Tévhit: valakinek szenvedni kell azért, hogy más boldog lehessen
Ehhez találsz inspirációt és a személyes tapasztalataira épített tanácsokat ezen az oldalon. A szerző pontosan tudja, hogy milyen igazán mélyen lenni, és azt is, hogy hogyan lehet felállni onnan. Mert mindig fel lehet állni. És miután ezt megtetted, már soha többé nem fogsz hinni a lehetetlenben!
Ártani másoknak nemcsak közvetlen úton lehet. Megteheted ezt úgy is, hogy feláldozod magadat annak reményében, hogy ezzel segítesz valakinek, valójában azonban csak magaddal rántod őt a mélybe. Sokan megteszik ezt – jóval többen, mint ahányan észreveszik magukról.
Egy mélyen gyökerező hazugságban élünk ugyanis: szentül hisszük, hogy valakinek szenvednie kell azért, hogy valaki más boldog lehessen – és ha ez a valaki más egy hozzánk közel álló ember, akkor a szenvedő szerepét hősies módon magunkra vállaljuk. Hiszen annyira szeretjük őt, hogy inkább magunknak akarunk rosszat, mint neki.
Pedig ha egy picit is belegondolsz, ez mind a szív, mind az ész érveivel élesen ütközik.
Üres bögréből nem lehet önteni
Próbáltál már a saját bögrédből valaki máséba átönteni? Nagyon kedves gesztus ez, de gondolom te is észrevetted, hogy vannak korlátai. Mindenekelőtt az, hogy a saját bögréd mennyire van tele. Ha kevés van benne, keveset tudsz önteni; ha nincs benne semmi, a másik sem kap semmit.
Ugyanez a helyzet a szeretettel, a figyelemmel, a törődéssel, a megbecsüléssel, az idővel is: csak akkor tudsz adni belőlük, ha neked is elég van. Tök logikus, nem? Mégis sokan próbálják megerőszakolni a fizika törvényeit.
De nem kellenek ahhoz még minimális szintű fizikai ismeretek sem, hogy felismerd, miről van szó. Ha pénzre van szükséged, nem egy koldustól fogsz kérni. Ha sífutó bajnok szeretnél lenni, nem Kongóba mész edzeni. Ha az otthonodat szeretnéd felújítani, nem a legelfoglaltabb ismerőseidet hívod fel, hogy jöjjenek segíteni. Ha málnát szeretnél enni, nem a cseresznyefára fogsz érte felmászni.
Mégis sokan hiszik, hogy úgy tudnak jót adni másoknak, hogy közben magukat elhanyagolják. Részben ösztönösen tesznek így, de van ennek a téveszmének kulturális támogatottsága is, hiszen a mesékben is a legkisebbnek és a legszegényebbnek kell lennie a győztes legénynek. Csakhogy ami ott hatást fokozó fordulatként szerepel, az könnyen válik torz értékrenddé.
Megtanultuk, hogy a gazdag ember csak gonosz lehet, a szegény pedig lelkileg nemes. Megtanultuk, hogy ahol van nyertes, ott vesztesnek is lennie kell. Megtanultunk bűntudatot érezni akkor, ha magunkat előtérbe helyezzük. És megtanultuk, hogy legyünk jók másokkal, csak egy valakit felejtettünk ki közülük: önmagunkat.
