ÉLET-STÍLUS
A Rovatból

Így hasznosítsd újra a konyhai maradékokat!

Csökkenthetitek az élelmiszer-hulladékot, és a kreativitásotokat is kiélhetitek.


A konyhai maradékok hasznosítása nem csak azért fontos, mert úgy tanultuk: "ételt nem dobunk ki", hanem azért is, mert a szemét elszállítása meglehetősen drága. Az alábbiakban olyan tippeket olvashattok, amiket ha kipróbáltok, étel sem kerül a kukába, így a szemét is kevesebb lesz.

Aludttej

Házi aludttejből igazi házi tejföl készíthető. Ha már kicsit savanykás a tej, tegyétek meleg helyre, például a fűtőtest közelébe. Pár nap pihenő után elég egy kisebb edénybe kanalazni a tetején kivált zsíros réteget. A kis zsírcsomókat kavarással tüntethetitek el.

A szerkesztő tippje: házi tejből még finomabb lesz!

Quark

citrom

Citrom

Ha teázás után megmarad egy fél citrom, ne várjátok meg, míg kiszárad. Vegyétek elő takarításkor! A citrom leve nagyszerűen tisztítja a rozsdamentes fémfelületeket és a makacs foltokat. Hagyjátok pár percig a koszos felületen, és ha kell, hívjatok segítségül egy kefét.

Kávézacc

Nem kell azoknak sem kidobnia a kávézaccot, akik nem tudnak komposztálni, hiszen belekeverhetitek a cserepes növények földjébe. Készíthetek belőle tápoldatot is, ha negyedkiló zaccot 20 liter vízben hagytok állni néhány napig. Használhatjátok locsolásra vagy permetezésre.

A szerkesztő tippje: a kávézacc remek takarítószer. A kőre, linóleumra szét kell szórni, és összesöpréskor összegyűjti a port és az egyéb szemetet.

kave

tojas

Tojás

Sárgája vagy fehérje, néhány napig biztosan eláll a hűtőben. A tojássárgája sós sütemények lekenéséhez használható, de tároláskor érdemes egy kis hideg vizet önteni rá, hogy ne száradjon ki. A tojásfehérje pedig kisebb műanyag dobozban több hétig is elvan a mélyhűtőben.

Tudatos Vásárlók Egyesülete - ésszel és szívvel, az összefogásra építve

Már 2002 óta népszerűsítik az etikus, környezetileg és társadalmilag tudatos vásárlást, életmódot. A csapat sokféle szakmai háttérrel rendelkezik: közgazdász, mérnök, marketinges, szociológus, jogász, geográfus, antropológus, agrármérnök mindent megtesz azért, hogy a környezeti és társadalmi szempontok minél nagyobb szerephez jussanak a fogyasztás során.

Rendeztek már kiállítást, rendezvénysorozatot, helyi termékek vásárát, pereltünk tudatosan megtévesztő reklámkampányt és segítenek a lelkes elkötelezett tudatos vásárlóknak, gazdálkodóknak összefogni, tapasztalatot cserélni is.

Ha úgy érzitek, ti is hozzá tudnátok tenni a sikerhez egyedi képességeitekkel, tudásotokkal, lépjetek kapcsolatba a Tudatos Vásárlók Egyesületével!

Rongyok

Nagyanyáink jól tudják, hogy az elhasznált ruhákból és textíliákból kiváló konyhai törlőkendő készülhet. Használjatok külön rongyot mosogatáshoz, törölgetéshez és felmosáshoz. Nem lesz baj a higiéniával, ha apróbb méretű kendőket vágtok, és gyakran cserélitek őket.

rongyok

kenyer

Száraz kenyér

Sokan nem gondolnak rá, hogy a száraz kenyérből pár perc alatt házi zsemlemorzsa készíthető. Ha nincs darálótok, akkor se dobjátok ki a kenyeret. A szeletekből bundás kenyeret varázsolhattok, beáztatva pedig fasírt vagy töltött hús alapanyaga lehet.

A szerkesztő tippje: zsemlemorzsát húsdarálón vagy aprítógépben is készíthettek.

Vaj

A tapasztalt háziasszonyok tudják, hogy sütéskor gyakran ki kell vajazni a tepsit. Ezért ha elfogy a vaj, ne dobjátok ki a papírját, hanem rakjátok el a mélyhűtőbe. Következő sütéskor elég egy kicsit kiolvasztani, és kenhettek is vele. Így minden cseppje hasznos helyre kerül.

vaj

fuszer

Zöldfűszer

Néhány fűszernövény levele, például a tárkonyé és a bazsalikomé, hamar kifakul. Ahelyett, hogy kidobnátok, vágjátok apróra a leveleket, és áztassátok egy üveg olívaolajba. Pár nap után szűrjétek le a fűszermaradékokat. Az olaj különleges ízesítője hal-, csirke- és sajtételeknek.

A szerkesztő tippje: az apróra vágott fűszereket - akár vegyesen is - jégkockatartóba téve tegyétek a fagyasztóba.

További tippek...

- Szeretnétek tudni, mire jó a megmaradt vörösbor?

- Vajon mit lehet kezdeni a megmaradt kartondobozokkal?

- Kíváncsiak vagytok, mit lehet kezdeni a megmaradt leveszöldséggel és krumplihéjjal?

- Érdekel, mire használhatjátok a magvakat és a sütőt, miután megsült a sütemény?

- Vajon mit lehet még kezdeni a kiolvasott újsággal?

Mindezekre a kérdésekre is megkaphatjátok a választ, ha IDE KATTINTOTOK!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Megjelent a 2024/2025-ös tanév rendje, ilyen hosszúak lesznek a tanítási szünetek
Nagyjából 180 napot kell majd iskolába járniuk a diákoknak. A téli szünet december 20-án, a nyári szünet pedig június 21-én kezdődik majd a következő tanévben.


Megjelent a Belügyminisztérium rendelettervezete a 2024/2025-ös tanév rendjéről, vette észre az rtl.hu.

Ezek szerint a tanítási év első tanítási napja 2024. szeptember 2. (hétfő) lesz. Az őszi szünet előtti utolsó tanítási nap 2024. október 25. (péntek), a szünet utáni első tanítási nap 2024. november 4. (hétfő).

A téli szünet előtti utolsó tanítási nap 2024. december 20. (péntek), a szünet utáni első tanítási nap 2025. január 6. (hétfő) lesz. A tavaszi szünet előtti utolsó tanítási nap 2025. április 16. (szerda), míg a szünet utáni első tanítási nap 2025. április 28. (hétfő) lesz.

A nyári szünet 2025. június 21-én kezdődik és augusztus 31-ig tart. A szünet előtti utolsó tanítási nap június 20. (péntek), a szünet utáni első tanítási nap 2025. szeptember 2. (hétfő) lesz.

A végzős középiskolásoknak az utolsó tanítási nap a középfokú iskolákban 2025. április 30. (szerda), míg a két évfolyamos részszakmára való felkészítést folytató szakiskolákban 2025. május 30. (péntek) lesz.

A tanítási napok száma oktatási intézménytípusonként változik. A legtöbb intézményben, kivéve a gimnáziumokat, szakgimnáziumokat és szakiskolákat, az éves tanítási napok száma 183. A nappali oktatás rendje szerint működő szakgimnáziumokban a tanítási napok száma 179 lesz, míg a gimnáziumokban és szakiskolákban 180 tanítási napot tartanak.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Nem született meg a baba? Így úszhatják meg a büntetést a gyermektelen babaváró hitelesek
Jelenleg is van lehetőség méltányossági eljárásra bizonyos esetekben. Kedden azonban elfogadtak egy törvényt, ami majd enyhítheti a gyermektelen babaváró hitelesek terheit.


A kedden elfogadott törvény enyhítheti a gyermektelen babaváró hitelesek terheit: nem feltétlenül kell visszafizetniük a kamattámogatást, ha nem született meg a vállalt gyermek – írja a Bank360.hu. A méltányossági eljárás pontos feltételei még nem teljesen tisztázottak, de ígéretes lehetőségeket rejt a törvény.

Az új szabályozás szerint a babaváró és csok hitelesek is reménykedhetnek, de a változások leginkább az első babaváró hiteleseket érintik.

Vrazsovits Rita, a Bank360.hu szakértője elmondta, hogy a törvény időzítése nem véletlen, hiszen sokaknak idén júliusban jár le az öt éves határidő a gyermekvállalásra. Ha nem teljesítették a feltételeket, akkor 2 millió forint körüli összeget kell visszafizetniük, ráadásul a fennmaradó tartozást magasabb kamatokkal törleszthetik tovább, ami akár a többszörösére is növelheti a korábbi, legfeljebb 50 ezer forintos törlesztőrészletet.

Az államháztartásról szóló törvény egy új bekezdéssel egészült ki, ami szerint

a kormányhivatalok méltányossági eljárás keretében részben vagy egészben lemondhatnak az államot megillető követelésről.

A pontos részletek egy kormányrendeletben lesznek meghatározva, amely tisztázza, hogy milyen körülmények között lehet elengedni a büntetést, ha nem teljesültek az állami támogatás feltételei.

Jelenleg is van lehetőség méltányossági eljárásra bizonyos esetekben:

  • Ha a pár egyik tagja megváltozott munkaképességűvé vált, és ezért nem tudtak gyermeket vállalni.
  • Ha igazoltan részt vettek lombikbébi programban, de nem jártak sikerrel, illetve ha a program során derült ki, hogy egészségügyi okok miatt a terhesség nem javasolt.
  • Ha a párnak orvosi igazolása van arról, hogy nem javasolt a terhesség.

    Ezen felül legfeljebb 24 hónapos részletfizetést lehet kérvényezni, ha az egy összegben történő visszafizetés aránytalanul súlyos terhet jelentene a család jövedelmi, vagyoni és szociális körülményeire tekintettel.

    A törvénymódosítás célja, hogy a méltányossági eljárás és az államháztartási törvény szabályozása összhangba kerüljön, ami remélhetőleg további könnyítéseket hoz a babaváró hitelesek számára.

    Link másolása
    KÖVESS MINKET:

  • Ajánljuk

    ÉLET-STÍLUS
    A Rovatból
    Készpénzfelvétel horroráron: évi 100 ezer forint felett az átlagbér költsége
    És ha valaki igazán körültekintő, még a „pénzügyi rezsicsökkentést” is kihasználja, akkor is kábé ennek a felét kell kifizetnie.


    Képzeljük el, hogy az átlagbért egyszerűen ATM-ből akarjuk kivenni. Az Azénpénzem.hu szerint ennek az éves költsége könnyedén meghaladja a 100 ezer forintot. És ha valaki igazán körültekintő, még a „pénzügyi rezsicsökkentést” is kihasználja, akkor is kábé ennek a felét kell kifizetnie.

    A parlament 2013 novemberében fogadta el a „pénzügyi rezsicsökkentés” szabályait. 2014 februárja óta vehetnek fel banki ügyfelek díjmentesen havi 150 ezer forintot, legfeljebb két részletben. Az ötlet az volt, hogy csökkentsék a tranzakciós illeték költségeit, amit a kormány vezetett be. De nézzük meg, hol is tartunk most.

    Az ingyenes készpénzfelvétel összege bevezetésekor éppen az akkori átlagkeresetnek felelt meg, ami 2013-ban 151118 forint volt a KSH adatai szerint. Azonban az idei első negyedévben az átlagkereset kedvezmények nélkül 414,3 ezer, kedvezményekkel 428,8 ezer forint. A medián érték pedig épp csak 500 ezer forint alatt van.

    A portál számításai szerint, ha valaki az átlagbért ATM-ből veszi fel, annak havonta átlagosan 8,6 ezer forintot kell kifizetnie. Így a költsége évente meghaladja a 100 ezer forintot. Ha még a „pénzügyi rezsicsökkentést” is figyelembe vesszük, akkor is havonta majdnem 4000 forintot kell fizetni a készpénzért. És ez csak akkor igaz, ha az illető mindig a legkedvezőbb megoldást választja, vagyis a bank saját ATM-jét használja. Így is évente közel 50 ezer forintra rúg a költség.

    A költségek között még nem is szerepel a számla havi díja és a kártya költsége, amelyek egyre magasabbak. Rossz taktika, ha valaki mindig csak a szükséges készpénzt veszi fel az ATM-ből.

    Több bank minimum vagy fix díjat alkalmaz. Például az OTP idegen ATM használatáért 1581 forintot számláz. Ha valaki 10 ezer forintot vesz fel, a költsége majdnem 16 százalék. A Raiffeisen Mindennapok számláját használóknak még saját ATM esetében is 8,8 százalék, a CIB-nél pedig 12,2 százalék. Minél nagyobb összeget veszünk fel, annál kisebb a költséghányad, de még így is jelentős összegekről beszélünk.

    Link másolása
    KÖVESS MINKET:


    ÉLET-STÍLUS
    A Rovatból
    Autók tízezreiről kell leszerelni a zöld rendszámot egy új törvénytervezet szerint
    A tervezet célja, hogy kizárólag a tisztán elektromos és zéró kibocsátású járművek kapják meg a kedvezményeket. A plug-in hibridek így elveszítenék a zöld rendszámot.


    Új törvénytervezet látott napvilágot a héten, amely szerint szeptember elsejétől a plug-in hibrid autók nem kaphatnának zöld rendszámot Magyarországon, tudta meg a Pénzcentrum.

    A javaslat szerint a már kiadott zöld rendszámtáblákat is le kell cserélni legkésőbb 2026. november 30-ig.

    A tervezet célja, hogy a zöld rendszámmal járó kedvezményeket a jövőben kizárólag a tisztán elektromos és zéró kibocsátású járművek vehessék igénybe.

    Ha a javaslat átmegy, a plug-in hibrid autók tulajdonosai elveszítik azokat a különleges kedvezményeket, mint az ingyenes parkolás, regisztrációs adómentesség, teljesítményarányos gépjárműadó-kedvezmény, cégautóadó-mentesség és az adásvételkor fizetendő vagyonszerzési illeték mentessége – ezek jelenleg mind járnak a zöld rendszámnak köszönhetően.

    A rendszámcsere nem azonnal történne meg, hanem legkésőbb a következő műszaki vizsga alkalmával.

    A Belügyminisztérium adatai szerint május végéig több mint 41 ezer ilyen autó kapott zöld rendszámot Magyarországon.

    Link másolása
    KÖVESS MINKET: