FELFEDEZŐ
A Rovatból

Saját lányát mószerolta be Facebookon az oltásellenes anya, mert az védőoltást adatott be

Nyilvános posztban borult ki az anya a 19 éves lányára. Szerinted?


Egy 19 éves lány merész döntést hozott: annak ellenére, hogy édesanyja mindig is oltásellenes volt, ő elment és beoltatta magát, ráadásul nem is egy, hanem hat vakcinával.

Az anya nagyon kiakadt lánya tettére, vérig sértve érezte magát amiatt, hogy elárulták, hiszen ő mindig is a védőoltások ellen kampányolt.

A dühös és csalódott nő a Facebookon öntötte ki a szívét, amelyről a BoredPanda számolt be.

„Előre is elnézést kérek, de muszáj, hogy kiadjam magamból. Most találkoztam a lányommal, aki éppen az orvostól jött. 19 éves, már saját döntéseket hozhat, ezzel tisztában vagyok. Mégis hihetetlenül csalódott vagyok most. Hat oltást adatott be magának azok után, hogy mindent megtettem az ellenkezőjéért”

– siránkozott az édesanya a közösségi oldalon.

oltasellenes

Sok együtt érző kommentet kapott, mások is „szívszorítónak” tartották a dolgot, és sajnálatukat fejezték ki. Néhányan azzal próbálták vigasztalni az anyát, hogy „vannak dolgok, amikre megtaníthatjuk őket, de amikor felnőnek, nem értik, miért tettük”.

Az anya válaszként azt írta, hogy bár tudja, hogy kicsit nevetséges így reagálnia,

de mégis úgy érzi, hogy most le kell feküdnie pihenni a történtek hatására.

Egy kommentelő kérdésére elmondta, hogy lánya félelemből oltatta be magát. Az orvosok meggyőzték arról, hogy a betegségek sokkal rosszabbak, mint a védőoltások mellékhatásai.

„Pont most adta elő a ’19 vagyok és bármit megtehetek, amit akarok’ szövegét. Az egyetlen dolog, amit tenni tudok most, hogy rajta tartom a szememet és segítek neki, ha bármi baja lesz” – írta egy további kommentben.

Az ismerősök kérdéseire válaszolva elmondta, hogy a lánya saját maga kért időpontot és ment el az orvoshoz. Nem tervezte, hogy bármikor is beszámol róla az anyjának.

A nő lesújtva érzi magát, amiért 8 éven át beszélt arról, miért rosszak a védőoltások, és a gyereke most mégis másra hallgatott, akiről azt gondolta, hogy jobban ért hozzá.

Azért is aggódik, hogy ha bármi rossz történik, a lánya nem mer majd beszélni vele róla.

„Dolgozni fogok az ügyön. Nem adom fel” – üzente a megbántott édesanya.

Címkép: Wikimedia Commons


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Csúnyán megtrollkodta Orbán Viktor győzelmi terves fotóját egy belvárosi hamburgerező
A Billog Burger színezőfüzeteket kínál gyerekeknek és felnőtteknek is. Színes ceruzát is adnak mellé, bár a narancssárga sajnos kifogyott.


Csúnyán megtrollkodta Orbán Viktor pénteki fotóját egy belvárosi hamburgerező. A Billog zebrás, bölényes és „mérges-lános” színezőfüzetet kínál a gyerekeknek és a felnőtteknek.

A miniszterelnök pénteken tett közzé egy képet Horvátországból a Facebook-oldalán. A kép egy étteremben készült, és a miniszterelnök mellett látható rajta Orbán Balázs politikai igazgató, Kaminsky Fanny, a közösségi médiáért felelős munkatárs, valamint Máté János, a Miniszterelnöki Programiroda vezetője is.

Az asztal közepén egy tablet áll, rajta a „Győzelmi terv 2026” felirat egy nemzeti színekben díszített hímoroszlán fölött.

A képen Orbán Viktor a nyaralós fotóiból ismert színes ingjét viseli.

Erre reagált az V. kerületben lévő Billog Burger Bár, akik szombaton azt írták a Facebook-oldalukon:

„Kedves Gyerekek!

Új színezőket kérhettek a pultos bácsitól a Billog Burger Bárban!

Az eddigi zebrát és bölényt ábrázoló képek mellett most már a „Mérges lán – Győzikés terv 2026” színező is elérhető a billog színezőfüzetben.

Amíg elkészítjük a burgereket, nyugodtan színezhettek – kérjétek el a színes ceruzákat a rendelés mellé!

Sőt, a felnőtteknek is ajánljuk kipróbálni (csak szólunk előre: a narancssárga sajnos kifogyott).”

Az étterem azt ígérte, hogy a kommentekben feltöltik a digitálisan letölthető mérges lános színezőt, amit „bárki nyugodtan használhat otthon vagy akár a luxusnyaralás alatt is!”

A bejegyzéshez pedig egy vélhetően AI-generált fotót is kitettek, amin a miniszterelnöki fotóra hajazó kép látható, csak gyerekekkel.

via hvg.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Pánik a római Wizz Air-járaton: az utasok sikítoztak a félelemtől, a vihar miatt nem tudott a gép leszállni
A római vihar lehetetlenné tette a biztonságos leszállást, így a járatot átirányították. A repülő végül hajnali négy körül ért földet Bolognában, az utasokat onnan vitték tovább az olasz fővárosba.


Augusztus 20-án éjjel viharba került Róma légterében a Wizz Air W4 6038-as járata. A pilóták többször is próbálkoztak a leszállással, de az ítéletidő miatt végül feladták. A fedélzeten készült videókon jól hallható, ahogy az utasok sikítoznak a félelemtől.

A járat Spanyolország délkeleti részén fekvő Alicantéból indult, és a római Fiumicino repülőtérre tartott, írja a brit The Sun. Az Airbus A321-es közel másfél órás késéssel szállt fel, majd Róma fölött olyan erős viharba keveredett, hogy a pilóták többszöri próbálkozás után sem tudtak leszállni.

A gépen eközben teljes sötétség uralkodott, miközben az ítéletidőben erősen rázkódott. Az egyik utas videót is készített, amelyen hallani lehet, ahogy sokan sikítoznak a fedélzeten:

@italo_papi Forti turbolenze a causa del mal tempo sui cieli di Roma impediscono l’atterraggio del volo Wiz Air partito da Alicante, Spagna e diretto alla capitale. Il pilota costretto a monovre estreme dopo un primo tentativo di atterraggio alla fine opta per dirottare l’aereo all’aeroporto di Bologna, tutti i passeggeri sono rimasti illesi, i primi commenti evidenziano forte stress e il terrore vissuto in alta quota. La compagnia aerea sta valutando le modalità di trasporto via terra dei passeggeri per il rientro a Roma. Si attendono ulteriori notizie su eventuali rimborsi. #aereo #plane #wizair #turbolenze #maltempo ♬ suono originale - Periodista nocturno✨

A repülő végül nem Rómában, hanem a mintegy 400 kilométerrel arrébb fekvő Bolognában landolt, röviddel hajnal 4 óra előtt.

A Wizz Air közleményt adott ki, amelyben hangsúlyozták, hogy számukra az utasok biztonsága a legfontosabb. Köszönetet mondtak a légiutas-kísérőknek, amiért a turbulencia közben is gondoskodtak az utasokról, és a pilótáknak, akik úgy döntöttek, inkább átirányítják a járatot.

@italo_papi Forti turbolenze a causa del mal tempo sui cieli di Roma impediscono l’atterraggio del volo Wiz Air partito da Alicante, Spagna e diretto alla capitale. Il pilota costretto a monovre estreme dopo un primo tentativo di atterraggio alla fine opta per dirottare l’aereo all’aeroporto di Bologna, tutti i passeggeri sono rimasti illesi, i primi commenti evidenziano forte stress e il terrore vissuto in alta quota. La compagnia aerea sta valutando le modalità di trasporto via terra dei passeggeri per il rientro a Roma. Si attendono ulteriori notizie su eventuali rimborsi. #aereo #plane #wizair #turbolenze #maltempo ♬ suono originale - Periodista nocturno✨

A légitársaság felajánlotta, hogy az utasokat földi közlekedéssel szállítják el Bolognából Rómába, és akik ezt elfogadták, visszatérítést is kapnak.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Elképesztő videó: Tömegverekedés tört ki egy luxushajó éttermében – a csirkefalatkák miatt balhézhattak az utasok
Több utas is összeveszett az étkezőben: ütötték, rúgták és a fölre lökdösték egymást. Az esetről az egyik utas felvételt is készített.


Hatalmas tömegverekedés tört ki a Carnival Cruise Sunshine nevű hajójának étkezőjében hétfő hajnalban – írja a The Sun. A hajó Miamiba tartott, ez volt az utazás utolsó napja, amikor a lap szerint az utasok közül néhányan összevesztek az étkezőben, majd ütötték, rúgták és a földre lökdösték egymást. A verekedők mind fiatalok voltak, férfiak és nők egyaránt részt vettek a dulakodásban.

Az egyik utas videóra vette a jelenetet, a felvételt pedig később az Instagramon is megosztotta. A posztból pedig az is kiderül, miért estek egymásnak az utasok.

„Csirkefalatkák miatt van az egész, egyszerűen őrület!”

– fogalmazott a felvétel készítője, aki később az Instagramon több hozzászólásra is válaszolt, ahol azt írta, hogy a verekedés valójában „többről szólt”, mint pusztán az ételről.

„Nem voltunk elég közel, hogy tudjuk, miért indult el valójában a verekedés, csak azt láttuk, hogy a sorban álltak ételért”

– mondta később a New York Postnak a férfi.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Mike Terra (@mikeisterra) által megosztott bejegyzés

A felvételen azt is látni, hogy néhány biztonsági őr megpróbált közbelépni, de nem jártak sikerrel.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Mérgező tengeri fecske miatt több strandot is lezártak Spanyolországban
Az állat igen veszélyes, égéshez hasonló sebeket, erős fájdalmat, hányást és más mellékhatásokat okozhat- figyelmeztetnek a hatóságok.


A spanyolországi Guardamar del Segura polgármestere arra kérte a strandolókat, hogy ha tengeri fecskét látnak, azonnal értesítsék a hatóságokat. Hangsúlyozta, hogy

még kesztyűben sem szabad hozzáérni ezekhez az állatokhoz, és ha valakit megcsípnek, az érintett testrészt sós vízzel kell leöblíteni, majd orvosi segítséget kérni.

A helyi rendőrség szerdán a Facebookon számolt be arról, hogy két mérgező tengeri fecske került elő a tengerből, ezért lezárták a strandokat. A bejegyzés szerint az állattal való érintkezés „veszélyes lehet, és égéshez hasonló sebeket okozhat a bőrön”.

A hatóság pénteken újabb közleményt tett közzé, amelyben megerősítette, hogy továbbra is szigorúan tilos a fürdés. Mint írták, a tengeri fecske csípése erős fájdalmat, hányást és más mellékhatásokat okozhat.

A tengeri fecske, amelyet kék sárkánynak is neveznek, egy mindössze három centiméteres csigafaj. Leginkább az óceánokban fordul elő, a Földközi-tengerben ritkán látható. Fő táplálékai közé tartoznak a medúzák és más tengeri élőlények, mérgével pedig akár nála háromszázszor nagyobb állatokat is képes lebénítani - írja a Telex.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk