BALATON
A Rovatból

Online bevásárlás a Balatonnál

Hogy szerezz be mindent egy nyári grillezéshez anélkül, hogy sorban állnál egy hipermarketben? Mutatjuk a mi taktikánkat!


Vannak bizonyos dolgok, amikre az ember nem szívesen vesztegeti az idejét, főleg ha nyaral. Ilyen például a bevásárlás, és az azzal járó sorbanállás is.

A nyaraló üres, de az esti sütögetéshez jó lenne könnyen és gyorsan beszerezni mindent.

Kolbászt, zöldséget, üdítőt, jeget. Egy hűtőtáskát, pikniktakarót, szúnyogriasztót és valami játékot a gyerekeknek. Ráadásul ha lehet, ezt mind egy helyről.

Tesco Otthonról szolgáltatás a hétköznapokban abszolút bevált, és erről a kényelemről szerencsére a Balatonnál sem kell lemondanunk, hiszen ezen a környéken is elérhető, és a paletta ugyanolyan színes itt is, mint a nagyvárosban.

A telefonos applikációnak hála pedig gyakorlatilag bárhonnan leadhatjuk a rendelésünket, akár a Balaton partjáról is, két csobbanás közötti szünetben.

NÉZD MEG VIDEÓNKAT, AMIBEN MI IS TESZTELTÜK A SZOLGÁLTATÁST!

 

A Tesco Otthonról online szolgáltatás a Balaton környékét teljesen lefedve érhető el. Az áruházlánc 73 településen, csaknem 70.000 címre viszi ki a Tesco Otthonról felületén vagy az online applikációban leadott rendeléseket a siófoki, tapolcai és veszprémi üzletekből. Ráadásul Siófok, Tapolca és Veszprém körzeteiben szeptember 3-ig ingyenes a kiszállítás 30.000 forintot meghaladó rendelés esetén.

Ha a vásárlók hozzáadják a Clubcard számukat a Tesco Online Felhasználói Fiókjukhoz, exkluzív ajánlatokban részesülnek, és a Tesco automatikusan jóváírja a rendelésük után járó Clubcard-pontokat. Hűségkártyájukkal elérhetővé válnak számukra Clubcard-, illetve bombaáras termékek is. Ezenkívül a tartósan alacsony árú, árgaranciás termékek is ugyanúgy kaphatók online, mint az áruházakban.

10 éves a Tesco Otthonról szolgáltatás

A Tesco 10 évvel ezelőtt indította el Tesco Otthonról szolgáltatását, a versenytársak közül elsőként a magyar piacon.

Jelenleg már 874 településen érnek el több mint 2,7 millió családot.

De a szolgáltatást nemcsak azok a vásárlók vehetik igénybe, akik ezeken a településeken laknak, hanem azok is, akik a személyes átvétel opciót választják.

Kapcsolatban állnak továbbá a foodorával és a Wolttal is, akikkel a gyors, rövid idejű kiszállításokban működnek együtt.

A választék mintegy 15 ezer termékből áll. Természetesen áruházanként lehetnek eltérések.

Ráadásul nemcsak élelmiszert lehet otthonra rendelni, hanem háztartási termékeket, konyhai felszerelést, szezonális termékeket, játékokat és sok minden mást, amire csak szükségünk lehet.

Az áruház polcairól, akár aznapi kiszállítással

A termékek összeszedése élő, nyitva tartó áruházakban történik. Ebből következik az is, hogy a honlapon és az applikációban áruházi árak találhatóak.

A rendeléseket mindig a kiszállítás napján, több hullámban szedik össze.

Így egészen biztos, hogy a legfrissebb, leggondosabban válogatott termékek kerülnek a vásárlók asztalára.

A termékek akár aznapi kiszállítással is elérhetők a Tesco Otthonról online felületén. Ez azt jelenti, hogy a bevásárlás elküldése és a kiszállítás időpontja ugyanarra a naptári napra esik.

Amennyiben reggel 9 óráig leadjuk a bevásárlásunkat, úgy legkorábban a 13 órától elérhető szabad idősávokra kérhetjük a kiszállítást. Ha pedig 13 óráig adjuk le a bevásárlást, akkor a legkorábbi szabad idősávok a 18 és 22 óra közöttiek lehetnek.

A Tesco számára fontos, hogy kevésbé terhelje a környezetet a csomagolóanyagokkal, ezért lehetőség van arra, hogy csomagolásmentes kiszállítást kérjünk.

Extra előnyök a Balatonnál

Szeptember 4-ig 10.000 forint feletti vásárlás esetén a 23BALCSI kóddal az első rendelésre 1500 forint kedvezmény vehető igénybe. Illetve Siófok, Tapolca és Veszprém körzeteiben szeptember 3-ig ingyenes a kiszállítás 30.000 forintot meghaladó rendelés esetén. 

Hat Balatonhoz közeli áruházban (Sümeg, Zirc, Veszprém, Tapolca, Balatonboglár és Siófok) külön sátorral várja a Tesco a nyaralókat. A kínálatban a kerti bútortól a grillezés és bográcsozás legfontosabb eszközein át a legnépszerűbb strandfelszerelésekig (beleértve a vízipisztolyt, napernyőt vagy gumimatracot) minden fontos nyaralási kellék megtalálható.

Szóval az esti sütögetéshez minden a rendelkezésünkre állt, és ehhez csak egy telefonra volt szükségünk.

A reggel leadott rendelésünkkel a futár már délután csengett a nyaraló előtt, így semmi más dolgunk nem maradt, csak tüzet rakni, és élvezni a nyári estét.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


BALATON
Hullámzás közben fagyott be a Balaton: fotókon a látványos jégpáncél
Kilenc éve nem volt példa arra, hogy teljesen beborítsa a jég a Balatont. Ugyan összefüggő jégréteg alakult ki a tó felszínén, de mivel hullámzás közben fagyott meg a víz, ezért a jég még rücskös és gyenge., veszélyes rálépni. A parton közben látványos, félméteres hókupacok gyűltek össze.


Kilenc évet kellett várni arra, hogy ismét teljesen beborítsa a jég a Balatont. Utoljára 2017 januárjában alakult ki összefüggő jégtakaró a tavon a tartós, kemény fagyoknak köszönhetően. Akkor a parttól távolabb is átlagosan 30 centiméteres jégvastagságot mértek.

Az elmúlt napok hidege önmagában még kevés volt ehhez, az élénk, erős szél ugyanis eddig meggátolta a tó teljes befagyását: a kialakult jégtáblákat ide-oda sodorta, időnként össze is törte – írja az Időkép.

Január 9-én hajnalra azonban a szél jelentősen mérséklődött, a hőmérséklet pedig a part közelében többfelé -10 fok alá süllyedt, így mára gyakorlatilag összefüggő jégréteg alakult ki a tó felszínén.

Az Időkép látványos légifelvételeket készített Szántód és Tihany között az éj leple alatt.

Fotó: Nagy Gergely / Időkép

Fotó: Nagy Gergely / Időkép

Fotó: Nagy Gergely / Időkép

A jégzajlás egyelőre nem befolyásolja a komp közlekedését, a járatok Szántód és Tihany között továbbra is óránként indulnak 7:00 és 17:15 között.

A HungaroMet csütörtökön már beszámolt arról, hogy Siófoknál befagyott a Balaton. Hangsúlyozták, hogy

a jég vastagsága továbbra is egyenetlen, ezért rámenni veszélyes és tilos.

A rendőrség is arra figyelmeztet, hogy a szabad vizek jegére csak akkor szabad lépni, ha az legalább tízcentis, jó minőségű és kellően szilárd. A szabályszegés akár 200 ezer forintos bírságot is vonhat maga után.

Az előrejelzések szerint a következő fagyos éjszakák tovább vastagíthatják a jeget. Horváth Ákos, a HungaroMet siófoki obszervatóriumának vezetője szerint

a hétvégére a nyílt víz is jó eséllyel befagyhat, jövő hétre pedig már 6–8 centiméteres jég is kialakulhat a tó nagy részén.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
BALATON
A Rovatból
Kilenc évet vártak erre a pillanatra a Balatonnál, családok százai rohamozták meg a tavat egyetlen célért
Sok gyerek életében először élhette át a csodát, ahogy a magyar tenger jégpáncélján korcsolyázik. De a felhőtlen öröm mellett ott leselkedik a veszély is, egyelőre a déli part a biztonságosabb. Videós beszámolónk a helyszínről.


Végre rá lehet menni a Balaton jegére, ami kilenc év után először fagyott be annyira, hogy biztonsággal elbírja az embert. A Szeretlek Magyarország stábja a déli parton, Siófok környékén járt, ahol a jégpáncél már 15 centiméteresre hízott. A hétvégén családok százai vették birtokba a tavat, sok gyerek életében először tapasztalhatta meg, milyen érzés a magyar tenger jegén állni.

„Körbenézünk, és mindenhol jég, felhőkbe vész az egész tó, nagyon-nagyon szép” – mondta egy nő, aki a családjával érkezett korcsolyázni. Bár a jég felszíne nem tökéletes, az élmény kárpótol mindenért. „Elég puha a jég teteje, ez nekem nagyon komfortos, viszont pont kisütött a nap, nagyon kellemes.” Van, aki meglepődött, mennyire alacsony a vízállás. „Itt, ha megnéznénk alatta, lehet, hogy 10–15 centinél nincs is több víz itt a part szélén. Engem megdöbbent, milyen kevés víz van most is a Balatonban.”

Sokan kifejezetten a gyerekek miatt utaztak a partra, akiknek ez teljesen új élmény volt. „Kilenc évvel ezelőtt voltunk itt utoljára, akkor volt befagyva. Most mondták a srácok, hogy már megnőttek, jöjjünk el, és korcsolyázzunk egyet” – mesélte egy apuka.

A hatóságok szerint a déli parton a jég már 12-15 centiméter vastag, míg az északi oldalon csak 8-12 centiméteres, így ott továbbra sem mindenhol biztonságos. A szabályok szerint csak 10 centiméteres vastagság felett szabad a jégre lépni. A befagyott tó azonban nem egyenértékű egy kijelölt korcsolyapályával, a felszíne sok helyen egyenetlen. „Amíg bejöttem, leizzadtam. De bízom benne, hogy bent talán egy kicsit simább” – jegyezte meg egy korcsolyázó nő. A veszélyekre a látványos, de kockázatos rianások is figyelmeztetnek, Balatonfenyvesnél videóra is vették, ahogy a jég hangos reccsenéssel megrepedt.

A teljes videó

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

BALATON
A Rovatból
Életre kelt a Balaton: elképesztő felvétel készült az éjszakai jégzajlásról
A tartós hideg és a viharos szél ritkán látott természeti jelenséget produkált a magyar tengeren. Egy balatonfenyvesi webkamera rögzítette a jégzajlást.


Látványos jégzajlást rögzített az Időkép balatonfenyvesi webkamerája a Balatonon a január 6-ról 7-re virradó éjjel, amikor

a fagyos idő és az erős szél hatására a jégtáblákat ide-oda hányta-vetette a víz. A tartós hideg miatt az éjszaka jelentősen vastagodott a jégréteg, de a szél sok helyen össze is törte azt.

A felvétel első pillanataiban olyan érzésünk támadhat, „mintha egy drónnal repülnénk a tó felett”, aztán gyorsan kiderül, hogy a havas jégtáblákat tologatja a szél.

Míg Balatonfenyvesnél a mozgó jégtáblák uralták a képet, Balatonföldvárnál és Balatonmáriafürdőnél jóval simább, egybefüggőbb jégfelszín alakult ki.

Maga a jégzajlás akkor jön létre, amikor az erős szél a már megfagyott, de még vékony jeget darabokra töri, majd a táblákat mozgatni és torlasztani kezdi a víz felszínén.

A hideg időjárás várhatóan folytatódik, így a következő napokban a Balaton egyre több pontján állhat be a jég, és a nyílt vízen is megjelenhet az összefüggő jégréteg.

A látvány ellenére a hatóságok arra figyelmeztetnek, hogy a friss jégre lépni tilos és életveszélyes, sportolásra pedig egyáltalán nem alkalmas.

Állóvizeken csak a legalább tíz centiméter vastag, egyenletes jégfelület számít biztonságosnak, a Balatonon azonban ez a feltétel jelenleg nem teljesül.

A Balatoni Vízirendészet közlése szerint aki megszegi a tilalmat, akár 150 ezer forintos bírságra is számíthat.

Az utóbbi évek enyhe telei miatt a mostanihoz hasonló, kiterjedt jegesedés és jégzajlás ritkaságnak számít a tavon. Legutóbb 2017 elején volt példa arra, hogy a Balaton szinte teljes felületét vastag jégpáncél borította.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

BALATON
A Rovatból
A fagyos víz ellenére is jár a komp a Balatonnál, csodás képeket mutattak a téli tóról
A cég közlése szerint a komp egész évben üzemel. Sőt, most a Fénykompon még különlegesebb élményt nyújt az átkelőknek.


A Balatoni Hajózási Zrt. pénteken azt közölte, hogy a fagyos víz ellenére is jár a komp a magyar tenger két oldala között. Közleményükben azt írták:

"Különleges téli világ a Balatonon!

Az átkelést továbbra is biztosítjuk Szántód és Tihany között.

Gyertek, és csodáljátok meg a komp fedélzetéről a havas, fagyos tájat!

Ha 7:00–8:15 vagy 16:00–17:15 között érkeztek, a Fénykompon még különlegesebb élmény vár rátok.

Várunk Titeket a fedélzeten!".

Több szép fotót is megosztottak.

Képgaléria: A komp így közlekedik

Még több képet és információkat ITT találsz.

A Bahart a honlapján azt közölte:

"Január 5-től, azaz hétfőtől változik a kompmenetrend az alábbiak szerint:

Szántódrévből 7.00 és 17.00 óra között,

Tihanyrévből 7.15 és 17.15 perc között.

Hétköznap 60 percenként, hétvégén 30 percenként indulnak kompjárataink.

A kompok egész évben üzemelnek. A kompjáratokat - a forgalom függvényében - a menetrend felfüggesztésével sűrítjük! A menetrend változtatás jogát a Társaság fenntartja!"


Link másolása
KÖVESS MINKET: