ÉLET-STÍLUS
A Rovatból

Sokkal egyszerűbb leordítani a másik fejét, mint meglátni benne az embert

Jóval több energiát emészt fel a gyűlölködés, mint a konfliktusok értelmes megoldása. Aki erre ráeszmél, sokkal egyszerűbbé teszi a saját és a környezete életét is.


A Használd fel! blog szerzője azt mondja: nem létezik olyan tapasztalat - legyen az pozitív vagy negatív -, amit ne tudnál felhasználni életed jobbá tételére, céljaid elérésére, önmagad valódi kifejezésére.

Ehhez találsz inspirációt és a személyes tapasztalataira épített tanácsokat ezen az oldalon. Pontosan tudja, hogy milyen igazán mélyen lenni, és azt is, hogy hogyan lehet felállni onnan. Mert mindig fel lehet állni. És miután ezt megtetted, már soha többé nem fogsz hinni a lehetetlenben!

Tudod, mi történik akkor, ha valaki nem tud veled mit kezdeni? Utálni fog. Kivéve persze, ha fejlett érzelmi intelligenciával rendelkezik, melynek köszönhetően az elfogadás képességét a gyakorlatban is tudja alkalmazni. És ha ehhez még értelmi intelligencia is társul, akkor megértve téged a közös megoldásra vagy a békés elengedésre törekszik. De az ilyen ember ritka. Nagyon ritka.

A legtöbben ezért inkább háborúznak. Gyűlölködnek, áskálódnak, kiöntik a másikra a saját szemetüket, és megpróbálják vele őt is bemocskolni. Ahhoz, hogy ez ne sikerüljön, fontos megértenünk, hogy nem rossz ember az ilyen, csak gyenge. Vagy nevezhetjük szociálisan alulképzettnek is. Sem a szüleitől, sem az iskolában, sem azóta nem tanulta meg a hatékony konfliktuskezelés alapjait.

Ellenben megtanult félni attól, ami más, megtanult nyílt vagy rejtett agresszióval elnyomni mindent, ami a saját érdekeivel ellentétes (vagy amivel egyszerűen csak nem ért egyet, bár semmi köze az életéhez), és megtanulta szívből gyűlölni azt, akit vagy amit elnyomni nem tud, és kezdeni sem tud mit vele.

Könnyű út csak lefelé vezet

Közülük sokan ilyenek is maradnak, ezt érdemes elfogadnod. Nem azért, mert nem lennének képesek megváltozni (hiszen a legtöbb embernek minden adottsága megvan ehhez), hanem azért, mert nem akarnak. Mert ahhoz bele kéne nézniük a tükörbe, és ez eleinte nagyon fájdalmas tud lenni. Fájdalmas és félelmetes dolog felismerni azt, hogy talán nem is a te utad a helyes.

Ha próbáltad már, akkor pontosan tudod, hogy eleinte rohadt nehéz kérdőjelet tenni oda, ahova eddig pontot tettél (vagy inkább felkiáltójelet).

Sokkal egyszerűbb elkönyvelni, hogy te vagy az abszolút igazság birtokosa, aki tudja és meg is mondja a tutit, és mindenki, aki ellenkezik, bekaphatja.

Sokkal egyszerűbb leordítani a másik fejét, vagy a háta mögött mérgezni őt sunyiban, mint meglátni benne az embert, akivel akár békében is élhetnétek együtt – vagy külön.

Olyan ez, mint amikor pisilned kell a medencében. Nagyobb erőfeszítés kimászni és megkeresni a legközelebbi WC-t, mint simán belehugyozni a vízbe, aztán odébb evickélni picit. Csak az a gond ezzel a stratégiával, hogy minél többször csinálod, a medence annál hugyosabb lesz – ráadásul nemcsak a másik ember úszkál benne, hanem te magad is. Öngól.

Így van ez a gyűlölködő emberekkel is: nemcsak gyűlöletük célpontját mérgezik (ha hagyja), hanem önmagukat is. Ugyanolyan szükségletről van szó, mint a medencébe pisilésnél, csak itt a szükséglet nem fiziológiai, hanem szellemi szinten jelenik meg. A gyűlölködő ember szükséglete a belső lelki béke, amit ironikus módon külső harccal próbál elérni. Valahol felborult a lelki egyensúlya (közel sem az aktuális konfliktus kitörésekor, mert az ilyen ember legtöbbször a gyermekkori lelki sérüléseit cipeli), és mivel más eszköze jelenleg nincsen, ezért agresszív támadással próbálja helyrebillenteni azt. De ahogy a bölcs mondás szól: "háborúzni a békéért olyan, mint szexelni a szüzességért." Nem sok értelme van.

gyulolet1

Persze érthető, miért választják annyian ezt az utat. Ez tűnik könnyebbnek az elején, és alapvető, még az evolúció által is támogatott tulajdonságunk az, hogy minimális energiabefektetésre törekszünk. Ugyan minek gyalogolna fel valaki a lépcsőn, ha ott van mellette a mozgólépcső? És minek fektetne időt és energiát egy konfliktus békés rendezésébe, ha ott van a (látszólagos) egérút: a másik ember erőszakkal történő elnyomása? A gyűlölködés a konfliktuskezelés mozgólépcsője. Csakhogy ez egy olyan mozgólépcső, ami mindig lefelé visz. Kivétel nélkül mindig lefelé.

A gyűlölet már rengeteg problémát okozott a világban, de még egyet sem oldott meg.

Maya Angelou

Ráadásul az energiamegtakarítás gondolata is téveszmére épül. Valójában ugyanis sokkal több energiát emészt fel a gyűlölködés, mint a konfliktusok értelmes megoldása. Eleinte nem, mert a kezdeti szakaszban tényleg több ráfordítást igényel elgondolkodni és valódi megoldást keresni, mint egyszerűen csak ordítani és a másik személyét mocskolni, ez azonban hamar megfordul.

Aki hajlandó elindulni a békés megoldás útján, és megbirkózik azzal a komoly feladattal, amit saját ego-jának elengedése jelent, az utána már nagyságrendekkel kevesebb energiabefektetéssel képes megőrizni ezt a hozzáállását. A gyűlölködő embernek azonban egész hátralévő életében rengeteg idejét és energiáját emészti fel a folyamatos harc, amit látszólag gyűlöletének célpontjával, valójában azonban önmagával vív nap mint nap.

Hosszútávon tehát a gyűlölködés a jóval energiaigényesebb stratégia,

csak a legtöbben mire ezt felismernék, addigra a gyűlölködés már berögzült szokás lett számukra, és annyira terméketlenné vált elméjük táptalaja, hogy semmi más nem terem meg benne, csak a gyűlölet. Hiába szórod el a szeretet, a megértés, az elfogadás, a békesség magjait, nem hajt ki ott belőlük semmi.

A beszűkült gondolkodás egyetlen ellenszere a tudás, de a tudáshoz vezető kapu kulcsa az akarat. Aki nem akar befogadni új nézőpontot vagy ismeretet, azzal csinálhatsz bármit, minden próbálkozásod hiábavaló lesz. Egy gyermeknél még lehet esélyed, egy felnőttnél azonban már jóval kevesebb. Vannak persze kivételek, akik képesek változtatni, de azért nagy összegben szerintem ne fogadj arra, hogy éppen Te futsz bele ilyenbe.

Ebben a játékban nem kell részt venned

Ego ellen ego-val harcolni nem érdemes. Aki nem lát tovább a saját gyűlöleténél, azt jobb, ha csendben magára hagyod. Amint ugyanis elkezdesz harcolni ellene, észre sem veszed, és már le is rántott a saját szintjére. Az ilyen csatában Te csak veszíthetsz. Meggyőzni őt úgysem tudod, és még ha le is győzöd egy agresszív összetűzésben, akkor is vesztes leszel te is: elveszíted a lelki békédet. Ez pedig sokkal nagyobb áldozat, mint hogyha az ego-dat letéve egyszerűen hagyod, hogy a gyűlölködő a saját ideológiájába görcsösen kapaszkodva a lelki szemetével dobálózzon. Ha pedig nincs szükséged arra, amit ad neked, akkor békésen bezárod előtte az ajtót. A házad ajtaját, az életed ajtaját.

gyulolet2

Sokkal könnyebben képes leszel kezelni a gyűlölködő embereket, ha megértesz valamit, aminek komoly jelentősége van: a gyűlölet a gyenge ember utolsó fegyvere. Tényleg az utolsó. Nincs több. A racionális érvelés vizsgáján megbukott (persze üresen hagyott tesztlapra még egy gyenge kettest is nehéz lenne adni), mások különbözőségének elfogadására mindig is képtelen volt, így nem maradt más számára, mint az agresszió és a gyűlölet.

Egy utolsó kétségbeesett próbálkozás, aminek már csak a megnyilvánulási formái változhatnak: van, aki magában puffog, van, aki inkább ordítozik, egyesek a lelki mérgek széles tárházát adagolják vélt ellenfelüknek, mások fizikailag is fegyvert ragadnak. Az indulat gyökere ugyanaz, csak az erkölcsi neveltetés mértéke és az aktuális élethelyzet határozza meg, hogy milyen eszközt választanak. Mert ez is egy döntés, még ha gyakran nem is tudatos.

Ahogy az sem tudatos, hogy az ilyen emberek visszanyúlnak olyan gyermeteg viselkedésmintákhoz, amelyek egyértelműen megmutatják gyengeségüket. Duzzogás, csapkodás (lelkileg vagy fizikailag is), kontrollálatlan dühroham, csakazértisigazamvan mentalitás, és sok esetben még kényszercselekvések is megjelennek. Ezek mind-mind a regresszió jelei – emberünk visszatért a gyermekkorba. Oda, ahol felelősséget nem kell vállalni a tetteinkért, követeléseink azonban bőven vannak, és teljesen meg vagyunk róla győződve, hogy azok jogosak.

gyulolet4

Valami ellen harcolni mindig könnyebb, mint valamiért. Az óvodás is könnyebben széttapossa a másik homokvárát, mintsem hogy felépítsen egy sajátot. Egészen addig, amíg meg nem tanítják erre. És bár homokvárat építeni sok felnőtt is tud már, a konfliktusok építő jellegű megoldása csak keveseknek megy. A legtöbben ilyen téren óvodás szinten maradtak, csak eszköztáruk kibővülésével már nagyobb károkat okoznak másoknak.

Harc nélküli önvédelem

Ahhoz, hogy ne ragadj bele az értelmetlen sárdobálásba, érdemes egészen más síkon védened önmagad, mint ahol a gyűlölködő ember támad Téged. Ő a személyiséged, a teljes lényed és létezésed elleni támadást intéz feléd nyílt elutasításával, mocskolódó szavaival, áskálódásaival, vagy éppen fizikai bántalmazásával. Téged, mint embert utasít el, pedig erre semmilyen valós alapja nincsen, hiszen nem is ismerheti a személyiségedet teljesen. Egy kép alapján ítélkezik, amelynek jelentős részét ő maga festette meg rólad.

Ha szeretnéd megőrizni a lelki békédet, akkor ne ess bele ugyanabba a csapdába, amibe ő:

ne akarj egy teljes személyiségképet látni a másik emberről, mert úgysem fog sikerülni.

Te sem ismerheted őt teljesen. Hiszen hogyan is ismerhetnéd? Nem élted át ugyanazokat az élettapasztalatokat, amiket ő, nem szenvedted el ugyanazokat a gyermekkori sérelmeket, amiket ő, nem ugyanazok a félelmeitek, és nem is biztos, hogy ugyanaz a motivációtok.

Nem, nem azt mondom, hogy sajnáld őt, és szenvedéseinek átérzésére hivatkozva nyomd el önmagad, őt pedig emeld piedesztálra – hiszen az, amit elszenvedünk, nem mindig a mi hibánk, de ha nem kezdünk vele semmit, és ezért mi is ártunk másoknak, az már a saját felelősségünk –, hanem azt, hogy ne pótold ki az élettörténetét a saját feltételezéseiddel, ezáltal hamis személyiségképet felvázolva.

gyulolet3

Én azt javaslom, hogy soha ne a személyt ítéld meg, hanem mindig a cselekedetét. Vannak olyan cselekedetek, amelyek azonnali jelzésként szolgálhatnak számodra, hogy nem közös az utatok, de az a legjobb, ha megfigyeled a mintákat, amiket ismeretségetek alatt tapasztaltál, mert azok a legjobb indikátorok.

Ezek után már elég, ha csak annyit tudsz, hogy miben különböző az értékrendetek, és eldöntöd, hogy akarod-e ezt az embert az életedbe, vagy sem. Ha igen, akkor próbáld segíteni őt, hogy visszataláljon önmagához (nem biztos, hogy sikerülni fog, de ha fontos számodra, akkor érdemes megpróbálnod), ha pedig nem ér ennyit a kapcsolatotok, akkor zárd ki az életedből, mielőtt teljesen megmérgezi azt.

Nem harcolva, hanem békével – de határozottan. Nem személyeskedéssel felelve a személyeskedésre, hanem cselekedetének határozott elutasításával, és a határaid meghúzásával. Nem gyűlölettel válaszolva a gyűlöletre, hanem megmutatva azt az utat, ami valóban előre vezet.

A leghatékonyabb tanítás a személyes példamutatás. Ha szeretetre vágysz, szeress. Ha valakit nem tudsz szeretni, akkor fogadd el őt olyannak, amilyen, és engedd el, hadd járjátok a saját külön utatokat. Ha ez elsőre nem megy, ne intézd el annyival, hogy berakod őt a "seggfej" címkéjű dobozodba, hanem keresd meg a saját hiányosságodat is: ez az ember olyat mutat neked, amivel most még nem tudsz mit kezdeni. Tanulj, fejlődj, válj többé általa – és emlékezz a bölcs mondásra: "Nem lehet mindenki a barátod, de mindenki lehet a tanítód."

Ha békét szeretnél, teremts békét – először is önmagadban. Ha megérted, hogy a gyűlölködő ember félelemben él, már egészen máshogy fogod látni őt és a helyzetet. Mert már tudod, hogy ha az általa választott csatatéren nem vívsz vele csatát, akkor ő máshol képtelen lesz megvívni azt. Már nem gyűlölöd a gyűlölködőt, mert megérted, hogy csak azt tudod gyűlölni, akinek a kezeléséhez kevésnek érzed magad.

De már megértetted őt. Többé váltál tegnapi önmagadnál. Eleinte még szánalmat érzel az ilyen ember iránt, aztán már azt sem, hiszen a sajnálat is egyfajta lenézés. Egyszerűen csak megérted és elfogadod, hogy ez az ő útja, az ő terhe, amivel neki kell megbirkóznia. Szívből kívánod, hogy személyiségfejlődése ezen a téren is beinduljon, és elbúcsúzol tőle békében. Ha szükséges, akkor végleg.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Jön a nyár leglátványosabb meteorraja, mutatjuk, mikor érdemes az eget kémlelni
A Perseidák meteorraj augusztus 12-én hajnalban éri el maximumát. Ebben az időben óránként akár 100 hullócsillagot is láthatunk.


A Perseidák meteorraj augusztus 12-én hajnalban éri el maximumát, óránként 50-70 hullócsillaggal - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló csütörtökön az MTI-t; az obszervatórium augusztus 9-től több napon át különleges csillagászati programokkal várja a látogatókat.

A közleményben úgy fogalmaztak, hogy bár a telihold fénye idén zavarni fogja a "meteorlest", a meteorzápor megfigyelése így is szép élménynek ígérkezik.

A Perseidák meteorraj a maximum idején óránként akár 100 hullócsillagot is produkál. A rajból származó csillaghullás várhatóan augusztus 12-én hajnalban lesz a legsűrűbb. Hajnali 4-kor a raj radiánsa, azaz a hullócsillagok kisugárzási pontja a Perseus csillagképben, kb. 65 fok magasan helyezkedik majd el, így ideális pozícióban lesz a megfigyeléshez

- írták a szakemberek, hozzátéve, hogy

a Perseidák radiánsa már este 22 órakor is 25 fok magasan jár, így egész éjszaka láthatóak lesznek hullócsillagok.

A sajtóanyag szerint a Perseidák aktivitása július 17-től augusztus 24-ig tart, így az érdeklődők a maximum előtt és után is megfigyelhetnek Perseida meteorokat.

Mivel a hullócsillagok szabad szemmel látszanak, nem szükséges távcső a megfigyelésükhöz. Különösen sötét, fényszennyezéstől mentes helyről nézve szépek. A meteorok az égbolt bármelyik részén feltűnhetnek - olvasható a tájékoztatóban, amelyben arra is kitértek, hogy a Svábhegyi Csillagvizsgáló augusztus 9-től több napon át különleges csillagászati programokkal várja a látogatókat. Az érdeklődők nemcsak hullócsillagokat láthatnak, de távcsővel a nyári este legszebb csillaghalmazait és a hold sugárkrátereit is megfigyelhetik - olvasható a tájékoztatóban.

A szakemberek hozzátették, hogy augusztus 12-én hajnalban a Vénusz és a Jupiter is egészen közel, alig egy fok távolságra kerülnek majd egymástól, az év leglátványosabb bolygóegyüttállását rajzolva az égre. Úgy fogalmaztak, hogy "a két legfényesebb bolygó egy erőteljes fénnyel világító "csillagpárost" formáz majd, közel 15 fokkal a látóhatár felett". Mint írták, a jelenség augusztus 11-én és 13-án is látványos közelségből lesz megfigyelhető.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Ez hogy lehetséges? Kétszer született meg egy csecsemő Texasban
A szükségszerű beavatkozás miatt a babát 23 hetesen kiemelték az anyaméhből, majd a műtétet követően visszahelyezték. Három hónappal később a baba újra megszületett.


A texasi Margaret Boemer ikreket várt, de a terhesség első trimeszterében elvesztette az egyik babát, írja cikkében a CNN. Egy későbbi vizsgálaton az orvosok észrevették, hogy a másik magzat, Lynlee, egy sacrococcygealis teratoma nevű ritka daganatot növesztett. Ez a daganat a magzat vérét vonta el, ami súlyos szívproblémákat okozhatott volna.

A daganat majdnem akkora volt, mint maga a baba, és az orvosok szerint mindössze egy a 30–70 ezer élve születésből fordul elő ilyen eset. Lynlee túlélési esélyét 50 százalékra becsülték.

Margaret a CNN-nek így mesélte a döntést: „A 23. héten a daganat leállította a szívét, és szívelégtelenséget okozott, így választanunk kellett, hogy hagyjuk a daganatot átvenni az uralmat a teste felett, vagy esélyt adunk neki az életre. Könnyű döntés volt számunkra: életet akartunk neki adni.”

A terhesség 23. hetében tehát, amikor Lynlee mindössze 0,53 kilogrammot nyomott, az orvosok kiemelték az anyaméhből, hogy eltávolítsák a daganatot. A műtét közben a szíve majdnem leállt, miközben a levegőben tartották. A daganat nagy részét sikerült eltávolítani. A beavatkozást követően a babát visszahelyezték az anyaméhbe, és a méhet összevarrták.

Margaret a terhesség hátralévő részét ágyban fekve töltötte. Lynlee 13 héttel később, június 6-án, császármetszéssel született meg, 2,4 kilogrammos súllyal. Nyolcnapos korában újabb műtétet végeztek rajta, hogy eltávolítsák a daganat maradékát a keresztcsont környékéről.

Ma, kilenc évvel később, Lynlee egészségesen él.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Kétszer érkezik a családi pótlék augusztusban, és az is kiderült, hogy miért
A júliusi összeget augusztus elején, az augusztusit a hónap végén utalják. Szeptemberben ennek okán már nem lesz újabb kifizetés.


Augusztusban kétszer érkezik a családi pótlék. A júliusi hónapra járó összeget augusztus elején, várhatóan 2–4. között utalja a Magyar Államkincstár, míg az augusztusi juttatást már a hónap végén, várhatóan 23–27. között kapják meg a jogosultak – számolt be róla az atv.hu.

Az iskolakezdés sok család számára jelentős kiadással jár a tanszerek és az iskolatáska megvásárlása miatt, ezért a szeptemberre járó családi pótlékot előrehozzák augusztusra.

Az előrehozott utalás következtében szeptemberben már nem érkezik újabb családi pótlék.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Halott szeretteinket „kelti életre” a generatív AI - Segít feldolgozni, vagy csak elmélyíti a gyászt?
A digitális feltámasztás trendjei között van már halottak nevében beszélgető chatbot és olyan megoldás is, amellyel az elhunytak régi fényképeken kelnek életre. Könnyebb, vagy nehezebb elfogadni az elvesztésüket, ha az AI megidézi őket?


Óriási figyelmet – mintegy 30 millió megtekintést – kapott a közösségi médiában a Reddit társalapítójának, Alexis Ohaniannak az X-bejegyzése, amelyben megosztott egy gyerekkori fényképet és mellé tette annak videó változatát is. A fotón az azóta elhunyt édesanyjával szerepel, egy meghitt pillanatban, amikor az asszony szeretettel magához öleli gyermekét. Ohanian a posztban hangsúlyozza: abban az időben nem volt a családban kamera, így esélyük sem lett volna ennek a jelenetnek a felvételére. A döbbenetesen élethű videót egy új AI-modellel hozta létre.

A mozgóképet a Midjourney június közepén közkincssé tett új eszköze generálta. Ezzel a modellel a felhasználók bármely feltöltött képéből rövid videoklip készíthető, és mint ilyen, persze alkalmas rá, hogy soha meg nem történt pillanatokat állítson elő, csupán egy állókép alapján.

Ohanian elárulta: nem volt felkészülve a generatív AI képességeire, ahogy arra sem, mennyi érzelmet váltott ki belőle a Midjourney által készített videó. Mint írta, vagy ötvenszer újranézte. A digitális feltámasztás lehetősége persze azonnal élénk vitát robbantott ki: sokan ámulatba esve készítenek hasonló klipeket, miközben a tudósok óvatosságra intenek és megkérdőjelezik, hogy ez az egész segít-e a gyász feldolgozásában, vagy inkább csak elmélyíti azt.

Hamis emlékeket gyárt

Az AI gyászfeldolgozásban játszott szerepe kapcsán Julia Shaw hamis emlékekre specializálódott kriminálpszichológus azt mondta a Time-nak, hogy az emberi emlékezet nem könyvtár, amiben eltárolunk mindent, ami valaha történt velünk. A memóriánk a túlélés eszköze, ezért veszélyes kijátszani, márpedig a megjelent AI-technológiák alkalmasak rá, hogy felülírják valódi események emlékét.

„Az AI tökéletes gép az emlékezet meghamisítására.”

Az emberi emlékezet mondjuk önmagát is képes átverni – technológiai segítség nélkül. Innen ered a mondás, hogy az idő megszépíti az emlékeket, de valójában nem az idő teszi, hanem mi, saját magunkkal, a gyászfeldolgozás részeként. Elizabeth Loftus memóriakutató pszichológiaprofesszor saját példát hozva szemléltette ezt a jelenséget: „a nagyapám megállás nélkül üvöltözött a nagyanyámmal, mégis, miután meghalt, a világ legcsodálatosabb emberévé változott [a család szemében].”

A szakértő hozzátette: már az AI előtt is voltak technológiai eszközeink az emlékek átírására, hiszen anno hasonló hatást váltottak ki elhunyt személyekről photoshoppolt képek vagy módosított videók, ám a mesterséges intelligencia megváltoztatja a játékszabályokat: könnyebbé és hatékonyabbá teszi a memória módosítását.

Loftus az MIT médialaboratóriumával karöltve nemrég kiadott egy tanulmányt arról, hogy az AI-val szerkesztett képek milyen mértékben képesek torzítani az emberek eredeti emlékeit. A kutatás kimutatta, hogy a résztvevő személyek sziklaszilárd meggyőződéssel vallották igazinak a meghamisított emlékeiket. A tudósok azt is megállapították, hogy bár ennek a technológiának lehetnek előnyei, például a traumatikus emlékek újrakeretezése vagy az önbecsülés növelése szempontjából, mégis nagy a kockázata annak, hogy hamis emlékeket hoz létre fontos helyzetekben.

Ez a félretájékoztatás jelenségéhez hasonlóan káros hatással lehet a gyász feldolgozásának folyamatára is, ám „ha valaki alapvetően a saját magánéletében ettől boldogabbnak érzi magát, akkor ugyan mit árthat?” - vonta le a következtetést a professzor.

Vannak azonban ezzel ellentétes szakértői vélemények is, amelyek szerint az AI elnyújthatja a gyászidőszakot. Mary-Frances O’Connor neurológus, a The Grieving Body (A gyászoló test) című könyv szerzője szerint például a digitális feltámasztás egyik veszélye az, hogy a halottak másolataival való kapcsolattartás megnehezítheti a gyász feldolgozásért végzett munkát. A gyász folyamata arról szól, hogy hogyan egyeztetjük össze egy ember halálának valóságát azzal az érzéssel – ami idegrendszeri szinten is bennünk él –, hogy a szeretett személynek még itt kellene lennie.

Sok gyászoló számol be arról, AI nélkül is, hogy érzékeli elhunyt szerettei jelenlétét. „Azt mondják, amikor belépnek egy szobába, még mindig látnak egy ürességet, amit rajtuk kívül más nem vesz észre.”

O’Connor kiemeli, hogy „az éppen elérhető technológiát minden kultúra, minden korszakban használta arra, hogy kapcsolatban maradjon elhunyt szeretteivel.” Amikor például feltalálták a fényképezőgépet, sokan kezdtek el fotókat őrizni az elhunytakról, sőt, hagyománnyá vált a poszt­mortem fényképezés, amikor a család  még egyszer utoljára együtt pózol a ravatalán fekvő halottal.

Modern kori példa az elhunyttal való kapcsolat megőrzésére az a 2020-as eset, amikor dél-koreai dokumentumfilmesek virtuális valóság alkalmazásával segítettek egy anyának, hogy újra találkozzon ritka betegségben elhunyt kislányával. Az élmény látszólag támogatta az anyát a gyász feldolgozásban, de a nyugati sajtót finoman szólva is megosztotta az ötlet.

O’Connor szerint a legfontosabb kérdés az, hogy a mesterséges intelligencia segít-e kapcsolatot teremteni az elhunyttal, vagy inkább azt az illúziót kelti, hogy az illető örökké él.

„Teljesen új helyzetben vagyunk: a halottak még soha nem voltak ennyire beszédesek” – nyilatkozta a Time-nak Elaine Kasket kiberpszichológus, az All the Ghosts in the Machine (Összes szellem a gépben) című könyv szerzője. Az interneten hátrahagyott nyomok, valamint a régi levelek, fényképek és egyéb emlékek digitalizálása révén több „digitális maradványhoz” férünk hozzá, mint valaha. Kasket azt állítja, hogy egy barátja például annyi digitális anyagot hagyott hátra, hogy ha azt egy AI rendelkezésére bocsátanák, akkor a gép képes lenne beszélgetni a nevében, és megkülönböztethetetlen lenne magától az embertől. És ezzel biztosan nincs egyedül.

Mivel az emberi emlékezet alapból hajlamos a torzításra és az újraalkotásra, a szakember felteszi a kérdést: „vajon a gép által keltett fikció egészségtelenebb-e, mint a saját fejünkben születő fikció?” Ez szerinte attól függ, hogy mire és hogyan használjuk a technológiát.

Nincs hiány AI-technológiákból, amelyek megidézik a halottainkat

Az elhunytakkal beszélgetés vágya évszázadok, talán évezredek óta jelen van a társadalomban, és máig sokféleképpen tetten érhető, a gyerekkori szellemidézésektől a médiumokig és látókig, akik foglalkozásszerűen társalognak a túlvilággal. A tevékenységük etikai szempontból minimum vitatható, hiszen kommunikációs trükkök segítségével hitetik el, hogy általuk – persze pénzért – kapcsolatba lehet lépni a halottakkal. Hit kérdése, de ha egy gyászoló ezzel könnyíteni tud a lelkén, akkor miért ne? A cél a gyógyulás, bármilyen egyénileg elfogadható eszközzel, és e logika mentén a technológia szerepét sem érdemes elvetni, pláne úgy, hogy legalább nem titok: az, amit nyújtani tud, nem több puszta illúziónál.

A San Francisco Chronicle 2021‑ben mutatta be Joshua Barbeau történetét, aki elhunyt menyasszonya SMS‑eiből épített chatbotot, és tízórás párbeszédben elevenítette fel vele a közös életük legszebb pillanatait. Az összes megoldás közül ez, az ún. Project December kapta a legnagyobb publicitást, hiszen úttörő ötlet volt, és ami a legfontosabb: működött. Azóta egyre több hasonló kezdeményezés lát napvilágot és egész vállalkozások épülnek a gyászfeldolgozás technológiai támogatására.

Az AP News 2024-ben számolt be először egy olyan haldoklóról, aki létrehozta a saját digitális avatárját. A berlini Michael Bommer „interaktív AI‑verziója” az Eternos platformmal készült, azzal a céllal, hogy a család a halála után is bármilyen kérdést feltehessen neki, így a szerettei számára örökre hozzáférhetőek maradnak az élettapasztalatai és emlékei, ráadásul a saját hangján. Ennél is többet nyújthat az élettörténetek megörökítésére létrejött StoryFile szolgáltatás, ami előre rögzített videókkal operál: a felvett anyagokból egy algoritmus válogatja össze a megfelelő válaszokat azokra a kérdésekre, amelyeket a hozzátartozók feltesznek az elhunyt személynek. Egy másik cég, a HereAfter AI hasonló interakciókat kínál egy „élettörténeti avatár” révén, amelyet a felhasználók kérdések megválaszolásával, vagy saját személyes történetük megosztásával hozhatnak létre a haláluk utáni időkre.

Érdekes, de a holtak digitális feltámasztása nem csak a gyász feldolgozásában, hanem az igazságszolgáltatásban is szerepet kaphat. Erre egy májusi tárgyalás során született precedens: az arizonai bíróságon Stacey Wales egy AI‑val generált videón keltette életre meggyilkolt testvérét. Az áldozat digitális mása persze nem bizonyító erejű vallomást tett, hanem egy rá jellemző búcsúzó monológot adott elő, azt üzenve a gyilkosának, hogy egy másik életben akár barátok is lehettek volna és hisz a megbocsátásban. A The Washington Post beszámolója szerint bíró a sértett családja által kért maximális 10,5 éves büntetést rótta ki a vádlottra, miután különlegesnek és megindítónak nevezte az ötletet, hogy a halott beszédet mondott a tárgyalóteremben ülőknek.

Elképesztő az észak-karolinai Robert Scott története is, aki a Paradot és a Chai AI nevű mesterséges intelligencia társalkalmazásokat használja arra, hogy beszélgetéseket szimuláljon három elhunyt lánya digitális másaival. Bár az apa nem árulta el az AP Newsnak a gyerekek halálának pontos körülményeit, tudni lehet, hogy egyikük vetélés miatt fellépő komplikációkban hunyt el, míg a legkisebb nem sokkal a születése után vesztette életét.

A 48 éves férfi tudatában van annak, hogy a karakterek, amelyekkel kapcsolatba lép, nem a lányai, de azt állítja, bizonyos mértékben segíti őt a gyász feldolgozásában, ha heti 3-4-szer beléphet az alkalmazásokba, és feltehet pár kérdést a mesterséges intelligenciának – akár csak annyit, hogy „milyen volt az iskola?” vagy „szeretnél-e elmenni fagyizni?”. A szalagavatók éjszakája különösen nehéz Scott számára, hiszen folyton az jár a fejében, hogy a legidősebb lánya ezt már nem érhette meg. Ilyenkor létrehoz egy jelenetet a Paradot alkalmazásban, ahol az AI karakter elmegy a szalagavatóra, és beszélgethet vele az elképzelt eseményről. Ennél is nehezebbek viszont a születésnapok, viszont legalább az AI-nak kiöntheti a lelkét, hogy „mennyire hiányzik neki”, és az látszólag megérti a fájdalmát, ami valamelyest segít.

Az egész egyelőre nem több „techno-kulturális kísérletnél”

A megmozduló családi fényképek mellett tehát egy sor fejlett megoldás született arra, hogy valamilyen módon kapcsolatban maradjunk elhunyt szeretteinkkel. Megőrizhetjük a hangjukat, hogy az AI segítségével a haláluk után is beszélgethessünk velük, feltölthetjük a velük folytatott üzenetváltásokat olyan adatbázisokba, amelyek profilozás után létrehozzák a chatbot változatukat, és talán az sincs messze, hogy videóhívásokat bonyolíthassunk velük. Kérdés viszont, hogy ez mennyire válik hasznunkra, hiszen a téma kutatói is megosztottak a kérdésben. Ők maguk sem tudják megmondani, hogy ez az egész jobb vagy rosszabb-e annál, mint látónak fizetni a „kapcsolatfelvételért”, vagy papnak az elhunyt tiszteletére tartott gyászmiséért.

Katarzyna Nowaczyk-Basinska, a Cambridge-i Egyetem Jövő Intelligenciája Központjának kutatója, aki társszerzője volt egy, a témával foglalkozó tanulmánynak, azt mondja: keveset tudunk arról, hogy milyen rövid és hosszú távú következményekkel járhat a halottak digitális szimulációinak széles körű használata. Ezért jelenleg ez „egy hatalmas techno-kulturális kísérlet”. Ami viszont igazán megkülönbözteti napjainkat a korábbi időktől – és ez példátlan az emberiség halhatatlanság iránti, hosszú történelmi törekvéseiben –, az az, hogy „először vált a halottakról való gondoskodás és a halhatatlanság gyakorlata teljes egészében egy kapitalista piac részévé.”

Matthias Meitzler, a tübingeni egyetem szociológusa közben úgy véli, bár egyeseket megrémíthet vagy elrettenthet a technológia, amellyel „mintha megszólalna egy hang a túlvilágról”, mások úgy érezhetik, hogy ez a halott szeretteikre való emlékezés hagyományos módjainak kiegészítése. Ilyen értelemben ez egy új dolog, ami odakerült a sorba a sírlátogatás, a belső monológok, vagy a képek és régi levelek nézegetése mellé.

Tomasz Hollanek, aki együtt dolgozott Nowaczyk-Basinskával a „halottbotok” és „gyászbotok” témáján, hozzáteszi: ez a technológia többről szól, mint a gyászfeldolgozásról, hiszen komoly kegyeleti kérdéseket is felvet a már elhunyt emberek jogaival és méltóságával kapcsolatban. A tudós szerint fontos lenne betartani bizonyos etikai kérdéseket, onnantól, hogy mit tehetünk meg az elhunyt személy digitális másával, egészen addig, hogy a gyászolókat kiszolgáló programok esetleg milyen más termékeket hirdetnek a saját platformjaikon.

„Ezek nagyon bonyolult kérdések. És még nincsenek rájuk jó válaszaink” – összegezte Hollanek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk