KAPCSOLAT
A Rovatból

"Jól fizet a munkahelyem, de utálom. Otthagyjam?"

Mi köze ehhez másoknak?


"El akarom hagyni a munkahelyem, de a környezetem szerint ez a lehető legnagyobb hülyeség, mert nagyon jó fizetésem. Úgy tűnik, túl jó ahhoz, hogy bárki támogasson a váltásban. Az elmúlt években már tudtam két lakást is venni amiket kiadok, szóval anyagilag valóban biztonságban élek, de nagyon sokszor kerülök megalázó helyzetbe a főnököm miatt, akivel nem lehet beszélni. Minden nap utálok bemenni miatta. Ráadásul egyszerűen unom is az egészet, nem kihívás, és szeretnék valami mást csinálni. Ez a 'valami más' egy vállalkozás, amiről még előre nyilván nem lehet tudni, hogy működik-e majd, vagy sem, ezért mondják a többiek, hogy inkább maradjak a biztos helyen, ne nyávogjak. Már mindenkit megkérdeztem, akit ismerek, most a te tanácsodra is kíváncsi lennék."

Talán furcsa, de most tanácsolom, hogy ne hallgass meg a tippeket ezzel kapcsolatban, vagy legalábbis ne vedd túl komolyan őket, mert a környezeted nem éli át nap mint nap a megalázó helyzeteket, nem érzik azt, hogy mennyire unod, és fogalmunk sincs arról, hogy mennyire vagy lelkes az új vállalkozással kapcsolatban.

Mit tudunk mi erről? Az egész nekem most úgy tűnik, hogy te pontosan tudod, hogy mit szeretnél kezdeni az életeddel és épp a tanácsok tartanak vissza, amit tőlem is kérsz.

Ha a véleményem elég, akkor azt mondom, hogy ha munkahelyről van szó, nemcsak az anyagi szempontok a fontosak. Fontos, hogy mennyire szeretjük, és igen, a pénz is, vagy akár az, hogyan jövünk ki a kollégákkal, látunk-e benne fantáziát, van-e kedvünk hozzá, van-e más ötletünk. De sem nekem, sem

a környezetednek nincs joga eldönteni, hogy melyik legyen a fontosabb érv a maradás, vagy a lelépés mellett.

Még a jó szándék sem jogosít fel senki arra, hogy mások döntésébe beleszóljon és kijelentse, hogy a pénz legyen a legfontosabb szempontod. A te életed, nem másokkal együtt kell mérlegelned. Ennyiben vagyok biztos én, a többit szerintem te tudod.

3

Véleményt kérsz, de az neked is van, ezért inkább azt mondom el, hogy én a te helyedben mit tennék. Én biztosan váltanék, mert egyszerűen a pénz nem minden, ráadásul vannak befektetéseid, amik egy esetleges szorult helyzetben is segítenének. Tökéletes helyzetben vagy, szinte nincs is tétje a váltásnak. Sokan egyszerűen nem tehetik meg, hogy felmondanak, mert egy hónap kiesés is érvágást jelent, de a te helyzeted más, és nem csak azért lépnék le én. A munka az életednek, a mindennapjaidnak a legnagyobb részét teszik ki, és szerintem igenis alapvető elvárás az életünktől, hogy ne kerüljünk stresszes, megalázó helyzetekbe, és találjunk valamit amit élvezni tudunk. Igazán jól úgyis csak azt csinálja bárki, amiért lelkesedni is tud.

A jelenlegi helyzetben nincs meg a boldogság lehetősége, mert unod, ráadásul a főnököd is megkeseríti a mindennapjaidat. A jövőbeli helyzetedben sincs garancia rá, de abban legalább megvan a boldogság esélye

azzal a hatalmas szerencsével, hogy a befektetéseid miatt sohasem leszel igazán bajban. Én a helyedben megpróbálnám a vállalkozást.

Hogy te megpróbáld-e?

Ehhez nekünk semmi közünk, szerintem nincs arra szükséged, hogy bárki "támogasson váltásban". Egyedül indulsz el reggelente és húzod le a munkanapot, és aki nincs veled munka közben, szerintem ne döntsön arról, hogy mivel telnek a mindennapjaid.

-----

Remélem, hogy segítettem, és sikerül megnyugtató választ kapnod. Ha te esetleg olvasóként más tanácsot adnál a kérdezőnek, írd meg kommentben, és akár azt is, ha egyetértesz. Ha kérdésed van, vagy olyan témád, amit megbeszélhetünk, az alábbi Instagram-fióknak címezve tudod feltenni.

Saját rovatban igyekszem megörvendeztetni a szeretlekmagyarorszag.hu olvasóit IMMÁR. Ha a fotócsekkolás mellett olvasnátok is, itt a képen látható, hogyan érhetek el. :-) Nektek küldöm speciálba. #specialba

0 Likes, 1 Comments - Szabó Eszter (@esztii.szabo) on Instagram: "Saját rovatban igyekszem megörvendeztetni a szeretlekmagyarorszag.hu olvasóit IMMÁR. Ha a..."


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KAPCSOLAT
Ezért nem szabad háromnál többször kitörölni a fenekünket – hallgass a szakértőre!
Fontos kérdésre kaptunk választ egy Tiktokon posztoló fizioterapeutától.
K. A., fotó: Unsplash - szmo.hu
2024. március 25.



Fontos kérdésre adott választ egy Tiktokra posztoló fizioterapeuta. A George néven futó szakértő ugyanis arról beszélt egy videóban, hogy hányszor érdemes kitörölni a fenekünket kakilás után.

A válasz az, hogy legfeljebb háromszor, mivel a túlzásba vitt törölgetés aranyeret okozhat.

„Amikor kettőnél vagy háromnál többször törlöd meg, azt székletkenésnek hívják. Lényegében arról van szó, amikor túl sok széklet marad a végbélnyílás bejáratánál még azután is, hogy befejezted a kakilást”

- fejtette ki George.

Szerinte az egyik technika, amivel csökkenthetjük a törlések számát az, hogy vízesésszerűen összeszorítjuk a medencefenekünket.

„Tehát kezdd azzal, hogy 20 százalékkal, majd 50 százalékkal, 80 százalékkal és 100 százalékkal összenyomod a végbélnyílást, így a kakilás végére ez négyszer is megtörténik. Ez segíthet lezárni a végbélnyílás záróizmát – ha kis székletdarabok lógnak ki a bejáraton, az általában a külső záróizom gyengeségéből adódik.”

Ha pedig ez sem működik, akkor George szerint érdemes orvoshoz fordulni.

via 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KAPCSOLAT
Egyesek szerint beteges, mások szerint kapcsolatokat menthet meg – mi az a hotwifing?
Egyes felmérések szerint már a férfiak 10 százaléka nyitott arra, hogy feleségük mással is intim kapcsolatot létesítsen. Sokan nyíltan beszélnek erről az élményről, ami szerintük akár a kapcsolatot is megmentheti.


Egyre több pár próbálja megmenteni a kapcsolatát egy új szexuális trenddel, amit hotwifingnak neveznek. A férfiak ebben örömüket lelik abban, hogy nézik, ahogy a feleségük más férfiakkal létesít szexuális kapcsolatot. Van, aki még tovább megy, és egyszerre két másik férfit is bevon az élménybe.

Logan, egy brit férj a Daily Mailnek mesélt erről. Így fogalmazott:

„Ez olyan, mintha hagynád a barátodnak, hogy kipróbálja a kocsidat. Megnézi, milyen jól megy. Vissza kell adnia, de közben büszkeséggel tölt el. Egy kis ízelítőt kap abból, milyen az én életem.”

Egy másik férfi, Alex, a feleségétől, Rebeccától hallott először erről. A nő arról fantáziált, hogy két férfival egyszerre bújik ágyba. Rebecca ezt mondta: „Nincs ahhoz fogható érzés, mint amikor ezt az élményt megoszthatod azzal, akit szeretsz – és közben tudod, hogy ez semmit nem vesz el abból, ami köztetek van. A szex és a szerelem két teljesen külön dolog. Ez az egész még erősebbé tette a kapcsolatunkat. Furcsa kimondani, de sokkal jobban szeretem őt emiatt.”

Richard még extrémebb dolgot szeretne. Azt mondta, hogy a feleségét az esküvői ruhájában szeretné látni, miközben mások „meggyalázzák”. Azt is állította, hogy a hotwifing „a szerelem és a bizalom építőkockája, és ez egyre csak erősebbé válik.” Hozzátette: „Így erősítjük meg a kapcsolatunkat, én pedig szórakozást és adrenalint kapok a meggyalázásból.”

Shannon Lofland, aki korábban seriffhelyettes volt Coloradóban, vissza akar térni a felnőttiparba. Azt tervezi, hogy egy másik pornóssal szexel a férje szeme láttára. Azt mondta:

„Reméljük, sikerült egy kis betekintést adnunk a hotwife-életmódba, és megmutattuk, hogy egy pár akkor is tud mélyen szeretni és erős maradni, ha más partnerekkel is élnek át élményeket. Éreztem a férjem feltétel nélküli szeretetét és támogatását. Ez életünk egyik legkülönlegesebb élménye volt, és még erősebbé tette a köteléket köztünk.”

A jelenség egyre népszerűbb a fiatal férfiak körében. A brit férfiak 10 százaléka szívesen kipróbálná. Egyes párok pornószínészeket is felkeresnek, hogy azok segítsenek az élmény megvalósításában. A trend annyira népszerű kezd lenni, hogy hamarosan egy ilyen tematikájú fesztivált is rendeznek az Egyesült Királyságban.

(via LADbible)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KAPCSOLAT
A Rovatból
Szeretjük egymást, de nem szexelünk – túlélhet-e egy házasság testiség nélkül?
Egy 48 éves nő kért tanácsot miután észrevette: bár szeretik egymást a férjével, de már nincs köztük testiség. A szakértő rövid válasza az, hogy túlélheti a házasságuk, de a helyzet nem feltétlenül egyszerű.


Egy 48 éves nő kért tanácsot Coleen Nolan-től, a Mirror tanácsadó rovatában: az olvasói levél szerzője arról írt, hogy bár ő és a férje szeretik egymást és jó barátok, az elmúlt években valami megváltozott közöttük.

„Azt mondanám, hogy lelki társak vagyunk, ragyogó barátok, és nagyon szeretjük egymást. Azonban az elmúlt néhány évben fokozatosan belecsúsztunk ebbe a mintába, hogy nem szexelünk”

– áll a levélben. Az olvasó arra kíváncsi: van-e jövője a házasságuknak akkor, ha nincsen közöttük szexuális kapcsolat. Coleen határozott igennel válaszolt:

„Nos, a válasz igen, egy házasság túlélhető szex nélkül is, ha mindkét partner 100%-ban benne van.”

A tanácsadó szerint minden kapcsolat keresztül megy különféle fázisokon, ami teljesen normális. Hangsúlyozza azonban, hogy „ha az egyik fél szexet akar, a másik pedig nem”, az bizony probléma. Azt javasolja, hogy beszéljenek nyíltan a helyzetről, hogy tudják, mit szeretne a másik. Emellett azt tanácsolja, hogy próbáljanak „mélyebb szinten újra kapcsolódni egymáshoz”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KAPCSOLAT
A Rovatból
„Folyamatosan csak feszengtem” – Megszólalt a Virgin Island szexuális segítője, aki egy kínos megjegyzés után azonnal félbeszakította a foglalkozást
A brit Channel 4 Virgin Island című műsorában tizenkét felnőtt, még szűz résztvevő próbál megoldást találni szexuális bizonytalanságaira egy radikális terápiás folyamat segítségével, ahol a testi intimitás is szerepet kap..


A formabontó valóságshow célja, hogy a szereplők a műsor végére magabiztosabbá váljanak, és képesek legyenek megélni az intimitást.

Az egyik epizódban a nézők szemtanúi lehettek egy feszült jelenetnek, amikor a Zac nevű szereplő Kat Slade terapeuta társaságában vett részt egy foglalkozáson. A beszélgetés annyira kényelmetlenné vált, hogy Kat végül megszakította az alkalmat - írta meg a LADBible.

Zac a foglalkozás előtt határozottan beszélt arról, hogy akár orális szexben is része lehet, vagy el is veszítheti a szüzességét. A terapeuta megkérte, hogy nézzen a szemébe, és mondja el, mit érez.

Zac így fogalmazott: „Szeretnék továbblépni… meg akarom érinteni Önt, és azt is szeretném, hogy Ön megérintsen engem.” Kat ettől kényelmetlenül érezte magát, mert úgy érezte, Zac kizárólag a testi érintésre koncentrál, és nem érzékeli az érzelmi kapcsolatot.

Kat szerint Zac hozzáállása benne egyfajta védelmező érzést váltott ki. A helyzet még feszültebbé vált, amikor Zac így folytatta: „Magabiztosan és izgatottan jöttem be ide, és nem tudom, mennyire van Ön ehhez hozzászokva ebben a szakmában, és azt sem tudom, hogy Ön ezt ijesztőnek találja-e.” Hozzátette, hogy talán nem is illenek össze. Ekkor Kat megkérte, hogy öltözzön fel, és befejezték a foglalkozást.

Az esetet Kat és kolléganője, Aisha Paris Smith együtt nézték vissza. Egy közösségi médiás videóban osztották meg a gondolataikat. Kat ezt mondta: „Folyamatosan csak feszengtem – végig feszengtem.”

Majd hozzátette: „De jó értelemben kínos”, mire Aisha így válaszolt: „A legjobb fajta kínos helyzet, amikor büszkék vagyunk arra, amit csináltunk, és a résztvevőkre is büszkék vagyunk.”

A műsorban a résztvevők olyan terápiás folyamaton mennek keresztül, ahol a testi intimitás is szerepet kap. A terapeuták – köztük Kat is – akkor vállalnak szexuális kapcsolatot, ha minden érintett fél komfortosan érzi magát a helyzetben. Zac esetében ez nem történt meg.

A Virgin Islandből már csak egy epizód van hátra. A zárórészből az is kiderülhet, hogy lesz-e olyan résztvevő, aki eljut a szexuális kapcsolatig.


Link másolása
KÖVESS MINKET: