TUDOMÁNY
A Rovatból

Különleges meteorkitörés várható május utolsó napján, óránként 100-10 ezer hullócsillag is látható lesz

A csillagászok szerint ez egy mindent vagy semmit játék: vagy életünk egyik legcsodálatosabb hullócsillagraját láthatjuk hamarosan, vagy semmit – írja a Svábhegyi Csillagvizsgáló.


Különleges hullócsillag-kitörésben gyönyörködhetünk május 31-én,

ha a csillagászati előrejelzések beválnak - közölte kedden a Svábhegyi Csillagvizsgáló, amelynek tájékoztatása szerint magyar csillagászok Texasban követik a kitörés csúcsát, és a Facebookon is bejelentkeznek.

A 73P/Schwassmann-Wachmann nevű üstökös darabjaira hullott, és a széteső üstökösből kilökődött porfelhő érheti utol a Földet május 31-én. Így látványos és igen sűrű hullócsillag-kitörésben lehet majd gyönyörködni.

A különböző előrejelzések alapján a kitörés csúcsa magyar idő szerint május 31-én 06:55-kor, 7:04-kor vagy 7:17-kor következik be. Ez azt jelenti, hogy a kelő Nap fénye miatt Magyarországról a csúcsot nem lehet majd látni, de a felszálló ágat meg lehet figyelni. Hajnali 3 óra körül nyugat felé érdemes kémlelni az eget.

A kitörés maximumának megfigyelésére magyar csillagászati expedíció indul a Texas államban található, kiváló asztroklímájú McDonald Obszervatóriumba. Az expedíción részt vesz Kiss László, a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont főigazgatója, Sárneczky Krisztián, az év első üstökösének felfedezője, valamint Igaz Antal, a Carl Zeiss Technika Kft. cégvezetője, a meteorkamerák felelőse.

A magyar csillagászok május 31-én 14:00 órakor jelentkeznek be a Facebookon, ahol a tervek szerint bemutatják a kitörés csúcsáról készült felvételeiket is. Az eseményt ITT lehet követni. A Svábhegyi Csillagvizsgáló honlapján részletes blogbejegyzésben is bemutatják a különleges hullócsillag-kitörést.

1995-ben a 73P/Schwassmann-Wachmann-üstökös fényessége hatszázszorosára nőtt, miközben 4 nagyobb darabra esett szét. A később 68 részre porladó üstökös maradványából létrejött a Tau Herculidák meteorraj, melynek egy porfelhője ütközik most a Földdel a számítások szerint.

Ahhoz, hogy a meteorkitörés megvalósulhasson, három kitételnek kell egyszerre teljesülnie. Egyrészt, hogy legyen elég por, ami leszakadt az üstökösről. A csillagászok megfigyelése szerint ebből nincs hiány. Másrészt a szétesés során a porból elegendő mennyiségnek kell a megfelelő szögben szétrepülnie. Emellett a pornak megfelelő sebességgel kell leválnia az üstökösről.

Az adatok és a számítások alapján reális esély van rá, hogy mindhárom feltétel teljesül, és óránként 100-10 ezer hullócsillag is látható lesz. De az is előfordulhat, hogy a látványos meteorhullás elmarad, mert nem teljesül valamelyik kritérium.

Bővebb információk a jelenségről ITT


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


TUDOMÁNY
A Rovatból
Nincs olyan messze a világvége, mint hitted – japán és NASA-kutatók megmondták, mikor ér véget az élet a Földön
A szerzők úgy fogalmaznak: minden oxigénigényes életformának nagyjából egymilliárd éve maradt. De a cikk végén azt írják: ha addig kijön a GTA 6, pánikra még nincs ok.


A Toho Egyetem tudósai a NASA kutatóival közösen, szuperszámítógépes szimulációk alapján azt állítják: a bolygónk az 1 000 002 021. évre válik lakhatatlanná, és addigra sem az ember, sem a mikrobák nem bírják majd a forróságot – írta a LADbible.

Elsőre ijesztőnek tűnik, de a cikk szerint legalább többé nem kellene adóval, e-mailekkel és csoportmunkákkal bajlódnunk. Sőt, még a napbarnított bőr is jól mutatna – egy ideig.

A tanulmány szerint a földi élet sorsa közvetlenül a Nap élettartamához és fejlődéséhez kötődik. A Nap évmilliárdok alatt egyre forróbb és nagyobb lesz, és fokozatosan ellenséges környezetté alakítja a bolygónkat.

A kutatók 400 000 szimulációt végeztek, és ezek alapján a bolygónk végül annyira felforrósodik, hogy szinte semmilyen élőlény nem marad. Ekkorra az óceánok elpárolognak, a légkör elvékonyodik, a felszíni hőmérséklet pedig lehetetlenné teszi az életet.

Viszont az emberiség jó eséllyel sokkal előbb eltűnik. A modellek szerint a Nap erősödő sugárzása olyan légköri és környezeti változásokat indít el, amelyek megemelik a hőmérsékletet, csökkentik az oxigénszintet, és rontják a levegő minőségét.

A cikk szerint ennek korai jelei már láthatók: a kutatók erősödő naptevékenységet figyeltek meg, például koronakidobódásokat és napviharokat, amelyek megzavarják a Föld mágneses terét, és egy picit csökkentik a légköri oxigént. Ha ehhez hozzávesszük az ember okozta klímaváltozást, a kép elég baljósnak tűnik.

„A Föld bioszférájának élettartamát évek óta a Nap folyamatos fényesedése alapján vitatják meg” – mondta a tanulmány vezető szerzője, Kazumi Ozaki. „Ha ez igaz, akkor várható, hogy a légköri O₂-szint is végül csökkenni fog a távoli jövőben.”

A szerzők úgy fogalmaznak: minden oxigénigényes életformának nagyjából egymilliárd éve maradt. De a cikk végén azt írják: ha addig kijön a GTA 6, pánikra még nincs ok.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
TUDOMÁNY
A Rovatból
Ritka vendég, az év egyik legnagyobb csillagászati látványossága tűnik fel az esti égbolton
Október közepétől lesz leginkább látványos a C/2025 A6 (Lemmon) üstökös, amikor a horizont közelében bukkan majd fel. Több mint ezer év múlva jár majd megint errefelé.


Nem kell korán kelnünk ahhoz, hogy megpillanthassuk az év egyik legnagyobb csillagászati látványosságát - írja az Időkép.

Esténként a nyugati horizontot kell kémlelni,hogy megpillanthassuk az év egyik legjobban várt égi látványosságát, a C/2025 A6 (Lemmon) üstököst.

Eddig hajnalonként a keleten tűnt fel, de most október közepétől már az esti égbolton lesz látható. Nyugati–északnyugati irányban, a horizont közelében bukkan majd fel. Fényessége olyan, hogy sötét ég alatt már szabad szemmel is megpillantható lehet. Igazán szép látványt binokuláron vagy kis távcsövön keresztül mutat meg.

Az üstökös október 26-ig mutatja meg magát teljes pompájában. Utána már egyre közelebb kerül a horizonthoz, és a növekvő hold fénye is rontani fogja láthatóságát.

A C/2025 A6 (Lemmon) üstököst 2025. január 3-án fedezték fel a Mount Lemmon Survey égboltfelmérő program keretében. Kezdetben kisbolygónak vélték, ám később kiderült, hogy egy hosszú periódusú üstökösről van szó. Az égitest rendkívül elnyúlt ellipszis pályán mozog, és mintegy 1350 évente tér vissza a Nap közelébe. A számítások szerint a 2025. november 8-i napközelség során keringési ideje 1155 évre rövidülhet, így továbbra is ritka vendég marad a Naprendszer belső vidékein.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


TUDOMÁNY
A Rovatból
Vasárnap éjjel érdemes a Holdat kémlelni, különös égi jelenség lesz látható
Mire besötétedik, már lehet is az égi kísérőnkre figyelni. Sőt, még a tisztuló időjárás is kedvező lesz hozzá.


Vasárnap este a Hold mellett egy különös égi jelenséget figyelhetünk meg. A Szaturnusz ugyanis látszólag közel kerül égi kísérőnkhöz.

Október 5-én már sötétedés után érdemes lesz kémlelni az eget nyugaton, északnyugaton, a későbbi órákban pedig egyre többfelé az országban, ugyanis a Hold és a Szaturnusz együttállását láthatjuk az égen.

A Szaturnusz a Holdhoz képest balra, alacsonyabban lesz megfigyelhető este a keleti, délkeleti horizont fölött. Látszólagos távolságuk az alkonyat után 4,5 fok lesz, majd az éjszaka folyamán távolságuk csökken, pirkadat előtt pedig már csak 3 fokra lesznek egymástól a láthatók nyugati égbolton. A Hold 97 százalékos megvilágítottságú lesz, emiatt a holdfény már zavaró hatással lehet a Szaturnusz megfigyelésében - írja az Időkép.

Vasárnap mire besötétedik, nyugaton, északnyugaton már láthatjuk a csillagos eget, miközben még időnként felhők is megjelennek majd az égen. Az esti, éjszakai órákban pedig még nagyobb területen szakadozhat fel a felhőzet, így jó eséllyel láthatjuk majd a különös égi jelenséget.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


TUDOMÁNY
A Rovatból
A WHO aggasztó jelenségre figyelmeztet, egy biológus szerint versenyfutás zajlik az idővel
A WHO adatai szerint 2021-ben már több mint egymillió ember halt meg azért, mert szervezetük nem reagált a korábban bevált antibiotikumokra.


Komoly veszélyre figyelmeztet az Egészségügyi Világszervezet (WHO).

Már minden hatodik fertőzés ellenáll az antibiotikumoknak. Adataik szerint 2021-ben már több mint egymillió ember halt meg azért, mert szervezetük nem reagált a korábban bevált antibiotikumokra.

Az RTL Híradónak nyilatkozó szakértő szerint versenyfutás zajlik az idővel. Míg korábban a penicilin számos betegségre gyógyszer volt, napjainkban megjelentek azok a baktériumok, amelyek ellenállnak ezeknek. Később pedig létrejöhet egy olyan kórokozó, ami a legtöbb ilyen szerre rezisztenssé válik.

2021-ben mintegy 7,7 millió ember halt meg bakteriális fertőzésben. Közülük több mint 1,1 millió haláleset közvetlenül az antibiotikumokkal szembeni rezisztenciának tulajdonítható.

A biológus szerint a baktériumok "fejlődése" természetes folyamat, így egy "versenyfutás zajlik a tudomány és a baktériumok evolúciója között". Úgy véli, a legjobb megoldás a személyre szabott terápia lenne. Ez azonban pénz és időigényes.

Egy háziorvos szerint pedig fontos, hogy a beteg tartsa be az előírtakat. Előfordul ugyanis, hogy sokan abbahagyják a gyógyszer szedését, mert már jobban érzik magukat.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET: