Otthagyták az állásukat, hogy pornóból éljenek és beutazhassák a világot
Kim és Paulo egy édeshármas során ismerkedtek meg egymással, azóta elválasztatatlanok. Ráadásul olyan karriert építettek fel, amelyről minden fiatal pár csak álmodozni mer: szexelnek és utazgatnak, vagyis
házi készítésű pornóvideókból élnek, a pénzből pedig bejárják a világot.
Mindkettőjüknek ugyanaz a fétise: exhibicionizmus. Már a kapcsolatuk elején videózni kezdték az együttlétüket, majd spontán jött az ötlet, hogy mi lenne, ha felraknának egy-két filmet az internetre is. Aztán rádöbbentek, hogy a közös videóikkal pénzt is kereshetnének. Azóta a My Sweet Apple nevű oldalukon árulják az lekamerázott légyottokat: három és fél font, körülbelül 1200 forint a legolcsóbb felvétel, ám ahogy fokozódik az erotika, úgy mennek feljebb az árak is.
Korábban mindketten egy informatikai cégnél dolgoztak, Kim fordító, Paulo dizájner volt, ám egy ideje mindketten felmondtak, hogy a videózásra koncentráljanak. A pár elmondta, hogy bár elválaszthatatlanok, mindketten boldogan belemennek a swingerezésbe: már olyan is eset is volt, hogy a rendőrség többször megbüntette őket közszemérem-sértésért, mégis büszkén hirdetik magukat többek között az Instagramon is. Céljuk az, hogy bemutassanak egy "új, modern életfelfogást":
"nyitott kapcsolatban élve beutazzuk a világot, mindkettőnknek több állása is van, és semmi más kötelességünk nincsen, mint hogy egy újabb boldog napot éljünk át minden egyes nap."
A pár járt már Spanyolországban, az összes Kanári-szigeten, Franciaországban, Lengyelországban, Romániában, Görögországban, Montenegróban, most pedig épp Argentínában vannak. A pár ugyan szerette volna titokban tartani a karrierjüket, de egyik nap levelet kaptak az egyik barátjuktól, amelyben ennyi állt: "Tudjuk!"
A szerelmesek azóta úgy döntöttek, hogy nincs értelme szégyellniük ezt az életmódot. Sőt, azt tanácsolják mindenkinek, aki követni szeretné őket, hogy tegyék félre az előítéleteiket, osszák meg fantáziáikat, vonják be a partnerüket, és hagyjanak fel a megcsalásokkal és hazudozással. Szerintük lehetünk egyszerűen csak őszinték egymáshoz és magunkhoz.