HÍREK
A Rovatból

Megbukott az osztrák kancellár és kormánya az Ibiza-videó után

Sebastian Kurz elvesztette a bizalmi szavazást. Új választás jön, de a vasárnapi EP-választást magasan Kurz pártja nyerte, tehát valószínűleg nem bánkódik az ÖVP.


Sebastian Kurz kisebbségi kormánya ellen az ellenzéki szociáldemokraták nyújtottak be bizalmatlansági indítványt.

Az SPÖ indítványát a botrányba keveredett Osztrák Szabadságpárt (FPÖ), a Szociáldemokrata Párt és az újbaloldali Jetzt (Most) is támogatta, így megvolt a szükséges többség. Kurz kormányát még ma este meneszti az osztrák elnök. Szeptemberben pedig előrehozott választásokat tartanak. Az átmeneti időre most ideiglenes szakértői kormányt neveznek ki, aminek az élére olyan jelöltet kell találnia az államfőnek, aki mögé beáll a képviselők többsége.

Az Osztrák Néppártnak egyébként jó esélye van arra, hogy megnyerje az előrehozott választást is. Kurz pártja az EP-választásokon még növelni is tudta támogatottságát. 35,4 százalékot értek el, ami 8,42 százalékos erősödést jelent a 2014-es eredményükhöz képest.

Ausztria második világháború utáni történetében eddig 185 alkalommal fordult elő, hogy a kormányt vagy valamelyik tagját bizalmatlansági indítvánnyal próbálták elmozdítani, de az elmúlt 74 évben ez még sohasem járt sikerrel, mert a többség vagy kitartott amellett, akinek az elmozdítását kezdeményezték, vagy az illető önszántából lemondott.

A bizalmatlansági indítvány az osztrák jog szerint a legerősebb politikai szankció, amely a kormány tagjaival vagy akár a kabinet egészével szemben alkalmazható; ha az alsóház, a Nemzeti Tanács többsége úgy dönt, hogy megvonja bizalmát a kormánytól vagy valamelyik minisztertől, akkor az államfő a kabinetet vagy az érintett kabinettagot minden további nélkül felmenti hivatalából.

Közben a bécsi ügyészség hétfőn bejelentette, hogy megkezdte a nyomozást a Heinz-Christian Strache szabadságpárti alkancellár és Johann Gudenus frakcióvezető lemondásához vezető Ibiza-videó ügyében.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
„Eddig is gyaníthattuk, hogy valamilyen magas rangú rendőrtiszt vagy vezető érintett lehet” - mondta a TEGYESZ volt fővárosi vezetője
Molnár László szerint a szakmában sokan tudták, amiről most nyilvánosan is szó esik. Hozzátette: korábban még lehetett vitatkozni a döntéshozókkal, ma egy egyszerű kérdés is provokációnak számít.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 12.



Molnár László a WMN-nek adott interjúban beszélt a gyerekvédelem helyzetéről. Huszonhárom éven át vezette a fővárosi TEGYESZ-t.

„Engem leginkább az érintett meg, hogy Kuslits Gábor – aki régi munkatársam – ilyen nyíltan, bátran vállalta azt a nagy nyilvánosság előtt, amit a szakmában dolgozók nagy része – és nemcsak ők – pontosan tudott eddig is” - mondta a lapnak.

A Szőlő utcai javítóintézet ügyében elmondta: az intézmény igazgatóját pár hónapja tartóztatták le. Számára új információ volt, hogy „állítólag két magas beosztású politikus is érintett”, erről korábban sem hírt, sem pletykát nem hallott.

„Eddig is gyaníthattuk persze, hogy valamilyen magas rangú rendőrtiszt vagy vezető érintett lehet. Hiszen példátlan szégyen, hogy tíz évnyi nyomozás alatt – hacsak nem volt az egész kamu – nem derült fény a tettesekre, és hagyták őket tovább garázdálkodni”

- tette hozzá.

Felidézte, hogy TEGYESZ-vezetőként ő is tett feljelentést az igazgató ellen. Szerinte Kuslits feljelentése más volt, „azt nem egyedül tette, hanem gyermekvédelmi gyámokkal és gyermekjogi képviselővel közösen, mert egy konkrét ügyben mindannyian ugyanazt tapasztalták”. Hozzátette: az ő korábbi feljelentésének is hasonló lett a vége: megszüntették a nyomozást bűncselekmény hiányában.

Huszonhárom év vezetői időszakáról így beszélt: „régen még államtitkárral vagy a fenntartóval – akkor a fővárosi önkormányzattal – is lehetett emelt hangon vitatkozni. Nem gyűlöletből, hanem a meggyőzés szándékával. Senkiben nem merült fel, hogy »jaj, nem illik ezt mondani, mert kirúgnak«. Ez a szemlélet nagyon régóta eltűnt. Ma már egy egyszerű kérdés is provokációnak számít.”

Elmondta azt is, hogy amikor Fülöp Attilát megkérdezte, miként lehetséges, hogy a törvényben előírtakkal szemben a 12 év alatti gyerekek többsége nem nevelőszülőknél, hanem gyerekotthonban van, a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkárának válasza ez volt:

„szeretjük az életszerű megoldásokat”.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Ruszin-Szendi Romulusz: Hol és miért akarja bevetni a TEK-et külföldön a kormány? Megint Moszkvából jött a parancs?
Egy új kormányrendelet szerint a TEK már határon túl is mozoghat, és titkos infókat szerezhet a belügyminiszter engedélyével. A volt vezérkari főnök szerint ez kikerüli a NATO/EU rendszereit.


Ruszin-Szendi Romulusz a kormány pénteken életbe lépő rendeletére reagált, vette észre a 24.hu. Ez lehetővé teszi, hogy innentől kezdve a TEK külföldön is fellépjen, és Pintér Sándor engedélyével titkos információt gyűjtsön. Ruszin-Szendi a közösségi oldalán azt írta, a biztonsági szolgálatok munkáját minden országban egyértelmű jogi keretek szabályozzák.

„Mire készül már megint a kormány? Hol és miért akarja bevetni a TEK-et külföldön? Megint Moszkvából jött a parancs?”

- írja a poszt elején a Tisza Párt honvédelmi szakértője.

Felidézte, hogy belföldön a TEK felhatalmazása a terrorizmus elleni fellépésre, a kiemelt személyek védelmére és a válságkezelésre szólt. A hírszerzés a nemzetbiztonsági szolgálatok hatásköre, működésüket szigorú nemzetközi egyezmények, szövetségi koordinációs mechanizmusok (NATO, EU, Interpol) és kétoldalú megállapodások rendezik, hogy ne legyen „vadnyugat” a hírszerzésben.

Szerinte rendkívül kényes kérdés, hogy a belföldi bevetésekre létrehozott TEK hirtelen külföldi hírszerző mandátumot kapott. Úgy látja, ezzel a kormány megkerüli a szövetségi struktúrákat, ami bizalomvesztést okozhat.

Szerinte a boszniai eset már intő jel volt. Ha egyeztetés, szakmai kontroll és nemzetközi kooperáció nélkül folytatjuk ezt a különutat, a már így is töredezett szövetségi bizalom tovább reped.

Emlékeztetett, hogy a szövetségeseink (NATO, EU) azért vannak, hogy együtt kezeljük a kockázatokat. Ha „kiszállunk a közös játékból” és saját akciókba kezdünk, nem a közös hatékonyság nő, hanem a saját kockázataink.

„A biztonság nem improvizáció kérdése. Aki ma a szövetségi struktúrákat kikerülve enged önjáró akciókat, az nem erősíti, hanem gyengíti Magyarország nemzetközi súlyát és a magyar emberek biztonságát”

– hívja fel a figyelmet Ruszin-Szendi Romulusz.

Hozzátette, hogy számára egyre nyilvánvalóbb: az Orbán-kormány nem erőt mutat, hanem félelmet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péterék feljelentik Orbán Viktort a nemzeti konzultáció miatt: „Több tízmilliárd forintból folytatnak aljas, hazug, pártpolitikai propagandát és kampányt”
A Tisza elnöke szerint több tízmilliárd forintnyi közpénzből zajlik pártpolitikai propaganda, ezért a miniszterelnök és a felelősök ellen feljelentést tesznek.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 12.



A Tisza Párt feljelentést tesz Orbán Viktor ellen a nemzeti konzultáció miatt. Magyar Péter az ATV Híradónak azt mondta, a kormány közpénzből pártpolitikai kampányt folytat, és több tízmilliárd forintot égetnek el „aljas, hazug propagandára”.

A kormány szerdán döntött arról, hogy közteherviselés ügyében nemzeti konzultációt indít. A kérdőíveket október elején kezdik postázni, a kérdések tartalmát jövő héten hozzák nyilvánosságra – közölte Gulyás Gergely.

Magyar Péter szerint ez „bűncselekmény”, ezért a párt feljelentést tesz a miniszterelnök és a felelősök ellen:

„Mivel ez bűncselekmény, amit Orbán Viktorék csinálnak, hogy az adófizetők pénzét (…), több tízmilliárd forintból folytatnak aljas , hazug, pártpolitikai propagandát és kampányt, ezért a miniszterelnököt és akinek ehhez köze van, záros határidőn belül fel fogjuk jelenteni, és én nagyon remélem, hogy a nyomozóhatóságok és az igazságszolgáltatás ki fogja vizsgálni.”

Tarr Zoltán, a Tisza alelnöke korábban úgy nyilatkozott, hogy politikai értelemben hibázott, de a kijelentése tartalmát továbbra is vállalja. A Fidesz kampányában központi elem lett a tiszás politikus etyeki fórumon elhangzott mondata: „választást kell nyerni, és utána mindent lehet”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Orbán Viktor egy fogott ember, úgy táncol, ahogy a Kreml és a saját oligarchái fütyülnek
A Tisza Párt vezetője áfacsökkentésről, a Szuverenitásvédelmi Hivatalról, a miniszterelnök reggeli rádióinterjújáról, valamint az évi 500 milliárd forint propagandára költött pénzről posztolt.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 12.



„Orbán Viktor egy fogott ember” - szögezi le Magyar Péter péntek reggeli posztja elején. A Tisza Párt vezetője ezután részletesen kifejti azt is, hogy miért gondolja így.

„Úgy táncol, ahogy a Kreml és a saját oligarchái fütyülnek. Ezért próbálja szisztematikisan szétverni a hazánk számára létfontosságú biztonsági és politikai szövetségeket és ezért ellenzi az ötmilliárd forint feletti vagyonok megadóztatását és 2.200.000 honfitársunk SZJA-csökkentését, valamint a TISZA radikális áfacsökkentését.”

Magyar ezután kitér a Szuverenitásvédelmi Hivatalra és annak vezetőjére is, akivel egy napja üzengetnek egymásnak:

„A TISZA-kormány az első napján megszünteti a Szuverenitásvédelmi Hivatalt, hiszen az soha nem tett semmit a magyar szabadság és függetlenség védelméért, csak Orbánék politikai furkósbotjaként bohóckodott. A költségvetésből Lánczi Tamáséknak odadobott 6,2 milliárd forint közpénzből a TISZA-kormány azonnal létrehozza a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatalt, ahova a török császár is gyalog jár majd.”

Végül szóba hozza a miniszterelnök ma reggeli rádióinterjúját is, ami Orbán külföldi útja miatt nem a Kossuth Rádió megszokott stúdiójában készült.

„Orbán Viktor már nem csak a maga luxizására szórja számolatlanul az adófizetői milliárdokat, de már a Kossuth rádió propagandistáit is kiutaztatja Abu-Dhabiba, hogy onnan olvashassa fel az előre megírt kérdésekre az előre megírt válaszokat.”

Magyar Péter a bejegyzés végén hozzáteszi, hogy pártja kormányra kerülés esetén az Orbánék által propagandára szórt évi 500 milliárd forintot az állami egészségügyre fordítja majd.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk