ÉLET-STÍLUS
A Rovatból

Segítség, felnőttem! Vagy szülőként már amúgy is felnőttek vagyunk?

A felnőtté válás a gyerekneveléshez szorosan kapcsolódó témakör. De vajon csak a gyerekek nőhetnek fel? Szülőként nem érint bennünket is a felnőtté válás? Lehet-e egyáltalán szülőként felnőni?
R. Fonyó Barbara írása a Mom With Five blogon, Fotók: Pexels, Pixabay - szmo.hu
2020. február 10.



A Mom With Five blog sokkal több egy ötgyerekes édesanya egyszerű naplójánál, egy valóságos családi magazin. R. Fonyó Barbara végzettségét tekintve történész-egyiptológus, de az egyetem elvégzése után – némi kitérőtől eltekintve – külpolitikai újságíróként dolgozott a Magyar Távirati Irodánál. 2002 óta háztartásbeliként, főállású anyaként éli a mindennapjait öt gyerek (4 fiú és egy lány) édesanyjaként.

Barbara posztjai középpontjában a család áll, a gyerekei, a velük átélt élmények, a gyereknevelés során szerzett tapasztalatok, kudarcok. Írásaiban azt szeretné megmutatni, hogy gyerekekkel élni nem mindig rózsaszín, habos-babos tündérmese, néha kifejezetten nehéz, de ennek ellenére minden pillanatáért megéri csinálni, küzdeni, erőn felül teljesíteni.

Segítség, felnőttem! Igen. Így. Fel-nőt-tem.

És nem, nem felnőttek. Mármint a gyerekeim. Bár tény, hogy az is igaz lenne, vagy legalábbis részben, de az egy másik történet. Mert ez most rólam szól. Na nem mondod, hogy már megint?! De mondom. Mert egyre inkább úgy érzem, hogy ez az egész szülősdi nem annyira a gyerekeinkről szól – vagyis nem róluk kellene, hogy szóljon -, hanem sokkal inkább rólam. (Meg mindenkinek magáról, aki gyereket nevel. De erről már írtam.) Hogy aztán, ami születik belőle, az ténylegesen a gyerekeimről szólhasson a külvilág bevonása nélkül. Ha érted, hogy mire gondolok.

De tartsuk csak magunkat a szorosan vett eredeti témához. Ha már én vetettem fel. Szóval, felnőttem. Igen, én. Nincs benne semmi elírás.

És még mielőtt együttérző levelek garmadáját kapnám, gyorsan elmondom, hogy a szüleim kiváló egészségnek örvendenek, bár édesapám már túl van a nyolcvanharmadik életévén, de ez szinte meg sem látszik rajta. Na jó… egy kicsit. De tényleg, épek és egészségesek, köszönik jól vannak.

Miért írtam ezt?

Mert tartja magát az a mondás, hogy igazán akkor növünk fel, akkor válunk felnőtté, ha elveszítjük a hozzánk legközelebb álló embereket, a szüleinket. Abszolút igaznak tartom e mondást, annak ellenére, hogy nekem – szerencsére – nincs még benne személyes tapasztalatom. De érzem benne az igazságtartalmat.

Akkor mégis mi ez a felkiáltás, hogy “Segítség, felnőttem!”?

Azt mondják és én is ezt mondom – mit mondom?!, szajkózom állandóan, jó hangosan, hátha mások is meghallják és végre elhiszik, elhisszük önmagunk érdekében IS -, hogy

a szülőségben semmi sem állandó.

Folyamatosan változik. A gyerekek. A szülők. És a különböző szituációkra adott reakciók. Együtt fejlődünk. Együtt találjuk ki. Nincsenek sztenderdek. Nincsenek bebetonozott igazságok. Minden, hangúlyozom minden változik.

De valahol a szívünk mélyén igenis

vágyunk az állandóságra.

Legalább egy kicsire. Mert akkor könnyebb lenne. És tényleg az lenne. Lehet, hogy nem mindenkinek, de nekem biztosan.

Nekem volt – újra kimondom: volt – egy ilyen igényem az állandóságra. Hiszen ki ne szeretné könnyebbé tenni az életetét? Aztán később kiderülhet, hogy ezzel az igényével az ember inkább csak megnehezítette a saját és ha igazán őszinte magához, akkor a gyerekei életét is. Ahogy nekem is szembesülnöm kellett ezzel. Na, itt nőttem fel. De ne szaladjunk ennyire előre!

Én ezt az állandóságot vagy állandóságra való igényemet azzal teremtettem meg, hogy

felépítettem magamnak egy illúziót: annak az illúzióját, hogy a gyerekeim én vagyok.

Hogy a gyerekeim olyanok, mint én. Miért lennének mások? Ha-ha-ha. Hiszen belőlem vannak (meg Férjből, persze), és hát a vér kötelez. És megint csak ha-ha-ha-ha. Azt szeretik, azt akarják, amit én. Azt gondolják jónak, rossznak, amit én. Hiszen én vagyok a példa, én töröm az utat, én vagyok a szűrő, na meg a szülő (az az istenadta, magáról túl sokat képzelő szülő!), rajtam keresztül ismerik meg a világot.

És ez egy ideig tényleg így van. De aztán ez túlnő rajtunk. És amikor ezzel szembesülünk, na akkor növünk fel szülőként. Vagyis nem. Hanem akkor, amikor ezt el tudjuk fogadni és el tudjuk engedni.

Meg tudjuk engedni a gyerekünknek, hogy más legyen, mint mi, hogy mást akarjon, mint mi.

Hogy szembemenjen a mi “okosságunkkal”, az általunk felhalmozott tapasztalatokkal és kialakítsa a saját véleményét. Azt, amiért gyakorlatilag x éven át küzdöttünk, hogy legyen neki…, mert mi más lenne szülőként a célunk, mint egy önálló gondolkodásra, saját vélemény kialakítására képes független személyiség felnevelése?

Pont ez. Pont ez? Igen! Meg nem.

Mert amikor azt mondja a gyerekünk, hogy nem, én nem akarok ezt, akkor az ember szíve meg tud hasadni. És nem érti. És lázad. Szülőként. A gyereke ellenében. Aztán, ha megérti, hogy most nőtt fel szülőként, akkor meg tudja engedni azt a bizonyos nemet. Vagy épp igent. Az előjel igazából mindegy. Mindegy, hogy igen vagy nem.

A lényeg, hogy a gyerek ellene mond a szülő saját véleményének, amiről pedig szülőként tudom, hogy akár igazam is lehetne.

Vagyis van. Tudom, hogy igazam van. A saját szemszögemből. A saját tapasztalataimra hagyatkozva tudom, hogy igazam van abban, amit mondok.

De már nem az enyém a kontroll.

És el kell engedni. És bízni abban, hogy beleraktuk mindazt, amit belerakhattunk, ami miatt most a gyerek szembemehet a véleményemmel. És el kell tudnom fogadni, hogy igaza van. Az ő szemszögéből.

Döbbenetes felismerés. Felnőttéválás. Nem a gyereknek. Nekem. Szülőnek. Hogy íme! Felnőtt. És nekem is ideje felnőnöm. Annyira nehéz. Annyira nehéz.

Persze, persze egy csomó csatát megvívtam már. Dackorszak. Kamaszkor. Ezt még csak félig és néha komolyan térdre kényszerít. De valahogy mégis mindig akad(t) kompromisszum. Ahol bizonyítva láthattam az igazamat. Kompromisszum volt, ahol a gyerekeimnek soha nem kellett megtörniük és egy az egyben azt csinálniuk, amit én mondtam, de mégiscsak az én kezemben volt a gyeplő. Uraltam a helyzetet.

Minden megengedő magatartás, kompromisszum mögött azért ott volt, hogy én irányítok, hiszen a gyerekeim még nincsenek abban a helyzetben, hogy irányítsák. De azért lássuk be: a felkínált alternatívák mindig belőlem fakadtak. Belőlem, szülőből. Hogy oké, te döntheted el, hogy melyik ruhában akarsz menni, de én választok ki két-három szettet. De azok közül te döntesz. Kompromisszum. Korlátokkal.

A kontroll nálam volt. Fékek és egyensúlyok. Határszabás. Megengedés. Így együtt. És működött. Működik. De azért az ellenőrzés nálam van. És ez hatalmas biztonságérzetet ad. Nekem. Szülőnek.

És aztán eljön az a pillanat, amikor lesznek olyan helyzetek, amikor bár nagyon szeretnénk a kontrollt még mindig magunkénak tudni, de már nem a mienk. És ez olyan, de olyan döbbenetes élmény, ami teljesen sokkolni tud. És itt kell felnőni. Hogy szülőként olyan választ tudjak adni, ami bizonyítja a felnőttségemet.

Pár hónappal ezelőtt belevágtunk valamibe Nagyfiúval. Egy külföldi ösztöndíjba, ami egészen addig romantikus kalandnak tűnt, amíg olyannyira komolyra nem fordult, hogy valós közelségbe került a lehetőség: sikerülhet!

Majd kiugrott a szívem a helyéből. Az én okos nagyfiam 10 hónapig külföldön tanulhat. Micsoda nagyszerű lehetőség! És akkor valami olyan döbbenetes fordulattal találtam magamat szemben, amire nem számítottam. Hogy a fiam azt mondta: nem biztos benne, hogy akarja. Sőt! Nem akarja.

Mi az hogy nem akarja? A mindenségit! Én vagyok a szülő! Mi az, hogy nem akarja?! Nooooormális? Ez egy akkora, de akkora lehetőség… Szerinted, anya. Szerinted nagy lehetőség. És én? Az én véleményem nem számít? Én nem vagyok te! Nőjj már fel! Én lassan felnövök, te mikor fogsz felnőni, mikor tudod elfogadni, hogy én nem vagyok te?!

Mit mondhatnék?

Köpni-nyelni nem tudtam. Hatalmas veszekedés keveredett belőle. Tehetetlenül néztem, ahogy a fiam eldobja magától élete lehetőségét. (Élete lehetőségét?!)

Napokig fel s alá járkáltam a lakásban és nem, nem értettem, nem akartam megérteni. Presszionálni akartam és ő egyre jobban bekeményített. Ordibálás, veszekedés, könnyek.

És rájöttem. Ő már felnőtt. Pontosan jól látja a helyzetét, a pro és kontra érveket. Kiszámolt mindent. Mérlegre tett mindent.

Itt az ideje, hogy én is felnőjjek. Ahogy neki tanítottam. Mert igazából nem csinál mást, mint amire tanítottam.

És most ő ajánlott kompromisszumot: beletesz mindent, végigcsinálja a legjobb tudása szerint, de a döntés az övé. És el kell fogadnunk. Felnőttként.

Amikor a tanítvány tanít. És jól tanít. Okosan. Ahogy tanulta.

Köszönöm, fiam, hogy szülőként segítesz felnőtté válni mindenki javára.

Ha tetszett, amit olvastál, iratkozz fel a hírlevélre, vagy csatlakozz a Facebook oldalamhoz és a Mom With Five – Pont jó szülők vagyunk! csoporthoz, ahol egy szuper közösség mellett bepillantást nyerhetsz nem mindennapi ötgyerekes életünkbe is!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Kiderült, hány éves korukban bírják legtovább a férfiak az ágyban
Friss kutatásban vizsgálták meg, hány percig tartanak az együttlétek különböző korosztályokban.


Nem titok, hogy a férfiaknál nagyban függ az életkortól az, hogy mennyi ideig tart nekik eljutni az orgazmusig. A szexjátékok eladásával foglalkozó Lovehoney most kiderítette, hogy különböző korosztályokban meddig bírják a férfiak az ágyban – számolt be róla a Metro.

2025-ben készített felmérésük szerint – amelyben az előjátékot nem vették bele a számításba –

a 18–24 éveseknél átlagosan 16,14 percig tartanak az együttlétek.

Az ebben a korosztályban megkérdezettek 5 százaléka azt mondta, 1-2 percig tart csak ki, de szintén 5 százalék vallotta azt, hogy minden aktusnál akár több mint egy órán keresztül is bírja.

A 25–34 éves férfiaknál az átlag 18,29 perc. Itt 21 százalék 11–15 perces átlagos időt mondott, 15% pedig 21–30 perc alatt jut el az orgazmusig.

„A kutatások azt mutatják, hogy az aktusok hossza a húszas évek végén–harmincas évek elején tetőzik, és ahogy a férfiak idősebbek lesznek, ez fokozatosan rövidül”

– mondja Sarah Mulindwa, a Lovehoney szakértője.

A 35-44 éveseknél enyhe csökkenés látszik: az átlag alig több mint egy perccel rövidül az előző évtizedhez képest. Erre a szakértő szerint az a magyarázat, hogy ebben a korban a férfiak már tapasztaltabbak, jobban kommunikálnak, ez pedig gördülékenyebbé teszi a szexet. A hátráltató tényező a stressz vagy a rendelkezésre álló idő rövidsége lehet, ezért érdemes az együttléteket akkorra időzíteni, amikor a legtöbb energia jut rá.

A 45–54 éves korosztályban nagyobb a visszaesés: az átlag 14,15 perc.

A megkérdezettek 25 százaléka 6–10 perc alatt ér a csúcsra, 18 százalék pedig 11–15 perc között jut el az orgazmusig. A szakértő elmondása szerint ennek legfőbb oka, hogy az ötvenes évekre a merevedés kevésbé kiszámíthatóvá válhat.

Az 55–64 éves férfiaknál már csak 11,3 perc az átlagos idő. Hatvan év felett már az egészségi állapot és a rendszeresen szedett gyógyszerek hatása is közrejátszhat abban, hogy nehezebb elérni az izgalmi állapotot, majd az orgazmust.

A 65 év felettiek már csupán átlagosan 8,15 percig bírják az ágyban.

A leggyakoribb tartomány a 6–10 perc (28%), a megkérdezettek 26 százaléka alig 3–5 percet mondott, 1 százalék viszont azt állította, hogy egy óránál tovább is tart eljutni a csúcsra.

A Lovehoney szakértője felhívta a figyelmet, hogy mindegyik életkorban a kommunkáció, a technika és az élvezet a legfontosabb, nem az, hogy mennyi ideig tart az együttlét.

Egy 2024-es felmérés szerint egyébként a heteroszexuális férfiak 95%-a azt mondja, hogy mindig vagy általában eljut az orgazmusig, míg a nőknél ez az arány 65%. A férfiaknál több tényező befolyásolja az orgazmusig tartó időt: számít, mennyi alkoholt iszik valaki, mikor szexelt legutóbb, és az életkor is.

„Összességében az adatok azt mutatják, hogy a nagyjából 10–15 perces szeretkezések a leggyakoribbak minden életkorban, a nagyon hosszú együttlétek pedig ritkák. De a legfontosabb tényezők a hozzáállás, a technika és a kommunikáció”

– hangsúlyozza a szakértő.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Kipróbáltam a latex vákuumágyat és a korbácsolást – Az ország legnagyobb fetish rendezvényén jártam (+18)
Sosem éreztem magam nagyobb biztonságban, mint a Freedom Fetish 800 fős, felszabadítóan szexpozitív partiján. Íme a perverziót nem csak nyomokban tartalmazó, edukatív beszámolóm – fotógalériával.


Rendkívül izgatottan készültem hazánk leggrandiózusabb fetish bulijába a Freedom Fetish szervezésében, amelyet nem a szokásos klubjukban tartottak – mivel ezen négyszer annyian vettek részt, mint amennyit a törzshely elbír –, hanem ezúttal egy Pest külterületén található rendezvényhelyszínen. Már előre elolvastam a részletes, öltözködésre és kulturált viselkedésre kiterjedő szabályzatot, illetve a programlistát, úgyhogy nem ért váratlanul, amikor a bejáratnál leragasztották a mobilom kameráját egy matricával, valamint egy szívélyes transzvesztita ellenőrizte (sőt, meg is dicsérte) a dresscode-omat. Utcai ruhában tilos a belépés, úgyhogy aki nem kocsival érkezett, nem feltétlenül találta komfortosnak, hogy az utcán például szegecses testhámban és platformtalpú, lakk combcsizmában flangáljon – ezért az alsó szinten található öltözőt sokan igénybe is vették.

Alapvetően magas az ingerküszöböm, de belépve a rendezvényre elfelejtettem pislogni egy ideig, és a pupillám akkora lett, mint az a részletesen megmunkált szájpecek, amelyet az egyik bőrdíszműves kínált a vásártéren. Már a ruhatárosokon sem volt túl sok ruha, de a közönség nagy része csupán egy-egy falatnyi kiegészítőt viselt, például bimbótapaszt, rafinált tangát vagy bőrszíjakat. Ami pedig más eseményeken a welcome drink szerepét tölti be, az itt egy dupla élőtál volt, azaz többféle bonbon és macaron meztelenül fekvő emberekre felszolgálva, komoly gasztronómiai igényességgel.

– Tiéd itt a legszebb farok! – nevettem fel hangosan, miután megláttam egy tetőtől-talpig rókajelmezes férfit, akinek realisztikusan mozgott hátul a méteres rókafarka. Mint kiderült, applikációval vezérelte a farok mozgását.

Akadt Borat-tangás férfi is békatalpakkal, ugyanakkor frakkot viselő úriember is, sőt, péniszketrecet, valamint heresúlyt vagy análdugót viselő fazonok is felbukkantak.

De a személyes kedvencem hatalmas ördögpatát, szőrős lábvédőt, mellkas-hámot és busómaszk-szerű álarcot viselt. Egy gazellavékony, szép lány áttetsző fűzőt viselt, és láttam egy vagány, idős hölgyet is nevetni egy sarokban ülve (végre valaki, aki nem az SZTK-ban ücsörög panaszkodva, éljenek az ilyen nyugdíjasok!). Minden látogató végtelenül békés, kedves és udvarias volt, mintha egy szupermarketben sétálgatnánk a polcok közt. Fontos tudni, hogy a fetish partikon a szokásosnál szigorúbban veszik, hogy minden közeledéshez szóbeli jóváhagyást kell kérni és kapni.

Kifejezetten érdekes látnivalónak bizonyult a felnőtt játszótér, ahol kipróbálható szexbútorok voltak kihelyezve szép számban, például ketrecek, paskolók, András-keresztek és tantra-fotelek. Izgalmasnak tűnt továbbá a bondage helyiség is, ahol egymást kötözgethették az emberek kényükre-kedvükre, akár profi segítséggel.

Erre a tematikára egyébként felfűztek egy önkötöző performance-t is, amelyben egy mosolygós hölgy hajóinasokat megszégyenítő módon függesztette fel magát japán shibari kötelekkel.

További előadások is követték egymást BDSM, erotikus légtornászat és korbácsolás fókusszal a színpadon.

Kíváncsivá tett a kihelyezett „touch box”, amelybe beleállhattál inkognitóban, vagy bele is nyúlhattál a szűk, semmit nem láttató lyukakon keresztül. Itt is élt a szabály, miszerint ha valaki bent eltakarja magát egy testrészén, azt kerüld el. Az egyik legfurcsább programnak az állatsimogatót találtam, amely gyakorlatilag egy állatjelmezes embersimogató: egy boci-maskarás hölgy láhatóan élvezte, hogy fedetlen kebleit cirógatják az arra járó fetisiszták. A tánctéren pedig végig kiváló hangulat uralkodott a profi DJ-knek és az UV-fénytől látványos neonfüggönyöknek köszönhetően.

A személyzet folyamatosan rendelkezésre állt, ha kérdésed vagy problémád akadt volna, de mindenhol ki is volt függesztve a házirend, például hogy nem érhetsz hozzá másokhoz engedély nélkül. Tanúsítom, hogy valóban senki nem zaklatott, szólt be vagy tapogatott az este folyamán – nem úgy, mint sajnos egyéb divatos szórakozóhelyeken –, mindössze egyetlen tisztelettudóan feltett kérdést kaptam egy karika-nyakörves férfitól: „te sub vagy, vagy dom?”

Az egyik ott dolgozó, Ádám nevű srác elmesélte nekem, hogy az évek alatt mindössze párszor kellett kikísérnie valakit hasonló rendezvényről, például tiltott fotózás vagy félreértés miatt.

Dicsérendő, hogy volt HIV- és szifilisz-gyorsszűrés a helyszínen, valamint a kizárólag pároknak fenntartott szex-szeparé elé egy kosár óvszer volt kihelyezve. De az egyedül érkezők számára is akadt lehetőség huncutkodni a dark roomban, ahol nevéhez híven tényleg nagyon sötét volt.

És hogy mi a különbség egy swingerbuli és egy fetish parti között? Erre az egyik főszervező, Molli válaszolt nekem:

„Míg a swinger klubba a direkt szexért mennek az emberek, a fetish bulikban a szabad partizás a cél, és a szex csak egy lehetőség. Mi szexpozitív partinak hívjuk ezt: a szexualitás megjelenése teljesen elfogadott, itt is van, aki szexel, van, aki más erotikus játékot játszik, de legtöbben csak azért jönnek hozzánk, hogy táncoljanak, ismerkedjenek, beszélgessenek egy izgalmas, nyitott és elfogadó közösségben.

Olyan ez, mint a nachos a moziban. Moziba elsősorban a filmélményért mennek az emberek, és az, hogy lehet nachost is venni, az csak egy lehetőség, és így is a legtöbben simán a popcornt (a mi esetünkben a szabadon bulizást) választják, és köszönik, nem kérnek mást, hiába a lehetőség.”

Ami a saját élményeimet illeti, elsőként az álló vákuumágyat próbáltam ki, amelyhez két kifeszített latexponyva közé kellett bemásznom – cipő és hegyes kiegészítők nélkül –, és megfognom belül kétoldalt az oszlopokat. Egy kis köralakú nyíláson bújtattam ki a fejem, hogy kapjak levegőt. A segítő kollegina rendkívül empatikusan érdeklődött a hogylétem felől, és hogy indíthatja-e a vákuumozást, valamint jelezte, hogy bármikor leállíthatja, és kiszállhatok. Aláírtam egy nyilatkozatot is arról, hogy a hivatalos fotós lefotózhat ebben egy belső használatra készülő galériához.

Amikor rácuppant a testemre elöl-hátul a latex, de úgy, hogy a kisujjam végét se tudtam volna megmozdítani benne, egyszerre volt kiszolgáltatott és felszabadító: a kontrollvesztésnek ezt a fajtáját még nem éltem át, de kifejezetten extatikus volt, ahogyan a kiengedés is, ahogy hirtelen visszakaptam a testem.

Ám itt nem értek véget a kalandjaim aznapra: a saját dark zenei szubkultúrámból már ismertem pár arcot a közönség soraiban, és az egyikőjük – immár kétgyerekes édesanya – elárulta, hogy azért jött ide, hogy megkorbácsolják a fenekét. Én pedig „miért ne” alapon fogtam magam, és neki is láttam az elnáspángolásnak, hiszen egy jó úttörő ott segít, ahol tud. A háttérben szóló elektronikus zene ritmusára korbácsolás meglepően szórakoztatott, közben néha megkérdeztem, hogy ilyenre gondolt-e, illetve gyengébben vagy erősebben szeretné.

Miután végeztem a bravúrral, rájöttem, hogy vannak itt igazi feketeövesek is: egy ötvenes éveikben járó pár hölgytagja olyan intenzíven fenekelte el a párját, ráadásul egy büntetőbíró szigorával az arcán, egy pillanatra sem esve ki a szerepből, hogy már nekem fájt a látvány.

„Általában a vendégeink fele a párjával vesz részt egy ilyen buliban – foglalta össze Molli a statisztikákat –, most a legutóbbi Freedom Fetish után kiküldött kérdőívünk alapján ez 52% volt, 20% jött egyedül, a többiek pedig barátokkal. A közösség összetételéről elmondható, hogy nagyon vegyes, 18-tól a 60-asokig minden korosztály képviselteti magát, ezen belül legnagyobb számban a 30-asok vannak, alatta és felette pedig nagyjából egyenlően oszlanak el az emberek.

A nemi arányokat tekintve szinte fele-fele a fiú és lány megoszlás, épp csak egy kicsit billen a mérleg a fiúk javára, de szép számban vannak a magukat be nem soroló, queer emberek is. A szexuális irányultsági skáláknak is minden tagja jelen van, sőt, az aszexuális vendégeink körében is kifejezetten kedveltek a fetish események.

Mindig vannak külföldi vendégeink is, a Freedom Fetish 2019-es indulása óta elég jó hírrel van benne az európai kinky köztudatban, sokan kifejezetten emiatt az esemény miatt látogatnak el Magyarországra.”

Egyszóval hiába szólt minden az erotikáról, kicsit sem éreztem magam kellemetlenül vagy feszélyezve ezen a bulin, ami a szervezésnek, valamint az intelligensen viselkedő közönségnek egyaránt köszönhető. Technikailag senkihez nem értem hozzá, és más sem ért hozzám, mégis rengeteg ingerrel és önreflexióval gazdagodtam. A Freedom Fetish tehát egy olyan partisorozat, ahol bárki szabadon, korlátok nélkül jól érezheti magát, méghozzá ítélkezés és zavaró tényezők nélkül.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Jelentős változás a boltokban: nem minden tejföl lesz tejföl a jövőben
A kormány megelégelte a trükközést, és rendet tesz a tejtermékek piacán. Hamarosan alaposan meg kell néznünk, mit teszünk a kosarunkba.


Az Agrárminisztérium társadalmi egyeztetésre bocsátotta a Magyar Élelmiszerkönyv tejfölre vonatkozó előírásának módosítását – írta a Portfolio. A javaslat értelmében

a jövőben csak azokat a termékeket lehet „tejfölnek” nevezni, amelyek megfelelő számú tejsavbaktériumot tartalmazó élőflórával rendelkeznek. Az utóhőkezelésen átesett termékek nem viselhetik többé ezt a megnevezést, azokat „utóhőkezelt savanyú tejszínkészítmény” néven kell majd forgalmazni.

A tervezet 15 napig véleményezhető, a gyártók és forgalmazók pedig a rendelet hatálybalépése után egyéves türelmi időt kapnának az átállásra.

A javaslatcsomag az élelmiszer-adalékanyagok jelölését és alkalmazását is pontosítja a tejtermékeknél, a fogyasztók egyértelműbb tájékoztatása érdekében. A várható piaci hatások közé tartozik, hogy a hőkezelt termékeket gyártó márkáknak le kell cserélniük a címkéiket, termékmegnevezéseiket és marketinganyagaikat. Bár ez rövid távon átállási költségekkel jár, középtávon a vásárlók számára átláthatóbb lesz a kínálat, és egyértelműbben megkülönböztethetők lesznek a valódi tejfölök a tejföl-alternatíváktól.

A mostani szigorítás illeszkedik a kormány 2025-ös élelmiszer-szabályozási törekvéseibe.

Márciusban a minisztérium már módosította a tejtermékekről szóló előírásokat, szigorítva többek között a „kecskesajt” és a „félzsíros tej” megnevezését, valamint egységesítve a laktózmentes jelölést.

Októberben külön rendelet született a trappista sajtról, amely részletesen meghatározta annak összetevőit, érzékszervi tulajdonságait, és korlátozta a hasáb alakú tömbök forgalmazását. A trappista szabályozását a szakmai szervezetek, köztük a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Tej Terméktanács is üdvözölték.

A tejtermékekre vonatkozó kormányzati tervezetek az Európai Unió előzetes bejelentési eljárásán mennek keresztül a véglegesítés előtt. A kormányzat a mostani javaslatot is a fogyasztóvédelemmel, a minőségi és hagyományos termékek védelmével, valamint a megtévesztés csökkentésével indokolja. Az iparági szereplők részéről felmerülhetnek kritikus szempontok, mint az átállás költségei vagy a névváltás miatt „lefokozott” termékek versenyképességének romlása. Konkrét állásfoglalások a gyártóktól és kereskedőktől a most futó véleményezési időszakban várhatók.

A következő hetekben dől el a társadalmi egyeztetés eredménye, és ezt követően jelenhet meg a végleges rendelet, amely a hatálybalépés pontos dátumát és az átmeneti időszak hosszát is tartalmazni fogja. A szabályozás olyan gazdasági környezetben érkezik, amikor a tejtermékek világpiaci ára jelentősen ingadozik, a tejföl hazai ára pedig 2025 több hónapjában is csökkent. A kategóriaszabályok szigorítása ilyen helyzetben a minőségi alapú piaci szegmentációt erősítheti.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
„A boszorkányság egyszerre tudomány és művészet” – interjú Saddie LaMorttal, aki harminc éve foglalkozik okkultizmussal
A magyar előadó-zenész szerint manapság inkább naivitást társítanak a boszorkányokhoz, mintsem gonoszságot. Saddie mesélt nekünk közérthető módon a wicca nevű misztériumvallásról és a szabadkőművességről, hogy eloszlasson néhány tévhitet.
Tóth Noémi - szmo.hu
2025. november 01.



Saddie LaMort saját bevallása szerint szabadkőműves, az Ordo Templi Orientis, és a gardneriánus Wicca avatottja, valamint az egyetlen magyar nyelvű, Aleister Crowley okkultista mágus életét és munkásságát feldolgozó könyv egyik szerzője. Előadásait Rómától Hamburgig, az ELTE BTK könyvtárától a prágai Károly Egyetemig szeretettel fogadták.

– Nemrég a viktoriánus kor okkult reneszánszáról tartottál előadást Budapesten, de Európa-szerte sokfelé voltál már vendégelőadó – nem alaptalanul, hiszen bő három évtizede foglalkozol okkultizmussal. A köznyelvben szokás egyenlőségjelet tenni a boszorkányság és az okkultizmus közé, mennyire helytálló ez az összemosás?

– Az „okkult” azt jelenti, rejtett, titkos. A boszorkányság innen nézve valóban az okkultizmus egy fajtája, hiszen titkos tanokat, rejtett tudást kapunk meg és adunk át. Többfajta boszorkányság létezik, a titkos dolgok tanulása ezek mindegyikére jellemző motívum. Azonban az okkultizmust, mint kifejezést, elsősorban a középkori varázskönyvek hagyományaira szokták használni, ezek viszont nem minden boszorkányságnak részei. Annak, amit én képviselek, igen.

– Te magad az úgynevezett wicca vallást gyakorlod, amely egy természeti pogány ősvallás. Melyek eme vallás főbb alapkövei, azaz hogyan mutatnád be a wicca irányzatot egy laikus számára néhány mondatban?

– Ezt a vallást egy Gerald B. Gardner nevű angol író dolgozta ki. Nagyon érdekelte a történelem, a néprajz, a népi mágia. Több különböző olvasmányélmény hatására hozta létre a világ első, bizonyíthatóan vallás jellegű boszorkányságát. Eredetileg a vallásunk neve boszorkányság, a követőket boszorkánynak hívjuk, a követők összessége a Wicca, s ezt a szót úgy használjuk, ahogy a „Testvériség” kifejezést (a Wicca ugyanis egy mágikus család). Egy istenpárt tisztelünk: a Holdistennőt, és az Agancsos Istent. Rítusaink a természet ritmusát követik – az aratásokat, a nap-éj egyenlőségeket, a napfordulókat, illetve a teliholdakat. Vallásunk része a mágia, mellyel segíteni igyekszünk az arra rászorulóknak, és a természetnek.

– Sokan kizárólag ártó, gonosz tevékenységeket társítanak a boszorkánysághoz – hogyan szoktad ezeket a prekoncepciókat felülírni?

– Számomra is meglepő, de viszonylag kevés olyan emberrel találkoztam az elmúlt harminc évben, aki így gondolt volna a boszorkányokra. Általában inkább túlzott jóságot, naivitást feltételeznek rólunk. Van egy mondat, ami rendszeresen megjelenik velünk kapcsolatban, és ezt gyakran még a magukat wiccának valló emberek is hajlamosak félreérteni. Ezt úgy hívjuk, hogy Intelem, s így szól: „Ha azzal nem ártasz, azt tégy, amit akarsz.” Sokan hiszik, ez azt jelenti, ne árts. Ha azonban a mondatot értő módon olvassuk, rájövünk, csak annyiról szól, tudatosan végezzük dolgainkat, folyamatosan gondolva arra, vajon árt-e valakinek. Szóval sokkal inkább azt a prekoncepciót kell felülírnunk, hogy nem lesz következménye, ha valaki minket, vagy szeretteinket bántja.

– Szükséges a boszorkányság gyakorlásához az ezoterikus és spirituális érdeklődésen túl felül valamiféle speciális, például természetfeletti képesség?

– A boszorkányság egyszerre tudomány és művészet. Bárki el tud sajátítani eleget ahhoz, hogy megkönnyítse saját és környezete életét. Vannak, akiknek tehetségük is van, ők megfelelő szorgalommal sokkal többet tudnak elérni. Azonban szívesebben tanítok valakit, aki nem annyira tehetséges, de szorgalmas, mint egy lusta tehetséget – a kitartás, a szorgalom mindig többet ér a tehetségnél.

– Azt a tényt is megosztottad a közönségeddel, hogy szabadkőműves beavatott vagy, illetve hogy máig vannak Magyarországon ilyen beavatások. Mit jelent pontosan az avatás, illetve milyen hatása vagy jelentősége van manapság a szabadkőműves páholynak?

– A szabadkőművesség az első olyan rendszer volt, amely a mai napig létezik, és szimbólumokon, misztériumokon keresztül adja át tanításait. Minden modern misztérium-irányzat vagy innen vett át elemeket, vagy az alapítók avatottak voltak, és a létező fokozatokat gondolták tovább. Aki komolyan foglalkozik a mágia hiteles rendszereivel, nem tudja megkerülni.

Az avatásokat sok szempontból lehet vizsgálni. A legfelszínesebb szinten egy olyan rituális színház, amely élettanácsokkal látja el az avatottat, és olyan szimbólumokat ad neki, amelyek segítenek jobb emberré válni. Ha egy kicsit mélyebben vizsgáljuk, mitologikus, vagy vallási jellegű jeleneteket dolgoznak fel ezek az avatások, és ezen keresztül az avatott közelebb kerül az isteni mivolthoz. Olyan természetes folyamatokat dolgoznak fel, mint a születés, a termékenység, illetve a halál, amelyek az emberiség egészének közös tapasztalata – olyan módon, amely megmutatja a világ isteni jellegét. Már az ókori misztériumvallások avatottjai is abban értettek egyet, hogy egy avatott halálélménye gyökeresen más lesz, mint egy avatatlané.

A szabadkőművesség célja jó emberekből jobb embereket faragni. Olyan emberek találkozhatnak a páholyban, akik amúgy soha nem ismerték volna meg egymást, ezáltal a beszélgetések és előadások során a sajátunktól akár radikálisan különböző véleményeket is megismerhetünk olyan környezetben, ahol mindenki a legjobbat feltételezi a másikról, és jóindulattal áll hozzá. Ennek eredménye egy olyan szellemi közösség, amely minden tagját gazdagabbá teszi. Két téma van, amiről nem beszélünk: a politika és a vallás, mindkettő mindenkinek a saját lelkiismeretére van bízva.

– Akit ezek a témák bővebben érdekelnek, legközelebb milyen időpontokban és helyszíneken lehet téged meghallgatni?

– November 2-án az Európai Élő Folklór Egyesület rendezésében a Dürer Kertben lesz egy Boszorkányfesztivál, ahol a druidizmusról, a gardneriánus wiccáról, a teozófiáról és a szabadkőművességről is lesz előadás, majd kerekasztal-beszélgetés keretein belül közös értékeinkről fogunk eszmét cserélni.


Link másolása
KÖVESS MINKET: