Vízparti veszélyek: így vigyázz a szemedre, ha nyaralni mész
Alig várjuk, hogy végre elérkezzen a hétvége, fogjuk a családot vagy a barátokat, és már induljunk is a strandra, hogy a napon sütkérezve és a hűs hullámok között lubickolva pihenjük ki a stresszt. Viszont annak, aki szemüveges, ez mégsem jelent olyan felhőtlen kikapcsolódást, mint ahogyan elsőre tűnik.
Nyáron a szemüvegviselés kényelmetlenebb, begyűjti a fényt, alatta megizzad az orrnyereg és csúszkál egész nap. Körülményes strandolni vele, hiszen napozni, vízbe menni, de még strandröpizni sem lehet vele. És persze folyamatosan figyelned kell rá, nehogy elhagyd, vagy összetörd ha lerakod magad mellé. Egyszóval nyáron a kontaktlencse praktikusabb és kényelmesebb megoldásnak tűnhet, de ebben az időszakban különösen nagy figyelmet kell fordítani arra, hogy kivegyük és kontaktlencse-folyadékba tegyük, hiszen a por, pollen és hasonlók a szemünket is támadják.

Természetesen a tökéletes látással rendelkezők szemét is irritálhatja a víz, de a gyengébben látók sokkal több veszélynek vannak kitéve. Az alábbiakban ezeket a veszélyeket igyekszünk feltárni.
Soha ne hagyd bent a kontaktlencsét!
A modern kontaktlencsék egyik jellegzetessége, hogy úgy alakítják ki őket, hogy a szem minél több levegőhöz jusson a viselésükkor is. Ez az áteresztőképesség általában nagyon pozitív hatású, de a fürdőzés közben veszélyes lehet. Ugyanis a kontaktlencse ilyenkor nem csak a levegőt, de az apró mikrobákat, baktériumokat is átengedi, melyek fertőzést vagy akár szemkárosodást is okozhatnak.
Kevésbé ismert, de például a tengervíz sótartalma elvonja a vizet a kontaktlencséből, lerakódik rá, és nem engedi oxigénhez jutni a szemedet, sőt, kiszáríthatja, károsíthatja a szaruhártyád felszínét. Hasonlóképp lerakódhatnak és elfertőzhetik a szemedet a tavak és folyóvizek kórokozói, vagy a medencevizek tisztítószerei is. A vizek sodrásától, hullámaitól elúszó kontaktlencséket pedig minden lencseviselő ismeri. Ezért fontos, hogy a kontaktlencsét - bármilyen ártalmatlannak tűnik az - mindig kivegyük fürdés előtt.

Árthat a szemeidnek kint a kánikula, bent pedig a klímák működése!
A kontaktlencsés szemeknek a hőség, a kánikula sem tesz jót. A magas hő és a pára is lecsapódik a lencsékre nem éppen idilli környezetet teremtve a szaruhártyának. A légkondicionálók szárító és fertőzésveszélyt hordozó hatását pedig már nem is részleteznénk. Sohasem tudhatjuk, hogy melyik klímát mikor és milyen alaposan takarították ki és mit fúj a kontaktlencséinkre, hogy ott megtelepedhessenek és szabadon garázdálkodhassanak.
Fontos szemeid UV védelme!
A dioptriás napszemüveg több hét alatt készül el. Design keretekben nem gondolkodhatsz, ha ívelt vagy túl nagy a lencse. Vagy a trendi napszemüveg miatt a homokban, a dzsungelben, túrázás közben kockáztatsz, és próbálsz megfelelő higiéniai körülményeket teremteni a kiesett vagy elcsúszott kontaktlencséd betételéhez vagy igazításához? És ha elfertőződik a szemed?
Fontos a szemeink UV védelme, mert az UV fény szürkehályogot okoz, amelytől elszürkül, majd elsötétül a látás. Nagyon drága, várólistás, komoly szemészeti műtéttel gyógyítható, amely során kicserélik az elszürkült szemlencsédet műlencsére. Te sem vágysz erre?
Ahogy fent láthattuk, rossz szemmel a pancsolás nem egyszerű. Rengeteg mindenre kell figyelni, hogy az élmény ne váljon rémálommá. De van egy olyan megoldás, ami még mindig nem jut sokszor eszünkbe, ha a fenti problémákra keressük a választ. A lézeres szemműtét a szemüveg és kontaktlencse tökéletes alternatívája. Az egyetlen különbség csupán annyi, hogy ez tartós megoldást jelent. Mindössze 1-2 nap alatt változtathatunk az életünkön. Az első lépés mindig egy alkalmassági vizsgálat, ami online jelentkezés esetén ingyenes.
Miért a Sasszemkezelés a legnépszerűbb kezelés?
30 év alatt több mint 30 millió lézerkezelés történt a világban és körülbelül 140 000 lézerkezelés csak Magyarországon. Ebből közel 100 000 lézerkezelést a Sasszemklinika végzett el 21 év alatt.
Hazánkban elsőként vállaltuk az írásos orvosi garanciavállalást a lézeres szemműtétekre. Haladunk a korral, a gyorsan fejlődő lézertechnológiákkal. Magyarországra hoztuk a NASA űrhajósoknak és a TOP GUN vadászpilótáknak engedélyezett FEMTO lézerkezelést, és bevezettük az érintés nélküli lézerkezelést is. Hazánkban egyedülálló módon három, különböző csúcstechnológiás lézer működik a műtőnkben, hogy minél több problémára a legideálisabb megoldást tudjuk nyújtani.
Tudtad?
Egy Sasszemkezelés árát 4 éven belül elköltik a szemüvegesek és kontaktlencsések az optikákban. És azt, hogy jelenleg a szemüveg után a lézeres szemműtét a legbiztonságosabb látásjavító megoldás? A legnagyobb rizikót a kontaktlencsések vállalják a lencseviselés okozta szemfertőződések veszélyeivel. És azt is tudtad, hogy a legtöbb sasszemű látásélessége 125%-os? Jobban látnak, mint korábban a szemüvegükkel. A legkorszerűbb lézerek már nem csak a dioptriákat és a cylindereket, hanem a magasabb rendű fénytörési hibákat is képesek eltüntetni.
Legyél te is sasszemű!
Rubint Réka, Schobert Norbi, Lola, Tatár Csilla, Gombos Edina, Kiss Norbi, Storcz Botond is a Sasszemklinikára bízta éles látását, valamint a Sasszemklinika számos dolgozója is sasszemű, köztük az igazgató, a főorvos, vezető asszisztens is. Te még mire vársz?
Jelentkezz ingyenes alkalmassági vizsgálatra!
