KÉK HÍREK
A Rovatból

Elfogyhatott a kerozin? – A kolumbiai katasztrófa lehetséges okai

Kérdés: ezt a 3000 kilométeres repülést valóban megtehették volna, teljesen szabályosan, kockázatok nélkül? Az INDÓHÁZ szerkesztője Háy György repülésbiztonsági szakértő válaszol.
Forrás:Indóház közlekedési portál, fotók: Aerocivil, Columbia - szmo.hu
2016. november 30.



Szerencsére idén – el ne kiabáljuk – a Lamia légitársaság Avro RJ85-ösének pusztulása csupán a második "nagygépes" balesete a légiközlekedésnek, az Egyptair A320-asa tavaszi tengerbe zuhanása után. Ennek a mostani katasztrófának az okaira ráadásul talán hamarabb fény derül, mint a másik esetben, amikor a hang- és adatrögzítőt hetekig kellett keresni a tengerfenéken:

most megvan a roncs, megvannak a fekete dobozok is.

De persze még nem világos az esemény lefolyása. Már maga a tény, hogy a gép nem gyulladt ki, biztató, mert a jelentések szerint a rögzítők átvészelték a becsapódást. De épp ez az érdekes tény, vagyis hogy nem gyulladt ki a gép, indította el máris a repülés iránt érdeklődő közvélemény gondolkodását egy bizonyos irányba.

– Amit tudni lehet: a gép várakozási légtérben két kört tett meg, és csak utána fordult a repülőtér felé, de történt ez azután, hogy meglehetősen nagy távolságot repült be az előző felszállása óta, sokak szerint ami az üzemanyag-fogyasztás szempontjából eleve határeset volt.

– Ilyenkor még kevés az információ, és az adat- és hangrögzítő kiértékeléséig kevés is marad. De valóban fennáll annak lehetősége, hogy az üzemanyag kifogyott. Több minden szól emellett, például hogy a becsapódás után nem volt tűz: ha a gép szabályosan repül, akkor a tartályaiban még több tonnányi navigációs tartalék kellett volna, hogy legyen, ami kifolyt és meggyulladt volna, hogy ez mind nem történt meg, növeli annak esélyét, hogy nem is volt üzemanyag a gépben. A vizsgálat vezetője közben egy olyan diplomatikusnak szánt nyilatkozatot tett, miszerint "nincs bizonyíték arra, hogy lett volna üzemanyag a repülőgépben".

kolumbia_repulo1

– Különös megfogalmazás...

– Ilyenkor még biztosat mondani nem lehet, de ha az ember odamegy a roncshoz, és nem érez üzemanyagszagot, az nagyon szokatlan, miközben a tartályokat, ha maradt közülük ép, már megvizsgálták. Amikor a személyzet bejelentkezett a repülőtérnek, soron kívüli leszállást kért, elektromos hibára hivatkozva, ami nem igazán egyeztethető össze ezzel a szcenárióval, de nem is zárja ki a kettő egymást.

– Az elektromos hiba onnan is adódhatott, hogy ha leállnak a hajtóművek, mert nincs kerozin, akkor leállnak a generátorok is, igaz, akkor még ott kellene, hogy legyen az akkumulátor.

– Igen, de az már csak nagyon kis részét működteti a berendezéseknek, fél órára képes ellátni a legszükségesebbeket. De ha leállnak a hajtóművek, mondjuk az üzemanyag elfogyása miatt, az olyan megdöbbentő helyzet, amit elsőre a pilóták sem látnak át. Elég, ha arra gondolunk, hogy amikor New Yorknál leállt mindkét hajtóműve a Hudsonra szállt A320-asnak, és ezt a pilóta jelentette az irányítónak, az irányító csak másodszorra értette meg, mert neki is annyira szokatlan volt. Egy hajtómű leállása elő-elő fordul, kettő nagyon ritkán, hát még négy...

kolumbia_repulo2

– A Flightradar24 által felvázolt repülési profil úgy néz ki, hogy az Avro két kört repül a várakozási légtérben, majd kiválik, de ugyanakkor váratlanul húszezer láb fölötti magasságról gyorsan süllyed 15 ezer láb körülire, majd megszakad a kapcsolat a géppel.

– Ezt már több mindennel lehet magyarázni, elképzelhető, hogy a pilóták valamilyen okból olyan sürgősnek látták a leszállást, hogy szándékosan süllyedtek ilyen gyorsan.

– Tegyük hozzá, hogy az Avro képes ilyen erőteljes süllyedésre, a farokrészen lévő szétnyitható törzsféklapokkal.

– Nyilván az adatrögzítőn látszani fog, milyen berendezések működtek vagy nem működtek, illetve a hangrögzítőből kiderül, hogy a pilóták mit észleltek. Nemcsak az derülhet ki, hogy ők mit akartak, hanem hogy mennyit fogtak fel a gép helyzetéből, mert egy ilyen nagyon váratlan helyzetben nem könnyű képbe kerülni, különösen, ha ennyire rövid idő áll rendelkezésre. Ez pedig a későbbiekben jó támpontot adhat a különböző fejlesztésekhez, kiképzésekhez, műszerek kialakításához, hogy könnyebben megérthetővé tegyék azt a helyzetet, ami például ebben az esetben kialakult, és ami gondot okozott.

kolumbia_repulo3

– Elképzelhető az a szcenárió, hogy amikor a pilóták rádöbbentek, mennyire kevés az üzemanyaguk, akkor próbáltak gyorsan a reptér felé süllyedni?

– Az nem lett volna okos dolog, mert amikor kevés az üzemanyag, akkor a legjobb, optimális siklószámmal kell süllyedni, tehát azzal a sebességgel, amivel a gép ugyanabból a magasságból a legnagyobb távolságra siklik, és ez viszonylag kis sebesség szokott lenni.

– Térjünk vissza arra, hogy feltehetően a gépnek elfogyott az üzemanyaga. Erről a gépről azt lehet tudni, hogy nem is annyira közép- mint inkább rövid hatótávolságú utasszállító. A távolság viszont kétezer mérföld körüli.

– Elképzelhető, hogy ez már a határán volt a gép lehetőségeinek. Ez egy kis kétgépes cég, ráadásul az információk szerint az egyik gép nem is üzemképes. Nem mondom, hogy így volt, de lehet tehát, hogy a kínálkozó üzleti lehetőséget akkor sem akarták elszalasztani, ha ez a gépük teljesítő képességének határán vagy esetleg azon túl volt. Az biztos, hogy a repülőgépnek az előírások szerint annyi navigációs tartalékkal kell rendelkeznie, hogy végre tudjon hajtani a célreptérnél egy átstartolást, el tudjon menni a tartalék repülőtérre, és ott még fél órát tudjon várakozni. Ez általában a menetidőhöz képest egy órányi plusz üzemanyagot jelent, attól függően, milyen messze van a tartalék repülőtér. Amikor már csak annyi az üzemanyag a célreptérnél, amennyi a kitérő reptérig és ott fél óra várakozásig elég, akkor el is kell indulni a kitérő repülőtér felé.

kolumbia_repulo4

– Mindebből az következik, hogy ennek a gépnek lehet, hogy el sem lett volna szabad indulnia a felszállás helyétől Medellín felé.

– Ez elég hamar ki fog derülni: a feltankolt üzemanyag-mennyiség kideríthető, ha tele is töltik a tartályokat, akkor is csak annyi volt, amennyi bele is fért... Könnyen megállapítható a gép üzemeltetési utasítása alapján, hogy ezzel az üzemanyag-mennyiséggel ezt a távolságot megtehette-e szabályosan. Az is elképzelhető, hogy megtehette, de valami menet közben rontotta a helyzetet: erősebb szembeszél, vagy kisebb magasságra tudott csak emelkedni, amelyen nagyobb volt a fogyasztás, vagy turbulens időjárás növelte a fogyasztást. De hát ilyenkor a pilótának folyamatosan figyelemmel kell kísérnie az üzemanyag mennyiségét, és módosítania kell a repülést, ha úgy néz ki, hogy a célrepülőtérre már túl kevés üzemanyaggal érkezne meg, akkor útközben le kell szállni valahol. Ilyen hosszú úton biztos elhalad olyan repterek közelében, ahol le tud szállni és tud tankolni, és utána biztonságosan folytathatja az útját.

– Lehetett hallani további bizonytalan híreket arról, hogy a körzetben volt még egy repülőgép, amely soron kívüli leszállást kért ugyanazon a repülőtéren, és lehet, hogy ezért kényszerült ez a gép várakozásra a levegőben.

– Megtörténhetett, de ha szabályosan repül egy gép, akkor a személyzet mindig számol azzal, hogy a célreptéren valami történik. lecsaphat egy zivatar, bekövetkezhet egy terrortámadás, esetleg egy előtte leszálló gép balesetet szenved: a pilótának, ha a navigációs tartalék szintjére csökken az üzemanyag, akkor neki az a repülőtér megszűnt, és csakis a tartalék repülőtérre mehet. De ha megálltak a hajtóművek, akkor ennél sokkal, de sokkal kevesebb üzemanyag lehetett már a gépben.

kolumbia_repulo5

– Van, akinek egy szintén dél-amerikai légitársaság 707-esének egykori New Yorkban történt balesete jutott az eszébe, amikor a pilóták szégyellték, vagy más okból nem akarták jelenteni a Kennedy toronynak, hogy nincs elég üzemanyaguk, és valahol másutt ütköztek a földnek.

– Ne felejtsük el, hogy a 707-esen még háromfős személyzet volt, ami sok pozitívummal bírt, ugyanakkor még több bonyodalmat tud okozni az együttműködés zavara. Ott előfordulhatott, hogy a mérnök tudta, hogy kevés az üzemanyag, és ezt meg is mondta a pilótáknak, de a pilóták ennek nem voltak tudatában. Amikor a kapitány mondta a mérnöknek, hogy kapcsoljon át tartalék tartályra, és a mérnök bejelentette, hogy nincs már tartalék, akkor próbáltak gyorsan leszállni, de ők sem érték el a repülőteret.

Volt egy nagyon hasonló eset Magyarország fölött is: a Hapag Lloyd Hamburgba tartó gépe nem tudta behúzni a futóművét valamelyik görög szigetről felszállva, emiatt a gépnek nagyon megnőtt a fogyasztása, itt Pest fölött már alig volt kerozinja, de nem szállt le, hanem megpróbált elmenni Bécsig, ám valamivel leszállás előtt leálltak a motorok, és nem érte el a pályát. De ami ezt a mostani balesetet illeti, az első napok kevés információja alapján csak azt tudjuk mondani: nem zárható ki, hogy az üzemanyag fogyott el, de rengeteg más lehetőség is adódhat.

kolumbia_repulo6

– A szimulált repülési modellek szerint az Andok nem legbiztonságosabb repülési terep.

– Ez sincs kizárva, hiszen rosszak lehettek a látási viszonyok, mert esőt és ködöt jelentettek, a helikopterek épp ezért nem is tudták egy ideig megközelíteni a helyszínt. A reptér által kiadott jelentések ugyan több tíz kilométeres látótávolságot mondtak, de attól még a hegyek között lehettek egészen más körülmények.

Hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik, kövesd az INDÓHÁZ oldalát!

Kattints a megosztásra, ha úgy gondolod, másokat is érdekelhet a cikk!!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Mellényzsebből fizette ki a közel félmilliós büntetést az ötvöskónyi gyorshajtó
A 27 éves kutasi sofőrt Ötvöskónyiban mérték be. 126 km/órával ment lakott területen belül.


Szeptember 2-án Ötvöskónyi belterületén mértek be egy járművet, amely a megengedett 50 helyett 126 km/órával haladt – közölte a police.hu. A járművet a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság egyenruhásai állították meg.

A volánnál egy 27 éves kutasi férfi ült, akit a maximális, 8 előéleti pontra és 468 ezer forint közigazgatási bírságra büntettek meg. A rendőrség szerint a sofőr a helyszínen azonnal rendezte a közel félmilliós összeget, amit a mellényzsebéből vett elő. Az előéleti pontokat ezzel nem tudta kiváltani. A jogosítványt 18 pont után vonják be.

Két nappal később, szeptember 4-én mozgó sebességellenőrzés közben egy másik járművezetőt is bemértek Sántos belterületén, aki 23 km/órával lépte túl az 50-es sebességhatárt. A rendőrök megállapították, hogy a 26 éves kaposvári férfit korábban jogerősen eltiltották a járművezetéstől, mégis volán mögé ült.

A férfit előállították a rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki. A gyorshajtás miatt 50 ezer forint közigazgatási bírságot és 4 előéleti pontot is kapott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Kiugrott a mozgó vonat ablakán egy gyerek Borsodban – mentőhelikoptert kellett hívni hozzá
Saját szemükkel láthatták az arra járók, hogy egy kisfiú kiveti magát a mozgó szerelvény ablakán. A jegyellenőr elől akart elmenekülni.


A MÁV Füzesabonyból Nyíregyházára tartó 5112-es járatának ablakán ugrott ki egy gyermek Taktaharkánynál. A vonat még mozgásban volt.

A megdöbbentő eset hétfőn délelőtt történt. A Boon.hu helyszíni riportja szerint egy 10 év körüli gyerek próbált az ablakon ugrott ki, egyelőre nem tudni, miért. A MÁV közleménye szerint: Az állomáson éppen lassító, már megállni készülő szerelvény ablakán – eddig tisztázatlan okból és körülmények között – kiugrott egy fiú, aki a vasúti pálya mellé esett, ahol súlyos sérüléseket szenvedett. A mentők kiérkezéséig jegyvizsgáló kollégánk végig a sérült mellett maradt, a vonaton tartózkodó vasútőr segítségével megkezdte a szerencsétlenül járt fiú ellátását - áll a közleményben.

A mozgó vonatból kiugorva súlyosan megsérülhetett, mert a portál szerint a rendőrök mellett mentőhelikopter is érkezett a helyszínre.

A tájékoztatás szerint a balesetet szenvedett gyermek 14 évnél fiatalabb, így nem állja meg a helyét az a feltevés, miszerint a fiú bliccelés gyanú miatt menekült volna a kalauz elől. Jegyvizsgáló nem szándékozott elkérni a fiú jegyét, hiszen 14 évnél fiatalabbnak látta, az ilyen korú utasaink pedig a MÁV-csoport járatain díjmentesen utazhatnak – tette hozzá a MÁV.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
„Addig vert egy bottal, amíg szét nem törte rajtam” - Polgárőrök bántalmazhattak egy férfit a kenderesi városnapon
A rendőrség személyi szabadság megsértése és bántalmazás miatt nyomoz. Az Országos Polgárőr Szövetség szerint az érintettek közül hárman azonnal kiléptek a polgárőrségtől.


A rendőrség nyomoz személyi szabadság megsértése és bántalmazás közfeladatot ellátó személy eljárásában bűntett gyanújával a kenderesi városnapon történt incidens miatt. Az Országos Mentőszolgálat közölte, hogy augusztus 17-én a Jász-Nagykun-Szolnok megyei településről fejsérüléssel szállítottak kórházba egy negyven év körüli férfit – írja helyszíni tudósításában a hvg.hu.

Az Országos Polgárőr Szövetség tájékoztatása szerint három érintett helyi polgárőr azonnal kilépett, és leadta az igazolványát. A szövetség ezt írta:

„A rendezvényen valaki folyamatosan zavarta a szórakozó vendégeket, magatartása közösségellenes volt, ezért a polgárőrök a teremből újra és újra kivezették.”

A lap információi szerint a polgárőrök a békésen szórakozó emberek biztonsága érdekében jogszerűen távolították el a közösségellenesen viselkedő személyt, hogy később mi történt, azt a nyomozás állapítja meg.

Hozzátették:

„A megindult büntetőeljárás, valamint gyanúsítotti kihallgatásukat követően az ügyben érintett három polgárőr azonnali hatállyal kilépett a polgárőrségtől és a megszűnt tagságukkal egyidőben leadták az igazolványukat is.”

Közölték továbbá: „Az Országos Polgárőr Szövetség (amennyiben beigazolódnak a vádak) elhatárolódik a történtektől, amelyek súlyosan sértik a polgárőrségről szóló törvényben foglaltakat és ellentétesek mindazon elvekkel, amelyeket a szövetség vall. A polgárőrség nem tolerál semmilyen jogszabálysértést egyetlen tagja esetében sem.”

Az érintett, Roland a HVG-nek elmondta, hogyan kezdődött az ügy:

„A városnapon voltam, vásároltam magamnak egy sört, amikor hátulról hirtelen elkapott a tarkómnál fogva és elkezdett rángatni. Nagy nehezen ki tudtam szabadulni a szorításából és próbáltam elfutni. Hazajutottam, de a ház előtt utolértek.”

A férfi szerint helyi polgárőrök kergették, majd folytatta:

„Amikor utolértek, betuszkoltak egy kocsiba, amin a polgárőrség felirat volt, és szomszéd falu határába vittek. Egyikük elővett egy kisebb botot, majd vert, amíg szét nem törte rajtam.”

Elmondása alapján a bántalmazás után több flakon vizet kapott, és rászóltak, hogy mossa meg magát. Azt állította, egy telefont is elővettek, és neki azt kellett mondania, hogy a ház előtt többször elesett, a polgárőr pedig segített neki felállni. A kenderesi háza előtt homlokán sebet mutatott, bedagadt térdéről és a bordáiról beszélt a HVG-nek.

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nem közölt részleteket az ügyről, és arról sem számoltak be, hány ember ellen indult eljárás. A rendőrség utalt rá, hogy polgárőr lehetett az elkövető.

Az ügyről a Magyar Hang is írt. Az érintett polgárőrt a lap nem érte el, a portál szerint az illető állítólagosnak nevezte a bántalmazást. Ugyanakkor a város polgármestere sem nyilatkozott az ügyben.

A városban többeket megkérdeztek a polgárőrségről és a mindennapokról. Többen azt mondták, egyre többen fogyasztanak olcsó kábítószereket, vannak városrészek, ahová nem engedik a gyerekeket, és sötétedés után nem szívesen járnak az utcákon.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Elképesztő videó: rosszul lett a sofőr, átrepült az autópálya felett a maga után porcsíkot húzó Hondája
Egy 70 éves brentwoodi férfi lett rosszul vezetés közben, és a jármű kilőtt a szervizútról, majd az autópálya felett a levegőben repült át. A sofőrt kórházba vitték.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 06.



Egy 2012-es Honda szerdán a levegőbe emelkedett, majd négy sávon átrepülve zuhant le a Long Islanden futó Sunrise Highway felett, írja a New York Post. A döbbenetes jelenetet egy fedélzeti kamera rögzítette.

A felvételen látszik, ahogy az autó a szervizútról felhajt a töltésre, majd

kilő a magasba, átszeli a keleti irányú sávokat, végül a nyugati oldalon ér földet.

A hatóságok szerint egy 70 éves brentwoodi férfi ült a volánnál, aki rosszul lett vezetés közben.

„Egészségügyi probléma miatt elvesztette az uralmát az autó felett, felhajtott a felvezető töltésre, átrepült a sávok fölött, és végül túloldali töltésben landolt” – mondta Dennison DeNatalie, a Bay Shore-i tűzoltóság szóvivője a lapnak.

A sofőr könnyebb sérülésekkel megúszta, és mivel más jármű nem ütközött vele, senki más nem sérült meg. A férfit a South Shore Egyetemi Kórházba vitték, az orvosok szerint valószínűleg teljesen fel fog épülni.

A helyszínen készült fotókon és videókon az összetört Honda fejre állva, fák közé szorulva látható a Sunrise Highway mellett, miközben a mentők biztosították a területet.

„Mi a picsa volt ez?!” – hallatszik annak az autósnak a hangja, akinek a kocsija fölött elrepült a Honda. A felvétel azóta gyorsan terjed az interneten:


Link másolása
KÖVESS MINKET: