HÍREK
A Rovatból

Fizetni kellett a próbaérettségiért egy salgótarjáni gimnáziumban, a tankerület vizsgálatot indít

Az iskola szerint a diákok, szülők és tanárok közösen döntöttek úgy, hogy igénybe veszik a fizetős vizsgát.


Fizetni kellett a salgótarjáni Madách Imre Gimnáziumban a végzős diákoknak a próbaérettségiért – írja a Telex.

Mint kiderült,

a dolgozatok összeállítását és kijavítását egy külsős cégre – MEGAvizsga Oktatási Kft. – bízta az intézmény, ők pedig fejenként 4900 forintot kértek a munkáért.

A tankerület szerintük az intézménynek nem volt engedélye arra, hogy külső anyagi forrásokat vonjon be, ezért vizsgálatot indítanak.

A cég egyébként szakmai anyagokat ad iskoláknak, honlapot üzemeltet, és központi felvételi előkészítő foglalkozásokat is tart 8. osztályos és végzős tanulóknak egyaránt. Országszerte több mint 500 iskolával álltak már kapcsolatban – derült ki a honlapjukról.

A salgótarjáni gimnáziumban a diákok magyar nyelv és irodalomból, történelemből és matematikából írtak próbaérettségit. Ezért pedig középszinten fejenként 1800 illetve 1300 forintot fizettek tantárgyanként.

Az iskola szerint a diákok, szülők, tanárok közösen döntötték el, hogy részt vesznek a fizetős gyakorló vizsgán.

Az intézmény azt írta: „Így ez a próbaérettségi egyfajta külső megmérettetés a diákoknak, illetve tapasztalatszerzés a tavaszi vizsgaidőszakra.”

A próbaérettségit biztosító cég a Telexnek azt mondta: „Az összeg a dolgozat összeállítását, nyomdai előállítását és javítását fedezi. A befizetett összegből sem az iskola, azaz a pedagógusok és az igazgató, sem a tankerület nem részesült”. Az eljárás pedig nem egyedi, több iskolában is szerveznek hasonlókat. Ez a megoldás ugyanis komoly terheket vesz le a tanárok válláról.

Az iskolát fenntartó Salgótarjáni Tankerületi Központ nem tudott arról, hogy a Madách Imre Gimnáziumban külsős cég szervezi a próbaérettségit. A lappal azt közölték: „A megjelent hírek alapján az ügy kivizsgálását megkezdtük... A tankerületi központ intézményeiben a színvonalas szakmai feladatellátáshoz és a működéshez szükséges valamennyi feltétel adott, külső anyagi források bevonásra nincs szükség, arra engedélye sincs az intézményeinknek”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Megdöbbentő videók: Ilyen volt közelről a tűz MOL százhalombattai olajfinomítójánál, hatalmas lángok csaptak fel
Több videón is látszik, mekkora tűz keletkezett. Voltak, akik azt írták: még messziről is csípte a szemüket a füst.


Mint azt mi is megírtuk: hétfő éjjel tűz ütött ki a MOL Dunai Finomító AV3-as üzemében. A százhalombattai polgármester hajnalban azt közölte: a tűzoltók még mindig oltják a lángokat, a tüzet viszont sikerült lokalizálni.

A Facebookon több videót is megosztottak, melyeken látni, hogy hatalmas lángok csaptak fel az üzemben.

„Az a k.rva, szinte az egész üzem b.zdmeg”

- mondja egy férfi azon a felvételen, amit Kardosné Gyurkó Katalin miniszteri biztos osztott meg a Facebook-oldalán.

Ezen a felvételen azt is látni, hogyan dolgoztam a tűzoltók:

Az egyik Facebook-csoportban megosztott videóból az is kiderül, hogy a városból is jól lehetett látni a tüzet. A lángok vörösre festették az éjszakai eget a házak felett, miközben ijesztő morajlást hallani a felvételen. A videó készítője azt is elmondja, hogy kicsit csíp a szeme, ezért inkább bemegy a lakásba.

Egy éjszaka készült felvételhez is azt írták, hogy bár a nagy tűz már nem látszik,

a füst nagyon erős és zárt kocsiban is csípi az ember szemét.

Cikkünk írásakor, még mindig dolgoznak a tűz oltásán. Azt egyelőre nem tudni, mitől csaptak fel a lángok.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Megszólalt Orbán Viktor a MOL kigyulladt olajfinomítójáról: A lehető legszigorúbban kivizsgáljuk az eset körülményeit
A miniszterelnök azután posztolt az ügyről, hogy egyeztetett a MOL vezetőivel és a belügyminiszterrel. A magyarországi üzemanyag-ellátásról is beszélt.


Mint azt mi is megírtuk: hétfő éjjel tűz ütött ki a MOL Dunai Finomító AV3-as üzemében. Az esettel kapcsolatban Orbán Viktor is megszólalt.

„Ma reggel egyeztettem a MOL vezetőivel és a belügyminiszterrel. Magyarország üzemanyag-ellátása biztonságban van”

–fogalmazott Facebook-oldalán a miniszterelnök.

„A százhalombattai olajfinomítóban történt tűzeset körülményeit a lehető legszigorúbban kivizsgáljuk”

– tette hozzá.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
444: Orbán magángéppel ugrott haza két napra a nyaralásáról, amit korábban kezdhetett meg, mint ahogy eddig tudtuk
A lap szerint a miniszterelnök augusztus 19-én egy EU-s vezetőkkel tartott videókonferencia miatt repülhetett vissza Budapestre egy Bombardier Challengerrel. Ennek a gépnek körülbelül 5,4 millió forint lehet az óradíja.


Újabb részletek derültek ki Orbán Viktor nyári repülős körútjáról. A 444 információi szerint a miniszterelnöknek volt egy olyan útja magánrepülővel, amiről eddig nem tudtunk és amely különbözik az eddig bemutatott repülős útjaitól.

A lap szerint ugyanis

Orbán a korábban ismerteknél hamarabb kezdte az adriai vakációját, majd augusztus 19-én egy EU-s vezetőkkel tartott videókonferencia miatt visszarepült Budapestre egy Bombardier Challengerrel.

A Challenger a 444 szerint a privát jetek felső kategóriájába tartozik.

A gép óradíja körülbelül 5,4 millió forint lehet, így ez az út jóval drágábbra jöhetett ki a korábban emlegetett kisgépes utaknál.

De felső kategória ide vagy oda, a 444 szerint Orbán még így is elkéshetett a videokonferenciáról.

Orbán tehát a lap szerint nem augusztus 21-én kezdte a nyaralását, hanem ekkor utazott vissza a horvátországi Brač-szigetére.

Azt egyelőre nem tudni, hogy akkor pontosan mikor kezdődhetett a miniszterelnök nyaralása, és hogy mivel érkezett először a szigetre.

Korábban az atlatszo.hu lefotózta, amint Orbán több közeli munkatársával egy, Schmidt Mária érdekeltségébe tartozó kisgépbe száll be Bračon. Magyar Péter, a Tisza párt elnöke jachtozós képeket tett közzé róla. Ezt követően a miniszterelnök Facebook-oldalán arról posztoltak, hogy Horvátországban is „győzelmi terven” dolgoznak Orbán Balázzsal. Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter a kormányinfón azt mondta, a munkatársak maguk fizették a repülőút árát, a sajtóban megjelent árajánlatok alapján nagyjából 4,5 millió forintot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Hónapokra kieshet a kigyulladt olajfinomító kapacitásának 40 százaléka az Erste szakértői szerint
Egyelőre nem tudni, hogy pontosan mi okozta a tüzet, így arról sincs információ, hogy milyen következményekkel járhat.


Mint azt mi is megírtuk: hétfő éjjel tűz ütött ki a MOL Dunai Finomító AV3-as üzemében. A tüzet kedd hajnalra sikerült körülhatárolni, de a munkálatok még zajlanak.

Azt egyelőre nem tudni, hogy pontosan mi történt, így arról sincs pontos információ, hogy milyen következményekkel járhat.

Az Erste szakértői közleményükben arról írtak

tűz miatt valószínűleg hónapokra kiesik a finomító kapacitásának 40 százaléka.

Hozzátették: a másik két egység évi 4,2 millió tonna kőolajat tud feldolgozni.

Kedd délelőtt a MOL is megszólalt. A vállalat azt közölte, hogy a belföldi üzemanyag-ellátás biztosított, de mérlegelik a stratégiai készlet felhasználását.


Link másolása
KÖVESS MINKET: