Íme, ez a világ 10 legdrágább iskolája
Az angol Independent rangsort állított össze a világ tíz legdrágább iskolájáról, és talán senki nem fog meglepődni, ha eláruljuk rögtön a cikk elején, hogy a legtöbb Svájcban található. Természetesen a legtöbb bentlakásos iskola, és az igen magas tandíjért cserébe nem kizárólag matematika és irodalom órákon vehetnek részt a diákok. Síelés, művészet, vagy éppen minden félév másik kontinensen?
1. La Rosey, Svájc
Valószínűleg ez a svájci bentlakásos iskola a legdrágább a világon. Az 1967 óta koedukált iskolába 7 és 18 éves koruk között járhatnak a diákok, jelenleg több mint 60 különböző országból tanulnak ott. Érdekesség azonban, hogy minden országból csak annyi tanulót fogadnak, hogy arányuk ne legyen 10 %-nál magasabb. Ezzel próbálják kivédeni azt, hogy valamelyik nemzet túl domináns legyen.
Az iskolának két területe van, az egyik a hegyekben, ideális helyen a síeléshez, a másik pedig a genfi tó mellett, ahol tavasztól tartózkodnak a tanulók. Az iskolának ezerfős koncertterme mellett lovaglóközpontja és jachtja is van. Mely hírességek jártak ide? Például az iráni sah, a monacói herceg, és Roger Moore, valamint Elizabeth Taylor gyerekei. Az éves tandíj 30 millió forint körül van.

2. Aiglon Akadémia, Svájc
A Mont Blanc csúcsaira néző iskola leginkább a kinti örömöknek hódol. A 9 és 18 év közötti diákok a hagyományos brit bentlakásos iskola rendje szerint élnek, egy kivétellel. hetente három reggelen az egész iskola összegyűlik egy 20 perces meditációra. Az éves tandíj itt nagyjából 28 millió forint.

3. Beau Soleil Nemzetközi Akadémia, Svájc
Az 1910-ben alapított Beau Soleil az egyik legrégebbi bentlakásos iskola Svájcban. 1350 méterrel a tengerszint felett van, a svájci Alpokban, és 40 különböző ország 11-18 év közötti tanulóit fogadja. A tananyagot angolul és franciául is oktatják, középpontban pedig a kinti sportok állnak, nem véletlenül van az iskola mellett sípálya és korcsolyapálya is. A tandíj 27 millió forint évente, nem véletlen, hogy a híres volt tanulók között itt is sok a herceg.

4. du Léman Nemzetközi Iskola, Svájc
Nem meglepő, hogy a rangsorban negyedik iskola is Svájcban van, az jóval inkább, hogy már egyéves (!!) kortól fogadnak tanulókat. A tananyag itt is kétnyelvű, angol és francia. A nyolchektáros területen elfekvő iskolába a tanulók száz különböző országból érkeznek, az éves tandíj pedig kicsivel kevesebb, mint 25 millió forint.

5. Leysin Amerikai Iskola, Svájc
Az iskola főleg sí és snowboard létesítményei miatt népszerű, a diákok pedig a kedd és csütörtök délutánokat kedvükre a hegyekben tölthetik. A neve ellenére a diákoknak csa 12%-a amerikai, ide járt például a szaúd-arábiai királyi család is. A tandíj pedig nem kevesebb, mint 24 millió forint.

6. Rosenberg Intézmény, Svájc
A mindössze 260-fős bentlakásos iskola különösen a magánórákra fektet nagy hangsúlyt, a tanulók nem csak osztályokban tanulnak. A tanárok és diákok aránya emiatt 1:4-hez, az osztályok átlaglétszáma pedig 8! A tanulók öt tanmenet közül választhatnak, többek között a brit, a német vagy a svájci követelményeknek megfelelőt.
Az iskola sok politikust tudhat volt diákjai között, valamint királyi családok tagjait is, nem véletlen tehát, hogy szigorú adatvédelmi szabályzata van. A tandíj évente 23,5 millió forint.

7. Gondolkozz Globálisan Iskola
A világ első utazó iskolájának tanulói minden évben négy különböző országba látogatnak el, ezáltal minden tudást a helyszínen sajátíthatnak el. Három diákra jut egy tanár, a nemzetközi érettségin pedig 100%-os a sikeres eredmény. Az iskola csak 7 éve létezik, és van ösztöndíj-lehetőség! A tandíj itt is elég magas, közel 23 millió forint.
8. Amerikai Iskola, Svájc
Ez volt az első bentlakásos iskola Európában, amit amerikaiak alapítottak. Az épület, ahol a szépművészetre helyezik a legnagyobb hangsúlyt, a svájci hegyekben található, tavaszi művészeti fesztiválja pedig rengeteg híres művészt és zenészt vonz az intézménybe minden évben. A tandíj csupán 22,5 millió forint évente.

9. Brillantmont, Svájc
A svájci iskola egy 130-éves családi vállalkozás a genfi tónál, mindössze 5 perc sétára Lausanne városától. Az iskola arra a legbüszkébb, hogy minden diákja továbbtanul, kivétel nélkül, azt azonban nem lehet tudni, kik is jártak ide korábban, ezt titokban tartják. Szerény családról lehet szó, a tandíj az évi 20 millió forintot sem éri el.

10. Hurtwood-Ház, Surrey, Anglia
Ha az utazó iskolát leszámítjuk, akkor elérkeztünk a lista első nem-svájci iskolájához, utolsó helyen ugyan, Angliának is sikerült felkerülnie a listára. Az Edward-korabeli kastélyt hatalmas park veszi körül, és mindössze 340 diák tanulhat ebben az egyedi intézményben. Az iskola a kreativitásra és a művészetekre helyezi a hangsúlyt, a pénzt pedig nem sajnálják a színvonal emelésére. Nemrég 27 millió forintot költöttek a Chicago-című musical színpadra állítására. És kik jártak ide? Például Emily Blunt, Jack Huston és Hans Zimmer. A tandíj ehhez képest nem is vészes, csak 13,5 millió forint.
