ÉLET-STÍLUS
A Rovatból

Kártyás fizetés a piacon: megnéztük, mire megy, aki készpénz nélkül vásárolna be

Ma már szinte mindenhol találunk terminált, és bár az eladók panaszkodnak a tranzakciós díjra, azt majdnem mindegyikük elismeri, hogy előnyei is vannak a kártyás fizetésnek.


Az elmúlt pár év során drasztikusan átalakultak az emberek fizetési szokásai: a készpénz fokozatosan visszaszorult, ezzel egyidőben átvették az uralmat az érintéses bankkártyák, illetve az egyéb digitális fizetési megoldások, például okostelefon vagy okosóra segítségével.

Ma már ott tartunk, hogy sokan – főleg a fiatalabb generációból – egyáltalán nem hordanak maguknál készpénzt, és így is szinte mindenhol boldogulnak a mindennapokban.

Cikksorozatunk első részében azt néztük meg, milyen lehetőségeink vannak Budapest belső kerületeiben a napközben igénybe vehető szolgáltatásoknál, például egy barber shopban, pékségben vagy könyvtárban. A második részben pedig nyakunkba vettük az éjszakát: több kocsmát és szórakozóhelyet is felkerestünk, hogy kiderüljön, le lehet-e hozni manapság egy szombat esti bulit készpénz használata nélkül.

Mi a helyzet a piacokon, ha kártyával fizetnénk?

Ezúttal ismét nappal indultunk útnak, de specifikusabb céllal: piacokra látogattunk el, mert kíváncsiak voltunk rá, ott is haladnak-e a korral, vagy egyelőre még beletörik a bicskánk, ha üres pénztárcával próbálkozunk.

Először Budapest egyik legforgalmasabb – és turisták által is legkedveltebb – piacára, a Fővám téri vásárcsarnokba mentünk, hogy kiderítsük, mire számíthat, aki készpénz nélkül vásárolna be a vasárnapi ebédhez, esetleg ajándékba szeretne venni egy csomag erős paprikát vagy egy rúd szalámit.

Egy hentest szólítottunk meg elsőként, akitől megtudtuk, hogy nála a magyarok nagyjából kétharmada használ kártyát, a külföldi vásárlók közül pedig gyakorlatilag mindenki. Szerinte a technológia hátránya, hogy sokszor akadozik a hálózat, aminek következtében lassabb lesz a fizetés.

Ugyanakkor az elektronikus fizetési lehetőség olyan embereket is bevonz, akik enélkül nem vásárolnának, vagy csak kisebb értékben. A mérleg szerinte ezért pozitív, különösen, hogy ma már az idősebbek körében is egyre jellemzőbb a „kártyázás” – igaz, még mindig náluk a legalacsonyabb az arány.

A néhány standdal odébb található csokoládé és hungarikum ajándékboltban még ennél is magasabb az arány – ami annyira nem meglepő, hiszen a vásárlóik szinte kizárólag külföldiek. Az eladó elmondása szerint 10-ből 9-en nem használnak készpénzt. Ő ezt egyértelműen előnyösnek tartja, mivel nem kell a váltópénzzel bajlódni, egy érintés és már kész is.

„Az elektronikus fizetés népszerűsége folyamatosan növekszik, ezt az OTP Bank és az MNB statisztikái is alátámasztják. Azonban nemcsak azért javasoljuk a kártyaelfogadás biztosítását, mert ez a vásárlók elvárása, hanem azért is, mert ez egy kényelmes, gyors, biztonságos és a kereskedők, szolgáltatók számára is előnyös fizetési megoldás.” – osztotta meg tapasztalatait Hideg Noémi, az OTP Bank Kártyaelfogadás Szolgáltatás és ATM menedzsment terület vezetője.

A szakértő szerint az egyik leggyakrabban hangoztatott érv, a kártyaelfogadás ellen, hogy egy POS-terminál fenntartása magas költségekkel jár. Önmagában azonban a készpénzhasználat sem ingyenes, elég, ha számba vesszük a tárolás, a szállítás, valamint az esetleges befizetés költségeit, továbbá mindazt az időt és energiát, amit ezekre kell fordítani, nem is beszélve a biztonsági kockázatokról. Emellett a terminálüzemeltetés költsége nagyban függ a kereskedő forgalmától és attól, hogy melyik pénzintézettel kötött szerződést, ezért mindenképp érdemes a legmegfelelőbb megoldás kiválasztásához tájékozódni az elérhető lehetőségekről.

Az OTP Csoport elektronikus fizetési megoldásai között már elérhető olyan alkalmazás is, amellyel a kereskedő POS-terminálként használhatja mobiltelefonját. A SimpleBusiness alkalmazással többféle elektronikus fizetési lehetőség is elérhető, használatával már érintéses kártyaelfogadás, valamint QR-kódos és link-es fizetés is felkínálható a vásárlók számára. Az applikációt kezdő- vagy 30 millió forint alatti éves árbevétellel rendelkező vállalkozásoknak javasolja az OTP Csoport. Magasabb árbevétel esetén pedig a bankkártyák mellett egészségpénztári, cafeteria- és SZÉP-kártyák elfogadására is alkalmas POS-terminál igénylését ajánlja a hitelintézet.

A tájékoztatás nem teljes körű és nem minősül ajánlattételnek, célja kizárólag a figyelem felkeltése. A fenti termékek és szolgáltatások részletes feltételeiről az ismert csatornákon keresztül tájékozódhatnak. Az OTP Csoport fenntartja annak jogát, hogy a tájékoztatásban szereplő termékek és szolgáltatások kondícióit módosítsa.

A zöldségeseknél még nem mindig elég, ha csak bankkártyával készülünk

A csarnok másik oldalán lévő zöldségesek helyzete alapvetően különbözik a turistákra fókuszáló árusoktól: náluk főként magyarok vásárolnak, és kisebb értékben, ezért annyira nem is jellemző a kártyás fizetés. Azért vannak páran, akik élnek a lehetőséggel, aminek az eladó nem kifejezetten örül: mint mondja, a tranzakciós díj nagyon magas, különösen akkor, ha valaki mondjuk csak egy 40 forintos hagymát szeretne kártyával kifizetni. Szerencsére ez ritka, magasabb összegnél pedig már eltörpülnek a költségek.

Egy szomszédos zöldséges hasonló véleményen van: nála nagyjából minden negyedik vásárló kártyázik, őket alacsony összeg esetén mindig megpróbálja rábeszélni, hogy vegyenek még néhány dolgot. Amúgy nagyon sok múlik a terminál fajtáján is – teszi hozzá. Az általa használt készülék fixen 2 százalékot von le, ez szerinte még egész elviselhető, de így is jobban örül a készpénznek.

Egy reform élelmiszereket áruló üzletben is kifejezetten magas a kártyával fizetők aránya, az eladó szerint majdnem 90 százalék. Mint mondja, nekik is inkább hátránynak tűnik a kártyaelfogadás a költségei miatt, ugyanakkor bevonz olyanokat, akik egyébként nem vásárolnának.

Utolsóként egy édességárust szólítottunk meg, elmondása szerint nála jóformán senki nem használ már készpénzt. „Körülbelül két éve vezettük be az elektronikus fizetést és gyakorlatilag az első pillanattól átálltak rá az emberek. Nekünk ez drágább, de nincs mit tenni, alkalmazkodnunk kell ahhoz, hogy változik a világ” – fogalmaz az üzletvezető.

Nem csak a külföldi turisták szeretnek kártyával fizetni

Ezután a Hunyadi téri vásárcsarnokba látogattunk el. Ez a hely sokkal kevésbé „turistás”, mint a Fővám téri piac, ugyanakkor itt is mindegyik, szúrópróbaszerűen kiválasztott árusnál ott figyelt a terminál.

Az egyik hentes azt mesélte, nála 80 százalék körül van a kártyás fizetések aránya. Szerinte ha valaki több ezer forintért vásárol, azzal nincsen semmi probléma, de amikor a 350 forintos tojást is kártyával akarják kifizetni, azért össze szokta ráncolni a szemöldökét.

A szomszédos zöldségesnél Fővám téri kollégáihoz hasonlóan még a készpénz dominál, vásárlóinak kevesebb mint harmada kártyázik. Mint mondja, a fő probléma az, hogy utóbbi esetben előfordul, hogy csak napokkal később érkezik meg a bevétel a számlájukra, ami a nagybani piacról történő beszerzéseknél hátrányt jelent.

Végül egy pecsenyesütő tulajdonosának tapasztalataira voltunk kíváncsiak. Ő egyértelműen pozitívumként éli meg a technológiát: nagyjából egy éve vezette be, azóta az emberek 20-25 százaléka szokott élni a lehetőséggel. Szerinte köztük sok olyan is van, akik egyébként nem vásárolnának. „Annak idején az étkezési jegyekkel szemben is bizalmatlan voltam, nem értettem, mi értelmük, de végül az is jó ötletnek bizonyult. A terminál beszerzését se bántam meg egyáltalán” – összegez.

Vevőket bukhat, akinél nincs terminál

Felkerestünk hétvégén egy csak vasárnaponként nyitva tartó termelői piacot is a IX. kerületben. A tojásért csak készpénzzel fizethettünk, egyelőre nincs az eladónak terminálja. Pár standdal odébb a méz árát rendezhettük kártyával, igaz, az eladó javasolta, hogy ha legközelebb készpénzt hozunk, azzal ő jobban jár. A különleges kézműves sajtokért nagy sor áll, itt jellemzően mindenki 4 számjegyű összeget hagy a termelőnél, és ahogy ő is mondja, a többség kártyával fizet - nekik már csak ezért is érdemes terminált tartaniuk, mert más különben lehet, hogy nem lenne ennyire sok vásárlójuk.

A gyümölcsöket szintén csak készpénzzel tudjuk fizetni, az eladó hölgy azt mondja, hogy tudja, hogy időszerű lenne már az elektronikus fizetés bevezetése, de majd jövőre.

Már csak azért is, mert ahogy a termelők beszámolójából kiderült, sok a külföldi vásárló is, ők pedig pláne szívesebben vásárolnak bankkártyával, mint készpénzzel, de magyar vevők között is akadt már olyan, aki csak kártyát hozott magával, így inkább nem vett semmit, ha azzal nem fizethetett.

Mi a konklúzió? Nem feltétlen kell már tömött pénztárcával elindulnunk a piacra, ha bevásárlást tervezünk, de még mindig előfordulhat, hogy egy-egy árusnál készpénz után kell nyúlnunk, vagy lemondanunk arról, hogy konkrétan azon a helyen vásároljunk, ha csak bankkártyát vittünk magunkkal.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Tündérmeseként indult a magyar-olasz szerelem, Szilvi most versenyt fut az idővel, hogy megmentse kedvese életét
Temesvári Szilvi és párja, Giuliano életét egy szeptemberi agydaganat-diagnózis írta át. Egy németországi immunterápiára gyűjtenek, hogy meghosszabbítsák a férfinak jósolt 6-18 hónapot.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. március 14.



Mesébe illő történetként indult Szilvi és Giuliano szerelme, ami mára versenyfutássá vált az idővel, miután a férfinál szeptemberben egy rendkívül agresszív agydaganatot diagnosztizáltak. A pár 2019-ben egy online társkeresőn ismerkedett meg, és a kapcsolatuk gyorsan komolyra fordult – írta a Blikk.

„Abszolút működött közöttünk a kémia, így 3-4 héttel később ki is utaztam Giulianóhoz a dél-olaszországi Taranto városába.

Fantasztikus négy napot töltöttünk együtt, miután hazarepültem, egy héttel később már ő látogatott meg engem Budapesten.

Amikor másodjára jött, már hozzám is költözött, még ugyanabban az évben” – mondta Temesvári Szilvi. Giuliano, aki Olaszországban zenészként dolgozott, Magyarországon az informatikai szektorban helyezkedett el, és beleszeretett Budapestbe. Két éve kérte meg Szilvi kezét.

A közös életüket Giuliano rosszullétei törték meg. Nehezen járt, aluszékony volt és sokat fájt a feje.

„Végül elmentünk magán úton egy MRI-vizsgálatra, ahonnan egy órán belül telefonáltak, hogy azonnal menjünk be a sürgősségire, mert egy háromcentis tumor van az agyában.

Fel sem fogtam, mi történik. Kiderült, hogy életveszélyes állapotban van” – folytatta Szilvi. Giulianót két nappal később megműtötték, a daganat nagy részét sikerült eltávolítani. A szövettani vizsgálat azonban kimutatta, hogy a férfi glioblasztómával küzd.

A glioblasztóma az egyik leggyorsabban növő és legrosszabb prognózisú agydaganat. Hagyományos kezeléssel, azaz kemoterápiával és sugárkezeléssel az átlagos túlélési idő 6-18 hónap.

A daganat gyökérszerű terjedése miatt a teljes sebészi eltávolítás csak a legritkább esetekben lehetséges. „Úgy kell elképzelni, mint egy fa gyökerét. A nagyobb részt sikerült kiszedni, ám az agy belseje felé gyűrűző csápokhoz általában nem lehet hozzáférni” – magyarázta Szilvi.

A pár egy németországi, tübingeni intézményben készülő, egyénre szabott immunterápiában látja a reményt.

Ehhez kiküldték a daganat egy darabját és Giuliano vérét is. „A tumor analizálása alapján készítenek úgymond egy receptet, amiből végül legyártják a vakcinákat. Ebből 14 adag készül, amit 1,5 év alatt adnak be kúraszerűen egy litván kórházban. A benne lévő anyag felébreszti a beteg immunrendszerét, hogy vegye fel a harcot a rákos sejtek ellen” – részletezte Szilvi.

Giulianónak most komoly fájdalmai vannak, de a szerelme és a közös jövő reménye élteti. „Egyszer elsírta magát, és azt mondta, hogy korábban nem érdekelte, él-e vagy hal-e, mert nem volt boldog. Mellettem viszont megtudta, milyen érzés ez, és nem akarja elengedni.

Minden este úgy bújtunk oda egymáshoz, hogy mennyire szerencsések is vagyunk, hogy egymásra találtunk.

Annyi mindent elterveztünk már, és szeretnénk nagyon sokáig együtt élni” – mondta Szilvi.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Akár te is élőben nézheted a bírósági tárgyalásokat otthonról, de egyetlen ügybe soha nem kukkanthatsz be
Januártól bárki beülhet egy online tárgyalásra. Megmutatjuk, melyek azok a perek, amikről a törvény miatt soha nem tudhatsz meg semmit.


Egy kattintás, és már ott is ülsz a tárgyalóteremben: számos bírósági tárgyalás online is követhető Magyarországon, de szigorú szabályok mellett. Az új rendszert egy 2025-ben elfogadott törvénymódosítás tette lehetővé, a technikai hátteret pedig az Országos Bírósági Hivatal biztosítja – írta meg a Meglepetés magazin. A közvetítés alapvetően egyirányú, tehát a hallgatóság nem szólhat bele a tárgyalás menetébe.

„Főszabály szerint egyirányú kép- és hangkapcsolatról beszélünk, tehát a hallgatóság a tárgyalást követheti, de nem avatkozhat bele. Szükség esetén azonban kétirányú kapcsolat is létrejöhet”

– mondta Dr. Tarczay Áron ügyvéd.

Egy-egy tárgyalást legfeljebb az első száz sikeresen regisztráló, nagykorú személy követhet. A csatlakozás feltételei szigorúak.

„Az elektronikus regisztráció eAzonosításhoz kötött. A jelentkezőnek el kell fogadnia a részvételi szabályokat, valamint nyilatkoznia kell arról, hogy megismerte az adatkezelési tájékoztatót” – magyarázta az ügyvéd. A jogi és államtudományi képzésben részt vevő hallgatók, oktatók és kutatók előbb regisztrálhatnak. Ha egy tárgyalást tanóra keretében követnek, az oktató felel azért, hogy csak az arra jogosultak legyenek jelen.

A regisztráció során a digitális állampolgársági rendszer továbbítja a jelentkező adatait a bíróságnak, de ezeket szigorúan kezelik.

„Az adatok kezelésére szigorú szabályok vonatkoznak, nagy részüket a bíróság zártan kezeli, és azokat kizárólag törvényben feljogosított személyek ismerhetik meg” – tette hozzá a szakértő.

A peres feleknek ugyanakkor joguk van megismerni az online hallgatók nevét és fényképét, és ha kizáró okot találnak, a bíróságnak ezt vizsgálnia kell. Az online hallgatóságnak tilos felvételt készítenie a tárgyalásról, azt továbbközvetítenie vagy nyilvánosságra hoznia.

„E tilalmak megszegése büntetőjogi vagy polgári jogi felelősséget, valamint bíróság által megállapított kizárást vonhat maga után” – figyelmeztetett Dr. Tarczay Áron.

A Büntető Törvénykönyv módosítása szerint aki jogosulatlan felvétellel él vissza, akár három év börtönt is kaphat.

A bíróság előre is kizárhatja az online nyilvánosságot, ha az veszélyeztetné a tárgyalás lefolytatását, vagy ha minősített adatok, kiskorúak, illetve a felek személyiségi jogainak védelme ezt indokolja. A szakma részéről aggályok is felmerültek, például a bizonyítási kockázatok, mint a tanúk összebeszélése „közös képernyőzés” során.

Vannak olyan ügytípusok, amelyeket eleve nem lehet online követni. Ilyenek a személyi állapotot érintő perek, például a gondnoksági, házassági vagy szülői felügyelettel, kapcsolattartással, tartásdíjjal, valamint az örökbefogadás felbontásával kapcsolatos ügyek.

Via Meglepetés magazin


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Ezért pörög feleslegesen a villanyórád: folyamatosan apasztják a pénztárcádat még a kikapcsolt gépek is
Bosszantóan sok a villanyszámla, pedig látszólag minden ki van kapcsolva a lakásban? Iktasd ki a fantomfogyasztást, és súlyos ezreket spórolsz!


A villanyszámlád jelentős része észrevétlenül dagad egy sor figyelmetlenség miatt.

Az úgynevezett „fantomfogyasztók”, az elavult világítás és a rossz szigetelés együtt akár két számjegyű megtakarítástól foszthat meg.

Pedig szakértők szerint néhány egyszerű lépéssel gyorsan, mérhetően faraghatsz a költségeken.

Először is értsd meg, mi fogyaszt észrevétlenül plusz áramot, majd lépésről lépésre szüntesd meg a probléma okát.

A legnagyobb rejtett pénznyelő az úgynevezett „fantomfogyasztás”.

Ide tartozik minden olyan eszköz, ami kikapcsoltnak tűnik, mégis folyamatosan áramot vesz fel: a készenléti állapotot jelző LED-ek, a konnektorban felejtett töltők, a set-top boxok, a játékkonzolok és a routerek.

Egy amerikai összefoglaló szerint ez a háztartási fogyasztás 5–10 százalékát is kiteheti.

A megoldás egyszerű. Használj kapcsolós elosztókat a szórakoztatóelektronikai eszközökhöz, és húzd ki a töltőket, amikor épp nem töltesz semmit.

Ha a rejtett szivárgásokat megszüntettük, jöhetnek a látványos, tartós megtakarítást hozó lépések.

A LED-világításra való átállás azonnali és tartós csökkenést eredményez.

A LED-ek nagyságrendekkel kevesebb áramot igényelnek azonos fényerő mellett, élettartamuk pedig jóval hosszabb a hagyományos izzókénál. Érdemes a leggyakrabban használt helyiségekben, például a konyhában és a nappaliban kezdeni a cserét.

A világítás után a legnagyobb energiafaló a fűtés-hűtés, amit "okos termosztáttal" tehetsz sokkal gazdaságosabbá. Ez az eszköz önmagában további 10–15 százalékos megtakarítást hozhat a fűtési költségeken.

Az okos termosztát megtanulja a szokásainkat, érzékeli a jelenlétünket, és csak akkor fűt vagy hűt, amikor valóban szükség van rá. Különösen hatékony lehet időszakos áramdíjak mellett, mivel beprogramozható, hogy az olcsóbb idősávokban végezze a nagyobb energiaigényű műveleteket.

A vezérlés mellett az is számít, mennyi meleg szökik el a lakásból. Az ajtók, ablakok és konnektorok körüli réseken távozó hő komoly pluszköltséget jelent. Ezeket a kritikus pontokat viszonylag olcsón, öntapadós szigetelőcsíkokkal, tömítőhabbal vagy ajtóseprűvel javíthatjuk.

A standby terhelés megszüntetése, az okos termosztát használata, a LED-re váltás és a réseknél szökő meleg megfogása együtt könnyedén két számjegyű megtakarítást hozhat a háztartásokba. E lépések hatása összeadódik, vagyis a problémák megszüntetésével látható összeget spórolhatsz az áramon.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Több mint 100 éves rejtély végére tettek pontot: most derült ki, miért esnek mindig a talpukra a macskák
Japán kutatók oldották meg a fizikusokat régóta foglalkoztató rejtélyt. A macskák gerincének két szakasza teljesen máshogy működik, ez teszi lehetővé a tökéletes landolást.


A japán Yamaguchi Egyetem kutatócsapata, Higurashi Yasuo állatorvosi élettanász vezetésével jött rá a titokra, miszerint a macskák gerincének elülső, mellkasi része sokkal hajlékonyabb, mint a hátsó, ágyéki szakasza - írta a ScienceAlert. A rejtély márciusban került a tudomány fókuszába, amikor Étienne-Jules Marey francia fiziológus

nagysebességű fotósorozatot készített egy zuhanó macskáról.

A fizikusoknak egészen 1969-ig kellett várniuk a matematikai magyarázatra, amely bebizonyította, hogy a macska a testrészeinek egymáshoz képesti csavarásával úgy tud átfordulni, hogy közben nem sérti meg a perdületmegmaradás törvényét.

Higurashi és kollégái öt, adományozott macskatetem gerincoszlopát vizsgálták meg. A kutatók vizsgálták, mennyire hajlékonyak az egyes szakaszok. Az eredmények döbbenetes különbséget mutattak: az elülső, mellkasi gerinc mozgástartománya körülbelül háromszorosa volt a hátsó, ágyéki szakaszénak, merevsége pedig mintegy harmadával alacsonyabb. Az elülső résznek ráadásul volt egy közel 47 fokos mozgástartománya, ahol minimális erő kellett a csavarodáshoz, míg a hátsó gerincszakaszon ilyen egyáltalán nem volt.

Ezután két élő macskát ejtettek le nyolcszor-nyolcszor, körülbelül egy méter magasról egy puha párnára, miközben nagysebességű kamerával filmezték őket.

A felvételek igazolták az elméletet: a macskák nem egyetlen mozdulattal fordulnak át. Először a testük elülső fele fordul, majd ezt követi a hátsó rész. Az egyik macskánál 94, a másiknál 72 ezredmásodperc különbséget mértek a két testfél elfordulása között. A kutatók megállapították, hogy „a törzs elfordulása a levegőben történő önrendezés során szekvenciálisan történik, először az elülső törzs forog, ezt követi a hátsó törzs, és a rugalmas mellkasi gerincük, valamint a merev ágyéki gerincük a tengelyirányú csavarodásban alkalmas erre a viselkedésre.”

Ez a változó rugalmasság más mozgásoknál, például a vágtázásnál vagy a nagy sebességű kanyarodásnál is segítheti a macskák rendkívüli mozgékonyságát.

A kutatók szerint „a gerinc anyagtulajdonságainak további vizsgálata segíthet tisztázni, hogy a törzs rugalmasságának különbségei hogyan befolyásolják az emlősök mozgásteljesítményét.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk