SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Marsi Anikó: „Nem szépítem, ennek a hatalmas mozaikcsaládnak, amiben élünk, nem minden eleme működik jól”

A tévés beszélt arról is, mik voltak azok a megsemmisítő erejű kritikák, amiket Vitray Tamástól kapott, és ami miatt egy időben azt gondolta, nem is fog képernyőre kerülni.


Marsi Anikó a Blikknek beszélt magánéletéről és karrierjéről.

A népszerű tévés elmesélte, hogyan kezdődött tévés pályafutása: 18 éves korában egy nagy kék könyvben talált rá a televíziós szakra, ami azonnal megtetszett neki. Akkor még fogalma sem volt, mire vállalkozik. A főiskola első két évében még meg volt győződve róla, hogy nem akar képernyős munkát végezni.

„Ez idő alatt olyan gátlásokat építettek belém az osztályvezető tanáraink (Horváth Ádám és Vitray Tamás), hogy nem akartam kamera előtt állni. Szerintem egyikünk sem. Amikor viszontláttam magam a felvételeken és elemeztük is, az a brutalitás senkinek nem hiányzik. 18 évesen szembesülsz valamivel, amire egyáltalán nem vagy felkészülve. Nem egyszer rohantam sírva haza Szolnokra, és kértem számon anyukámat, hogy miért nem mondta, hogy ilyen hülyén nézek ki, ilyen hülyén beszélek, miért engedett ki az utcára”

– mesélte Marsi.

A kételyei végül egyik pillanatról a másikra eloszlottak a másodév végén, és már csak az maradt számára fontos, hogy televíziósként létezhessen, akár a képernyőn, akár a háttérben. „Ez volt a 4 éves egyetemi képzésünk alapja. Hogy megtanuljunk a kamerák előtt kérdezni, létezni, szerepelni, azaz pont úgy viselkedni, mint ahogyan azt kamerák nélkül is tesszük. Ehhez először is nyilván szembesíteni kellett bennünket önmagunkkal.”

A beszélgetés során szóba került Marsi és férje, Gyarmati Gábor mozaikcsaládja is, akivel 2022-ben házasodtak össze.

„Nem szépítem, ennek a hatalmas mozaikcsaládnak, amiben élünk, nem minden eleme működik jól, de bővebben erről nem akarok beszélni, mert egyrészt nem akarom senki sebeit feltépni, másrészt én teljességgel tehetetlen vagyok immár. Amit én képes voltam ebből a helyzetből kihozni, az működik, és jól.”

Például nemrég ünnepeltük a nagyfiam, Vilmos tizennyolcadik születésnapját, nálunk a kertben az apukájával, az ő élettársával és az ő kisfiával, akiket szintén nagyon kedvelek, plusz természetesen Vincével, anyukámmal, Vilmosom barátnőjével és Gáborral, a férjemmel. Nagyon-nagyon jó hangulatú buli volt.”

Marsi idősebbik fia, Vilmos hamarosan 18 éves lesz, elméleti fizikusnak készül, és Írországban szeretne továbbtanulni. Emellett részt vesz egy projektben a Központi Fizikai Kutató Intézetben, ami miatt idén nyáron a család bázisa Budapest lesz, nem a Balaton. Marsi elárulta, úgy véli, férjével akkor fogják igazán élvezni a Balatont, ha az összes gyerekük kirepült – Vince, a fiatalabbik fia, 15 éves, és Gyarmati Gábornak is van egy kisfia.

„Szerencsére Gábornak van egy nyolcéves kisfia, Artúr, akit néha megkaparintunk, így simán van még nekünk kisgyerekünk. Nem hiszem, hogy unni fogjuk egymást, ahogyan eddig sem untuk, és mivel a felújítások még mindig zajlanak, lesz program bőven. Lássuk be, ez az élet rendje, hogy a gyerekek elmennek, világot látnak és tanulnak, és nem az, hogy itt maradnak a szoknyánk, nadrágunk mellett. És ugye a fiaimnak van édesapjuk is, akivel szintén tökéletes a kapcsolatuk, így Gáborral van lehetőségünk megtapasztalni, hogy milyen kettecskén” – tette hozzá.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Mi hármunkat, a zenekar tagjait senki meg nem hívta” – ezért marad távol Szikora, Dolly és Novai Fenyő Miklós megemlékezésétől
Novai Gábor közleményben tudatta, miért nem vesznek részt a Hősök terén tartandó gyertyagyújtáson a Hungária tagjai. A szervezők a felvetésre úgy reagáltak, hogy a megemlékezés egy spontán, nyitott esemény, nem pedig hivatalos rendezvény.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. február 06.



Pénteken gyertyagyújtással búcsúzik a közönség a rock and roll királyától a Hősök terén, a megemlékezésről azonban a Hungária három meghatározó alakja, Szikora Róbert, Novai Gábor és Dolly is távol marad – döntésüket pedig mindannyian megindokolták.

A Budapesti Show-színház által szervezett nyilvános eseményen DJ Várkonyi Attila és DJ Rákász Béla gondoskodik a zenéről. A szervezők ígérete szerint a zenész barátai és családtagjai is jelen lesznek, Fenyő Miklós párja, Erika azonban jelezte, hogy bár hálás a lehetőségért, nem vesz részt a megemlékezésen.

A zenekar tagjai közül elsőként Szikora Róbert jelezte, hogy nem megy el. Közösségi oldalán azt írta,

egyrészt a médiából értesült a gyertyagyújtásról, másrészt a zenekar tagjai senkitől nem kaptak meghívást.

Később Novai Gábor is tudatta, hogy Dollyval egyetértésben ő is távol marad – írta a Blikk.

Novai Gábor a következőket írta: „A pénteki Miki emlékére rendezett gyertyagyújtáson egyetértésben Dollyval és Robival nem veszek részt, részint mert csak a médiából értesültem, részint mert mi hármunkat, a zenekar tagjait senki meg nem hívta.” Hozzátette, hogy ők másképp gyászolnak:

„A mi gyertyáink már szombat óta égnek a szívünkben, azt hirdetve, hogy ‘sosem felejtünk el, mindig velünk maradsz’.”

Szikora Róbert korábban ehhez hasonlóan fogalmazott: „A mi gyertyáinkat a szívünkbe helyeztük és kiolthatatlanul ég, hirdetve, sosem felejtünk el és imádkoztunk tovább érted a lelked nyugalmáért!”

A zenészek felvetésére a szervezők úgy reagáltak, hogy egy spontán szerveződésről van szó, nem pedig hivatalos rendezvényről.

„Nem hívtunk meg külön senkit, hanem egyben, MINDENKIT” – hangsúlyozták.

Fenyő Miklós január 31-én, szombat hajnalban hunyt el 78 éves korában.

Via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
A Nagy Ő: Forró jelenetek a fürdőben – elcsattant az első csók Stohl András és Kiara Lord között!
Stohl András már korábban bevallotta, hogy könnyen beleszerethetne Kiarába, aki rámenősen küzd a szívéért. A wellnessrandin elcsattant csók után vajon a többi lánynak maradt még esélye a színésznél?
M.M. / Fotó: TV2 - szmo.hu
2026. február 05.



Úgy tűnik, megvan az idei évad abszolút befutója? Kiara Lord nem bízza a véletlenre a dolgokat: céltudatos fellépésével teljesen levette a lábáról Stohl Andrást. A színész-műsorvezető sem titkolja vonzalmát, sőt kijelentette: Kiarába bizony nagyon könnyű belehabodni.

A csütörtöki adásban Stohl „szabad jelzést” ad a fizikai közeledésnek, Kiara pedig azonnal él is a lehetőséggel. Kiara Lord Lékai-Kiss Ramóna segítségével egy forró wellnessrandit szervez, ahol végre elcsattan a várva várt első csók is.

A kémia már a kezdetektől működik köztük, még a volt felnőttfilmes Stohl kancsalításra tett, kissé nyers megjegyzése sem tudta elrontani az összhangot.

A kapcsolatuk komolyságát jelzi, hogy a volt felnőttfilmes sztár – aki civilben a Sapkin Katalin nevet viseli – kész lenne feladni karrierjét a féltékeny típusú Stohl kedvéért. Sőt a színész már a kollégáinak is bemutatta a hölgyet, akinek elmondása szerint nemcsak a külseje, hanem az esze is lenyűgözte. Bár Kiara ezzel a „pole pozícióba” került, kérdés, hogyan reagálnak a vetélytársak a látványos előnyre.

A csütörtöki adás előzetesét itt tudjátok megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Jobb volt, mint amire számítottam!” - Kiara Lord egy epres trükkel csábította el Stohl Andrást, de a java csak a csók után jött
Kiara Lord a kezdeti zavar után egy merész trükkel hidalta át a távolságot Stohl Andrással a jakuzziban. Ezután olyan részletességgel elemezte a színész csókját, ami sokakat meglephet.
F. O. / Fotó: TV2 - szmo.hu
2026. február 06.



Gyertyafény, pezsgő, eper – és egy csók, ami után Kiara Lord kendőzetlen őszinteséggel vallott Stohl Andrásról. A TV2 A Nagy Ő című műsorának csütörtöki adásában elcsattant első csók nemcsak a képernyőn forrósította fel a hangulatot, de a verseny erőviszonyait is átrendezhette.

A romantikus pillanatra egy jakuzzis randevún került sor, az ötlet Kiaráé volt, a körülményeket pedig Stohl András teremtette meg.

A páros kezdetben kissé zavarban volt, de Kiara egy merész trükkel oldotta a feszültséget: egy epret rejtett Stohl szájába, amit aztán együtt fogyasztottak el, a pillanatot pedig egy szenvedélyes csókkal koronázták meg. Hogy milyen volt a csók, arról a versenyző részletesen is beszámolt.

„Meglepően finom a csókja, jobb volt, mint amire számítottam! Pedig aggóggtam, hogy nem lesz jó, és hogy emiatt kiábrándulok majd Andrásból.

Érzéki, nagyon finom a szája, az ajkai, tökéletes nyálmennyiséggel csókol, amikor érzed, hogy ez jó, ez tetszik. Nagyon kellemes, sokat sejtető és nem színészies! Számomra a csók sokkal intimebb dolog is, mint a klasszikus szexuális behatolás, közel sem mindenkit engedek be a számba” – fejtette ki Kiara, aki szerint Stohl magas lángon ég.

„Rájöttem, hogy András kifejezetten magas lángon ég, fontos neki a flört, a játszdozás, de igazán elegánsan teszi mindezt!”

- mondta az egykori felnőttfilmes a Blikknek.

A színész a műsorban korábban a többi lánynak is jelezte, hogy nyitott a közeledésre. „Ha esetleg valakiben erre van késztetés, akkor nyitott ajtókat dönget” – mondta Stohl, aki a privát randin Kiarának azt is elárulta, hogy nagy szüksége van a közelségére.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Szikora Róbert nem búcsúzik Fenyő Miklóstól a Hősök terén – szerinte őt és a zenekart sem hívta senki
A Budapesti Showszínház által szervezett pénteki eseménytől az énekes a hivatalos meghívás hiánya miatt marad távol. A szervezők hangsúlyozzák: a nyilvános búcsúztatóra mindenkit szeretettel várnak.


Péntek este a Hősök terén gyújtanak gyertyát Fenyő Miklós emlékére, a megemlékezést azonban máris vita árnyékolja be: Szikora Róbert, a zenész egykori társa bejelentette, nem megy el, mert meg sem hívták. A rock and roll királya január 31-én, 78 éves korában hunyt el.

A legendától a rajongók február 6-án, pénteken 18 és 21 óra között búcsúzhatnak a budapesti Hősök terén. Bár zenei aláfestés is lesz, a szervezők halk, méltóságteljes és csendes eseményre készülnek.

Az eredeti helyszín a Szent István park lett volna, de a terület csupán pár száz ember befogadására alkalmas, így a nagy érdeklődésre való tekintettel esett a választás egy tágasabb helyszínre.

„Az eredeti elképzelés szerint egy nagy méretű Fenyő Miklós-fotó előtt bárki leróhatja a tiszteletét. Ez mára kicsivel nagyobbra nőtt, mint gondoltuk, köszönhetően a két lemezlovasnak is, akik zenével is készülnek” – mondta a Storynak Tóth Ádám, a Budapesti Show-színház igazgatója.

Azonban lesz, aki nem megy el a megemlékezésre:

„A pénteki Miki emlékére rendezett gyertyagyújtáson nem veszek részt, részint mert csak a médiából értesültem, részint mert mi hármunkat, a zenekar tagjait senki meg nem hívta. A mi gyertyáinkat a szívünkbe helyeztük és kiolthatatlanul ég, hirdetve ,,sosem felejtünk el és imádkoztunk tovább érted a lelked nyugalma ért!” – írta közösségi oldalán csütörtökön Szikora Róbert, az R-Go frontembere.

A szervezők azonban úgy vélték: „Ez egy spontán szerveződés volt, nem hivatalos rendezvény. Nem hívtunk meg külön senkit, hanem egyben, MINDENKIT” – közölte a Budapesti Showszínház.

Az eseményen Fenyő Miklós élettársa, Erika sem vesz részt, de köszönetét fejezte ki a szervezőknek a lehetőségért. A szervezők ígérete szerint a Hősök terén a zenész barátai és családtagjai is jelen lesznek.

A megemlékezés Facebook-oldalán arra kérik a gyászolókat, hogy egy mécsessel vagy egy szál virággal érkezzenek. A zenei aláfestésről két lemezlovas, DJ Várkonyi Attila és DJ Rákász Béla gondoskodik.


Link másolása
KÖVESS MINKET: