunk a portugál festett kék csempeképekkel, az azulejókkal. A templomok, a házfalak, még a pályaudvar előcsarnoka is óriási kék jelenetekkel borított.

Érdekes, de szépnek nem mondanám Portót. Szinte minden utcája más. Váratlanul elénk bukkanhat egy régi-régi épület, de ugyanúgy egy romos, szennyes is. Folyója, a Douro nem veszi fel a versenyt a szép kék vizű, széles Tejóval. Ami mégis megfogott, azok a portói borpincék – inkább raktárak – között meghúzódó apró kávézók és a szinte kideríthetetlen helyekről szóló fado dalok. Olyan mély és érzelmes, hogy még sétálgatás közben is felkavaró.

Már látom, mégis útleírás sikeredett idáig. Mentségemre szolgáljon, hogy minden hely, fotó újabb emlékeket idézett fel bennem.

Nem hagyhatom ki Coimbrát, az egyetemvárost. Lehet, a név sokaknak ismerős egy Bud Spencer-filmből. Fantasztikus lehet itt tanulni, már legalább a könyvtár miatt is. Több száz éves könyvek, szépséges polcok, festmények, faragások és a tudásnak szentelt falak. Érdekes volt hallani a ma is élő sokféle diákhagyományról.

Portu  298_886x1333

Tomar

Aztán Tomar, ahol a templomosok Krisztus-kolostora áll. Minden dísze titokzatos jelkép, valamennyi kerengője rejtélyesen csendes és ódon. Aveiro kisvárosát apró csatornák szelik át, híressége az ovos moles, melyet kicsi fahordókban is elhozhatunk. Engem gyerekkorom gyors édességére, a cukorral kikevert tojássárgájára emlékeztetett. A kirakatban sok portugál emléktárgy között békésen állt egymás mellett Ferenc pápa és Cristiano Ronaldo szobrocskája.

Cabo da Roca attrakciója az, hogy az európai szárazföld legnyugatibb csücske. Kérésre tanúsítvány vásárolható itt, melynek szövege olyan szép, hogy ide kell írnom:

„Írásos bizonyíték arról, hogy X. Y. járt Cabo da Rocán, Európa legnyugatibb csücskén, ahol véget ér a föld és kezdődik a tenger, ahol a Hit és Kaland szelleme honol, mely a portugálok vitorlásait új világok felfedezésére vezette.” A középkorban a hely neve Fim de Mundo, vagyis a világ vége volt.

Port 371_1333x886

Krisztus király

Búcsúzóul Lisszabon teljes nyári ragyogásában várt vissza. A gép indulásáig már csak egy utam volt a Cristo Rei, vagyis a Krisztus király szobor A megindítóan szép arccal, mely csak föntről látható, búcsúzott Portugália. Innen istenhozzádot mondhat a látogató egész Lisszabonnak. Láthatja a kékséges Tejót, az Április 25. hidat, a Vasco da Gama hidat és visszaképzelheti magát a sok apró már látott szépséghez.

Obrigada, Lisboa!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


UTAZZ
A Rovatból
Szigorúbb szabályok jönnek januártól: ezeket kell az autóban tartani, ha külföldre utazol
Spanyolországban például az elekadásjelző háromszög helyett már jelzőfényt kell majd használni. Horvátországban és Lengyelországban kötelező felszerelés a tűzoltókészülék.


Több európai országban január 1-től változnak a kötelező autós felszerelésekre vonatkozó előírások – írta a Blikk.

Spanyolországban 2026-tól minden sofőrnek elektromos jelzőfényt kell használnia a klasszikus elakadásjelző háromszög helyett.

A készülék narancssárga, minden irányból látható fényt ad, az autó tetejére kell tenni, és GPS-en keresztül továbbítja a jármű pontos helyét a mentőszolgálatoknak.

Csehországban egyszerű a lista: kötelező az elakadásjelző háromszög, a fényvisszaverő mellény (legalább a vezetőnek) és az elsősegélycsomag. A pótkerék a legtöbb autónál kell, de nem kötelező, ha van defektjavító és tömítő készlet, vagy ha az autó defekttűrő abroncsokkal fut.

Ausztriában, Olaszországban, Szlovákiában és Szlovéniában minden utasnak viselnie kell a fényvisszaverő mellényt, ha műszaki hiba miatt kiszáll a kocsiból. Franciaország külön kér még egy tételt: az autóban alkoholszondát is kell tartani.

Horvátországban és Lengyelországban kötelező felszerelés a tűzoltókészülék.

Ausztriában az elsősegélycsomagot védőtokban kell tartani, és a mellények színe nem hasonlíthat a rendőrség által használt mellények színére.

Alapszabály, hogy az elakadásjelző háromszögnek használatra kész állapotban kell lennie. A B típusú elsősegélydoboz az MSZ 13553 szabvány szerint 5 évig őrzi a sterilitását, és steril kötszereket, gumikesztyűt, ollót és egyéb alapvető eszközöket tartalmaz. A láthatósági mellényt az utastérben, könnyen hozzáférhető helyen kell tárolni (nem a csomagtartóban), és minden utas számára rendelkezésre kell állnia.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
UTAZZ
A Rovatból
Erzsébet királyné látványos fénykertje ismét elvarázsol Gödöllőn
A fénykiállítás idén a zene, gyermekek, Sisi kertje és barokk témákkal vár. Ráadásul egy harminc méter magas óriáskerékre is felülhetsz, amelyről madártávlatból élvezhető a kivilágított kastély és park.


Gödöllőn, a Királyi Kastélyban tavaly már nagy siker volt az adventi-karácsonyi időszakban a pompás kastélykertben kialakított fénykert. A látványos rendezvény idén is megnyitja kapuit.

Október 24-én este újranyílik Erzsébet királyné fénykertje a Gödöllői Királyi Kastélyban a DECOLED Story of Lights keretében.

A fénykiállítás idén új témákban – zene, gyermekek, Sisi kertje és barokk – vezeti végig a látogatókat az ikonikus helyszínen az est leszálltával. A kiállítás különlegessége egy óriáskerék is, amelyről madártávlatból látható a kivilágított kastély és park.

Mindössze 30 kilométerre Budapesttől, a Gödöllői Királyi Kastély kertjében – Erzsébet királyné, ismertebb nevén Sisi kedvenc nyári rezidenciájában – található kiállítás mintegy 32 000 négyzetméteren valósul meg, százharmincnál is több installációval.

Az idei látványt 370 000 izzó és több mint 12 kilométernyi fényfüzér biztosítja, a homlokzatokon dinamikus vetítések futnak, miközben hangszerformájú fényszobrok gombnyomásra megszólalnak.

A kert különlegessége egy 30 méter magas óriáskerék is, amelyről madártávlatból látható a kivilágított kastély és park, valamint egy „twinkly” (okos LED) technológiával megvalósított „Sisi kert”, ahol programozható LED-mintázatok rajzolják tovább a Sisi történetet. Ezeken túl a 116 méter hosszú, alagútszerűen kivilágított barokk fasoron sétálva, valóban időutazásban lehet része a látogatóknak.

Képgaléria: A fénypark (képekért kattints a fotóra)

Az idei évben a fénypark működtetése során befolyt bevétel egy részét a kastélykertben az elmúlt években elpusztult fák pótlására tervezik fordítani.

A gödöllői látványprojekt abban is egyedi, hogy az ikonikus kertben az elegancia és a játékosság egyszerre jelenik meg, így a barokk örökség családbarát, interaktív esti sétává válik az őszi-téli hónapokban.

Dr. Ujváry Tamás, a Gödöllői Királyi Kastély ügyvezető igazgatója elmondta: „A kastélykert esti fényei időutazássá állnak össze: a történeti örökség és a kortárs technológia ötvöződik a séta során. Célunk, hogy Gödöllő télen is élő, közösségi tér legyen — ahol zene, játék és történelem találkozik.”

A Gödöllőn idén is létrejövő DECOLED Story of Lights fénykiállítás-sorozat koncepciója a fény, a művészet és a helyi történetek összefonódására épül, hogy a látogatók ne csupán fényeket lássanak, hanem élményekkel és történetekkel is gazdagodjanak.

„Erzsébet királyné fénykertje az elegancia és a játékosság ünnepe. A barokk motívumoktól a gyerekek nevetéséig és a zenei témákig – a fénykiállítás több fejezetben meséli el a történetet, és mindenkit arra hív, hogy lépésről lépésre fedezze fel azt” – fűzte hozzá Eva Poláčková, a DECOLED ügyvezető igazgatója.

A Gödöllői Királyi Kastély fénykiállítása 2025. október 24. és 2026. február 1. között, minden nap 17:00 és 21:00 óra között látogatható, kivéve október 24–25-én, amikor 18:00 és 21:00 óra között tart nyitva.

Bővebb információk ITT

A kivitelezést húsznál több helyszíni szakember végezte körülbelül két hét alatt, míg a háttérmunkában pedig harmincnál is több kolléga vett részt.

A kivitelezést végző DECOLED csak modern, alacsony energiafogyasztású LED-technológiákat használ. A fénypark egy óra működés alatt ugyanannyi energiát fogyaszt, mint egy óra elektromos tűzhelyen való főzés. A DECOLED 2023-ban jelentős összeget fektetett be újrahasznosított műanyaghulladékot használó új, nagyszabású 3D-nyomtatási technológiába. Céljuk, hogy a termelést fokozatosan felváltsák ezzel a technológiával, amely nem új anyagokat állít elő, hanem a meglévőket dolgozza fel újrahasznosítással.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

UTAZZ
A Rovatból
Ez a világ legrosszabb helye az utazó vlogger szerint, aki az összes országban járt már
Drew Binsky szerint kész őrület az a főváros, ahol a legrosszabb élményeit szerezte. De azt is elmondta, melyik országot tartja a világ legszebb helyének.


Egy amerikai utazó youtuber a világ összes országában járt már, tapasztalatait pedig meg is osztotta a követőivel. Drew Binsky egyik videójában azokat a helyszíneket sorolta fel, ahol a legrosszabbul érezte magát.

Guinea fővárosa, Conakry áll a listája élén, ahol a legkevésbé érezte jól magát. Épp egy katonai puccs kellős közepébe csöppent, amikor a guineai fővárosba érkezett, ahol állítása szerint a korrupt rendőrök folyamatosan zaklatták.

„Körülbelül 10 perce sétáltunk az utcán, és máris megállított két rendőr” – mesélte a vlogger, aki szerint az egész város egy őrület. „Ez messze az egyik legkevésbé kedvelt helyem a világon. Nem csak a puccs miatt, amikor is a rendőrök nagy pajzsokkal és golyóálló mellényben sorakoztak az utcákon, mintha háború készülne kitörni.”

Az utazó vlogger tapasztalatait alátámasztja, hogy 2021-ben valóban katonai puccs döntötte meg a kormányt az országban, ami feszült közbiztonsági helyzetet teremtett.

Binsky szerint a város ráadásul unalmas, büdös és szemetes, az emberek pedig barátságtalanok, egy étteremből például egyszerűen kitessékelték.

A legrosszabb helyszínek listájának második helyezettjeként a csádi fővárost, N’Djamena nevezte meg, ahol szintén összetűzésbe keveredett a rendőrséggel, és az utcán egy késsel felfegyverzett férfi támadt rá. Ennek ellenére a városnak adna egy második esélyt a világjáró vlogger. A harmadik legrosszabb élménye az indiai Delhihez kötődik, ahol a szmogtól és a kaotikus forgalomtól szenvedett, és csak arra tudott gondolni, mikor hagyhatja el végre a várost.

Hogy megmutassa, nem csak negatív tapasztalatai vannak, Binsky elárulta, hogy

a Fülöp-szigeteket tartja a legszebb helynek a világon, ahol „minden megvan, amit csak egy országban kívánhat az ember”.

Azt is elmondta, hogy a legkevésbé Líbiában, Haitin, Afganisztánban, Guineában és Szomáliában érezte magát biztonságban, ahol több utazása is „nagyon ijesztő” volt.

A guineai élményeit ebben a videóban foglalta össze:

A youtuber egyébként természetesen Magyarországon is járt, nem is egyszer.

Budapestet Európa egyik legjobb városának tartja, és minden alkalommal beleszeret, amikor visszatér ide.

„Számomra Budapest magában foglalja mindazt, amitől szerintem egy város élvezhető lesz. Barátságos emberek, sok kávézó, bár és szórakozóhely van itt. Olcsóbbak minden, mint Nyugat-Európában. Lenyűgöző építészeti látványosságokat találunk a Duna két oldalán. Finom és kiadós ételeket lehet enni, és nagyon bájos utcákon lehet sétálni. Ez a hely egyszerűen gyönyörű és varázslatos minden szempontból” – mondta el egy 2019-es videójában, amelyben a magyar főváros kevésbé ismert érdekességeit fedezi fel.

Via LADbible


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

UTAZZ
A Rovatból
Párkány: ideális célpont a termálfürdőzés, kerékpározás, túrázás és kulturális élmények kedvelőinek
Itt található Szlovákia egyik legnagyobb fürdő- és élménykomplexuma. A fürdés után pedig lehet pecázni, vagy felfedezni a közeli kiváló borvidéket, a szép tájakon áthaladó túraútvonalat és egy csodás kastélyba is érdemes betérni.


Sokak kedvelt kirándulóhelye a Dunakanyar. Akik pedig eljutnak Esztergomba, gyakran átlátogatnak a Duna túlpartján álló Párkányba is. Akár pár órás sétára, akár több napos pihenésre, lazításra is kiválóan alkalmas ez a folyóparti "szomszéd". Nem beszélve arról az előnyös lehetőségéről, hogy szemben van az Esztergomi Bazilikával, azaz a Nagyboldogasszony és Szent Adalbert Főszékesegyházzal, így innen sokkal jobb fotózni az impozáns épületet, és még egy szelfipadot is kihelyeztek a partra.

A várost azonban több ok miatt is érdemes felkeresni. Kellemes sétát tehetünk a vízparton, vagy a felújított belvárosban, ahol jó éttermek és cukrászdák is várnak. De érdemes átmenni egy fürdőzésre, vagy a Château Bela Kastély meglátogatására, vagy borkóstolásra a Világi Winery-hez. Lássuk mi mindent nyújt ez a városka az ide érkezőknek:

Párkány, Esztergommal szemben, a Duna bal partján fekszik, festői természeti környezetben. A várost kelet felől a vulkanikus eredetű Kovácspataki-hegyek sziklái övezik, legmagasabb pontjuk a 395 méteres Keserős-hegy. Nyugaton a Hegyfarok természetvédelmi terület húzódik, ahol a helyiek szőlőt termesztenek. A Duna, a Garam és az Ipoly is kedvezően befolyásolják a város klímáját.

A város egyik leghíresebb nevezetessége a Mária Valéria híd.

Mária Valéria híd

Eredetileg Feketeházy János tervei alapján 1893-ban kezdték el építeni, és két és fél év alatt készült el. Az 1895. szeptember 28-i átadás napján éjfélig nem kellett vámot fizetni az átkelésért, ám utána 1918-ig vámfizetéshez kötötték a használatát. A hidat Mária Valériáról, I. Ferenc József lányáról nevezték el. A trianoni döntés után a Duna lett a határ, így a híd szerepe megváltozott. 1919-ben a csehszlovák oldalon robbantás rongálta meg, majd 1927-ben ismét megnyitották. 1944-ben a visszavonuló német csapatok felrobbantották a középső három nyílást. A híd újjáépítéséről szóló megállapodást 1999-ben írták alá, és 2001. október 11-én adták át hivatalosan az új hidat, amelyen autóval vagy sétálva is átkelhetünk a túlpartra.

A város nyaranta változatos rendezvényeket kínál. Gyermekprogramokat és esti filmvetítéseket tartanak, zenei estek várják a vendégeket a százéves platánfák alatt. Színpadi koncertekkel készülnek, a mozi udvarában vetítenek filmeket, míg a sétálóutcán táncos estek zajlanak.

Párkány egyik legnagyobb őszi eseménye a Simon–Júda-napi vásár, amelyet 1546 óta rendeznek meg. Ilyenkor több száz árus kínálja portékáit, helyi és országos finomságokat, édességeket, italokat, kézműves- és népművészeti termékeket.

A város északi részén, 24 hektáron terül el a négy évszakos Vadas termálfürdő, amely Szlovákia legnagyobb ilyen létesítménye. Az 1973-ban kezdődött fúrás során 39,7 Celsius-fokos termálvizet tártak fel.

Ma már 14 medencével – köztük úszó-, pezsgő-, élmény- és gyermekmedencékkel, hullámmedencével és nudista napozós medencével – várják a vendégeket. Nyáron csúszdapark, kalandpark, animációs programok, buggy kocsik, strandröplabda, strandfoci, horgászat, vidámpark és légvárak is szerepelnek a kínálatban. Fedett uszoda és wellnessrészleg is van. A fürdő egész évben működik, családok, fiatalok, céges csoportok is megtalálják itt a kikapcsolódást. A téli időszakban horgászatot és wellnesscsomagokat kínálnak.

Képgaléria: A fürdő és hotel (Fotókért kattint a képre)

A Vadas területén működik a Thermal Wellness Hotel is, amely 47 szobával, két konferenciateremmel, tárgyalóval, étteremmel, wellnessközponttal, csomagmegőrzővel, játéksarokkal és kilátóterasszal várja a vendégeket. A szálláshelyről pazar kilátás nyílik az Esztergomi Bazilikára.

Egy városi séta során érdemes megnézni III. János lengyel király lovasszobrát is, amelyet 2008 októberében avattak fel a párkányi csata 325. évfordulója alkalmából. A Párkányi Városi Múzeumban pedig a várostörténeti és néprajzi gyűjtemény mellett időszaki kiállításokat is bemutatnak.

A párkányi Vadas Thermal Hotelről és Aquaparkról bővebb információk ITT.

A 395 méter magas Burda-hegység, bár kevésbé ismert, mint a Pilis vagy a Börzsöny, csendes, természetközeli élményt nyújt. A Kovácspataki-hegyek területén két természetvédelmi területet is találunk. A térségben három jelezett turistaút halad. Ideális célpont azoknak, akik a Dunakanyar panorámáját keresik. A Garamkövesd és Kovácspatak között haladó, kb. 2 óra alatt bejárható, öt km hosszú természetvédelmi tanösvény bemutatja a vidéket az erre sétálóknak.

Párkányban járva érdemes a környéket is felfedezni. A Château Bela kastélyszálló rövid utazással elérhető. Ez a sok vihart megélt kastély mára egy igazán impozáns, egyedülálló, történelmi hangulatot árasztó hely lehet, melyet a régi tulajdonosok leszármazottjai az emlékeiket, régi dokumentumokat felhasználva újjáépítettek, és turistáknak is látogatható.

A város mellett található borvidék remek kirándulóhely, és kiváló program egy igazán minőségi környezetben, a Világi Winery-ben elfogyasztott borkóstolás.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk