HÍREK
A Rovatból

Brüsszeltől várnak segítséget a külföldi kereskedelmi láncok, szerintük a kormány ki akarja őket szorítani a magyar piacról

A magyar kormány által meghatározott körülmények között egyszerűen lehetetlen fenntartható módon nyereségesen működni - mondta az egyik nagy lánc képviselője.

Link másolása

Ami jelenleg történik, az nem más, mint bizonyos vállalkozások szándékos kiszorítása a piacról – erről beszélt egy Magyarországon működő külföldi hátterű kiskereskedelmi áruházlánc egyik vezetője a Politiconak. A neve elhallgatását késő informátor azt mondta, hogy félelmeit osztja a többi iparági szereplő is, akik az Európai Bizottságtól várnak segítséget.

„A magyar kormány által meghatározott körülmények között egyszerűen lehetetlen fenntartható módon nyereségesen működni”

– mondta a lapnak az illetékes, aki szerint a szabályozás „ellentétes az EU belső piacának alapelveivel”. Ezért az várják az Európai Bizottságtól, hogy lépjen közbe. A lap megkereste az érintett láncokat, de sehol nem akartak névvel nyilatkozni az ügyről.

A kiskereskedelemi láncoknak a napokban már nyolc termékre kiterjesztett ársapka mellett két szabályozás fáj nagyon.

  • Egy tavaly decemberben elfogadott törvény értelmében a 100 milliárd forint feletti éves forgalmú láncoknak 48 órával a lejárati dátum előtt az élelmiszereket ellentételezés nélkül be kell szolgáltatniuk az államnak. A Politicio megjegyzi, hogy az összes érintett lánc külföldi tulajdonú, míg a magyar cégek megkerülhetik a szabályzást, mert franchise-rendszerben működnek. A törvény pedig megtiltotta a szerkezetváltást a többi szereplőnek.
  • A másik fájó döntés pedig az volt, hogy idén tavasszal a különadó mértékét a legnagyobb szereplők számára 2,7 százalékról 4,1 százalékra emelték, a válságkezelésre és a költségvetési helyzet javítására hivatkozva.

    Ezen intézkedéseket a kabinet az infláció elleni küzdelemmel indokolja. A külföldi láncok vezetőinek aggodalmai azonban talán nem alaptalanok, tekintve, hogy

    a kormány azt sem rejti véka alá, hogy szeretné növelni a magyar tulajdonsok arányát az élelmiszer-kiskereskedelemben.

    Legutóbb például Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter beszélt erről májusban.

    A Politicio azonban arra is emlékeztet, hogy a brit tulajdonú Tesco 2020 májusában már elvesztett egy pert a magyar kormánnyal szemben, amit akkor a különadó miatt indított. A Szecskay ügyvédi iroda szakértője, Sam Baldwin pedig a lapnak azt mondta: most sem biztos, hogy jobb helyzetben vannak az érintett külföldi láncok.

    Baldwin szerint ugyanakkor az árak befagyasztása valóban korlátozhatja a belső piaci szabadságjogokat, például az áruk szabad mozgását.

    „Bár a magyar kormány kétségtelenül a fogyasztói jólétet fogja felhozni jogos védekezésként, mégis meg kell mutatnia, hogy az intézkedés nem torzítja szükségtelenül a versenyt”

    – mondta a szakértő.

    A Politico szerint ugyanakkor vélhetően nem fogják a közvélemény szimpátiáját elnyerni ezek a cégek, főleg ha az emberek azt gondolják, hogy jelentős nyereségre tesznek szert az elszálló infláció közepette.

    A Bizottsági beavatkozás pedig azt látszatot erősítheti, hogy az EU a nagy kereskedelmi láncok oldalára állt, miközben az emberek megélhetési válsággal küszködnek. Ráadásul az Orbán-kormány most is gyakran hangoztatja, hogy a jelenlegi nehéz gazdasági helyzetért is az elhibázott brüsszeli politika felelős.

    A Politicónak megszólaló informátor szerint ugyanakkor, ha Magyarország megússza ezeket az intézkedéseket, az negatív példaként szolgálhat más EU-tagországok számára.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:

  • Népszerű
    Ajánljuk
    Címlapról ajánljuk


    HÍREK
    A Rovatból
    Fotók: Ilyen volt a tömeg Magyar Péter debreceni nagygyűlésén
    Sokan érkeztek a TISZA Párt alelnöke által meghirdetett vasárnap délutáni eseményre, ahol az EP-képviselőjelöltjeik mellett a színpadra lépett Rost Andrea és L. Ritók Nóra is.
    Fotók: Nagy Bogi - szmo.hu
    2024. május 05.


    Link másolása

    Magyar Péter országjáró útja során vasárnap délután Debrecenbe érkezett. A nagygyűlésre sokan érkeztek, az ország különböző pontjairól és még a határon túlról is.

    Íme a délutáni események képekben:

    Az eseményről mi is beszámoltunk. A TISZA Párt politikusa beszélt többek között az EP-választásokról, az akkumulátorgyárakról, a környezetvédelemről, a gyermeknevelésről is.

    A demonstrációról még több cikket ITT olvashatsz.

    Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    HÍREK
    A Rovatból
    Magyar Péter SMS-t írt a mentőszolgálat főigazgatójának az állítólagos öngyilkossági kísérletéről szóló OMSZ-jelentés miatt
    Az ügyben a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság is vizsgálódhat, hogy kiderítsék, valós-e a jegyzőkönyv, ki rendelkezhetett vele és hogy jutott el a sajtóhoz.

    Link másolása

    Mi is írtunk róla, hogy nyilvánosságra került egy jegyzőkönyv, amelyet az Országos Mentőszolgálat írt tavaly. A Borsonline szerint Varga Judit ex-igazságügyi miniszter igazat mondott a Hajdú Péternek adott interjújában, ahol arról beszélt, volt férje, Magyar Péter rá akart ijeszteni, és eljátszotta, hogy öngyilkos lett és gyógyszermérgezést szimulált. Mikor a volt feleség meglátta a gyógyszert, kihívta a mentőket.

    A jegyzőkönyv megjelenése után Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő felvetette, hogy egy bulvármagazin hogyan „juthatott hozzá” a mentők jelentéséhez. Szerinte biztos, hogy ezt nem lehetett volna nyilvánosságra hozni. A szakember szerint a mentőszolgálat vezetőségének le kell mondania, ha kiderül, hogy tőlük szivárgott ki a dokumentum.

    A Mentőszolgálat már vizsgálatot indított, Magyar Péter pedig feljelentést tesz az ügyben - írja az RTL.hu.

    Az OMSZ jegyzőkönyve szerint a mentőket nem Varga Judit hívta. A bejelentő nevének helyén az olvasható a vezetéknevet kitakarva az látszik, hogy Dr. Péter. Az esetlapon pedig az olvasható, hogy a mentőket lemondták, mert a „beteg ismeretlen helyre távozott”.

    A mentősök szóvivője az RTL Híradó megkeresésére azt válaszolta, hogy „vizsgálat keretében ellenőrzik” az adatkezelés szabályosságát. „A dokumentáció a mentőellátás után, az EESZT rendszerébe kerül (…) ahol a beteg, a törvényes képviselője, vagy másik egészségügyi ellátó is hozzáférhet”.

    A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke azt mondta, hogy súlyos adatvédelmi kérdéseket kell tisztázni az ügyben. Péterfalvi Attila közölte, hogy mérlegelik, indítanak-e hivatalból eljárást. Az RTL Híradónak elmondta, vizsgálnák, hogy az adatkezelés az EU-s vagy a magyar jogszabályoknak megfelelő-e. Azt is megnéznék, hogy valós-e a jegyzőkönyvi forma, és ki rendelkezhetett vele, illetve hogy juthatott el a sajtóhoz.

    A kiszivárgott jegyzőkönyv miatt Magyar Péter feljelentést. Ezt a mentőszolgálat főigazgatójának is megírta SMS-ben - írja a portál.

    "Remélem, hogy a belső vizsgálatot tényleg elrendelték, hogy ez pontosan mi és hogy az én feljelentésem pedig érkezni fog ellenük is és a sajtótermékek ellen is"

    – mondta az RTL-nek Magyar Péter.

    A politikus azt is kiemelte, hogy szerinte a nyilvánosságra hozott dokumentumok nem igaziak.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:


    HÍREK
    Magyar Péter nem áll meg: Köszönjük Debrecen! Holnap indulunk tovább
    A TISZA Párt politikusa újabb településekre látogat, ahol beszédet mond és kötetlen beszélgetésekre is sor kerül majd. A vasárnapi nagygyűlés után máris elárulta, hol lehet vele találkozni a következő napokban.
    Fotó: Nagy Bogi - szmo.hu
    2024. május 05.


    Link másolása

    Magyar Péter a vasárnapi nagy tömegeket megmozgató debreceni nagygyűlése után máris a következő napra készül. A közösségi oldalán megírta, hogy hol folytatja tovább az országjárást:

    "Köszönjük Debrecen!" - írta a posztban.

    "Holnap indulunk tovább Hajdú-Bihar megye további településeire. Íme a részletes program:

    Hétfő (05.06.):

    9:30: Kaba - Szabadság tér - Beszéd & kötetlen beszélgetések

    11:30: Berettyóújfalu - Berettyó Kulturális Központ - Beszéd & kötetlen beszélgetések

    13:00: Derecske - Templomkert tér 10. - Beszéd & kötetlen beszélgetések

    15:00: Nyírmártonfalva - Lombkoronasétány látogatás

    19:00: Hajdúszoboszló - Művelődési ház előtt - Beszéd & kötetlen beszélgetések

    Kedd (05.07.):

    9:30: Balmazújváros - Művelődési Ház - Beszéd & kötetlen beszélgetések

    11:00: Hajdúböszörmény - Baross Gábor tér 2. - Beszéd & kötetlen beszélgetések

    13:30: Hajdúnánás - Köztársaság tér (Fő tér) - Beszéd & kötetlen beszélgetések

    Mindenkit várunk szeretettel!"

    A vasárnapi rendezvényről készült fotóinkat itt nézheted meg:

    A politikus a debreceni beszédében elmondta, hogy már csak öt hét van hátra a június 9-i választásig, amelynek eredménye, reménye szerint, megindítja majd a változásokat.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:


    HÍREK
    Menczer Tamás baloldalozott, külföldizett és kétszer azt mondta, hogy bumm
    A Fidesz kommunikációs igazgatója sokadszorra is elmondta, amit már eddig is elmondott. Szerinte Magyar Péter ugyanúgy bele fog állni a földbe, mint MZP vagy a Momentum.

    Link másolása

    A Fidesz kommunikációs igazgatója kommentálta Magyar Péterék tevékenységét. Az állami hírügynökség is kimerítően szemlézte Menczer Facebookra feltöltött videóját. Ebben a Fidesz kommunikációs vezetője arról beszélt egy képen kívüli riporternek, hogy amikor volt „az adatkezelési történet, hogy a Bajnai Soros-világhoz kapcsolódó DatAdat áll mögötte”, akkor Magyar Péter azt mondta, hogy ez nem igaz, azt a tájékoztatót csak valakitől kapta.

    Ó, hát igen, ahogy az lenni szokott, csak úgy kaptuk valakitől.

    Amikor meg kiderült, hogy kitől kapták, kiderült, hogy az is a Bajnainak az üzlettársa, és az ember cégéhez van bejegyezve a Magyar Péter egyesülete is” – mondta Menczer.

    Szerinte ugyanebbe a sorba illik, ugyanazok vannak mögötte, akik a Márki-Zay mögött is voltak. Külön megemlítette, hogy „erről a Momentum sokat tudna mesélni, hogy milyen, amikor ezek a külföldi finanszírozók valakit elhajítanak, és beállnak valaki más mögé

    – mondta Menczer.

    Szerinte eddig is ez történt.

    „Külföldi irányítók és baloldali hype. Momentumnál – bumm – beleálltak a földbe. Márki Zay Péternél ugyanaz – bumm – beleállt a földbe. Most épp Magyar Péteren a sor, és jön a következő csalódás

    – mondta Menczer Tamás.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET: