KÖZÖSSÉG
A Rovatból

Egy etyeki anyukáról neveztek el három boltot Kongóban – Katalin segített nekik kitörni a szegénységből

Katalin először csak egy alapítványon keresztül küldött pénzt az afrikai fiúnak, aztán személyesen is megismerkedtek. André 15 évesen még írni, olvasni sem tudott, most friss diplomával minisztériumi dolgozó, és három boltjuk van.


André egy kongói kőtörő család legidősebb fiú gyermeke. 12 éves korától tíz éven át maga is köveket tört építkezésekre. Volt, hogy megrendelésre, azért vödrönként fizettek aprópénzzel, és ha épp nem volt rendelés, akkor az út mentén próbálták árulni. Mindezt mindig a forró napon. André szerint

nála fiatalabb gyerekek is erre a munkára vannak ítélve Kongóban, ahol tízből hét ember munkanélküli. A kőtörés sem ad minden nap enni. Akik ebből élnek, sokszor napokig éheznek.

VIDEÓ: André 3. - Kőtörés Kongó - Gyerekmunka

Volt, hogy André is cukrozott vizet ivott, hogy képes legyen a tanulásra koncentrálni. A kongói fiú 15 éves koráig iskolába sem járt, mert nem telt a tandíjra. Amikor hét testvérével együtt beiskolázta őket az Afrikáért Alapítvány, akkor sem hagyhatta abba a munkát.

„Hat évig 5-kor kelt és 10-ig törte a nagy köveket kalapáccsal, anyukája pedig még apróbbra. Délelőtt megmosakodott, és délre ment suliba. Ott délután 5-ig tanult, majd hazament és megvacsorázott - ha volt mit, - este pedig tanult másnapra” – meséli Bodó Katalin. Az informatikus, négy gyermekes etyeki anya 2015-ben kezdte támogatni Andrét az Afrikáért Alapítványon keresztül.

Az alapítvány Fogadj örökbe programjában ugyanis 4-6 ezer forinttal bárki segíthet, hogy az afrikai gyerekek tanulhassanak.

Kata Magyarországon az SOS falvakat támogatja, rendszeresen vásárol a rászoruló gyerekeknek az egyik etyeki boltban is, és igyekszik minél több jótékonysági programban részt venni, sokszor gyermekei segítségével.

A segítségnek köszönhetően

André 15 évesen megismerkedett a betűkkel, majd hat év után elkezdhette az egyetemet, és tavaly nyáron le is diplomázott.

Az idén tavasszal pedig elkezdett dolgozni a kongói közlekedési minisztériumban.

Közben Katalin is egyre többet tudott meg róla.

„2017-ben feldobta a Facebook, mint lehetséges ismerőst. Úgy rémlett, hogy esetleg ő az, akit az alapítványon ketesztül támogatok. Követni kezdtem, és láttam, hogy angolul tanít önkéntesként abban a középiskolában, ahol korábban ő tanult.”

André látta, hogy egy fehér nő követi, és felvette vele a kapcsolatot. Másfél évig leveleztek, de Kata nem árulta el, hogy ő támogatja. 2018-ban utazott először Afrikába. Régóta tervezte, de addig nem indult el, amíg egyik gyermeke még kicsi volt. Azóta négyszer járt Kongóban. Családja támogatja, talán egyszer majd el is kísérik.

Kata családja partner a jótékonykodásban, önkénteskedésben, de Kongóba még nem kísérik el.
„Humanitárius útra mentem. Tulajdonképpen a sminkeletlen Afrikát lehet itt megismerni. Egy ilyen úton nincs semmi luxus, gyakorlatilag sorsközösséget vállalunk egy időre a helyiekkel. Egy kis önkéntességgel fűszerezve próbáljuk ki a kongóiak életét. Egy helyi templomban, felfújható matracokon aludtunk, náddal elválasztott zuhanyzóban fürödtünk, amíg egy rendelőt újítottunk fel”

– meséli Kata. Beleszeretett az országba, rengeteg ötlete van, hogyan lehetne még rajtuk segíteni.

Ő maga sem gondolta, hogy nemcsak André életét változtatja meg, hanem az egész családét.

Az első út előtt az alapítvány megkérdezte, mit szeretne csinálni Kongóban. Ő szeretett volna a támogatottjával találkozni. Azt mondták, ha ő is akarja, nincs akadálya.

Úgy jött haza, hogy André a fogadott afrikai fia, és ő is a fehér anyukájának hívja Katát.

Kongóban az egész családdal találkozott.

„Indulás előtt megkérdeztem Andrét, mit szeretne ajándékba. Én egy táblagépre gondoltam, de úgy éreztem, keveset tudok az életükről, ezért jobb ha ő mondja meg, mire van szükségük. Azt mondta, nem szeretne ajándékot, csak munkát a családjának.”

Kata első alkalommal úgy döntött, a

ad 400 dollárt Andrénak, abból legalább pár hónapig nem éheznek, vagy ha tudják, hasznosan felhasználják. Végül egy aprócska húsbolt lett a pénzből.
 Az első bolt

Az indulás azonban nem volt egyszerű. Afrikában sokszor van áramszünet, ezért nem elég egy fagyasztó, generátor is kell. Kata mindenben segített, és később sem engedte el André kezét.

„Ahol a következő étkezésnél nem látnak előrébb, ott sokat kell segíteni a tervezésben, és folyamatosan biztatni kell őket, hogy képesek rá. Nehéz volt dolláronként összerakni a pénzt a második boltra, de sikerült.”

Ez 2019 végén nyílt meg, kicsit jobb helyen, mint az első. Kata itt már csak tanácsokkal segítette Andrét, rábízta a döntést. Nagy lépések történtek. Innentől a fiú fizette a kicsik tandíját is.

Kiderült azonban, hogy otthonuk sincs. Ismerősöknél és templomokban éltek. Az albérlethez ugyanis annyi letét kell, amennyi sosem volt a családnak, örültek, ha volt mit enni. Mindez úgy derült ki, hogy Kata megkérdezte a fiút, hol írja az államvizsgáját. Mutatott egy képet egy asztalról, amelynek egyik harmadán mások edényei, a másik harmadán mások szerelőeszközei voltak, és maradt neki 20 centi, ahol írhatott.

Azt mondta, egy ágya van az öccsével. A képen ez egyetlen kartonpapír volt.

„Sokkot kaptam ezt látva, megírtam a Facebookon. Nem kértem segítséget, csak ki kellett írnom magamból, de reggelre sok megkeresést kaptam, hogy segítenek.”

Vettek matracokat, és sikerült kibérelni egy háromszobás lakást is a 10 tagú családnak.

Ekkor jött a koronavírus-járvány. A lezárások miatt kevesebb lett a vevő, és egyre drágább az áru.

„Egy karton csirkehús egyik nap 25 dollár volt, másnap 40. Csökkenteni kellett az árrést. A harmadik boltra félretett pénz apadni kezdett. Egyetlen út látszódott, az előremenekülés. Adtam pénzt, hogy megnyithassák a tervezett boltot.” - meséli Kata.

A harmadik bolt

Így megmaradt a tartalék, és tavaly augusztusban megnyílt harmadik üzlet. A három boltban André testvérei dolgoznak. Az első bolt megnyitása után 3 dollár jutott a 10 fős családnak a napi étkezésre, a három boltnál már 10 dollár.

Az első üzlet megnyitásakor André úgy döntött, a boltot Katalinról nevezi el. Ez nagyon meglepte az asszonyt.

Később hiába kérte, hogy a következő kapja a fiú édesanyjának nevét, André ragaszkodott ahhoz, hogy ezek mind a fehér anyukának szóló köszönetek.

Kata sokat tanult a közös történetükből. Azt mondja, a munkahelyteremtés lenne a legnagyobb segítség ezeknek az embereknek. Ha van bevételük, van ennivaló, fedél a fejük fölött, iskola, és így jövő is.

Kata azt mondja, nemcsak adott, hanem kapott is.

„Kongóban megtanultam, hogy lehet bízni a legreménytelenebb helyzetben is, mert van kiút. Rengeteg szeretet kaptam. Tudom, hogy kiváltságos vagyok, mert van otthonom, van munkám, van mit ennem, ezért segítenem kell azoknak, akiknek ez nem adatott meg. Egy picit mindig nehéz szívvel jövök haza, mert annyira sok lenne a tennivaló és a segíteni való, és olyan parányi az a csepp, ami belekerül ebbe a tengerbe. De az én cseppem is.”

VIDEÓ: Andre története


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
„Ágostont nem tudják meggyógyítani” – A szülők bejelentették, hogy egyéves kisfiuknak nem maradt esélye
A leukémiás kisfiú szülei megtört szívvel jelentették be, hogy Ágostont hazaviszik a kórházból, és minden közös pillanatot kihasználnak. Az orvosok szerint nincs már esély a gyógyulásra.


Az akut mieloid leukémiával küzdő Tóth-Helli Ágoston szülei a Facebookon jelentették be, hogy a kisfiuk többé nem kap kezelést, mert az orvosok nem látnak esélyt a gyógyulására.

„Az orvosok behívtak egy szobába mindkettőnket, és elmondták, hogy ők teljesen biztosak abban, hogy Ágostont nem tudják meggyógyítani” – írták a szülők.

A legutóbbi vizsgálat szerint Ágoston csontvelőeredménye 81 százalékos, ami azt mutatja, hogy az utolsó gyógyszer, a Stro nem hatott. Egy újabb kemoterápia ugyan meghosszabbíthatná az életét, de jelentősen rontaná az életminőségét, ráadásul továbbra is az elkülönítőben kellene tartózkodnia.

Mivel „a nyugati orvoslás semmi olyat nem tud adni, amivel minimális esély lenne a gyógyulásra”, a szülők úgy döntöttek, inkább hazaviszik a fiukat, és minden idejüket vele töltik.

Mint írták, tudják, hogy az orvosok „jót akarnak, teszik és mondják a tőlük telhető legjobbakat, mégis ez az, amit az ember az életében a legkevésbé akar hallani. Ez egyszerűen felfoghatatlan, és esélyét sem látjuk annak, hogy le tudjuk írni, mit érzünk most. Ágostont tegnap hazavittük. Mostantól 2–3 naponta fogunk kontrollra jönni, ha kell, akkor kap vérkészítményt és fájdalomcsillapítást, ha szükséges lenne. Viszont leukémia elleni kezelést, kemoterápiát már nem fog kapni. A kórház nyitva áll, az elkülönítőt fenntartják nekünk, bármikor visszaköltözhetünk, ha úgy érezzük, nem bírunk el a helyzettel otthon.”

Ágoston története tavasszal vált országszerte ismertté, amikor a szülei az akkor tíz hónapos kisfiú amerikai immunterápiás kezelésére indítottak gyűjtést.

A gyógyszert a gyártó biztosította volna, de a kiutazás, a kint tartózkodás és a kórházi költségek a családra hárultak. A 500 millió forintos cél rövid idő alatt összejött, de négy nappal az indulás előtt kiderült, hogy Ágoston mégsem kaphatja meg az amerikai kezelést.

A szülők azóta más lehetőségeket is kerestek, de egyik sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Most minden idejüket és energiájukat Ágostonra fordítják, és hálásak a sok támogatásért. Úgy fogalmaztak, talán egyszer valami olyan kezdeményezést hívhatnak életre, ami eddig nem volt Magyarországon, de erről majd később számolnak be.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
„Bár nem lát, de nagyon tud kötődni” – a rakparti varjúsimogatóban kiderült, hogy ezek a madarak nemcsak okosak, de szerethetők is
Veres Dorottya, a ReCrowery egyesület vezetője 2012 óta ment madarakat, főleg varjúféleket. Van egy saját menhelye, ahová befogadja a hozzá került sérült varjakat. Az edukációs állatvédő programsorozat célja, hogy lerombolja a tévhiteket, és közelebb hozza az emberekhez ezeket az okos madarakat.
Tóth Noémi - szmo.hu
2025. július 13.



A látvány olyan volt, akár egy inverz boszorkányos népmese: a feketeruhás, hosszú fekete hajú hölgy szeretettel puszilgatta és kézből etette a kezén ülő, rendkívül szelíd dolmányos varjút, Vaculát, aki ugyan nem tudott hálásan nézni rá, mert szegényke látássérültként született, de az egész lényéből áradt a szeretet gazdája felé. Vacula is egy azon befogadottak közül, amelyek nem életképesek segítség nélkül, de a másik simogatható cukiság is pórul járt a hajlott csőrével, amely önálló evésre alkalmatlan. Viszont lelkesen nyelte be a szájába tett hűsítő dinnyét a nagy melegben.

A Varjúsimogató nevű rendezvénysorozat egyik állomásán jártam, amelyet ezúttal a rakparton, a Viadukt bisztró előtti sétányon rendeztek meg. Voltak, akik előre eltervezetten érkeztek – gyerekkel is –, és olyanok is akadtak, akik arra andalogva pillantották meg a standot, és spontán közelebb merészkedtek.

Veres Dorottya, a ReCrowery egyesület vezetője 2012 óta ment madarakat, főleg varjúféleket. Van egy saját menhelye, ahová befogadja a hozzá került sérült varjakat. A fiókaként hozzá kerülő madarakat felnevelés és elvadítás után szabadon engedi – ez dolmányos varjak esetében egyéves korukban történik, addig fajtársaiktól tanulják el a varjúélet csínját-bínját.

A számos elütött, meglőtt, ragadozó által megfogott sérült madár teljes gyógyulás után szintén újra szabad lesz. Azokról, akik születési rendellenességgel élnek vagy tartós sérülést szenvedtek, Dóri életük végéig gondoskodik.

A simogató ötlete onnan eredeztethető, hogy két éve csapdákat tettek ki a varjaknak Budapest 13. kerületében, ugyanis a helyiek azt gondolták egy varjútámadás miatt, hogy ezek a madarak bántják az embereket. Holott csak áprilistól augusztus közepéig fészkelnek, ilyenkor nevelik a fiókákat a beilleszkedésre és élelemszerzésre, azaz ilyenkor védik a szülők a kisvarjakat – akár a vélt támadástól is –, amíg nem tanulnak meg repülni.

Mivel ezeknek az állatoknak akkoriban nagyon rossz volt a sajtója, Dóriék petíciót indítottak, és végül sikerült is 1000 aláírást gyűjteniünk, amelynek következtében az önkormányzat beszedte a csapdákat.

Utána jött a varjúsimogató ötlete: tavaly 15 ilyen eseményt tartottak – voltak iskolában, nyári táborban és fesztiválon egyaránt –, de idén is folytatják tavasztól ősz végéig.

A koncepció lényege, hogy bárkinek a karjára boldogan ráülnek ezek a kedves menhelylakók, de a kevésbé bátrak végigsimíthatják a tollukat, vagy csak közelről nézhetik őket – közben pedig Dóri mesél a varjakról, és válaszol a kérdésekre. Hiszen rengeteg a tévhit körülöttük: eleve feketék, sokan félnek tőlük, és olyan alaptalan vádak terjedtek el róluk, miszerint megeszik a többi madarat, illetve hogy miattuk nincs énekesmadár.

Én is itt tudtam meg, hogy a varjak olyannyira intelligensek, hogy 5-7 éves embereknek felelnek meg. Képesek eszközöket használni és készíteni, saját területük van, valamint ügyesen raktároznak élelmet. Megjegyzik az arcokat, erősen kötődnek, és pontosan tudják, ha valaki bántotta őket.

A hangos rikácsolás általában azt üzeni részükről, hogy hagyják békén a fiókáikat, hiszen ők kifejezetten gondoskodó szülők, évekig a gyermekeikkel maradnak. Ami még gyakran felmerülő hiedelem, hogy az éjszaka történt támadásokat az ő számlájukra írják, pedig a varjak nappali állatok, azaz éjjel egyáltalán nem támadnak.

Nagy sikerélmény Dóriéknak, amikor azt látják, hogy valaki fenntartásokkal érkezik a varjúsimogatóra, majd miután megismerkedik velük, rájön, hogy mégsem annyira gonoszak. Mindig van náluk szórólap is a tennivalókról és tanácsokról.

Elhangzott még az is, hogy

amennyiben bárki fiókát szeretne menteni, rögtön tegye egy sötét dobozba az állatot, és fecskendővel soha ne itassa, mert megfulladhat vagy sérülhet a légcsöve, a vizet csak eléjük kell tenni kis tálkában.

Utána nyugodtan fel lehet keresni a ReCrowery kertes házban kialakított menhelyét, valamint aki úgy érzi, utalhat is a madármenhelynek PayPalon keresztül EZEN a linken – én például Revoluton utaltam a standon kihelyezett QR-kódot beolvasva. Továbbá Dóri varjas rajzaiból készülő ajándéktárgyait is meg tudod vásárolni ITT. A madarak etetése és ellátása ugyanis egyre nagyobb pénzbeli terhet jelent, és a varjúmenhely fenntartása, a madarak etetése, gondozása egyetlen ember, Biborné Veres Dorottya önkéntes munkáján alapul.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
„Mikor felhívtam a 112-t, sírtam, zokogtam” - elmesélte a 8 éves Hanna, hogyan mentette meg anyukája életét
Az édesanya korábban megtanította lányának, mit kell tenni vészhelyzetben. Hanna most nagymamájánál él, a rendőrök ajándékokkal köszönték meg a bátorságát.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. augusztus 13.



Hanna, a nyolcéves békéscsabai kislány különleges okból érkezett rendőrautóval a helyi kapitányságra. A rendőrök kézen fogva kísérték be az épületbe, hogy megköszönjék: életet mentett – mégpedig az édesanyjáét, számolt be róla az RTL Híradó.

Az édesanya július közepén lett rosszul, jelenleg is kórházban kezelik. Hanna most a nagymamájánál lakik.

„Tüdőembóliám volt a hajnali órákban. Az utolsó pillanatban tudtam szólni a nyolcéves kislányomnak, hogy hívja a mentőket, és ez így is történt” – mesélte az édesanya. Néhány perc múlva elvesztette az eszméletét, így Hanna maradt mellette, és követte a segélyhívó utasításait.

A kislány bevallotta, hogy nagyon megijedt.

„Mikor felhívtam a 112-t, sírtam, zokogtam, nagyon nem értettek szerintem semmit”

– mondta. A kislány végig kitartott az anyukája mellett, amíg a segítség megérkezett.

„Mondták, hogy mit kell csinálni, hogy rázzam meg anyának a vállát, meg hogy a fejét fordítsam úgy, mert ugye előre volt esve, hogy úgy oldalra. Nem bírtam, mert olyan, mintha úgy feszítette volna” – idézte fel Hanna.

Az édesanya már óvodás korában megtanította neki, mit kell tenni, ha baj van.

„Egy pár évvel ezelőtt átvettük, hogyha bármi történik velem vagy bárki mással, esetleg az utcán is lehetősége van rá, akkor mit kell, hogy tegyen, hívni kell a segélyhívót, be kell mutatkozni, el kell mondani, hogy mi a probléma, vagy ő mit lát, és nagyon ügyesen helytállt ebben a rendkívüli helyzetben” – mondta.

Szemenyei Kamilla őrmester ért elsőként a helyszínre.

„Igazából megmentette az édesanyja életét a telefonhívásával, ehhez nagyon nagy lélekjelenlét kellett. Ezt szerintem ott ő akkor nem fogta fel, emiatt is gondoltam, hogy óriási nagy trauma lehet ez számára...” – mondta a rendőr.

Az RTL teljes riportját a békéscsabai életmentésről itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Összeütközött a tornaórán egy osztálytársával, összeesett és leállt a szíve Dávidnak – a járástól a beszédig mindent újra kellett tanulnia
A fiatal fiú szíve a tornateremben állt le, életéért hetekig küzdöttek az orvosok. Most a család Miskolcra költözne, hogy Dávid folytathassa a gyógyulást – segítséget kérnek.


Két évvel ezelőtt egy salgótarjáni általános iskolás fiú, Dávid, tornaóra közben ütközött össze egyik osztálytársával. A baleset után összeesett, leállt a szíve, és újra kellett éleszteni.

„A mentők kiérkezéséig egyik kollégánk azonnal és szakszerűen eljárva nyújtott segítséget és így hozzájárult a gyermek életének megmentéséhez” – mondta Tőzsér Katalin, a Salgótarjáni Általános Iskola és Kollégium intézményvezető-helyettese.

Dávid ezután kórházba került, ahol többször újra kellett éleszteni. Hosszú ideig altatásban tartották, lélegeztetőgépre került, majd kanült és szondát kapott.

Édesanyja így emlékezett vissza azokra a napokra: „Annyit tudtak mondani, hogy a kanülön keresztül fog lélegezni, ezen keresztül fog enni, és nem sok remény volt arra, hogy újra a régi lesz.”

Hónapokkal később Dávid hazamehetett, de sem írni, sem olvasni, sem közlekedni nem tudott. „Minden képessége elment, úgy jöttünk haza, hogy se írni, se olvasni, semmit nem tudott, közlekedni sem” – mondta az édesanya.

Azóta Dávid állapota sokat javult. A család most Miskolcra költözne, hogy a megyei kórházban speciális fejlesztésekhez és gyógytornához juthasson. Kevés pénzük van, ezért Dávid édesanyja a közösségi oldalon kért segítséget, hogy a költözés megvalósulhasson.

Az apa azt szeretné, ha fiuk a tanulásra koncentrálhatna. „Nagyon jó képességű gyerek volt, nagyon jól ment neki a suli” – mondta a Híradónak.

Dávid még mindig nehezen beszél, de elárulta: „Csatár voltam és gólszerző...” Ma is nagyon szereti a focit, de arról sem tett le, hogy felnőttként orvos vagy rendőr legyen.

Az RTL Híradó riportja Dávidról:


Link másolása
KÖVESS MINKET: