Mozdulj ki anélkül, hogy kimozdulnál - eljött a VR ideje!
Érdekes hobbikat szül ez a karanténkörnyezet az országban, próbáljuk a legjobbat kihozni a kényszer bezártságból, ami oda vezetett, hogy soha nem látott mennyiségű házi kenyérrel láttuk el a közösségi médiát, kiolvastuk a rég halogatott könyveinket, átrendeztük a lakást, és megfőztük az internetet.
Egy hónap után azonban kezdenek ezek a tevékenységek is átvágni a monotonitás szürke hullámaiba, és hajlamosak vagyunk inkább hosszú órákra elveszni a sötét hírektől fröcsögő online világban, amik újabb szögeket vernek a hajdani optimizmusunk koporsójába.
Pár napja azonban, életemben először kezembe vettem egy VR headsetet, és irgalmatlan ledöbbenés mellett tapasztaltam meg, bizony el lehet hagyni a karantént anélkül is, hogy kilépnék az ajtón.

Emlékszem, valamikor 2000-ben az első Tudás Fája magazinban hallottam a virtuális valóságról először. Akkor még egy fekete mezőben lévő zöld négyzetrácsok között lehetett szabadon forogni, egy olyan géppel, mintha a csillagkaput gyorszárazták volna fel ránk. Akkor azt írta a cikk, hogy ez a jövő, de nehezen tudtam ezt akkor még elképzelni. Főleg, hogy utána valahogy az egész VR dolog végig a háttérben maradt, míg olyan technológiai atombombák értek földet, mint a mobiltelefonok, az internet, wifi, és a kapszulás kávéfőzőt ne is említsem…
Nem csoda, hogy a VR szépen csendben fejlődött, és bár a gamer világ már egy ideje tisztában volt azzal, hogy a technológia lassan beérik, legtöbbünk még mindig nem tudja elképzelni, mi fán terem ez az egész, és miért bukdácsolnak a népek óriási dobozokkal a fejükön egy szobában. Nos, én nemrég megértettem mindent.
A HTC VIVE Cosmos készüléke által vesztettem el a VR szüzességem, ami egy tökéletes eszköz volt erre. A VR piacot nem azok a szokványos tech cégek uralják, akikre elsőre gondolnánk laikusként. A három legnagyobb gyártó ugyanis a Facebook, a Valve és a HTC, ami - valljuk be - egy mókás kis trió így együtt leírva, ugyanis, míg a Facebookot talán nem kell senkinek bemutatni, úgy a Valve már talán magyarázatra szorul (a világ legnagyobb online game shopja, a Steam a fő profiljuk, de egyébként a Half-Life és a Counter Strike megalkotásával emelkedtek fel), A HTC-t pedig láttuk hirtelen eltűnni a mobilpiacról, és most bizony a VR királyaiként emelkedtek a topra.

Alapvetően baromi nehéz arról beszélni, milyen érzés volt HTC VIVE Cosmos szemüvegben lenni olyannak, aki még nem járt a virtuális valóságban. Épp csak egy hajszálnyival könnyebb, mint elmagyarázni egy vakon születettnek, hogy milyen látni, de megpróbálom: amint feltelepült az összes szükséges háttér szoftver, és magunkra hegesztettük a headsetet és a kurzorokat, máris átélhetjük az első “hűha” élményt, ugyanis az Originben találjuk magunkat, ami kvázi a rendszer tutorial menüje, és egyben egy virtuális játszótér is. Itt végigvezetnek az alapokon olyan játékos eszközökkel, mint egy távirányítós autó, labdák, vagy firkálás a levegőbe, ami így talán nem hangzik túl elrugaszkodottan, de ha rajtad a headset, egy totál más világban vagy.
Én vagy egy órát szórakoztam csak a lakótérben azzal, hogy tobozokat pakoltam egy vázába, valamint, hogy leverjem a cuccokat a polcról.
Fontos, hogy jól állítsuk be a valóságos játékterünket, különben az ilyen mókák közben az igazi polcunkról is leverhetünk mindent.

A VR nyitó menüje kicsit (nagyon) más fless, mint a számítógépünk asztala. A HTC saját “menüje” ugye a Vive Port, ahol valami baromi nagy balkonszerűségen állunk, és előttünk egy térben lebegő ablakban érhetünk el minden menüpontot. Innen tölthetjük le vagy vásárolhatjuk meg a kívánt programokat, amik között a játékoktól a dokumentumfilmszerű kalandozásokon át a vidámparkig mindenfélét találunk. Első körben a Pistol Whip nevű, az egyik legnépszerűbb lövöldözős játékot szedtem le, mert nyilván arra voltam a legkíváncsibb, milyen badass lehet pisztolyt fogva lövöldözni dolgokra úgy, hogy nem lesz következménye. Az indulás után a barátnőm a szomszéd szobában arra lett figyelmes, hogy én hangosan k*rva anyázok és röhögök felváltva. Ez egy egyszerű játék, gyakorlatilag felugró árnyakra kell lövöldözni, miközben bitang techno zenére ki kell kerülnöd fizikailag a szembejövő akadályokat is, ami azt eredményezi, hogy gyakorlatilag 150bpm-s ütemre táncolsz a szoba közepén úgy, hogy te végig a legkeményebb akcióhősnek gondolod magad. Sokat tesz az élményhez, hogy a kezedben lévő pisztolynak valóban van fizikai súlya, hiszen a kontrollert ugyanúgy fognod kell.