Polgári engedetlenséget hirdettek, az érettségiztetést is megtagadhatják a Budaörsi Illyés Gyula Gimnázium pedagógusai
Követelik a kormánytól, hogy gyökeresen változtasson a tanárokkal szembeni politikáján, és kezdje el helyrehozni az oktatási rendszerben eddig okozott károkat.
Hetek óta forró téma, hogy a választások óta a pedagógusoknak, ha lehetséges, még nehezebb bármilyen érdekérvényesítés, például a bérrendezésük kérdése. Nem könnyített a dolgon, hogy az oktatás ügye az ötödik Orbán-kormányban a Pintér Sándor vezette Belügyminisztériumhoz került, amelynek vezetője bevallottan nem akart semmi konkrétat ígérni, ráadásul a szakma dolgozóinak engedetlenségi akcióit fegyelmi ügynek tekintette.
Mindeközben Kövér László arról beszélt, hogy „a megfelelő minimális mértékben” kell emelni a pedagógusok bérezését, Novák Katalin pedig aláírta azt a módosítót, ami lényegében teljesen megtiltja a sztrájkot az iskolákban dolgozóknak.
Ezek után a pedagógusok végképp úgy érzik, hogy alig maradt néhány lehetőségük a érdekeik érvényesítésére. Ebben a helyzetben szánta el magát drasztikus lépésre a Budaörsi Illyés Gyula Gimnázium. Mint az intézmény Facebook-oldalán fogalmaznak, 58 pedagógusának nem maradt más választása, mint egzisztenciális kockázatok árán is a polgári ellenállás eszközéhez nyúlni. Megfogalmazásuk szerint:
„Mi, a Budaörsi Illyés Gyula Gimnázium alulírott tanárai ezúton hívjuk fel a kormány figyelmét arra, hogy ezt a megbecsülést máig nem kaptuk meg, és a munkánkat egyre nehezebb körülmények között kell végeznünk. Noha néhányan reménykedtünk, hogy az új kormány megalakulásával a magyar pedagógustársadalom lesújtó helyzete végre napirendre kerül, eddig nem kaptunk mást, csak cinikus mondatokat. Csak az utóbbi hetekben egymást érték vezető politikusok kijelentései, amik arról tanúskodnak, hogy a kormány nemhogy nem szándékozik változtatni a közoktatás eddigi kezelésén, de kifejezetten ellenségnek tekinti a pedagógusokat.”
Hozzáteszik, hogy a közkeletűen polgári engedetlenségnek nevezett akció az estükben a következőt tartalmazhatja:
1. A tanórák megtartásának megtagadását,
2. minden iskolán kívüli, eddig tanárok vezette programoktól való távolmaradást,
3. az érettségiztetés megtagadását,
4. minden adminisztratív teendőnk (pl. naplóvezetés, bizonyítvány hitelesítés) felfüggesztését.
Közleményükben arról is írnak:
„Az a rendszer, amely a tanári pályavállalást a fiatalok számára ellehetetleníti, minden magyar rosszakarója. Az a rendszer, amely a tanárokat megalázza, kizsigereli, szegénységbe taszítja, a valósággal és az igazsággal kapcsolatban félrevezeti a polgárokat, sőt nem áll távol tőle, hogy akár szembe is fordítsa a társadalmat a tanárokkal, nyilvánvalóan nem szolgálja a nemzet érdekeit.”
Hetek óta forró téma, hogy a választások óta a pedagógusoknak, ha lehetséges, még nehezebb bármilyen érdekérvényesítés, például a bérrendezésük kérdése. Nem könnyített a dolgon, hogy az oktatás ügye az ötödik Orbán-kormányban a Pintér Sándor vezette Belügyminisztériumhoz került, amelynek vezetője bevallottan nem akart semmi konkrétat ígérni, ráadásul a szakma dolgozóinak engedetlenségi akcióit fegyelmi ügynek tekintette.
Mindeközben Kövér László arról beszélt, hogy „a megfelelő minimális mértékben” kell emelni a pedagógusok bérezését, Novák Katalin pedig aláírta azt a módosítót, ami lényegében teljesen megtiltja a sztrájkot az iskolákban dolgozóknak.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Mint azt mi is megírtuk: hétfő éjjel tűz ütött ki a MOL Dunai Finomító AV3-as üzemében. A százhalombattai polgármester hajnalban azt közölte: a tűzoltók még mindig oltják a lángokat, a tüzet viszont sikerült lokalizálni.
A Facebookon több videót is megosztottak, melyeken látni, hogy hatalmas lángok csaptak fel az üzemben.
„Az a k.rva, szinte az egész üzem b.zdmeg”
- mondja egy férfi azon a felvételen, amit Kardosné Gyurkó Katalin miniszteri biztos osztott meg a Facebook-oldalán.
Ezen a felvételen azt is látni, hogyan dolgoztam a tűzoltók:
Az egyik Facebook-csoportban megosztott videóból az is kiderül, hogy a városból is jól lehetett látni a tüzet. A lángok vörösre festették az éjszakai eget a házak felett, miközben ijesztő morajlást hallani a felvételen. A videó készítője azt is elmondja, hogy kicsit csíp a szeme, ezért inkább bemegy a lakásba.
Egy éjszaka készült felvételhez is azt írták, hogy bár a nagy tűz már nem látszik,
a füst nagyon erős és zárt kocsiban is csípi az ember szemét.
Cikkünk írásakor, még mindig dolgoznak a tűz oltásán. Azt egyelőre nem tudni, mitől csaptak fel a lángok.
Mint azt mi is megírtuk: hétfő éjjel tűz ütött ki a MOL Dunai Finomító AV3-as üzemében. A százhalombattai polgármester hajnalban azt közölte: a tűzoltók még mindig oltják a lángokat, a tüzet viszont sikerült lokalizálni.
A Facebookon több videót is megosztottak, melyeken látni, hogy hatalmas lángok csaptak fel az üzemben.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Megszólalt Orbán Viktor a MOL kigyulladt olajfinomítójáról: A lehető legszigorúbban kivizsgáljuk az eset körülményeit
A miniszterelnök azután posztolt az ügyről, hogy egyeztetett a MOL vezetőivel és a belügyminiszterrel. A magyarországi üzemanyag-ellátásról is beszélt.
444: Orbán magángéppel ugrott haza két napra a nyaralásáról, amit korábban kezdhetett meg, mint ahogy eddig tudtuk
A lap szerint a miniszterelnök augusztus 19-én egy EU-s vezetőkkel tartott videókonferencia miatt repülhetett vissza Budapestre egy Bombardier Challengerrel. Ennek a gépnek körülbelül 5,4 millió forint lehet az óradíja.
Újabb részletek derültek ki Orbán Viktor nyári repülős körútjáról. A 444 információi szerint a miniszterelnöknek volt egy olyan útja magánrepülővel, amiről eddig nem tudtunk és amely különbözik az eddig bemutatott repülős útjaitól.
A lap szerint ugyanis
Orbán a korábban ismerteknél hamarabb kezdte az adriai vakációját, majd augusztus 19-én egy EU-s vezetőkkel tartott videókonferencia miatt visszarepült Budapestre egy Bombardier Challengerrel.
A Challenger a 444 szerint a privát jetek felső kategóriájába tartozik.
A gép óradíja körülbelül 5,4 millió forint lehet, így ez az út jóval drágábbra jöhetett ki a korábban emlegetett kisgépes utaknál.
De felső kategória ide vagy oda, a 444 szerint Orbán még így is elkéshetett a videokonferenciáról.
Orbán tehát a lap szerint nem augusztus 21-én kezdte a nyaralását, hanem ekkor utazott vissza a horvátországi Brač-szigetére.
Azt egyelőre nem tudni, hogy akkor pontosan mikor kezdődhetett a miniszterelnök nyaralása, és hogy mivel érkezett először a szigetre.
Korábban az atlatszo.hu lefotózta, amint Orbán több közeli munkatársával egy, Schmidt Mária érdekeltségébe tartozó kisgépbe száll be Bračon. Magyar Péter, a Tisza párt elnöke jachtozós képeket tett közzé róla. Ezt követően a miniszterelnök Facebook-oldalán arról posztoltak, hogy Horvátországban is „győzelmi terven” dolgoznak Orbán Balázzsal. Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter a kormányinfón azt mondta, a munkatársak maguk fizették a repülőút árát, a sajtóban megjelent árajánlatok alapján nagyjából 4,5 millió forintot.
Újabb részletek derültek ki Orbán Viktor nyári repülős körútjáról. A 444 információi szerint a miniszterelnöknek volt egy olyan útja magánrepülővel, amiről eddig nem tudtunk és amely különbözik az eddig bemutatott repülős útjaitól.
A lap szerint ugyanis
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Mint azt mi is megírtuk: hétfő éjjel tűz ütött ki a MOL Dunai Finomító AV3-as üzemében. A tüzet kedd hajnalra sikerült körülhatárolni, de a munkálatok még zajlanak.
Azt egyelőre nem tudni, hogy pontosan mi történt, így arról sincs pontos információ, hogy milyen következményekkel járhat.
tűz miatt valószínűleg hónapokra kiesik a finomító kapacitásának 40 százaléka.
Hozzátették: a másik két egység évi 4,2 millió tonna kőolajat tud feldolgozni.
Kedd délelőtt a MOL is megszólalt. A vállalat azt közölte, hogy a belföldi üzemanyag-ellátás biztosított, de mérlegelik a stratégiai készlet felhasználását.