SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Morgan Freemant nyolcan vádolják szexuális zaklatással, még életműdíját is elvehetik

A színész egyértelműen kijelentette: soha nem zaklatott nőket.


Ősz óta a szexuális zaklatásoktól és visszaélésektől hangos a média: miután felszínre került Harvey Weinstein elképesztő botránysorozata, számos híresség és civil állt nyilvánosság elé, hogy felfedje titkát, és nyíltan beszéljen az őt érő atrocitásokról. Rengeteg, korábban piedesztálra emelt sztárról hullt le a lepel, és többek között Kevin Bacon, Woody Allen és Louis C. K. ellen is eljárás indult az utóbbi időben. Azonban ha azt hittük volna, most már nem érhet bennünket meglepetés, hatalmasat tévedtünk.

Néhány nappal ezelőtt nem kevesebb mint nyolc nő támadt Morgan Freemanre, akit illetlen viselkedéssel, szexuális és szóbeli zaklatással vádoltak meg. Az Oscar-díjas sztár állítólag pikírt megjegyzéseket tett, megalázó helyzetbe hozta kollégáit, ezáltal kellemetlen atmoszférát teremtve a forgatásokon.

Az egyik áldozat azt állítja, a híresség több hónapon át zaklatta őt, megpróbálta felemelni a szoknyáját, és tolakodó utalásokat tett az idomaira. Más kollégák szerint a színész gyakran illette lealacsonyító jelzőkkel a testalkatukat, arra kérte őket, hogy viseljenek kevesebb ruhát, vagy éppen látványosan megbámulta a dekoltázsukat. A nők szerint szörnyű volt Freemannel dolgozni, hiszen folyamatosan feszültség vette körbe a férfit, és csupán azért nem jelentették fel őt, mert féltek, hogy elveszítik a pozíciójukat.

Morgan azonnal válaszolt a vádakra:

"Aki ismer és dolgozott már velem, pontosan tudja, hogy sosem sértenék meg senkit szándékosan, sosem hoznék senkit kellemetlen szituációba. Elnézést kérek mindenkitől, akit kényelmetlen helyzetbe hoztam, vagy úgy érezte, nem adtam meg neki a tiszteletet - nem direkt csináltam" - mondta.

A hirtelen kirobbanó botrány nagyban megosztotta a filmipart, és míg sokan kihátráltak Morgan mögül, mások védelmükbe vették a színészt. A vádak hallatán többen is kifejtették, hogy mindig is öröm volt Freemannel dolgozni, hiszen a sztár alázattal, tisztelettel fordul munkatársai és szakmája felé.

Azonban a botrány kirobbanása óta egyre több sajtóorgánum támadt Morganre, több szervezet - például a VISA - felfüggesztette vele való kapcsolatát, és még az életműdíj visszavétele is felmerült. Több helyen is olvashattuk, hogy a színész teljesen összetört a zaklatási vádak alatt, és úgy érzi, akár az egész életét tönkreteheti a botrány.

Morgan legújabb közleményében határozottan kijelentette, hogy soha nem molesztált senkit, a félreértett megjegyzéseket pedig bóknak, vagy kedveskedő viccnek szánta. Sőt mi több, mindig is fontos volt számára a felszabadult munkakörnyezet, ezért is próbált humorral, szeretettel fordulni társai felé.

Egyelőre nem világos, hogy túlkapásról van-e szó, vagy valóban félreismertük Morgan örök vidám, szerethető karakterét.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Élő adásban jelentette be az ATV műsorvezetője, hogy 12 év után eltűnik a képernyőről
Gulyás Eszter és Somos András első közös gyermeküket várják. Kapcsolatuk 15 éve a televízió szerkesztőségében kezdődött.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. október 01.



Gulyás Eszter bejelentette, hogy babát vár, ezért egy időre elbúcsúzik a képernyőtől. A műsorvezető 12 év után ideiglenesen távozik az ATV-től, búcsúját élő adásban mondta el.

Párja, Somos András szintén az ATV arcai közé tartozik. Tizenöt éve a munkájuk hozta össze őket, korábban egy kisbabájukat elveszítették. Pár hónapja kiderült, hogy Eszter újra várandós, első közös kisfiukat várják. A kismama 14 évvel fiatalabb párjánál.

„Elérkezett szeptember utolsó napja, ami egyben egy időre az én utolsó napom is a híradóban” – írta a közösségi oldalán.

A déli Híradó végén Eszter a Fórum műsorvezetőjével, Szlazsánszky Ferenccel egyeztetve, élő adásban köszönt el:

„És Önöknek is köszönöm a 12 éve tartó figyelmet és támogatást, szeretetet, ahogy a főnökeimnek és kollégáimnak is. Most egy időre elköszönök, mert fontos feladatok várnak rám, de majd érkezem vissza, hogy tájékoztassam Önöket a legfrissebb hírekről”

– mondta a naphire.hu beszámolója szerint.

Eszter az utolsó trimeszterben hagyja abba a műsorvezetést, és most a családjára figyel. A nézőktől és kollégáitól kapott támogatást külön megköszönte.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Sajnos én is segítségre szorulok” - Laár András után Galla Miklós is bajban: pénzt kér, tartozásai vannak
A humorista a közösségi oldalán kért támogatást élelmiszerre, gyógyszerre és számlákra, bankszámlaszámát is megadta. Laár András korábbi segélykérése után ő is a nyilvánossághoz fordult.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. október 01.



Galla Miklós a közösségi oldalán jelezte, hogy anyagi támogatásra van szüksége, vette észre a Blikk. Bejegyzésében felsorolta, mire kell a segítség – élelmiszerre, gyógyszerre, közüzemi számlákra és tartozások rendezésére –, és megadta bankszámlaszámát is.

„Köszönöm mindenkinek, aki segített Laár Andrásnak a nehéz helyzetében. Sajnos én is segítségre szorulok. Élelmiszer, gyógyszer, közüzemi számlák és tartozásaim is vannak. Kérem, aki tud, segítsen. Előre is nagyon köszönöm. Megadom a bankszámlaszámomat: 50420317-10005587. Igyekszem vicces és informatív posztokkal meghálálni”

- írta közösségi oldalán a humorista.

Laár András nemrég videóban beszélt arról, hogy nehéz helyzetbe került, és már tankolásra, ételre sem maradt pénze. Sokan melléálltak: idegenek ezrei küldtek neki támogatást.

Pár héttel ezelőtt Laár a Facebookon részletesen is elmondta, hogy menedzserével, Kalocsai Krisztiánnal és az ő barátnőjével egy Ópusztaszer melletti tanyán élt, napok óta nélkülöztek, és mindössze 3000 forintja maradt. A rajongók végül 10 millió forinttal segítettek neki.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Sebestyén Balázs elárulta, hogyan fizeti Az Árulókban szereplő celebeket az RTL
A műsorvezető azt is elmondta, ki a kedvence most, és keményen kritizálta azokat, akik az eddigi évadokban kevésbé bírták a pszichológiai nyomást.
Fotó: RTL - szmo.hu
2025. október 02.



Rengetegen várták, hogy Sebestyén Balázs feltűnjön az RTL Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban című műsorának negyedik évadában. A műsorvezető ugyanis rendkívül élvezte a találgatásokat az elmúlt hónapokban, sokszor pedig Árpa Attila is rátett egy lapáttal a megszólalásaival.

A tegnap reggeli rádióműsorában végül tiszta vizet öntött a pohárba. A műsorvezető elmondta, nyomós oka volt arra, hogy nem vállalt szerepet az idei évadban sem, pedig mint fogalmazott, imádná.

„Ennek többféle fizikai akadálya van. Egyik például, hogy akkor forog a Nyerő. Ez nagyon fontos. Így nehezen diszponálható dolog. És nekem szent meggyőződésem, hogy úgyis kiszórnának. Mert én egy olyan karakter vagyok, akiről mindenki azt feltételezné, hogy gyilkos. Harmadik este, teljesen váratlanul felbontanám a borítékot, és kinyírnának, mert túl nagy falat vagyok. Hacsak nem választanának meg gyilkosnak”

– fogalmazott.

Azt is elárulta, hogy szereti a műsort, és amikor csak tudja, követi az eseményeket. Egyik nagy kedvence az idei évadban Hajdú Péter lett.

„Olyan béna, hogy szórakoztató”

– mondta róla.

Azokról, akik az eddigi évadokban kevésbé bírták a pszichológiai nyomást pedig kemény kritikát fogalmazott meg.

„Borzasztóan labilisak, önképzavarosak és gyengék sokan. Eltűnik a tükör, kapnak egy csomó rossz kritikát, és hányan kikészültek abba, hogy őket gyilkosnak gondolják. De azért mentek oda, hogy gonoszok legyenek. Ettől nem készülsz ki… Nem sírod el magad… A sírás mögött van egy labilis önkép, borzasztó önértékelés, személyiség.

Rettenetes bizonytalanok, látom rajtuk: önmagukban, a hitükben, a világképükben, a saját magabiztosságukban. Eltűnik mindenféle visszajelzés, vagy kapnak három negatívat, kettő meg nem úgy jelez vissza, és megborulnak. Ha van egy határozott önképed, nem készülsz ki. Ez mégiscsak egy tévéműsor”

– mondta.

Balázs még kulisszatitkokat is elárult. Elárulta, hogy minél tovább marad játékban valaki, annál többet visz haza, a szereplők ugyanis napidíjért vállalják a szereplést.

„Nagyon drága napi díjért egyébként”

– tette hozzá.

(via story.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Sallai Nóra: A legnagyobb nehézséget a kisfiam körüli mindennapi gondolataim jelentik
A Jóban Rosszban egykori szereplőjét egy ideig mesterséges kómában tartották az orvosok. Sokáig kritikus állapotban volt, hetekkel a baleset után került le a lélegeztetőgépről.
F. O. - szmo.hu
2025. október 01.



Sallai Nóra és kisfia egy évvel ezelőtt szenvedtek súlyos autóbaleset. A tragikus napon egy másik sofőr tarolta le őket az útról Alsónémediben. A színésznőt válságos állapotban szállították kórházba, kisfia életét azonban nem tudták megmenteni. Bende nem sokkal a karambol után elhunyt.

A Jóban Rosszban egykori szereplőjét egy ideig mesterséges kómában tartották az orvosok. Sokáig kritikus állapotban volt, hetekkel a baleset után került le a lélegeztetőgépről, majd komoly kezelésekkel folytatódott a gyógyulása.

„Mentálisan még nagyon nehéz megmagyarázni a lehetetlent. A legnagyobb nehézséget a kisfiam körüli mindennapi gondolataim jelentik”

mondta a Borsnak a színésznő, aki jelenleg vidéken lábadozik.

Sallai Nóra elmondta: kisfia haláláról rehabilitációja közben értesült a férjétől és az édesanyjától. Szeretne minél előbb meggyógyulni és visszatérni az életbe, ezen az úton a családja és a barátai segítik őt. Még nem tudja, mikor, de a későbbiekben szeretne visszatérni a színpadra is.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk