KULT
A Rovatból

„Bobby egy rohadt kaméleon!" – Robert De Niro újra a vásznon

Mozinyitás De Niróval, aki 53 éve áll a kamera előtt. Még mindig nem unjuk meg az arcát, a gesztusait. És mi mindent nem tudunk róla!

Link másolása

A 77 éves Robert De Niro a mozi nagy öregje, aki már több mint öt évtizede, a Brian De Palma rendezte Üdvözletek című film bemutatása óta folyamatosan az egész világnak szerez örömet és kikapcsolódási lehetőséget lenyűgöző átalakulásaival. De Niro neve még mindig garancia egy filmplakáton arra, hogy színészileg rendben lesz a film, annak ellenére, hogy az elmúlt tíz évben becsúszott néhány gyengébb vígjátéka is: például a Nagypapa hadművelet. Biztos úgy volt vele, hogy már megcsinálta, amit kellett, öregkorára hadd hülyéskedjen egy kicsit.

Az amerikai mozik az elmúlt két hétben ismét beindultak, egyelőre úgy tűnik, a mozizás nem fog eltűnni, így valószínűleg De Niro is fog még nekünk izgalmas perceket okozni a vásznon.

Múlt hétvégén mutatták be Magyarországon legújabb filmjét, A nagy visszatérőket, mely címével és témájával is pont rímel a mozi pandémia utáni helyzetére.

A film egy producer (De Niro) sztoriját meséli el, akinek éppen rosszul megy a biznisz, ráadásul tartozik egy maffiózónak (Morgan Freeman), ezért kitalálja, hogy csinál egy filmet, melyben egy biztosítási csalással fognak nagyot szakítani. Persze ez nem is olyan egyszerű, mint hitte.

Robert De Nirót leginkább a filmjei alapján ismerjük, a magánéletéről nem igazán szoktak cikkezni, a szakmai tudását azonban mindenki elismeri, sőt, ha megkérdeznénk tíz embert, hogy szerinte ki a legjobb színész a világon, tippem szerint legalább hárman az ő nevét mondanák. Neki ugyanis valóban a szakmai tudása miatt lett nagy neve, semmiféle celebkedés nem adott ehhez hozzá, a neve mára egy brand, méghozzá a legmagasabb fokú színészet brandje. Olyanokkal áll egy sorban ezzel az attitűdjével, akik még a régi iskolát képviselik: Al Pacinóval vagy Meryl Streeppel.

Karrierje gyorsan indult: alig jelent meg néhány filmben, gyorsan a legnagyobb rendezők kezei között találta magát. Bár akkor még nem volt egyértelmű, hogy ezekből a fiatal tehetségekből lesznek Hollywood legkiemelkedőbb rendezői, csak annyi látszott egyértelműen, hogy kivételes zsenik.

De Niróban pedig meglátták azt a szuggesztív filmes jelenlétet, ami egy igazán jó, karakteralapú filmhez elengedhetetlen.

Így játszott először Brian De Palma korai filmjeiben, sőt, mondhatjuk azt is, hogy ő fedezte fel a nagyközönség számára a színészt. Ezek a filmek még nem kavartak akkora port. Aztán a hetvenes évek elején jött élete legfontosabb szakmai találkozása: egymásra találtak Martin Scorsesével, aki a legfontosabb alkotótársa lett évtizedeken át.

Egymást követően, egy csokorban leforgatta Scorsesével az Aljas utcákat, A keresztapa II-t Coppolával, a Taxisofőrt ismét Scorsesével, Bertoluccival pedig a Huszadik századot. Ez a filmsor hozott neki két Oscar-jelölést és egy díjat is legjobb mellékszereplőként.

Pár évre rá a Dühöngő bikáért megkapta a legjobb férfi főszereplőnek járó Oscar-díjat is. Ezek után már nem volt miről beszélni: innentől a karrierje a mai napig ugyanazon a szinten mozog, minden rendező álma vele forgatni. Ha pedig jó filmet akartok látni az ökölvívásról, ami egyben zseniális dráma is, nézzétek meg a Dühöngő bikát, ami a mai napig olyan friss, mintha most készült volna. Aztán 1976-ban eljátszotta a Taxisofőr főszerepét, máig az egyik legmegrendítőbb alakítása.

De Nirót tényleg nem ismerjük annyira magánemberként, csak a szerepei ugranak be, amikor eszünkbe jut - na jó, kivéve egy kis affért Naomi Campbellel - , és úgy tűnik, ez nem véletlen, ezt ő így szeretné. Ahogy egy 1977-es interjúban fogalmazott a Time-nak : "Miután interjúkat adtam, állandóan azzal kellett foglalkoznom, hogy megpróbáljam elmagyarázni, hogy hogyan is gondoltam igazából, amiket mondtam. Az első filmjeim után még több interjút adtam, de aztán arra gondoltam, miért olyan fontos az, hogy hol jártam iskolába meg mi a hobbim? Mi köze ezeknek a színjátszáshoz? Semmi." Azóta is kerüli a rivaldafényt és az újságírókat, és ha vállal egy-egy beszélgetést, akkor is inkább igyekszik csak a munkára korlátozni a témát.

Pedig tartogatott a magánélete érdekességeket is, ugyanis sok nagy sztárhoz hasonlóan ő sem egyetlen nővel élte le az életét. Két feleségtől és két élettárstól összesen öt gyermeke született. Ráadásul ketten ikrek, akiket béranya hordott ki, s ez is elég érdekes téma lehetett volna a média számára.

1998-ban, amikor már tartott a második házassága, Párizsban a rendőrség meggyanúsította, hogy igénybe vette egy prostituáltakat közvetítő cég szolgáltatásait, azonban De Niro nem volt hajlandó vallomást tenni, mire kiutasították az országból.

Vagyis ha jobban beengedte volna az újságírókat az életébe, valószínűleg lett volna miről írniuk, de a színész tudatosan rejtegette a magánéletét a rivaldafény elől. Azt szerette volna, ha csak a színészi munkájáról esik szó a médiában.

A Vanity Fair egyik újságírója anno hetekig próbálta elérni, hogy egy alapos anyagot készíthessen vele az életéről, de egyáltalán nem sikerült, mire a sajtó lerázásában tapasztalt titkárnője elmagyarázta az újságírónak, hogy valószínűleg soha sem fogja elérni Bobot. Annyit azért sikerült nála elérnie, hogy "Bob" engedélyezi, hogy a barátaival beszélgethet róla, ha szeretne.

Az újságíró, bizonyos Patricia Bosworth így próbált egy cikket összehozni a színészről, ami alapján kicsit jobban megismerhetjük. Mivel a sztár a magánéletéről sosem volt hajlandó beszélni, így ezektől a barátoktól kellett valamit megtudnia. "Az ő élete igazából egyszerűen nem egy celeb-üzlet, nem egy showműsor" mondta róla egy rendező, Charles Maryan, akivel többször is dolgozott színházban.

Elmondása szerint az emberek azt hiszik, hogy Bob biztosan mindig valamerre mászkál a világban, "pedig ez még csak nem is igaz, legtöbbet itthon van és dolgozik, közben pedig megfigyeli az embereket a szerepeihez."

Burt Young színész, aki színházban dolgozott vele, azt mesélte De Niro-ról, hogy olyan érzékenységgel bír, hogy tökéletesen leveszi és átérzi mások érzéseit - ezért is védi magát az emberektől. Ugyanis minden olyan erős hatással van rá, hogy ha kitenné magát a folyamatos találkozásoknak a rajongókkal, akkor egyszerűen felfalnák élve, és nem bírná az érzékenysége miatt.

A beszélgetésekből végül az derül ki, amit sejthettünk is: hogy De Niro élete a színjátszás, a szakma. Mindenki arról számol be, hogy mennyire megszállottan készül fel egy-egy szerepére.

"Bobby egy rohadt kaméleon!" - ezt De Palma mondta róla, ezzel arra utalva, hogy egy nagy átalakulóművész. De Niro végletesen alapos felkészülése a szerepeire mára tényleg legendássá vált. Ezt az arcát ismerjük igazán. A hüvelykujján bőrkeményedés lett, annyit tanult szaxofonozni a New York, New York című film forgatása előtt. Az Oscar-díjas Dühöngő bika bokszolójának eljátszásához pedig egy egész évet töltött a ringben, amíg megtanult bokszolni, majd a filmben elhízott bokszoló ábrázolásához szikár testét alaposan felhízlalta, hogy hiteles lehessen a kiöregedett ökölvívó szerepében is. Az egyik első nagy átváltozó volt, aki egy szerep kedvéért a végletekig elment - és elmegy ma is.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„Így tovább nem lehet élni” – Újabb zseniális Bödőcs-kisfilm készült, Csákányi Eszter és Znamenák István is remek benne
Amolyan igazi Bödőcs-humor, két lazán odapakolt nagyszerű színészi alakítással. Egy kis Örkény, egy kis Wes Anderson négy és fél percben.

Link másolása

Új kisfilm került fel Bödőcs Tibor YouTube-oldalára: a mintegy 4 és fél perces alkotás két főszereplője Znamenák István és Csákányi Eszter.

A kérvény című opus egy Wes Anderson-szerű miliőben játszódik, és lényegében egy kérvény felolvasásából áll, na meg a hangos csattanóból. De az egészben benne van az „elmúthatvanév” Magyarországa, persze a megfelelően vicces, ironikus körítéssel. A kérvény című kispróza egyébként Bödőcs Prímszámok hóesésben című kötetének egyik fejezete.

Amolyan igazi Bödőcs-humor, két lazán odapakolt nagyszerű színészi alakítással.

De felesleges is ennél több, nézzük a kisfilmet:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét Luca Guadagnino a Challengersben
Április 25-től játsszák a hazai mozik a Challengerst. Zendaya eddigi pályafutásának talán legfontosabb filmjét készítette el, és mindent meg is mutatott a cél érdekében.

Link másolása

FIGYELEM: A CIKK APRÓ SPOILEREKET TARTALMAZ!

Napok óta azon töprengek, miért is tetszett ennyire a Challengers. Hiszen ha az ember nagy vonalakban elmondja a sztorit, talán fel sem kelti a figyelmet. Szerelmi háromszög, a tenisz, mint az emberi kapcsolatok, játszmák metaforája, bla-bla-bla. De ahogy sokszor hangsúlyozzuk, a művészet fő kérdése a nem a „mit”, hanem a „hogyan”.

Luca Guadagnino rendező az egyszerű hozzávalókat mesterien elegyíti, a romantikus drámából már-már lélektani thrillert csinál. Az első pillanatban megalapozza az egész filmen átívelő feszültséget. Két férfi teniszezik. Izmosak, leharcoltak, feszültek. Már-már mitikus alakok. Csatájukat a nézőtérről figyeli egy szépséges nő.

A három szempárt látjuk egymás mellé vágva, és rögtön tudjuk, miről van szó, mi is lehet a valódi tétje ennek az összecsapásnak.

Ezután a film ügyesen ugrálva az idősíkokon azt mutatja be, hogy jutottak el a szereplők eddig a pontig.

Tashi (Zendaya) ígéretes teniszcsillagnak indult, ám egy sérülés miatt le kellett mondani az álmairól. Manapság férje, Art Donaldson (Mike Faist) teniszcsillag edzője és menedzsere, akivel van egy közös lányuk is. Art rossz passzban van, sorra veszti a meccseit, szíve legmélyén már szívesen visszavonulna, de fél, hogy elveszti felesége megbecsülését, ha feladja. Ám mindannyiuk életét felrázza, amikor egy kisebb rangú versenyen Art szembe találja magát Patrickkal (Josh O’Connor), aki egykor a legjobb barátja volt, egészen addig, amíg meg nem ismerkedtek Tashival.

Mindenképpen ki kell emelni még Trent Reznor és Atticus Ross zenéjét. Mert bármennyire jó is a rendező és a szereplőgárda, voltak olyan helyek a filmben, ahol egyedül a lüktető soundtrack biztosította a feszültséget, anélkül túl hosszú és lapos lett volna egy-egy snitt.

Bámulatos a fényképezés, minden beállítás talál, olykor egyenesen a száguldó labda szemszögéből látjuk a meccseket. Bár a filmben végig erős az erotikus túlfűtöttség, Luca Guadagnino remek ízléssel bánik a kérdéssel. Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét, sosem látszik több, mint ami indokolt, és ami szükséges ahhoz, hogy plusz töltetet adjon egy-egy jelenetnek. Egyébként is túl sok a történés, amit követni kell ahhoz, hogy a szemünket legeltessük. Kimondottan szokatlan módon ebben a filmben sokkal többet vetkőznek a pasik.

Nem is emlékszem, láttam-e valaha olyan mainstream amerikai (vagy bármilyen) filmet, ahol a férfi öltözőt mutatják a maga természetes valóságában.

Itt ez is megtörtént. Sőt, Guadagnino attól sem fél, hogy kicsit behozza a képbe a látens homoszexualitás kérdését. Mindezt kellő lazasággal és humorral teszi.

Félreértés ne essen, a Challengers nem a szexről, és még csak nem is a teniszről szól. Ahogy maga Tashi ki is mondja valahol a film elején: a tenisz nem sport, hanem emberi kapcsolat. Akkor lesz jó egy meccs, ha a pályán lévő két ember szinte eggyé válik, tökéletesen érti egymást.

A Challengers három zseniális színész és egy nem kevésbé nagyszerű rendező összmunkájától lett az, ami, de ez mégiscsak Zendaya filmje, ő a csúcstámadó, a többiek az alaptábort biztosítják neki. A még mindig nagyon fiatal színésznő nem is választhatott volna jobb filmet, hogy megmutassa tehetségét azok számára, akik eddig legfeljebb a Pókember-filmekben és a Dűnében találkoztak vele.

A szép színésznők sokszor úgy próbálnak kitörni a skatulyából, hogy csúnya, vagy legalábbis a nőiességüket háttérbe szorító női karakterek bőrébe bújnak. Zendaya más utat választott: maximálisan kihasználja előnyös külsejét, erotikus kisugárzását, sőt, maga a szerep is arról szól részben, hogy egy vonzereje tudatában lévő fiatal nő miként manipulálja az életében lévő férfiakat. De közben láthatjuk fiatal lányként, anyukaként, femme fatale-ként, üzletasszonyként és tehetetlenül szerelmes nőként is. A színészi sokoldalúság olyan skáláját vonultatja fel, amire kevés szerep nyújt lehetőséget.

Kisujjában van a színész és a nő egész eszköztára, és így könnyedén az ujja köré csavar mindenkit.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


A Rovatból
Több mint száz év után került elő egy eddig ismeretlen írás Agatha Christie-től
Az első Poirot-regénye környékén írhatta az első világháború alatt.

Link másolása

Váratlan szerzőre bukkantak egy, a Brit Pszichoanalitikus Társaság archívumában talált magazin hasábjain: minden idők legtöbb könyvet eladott regényírójára, Agatha Christie-re.

A magazint Sylvia Payne, a psziszhoanalízis brit úttörőjének papírjai között találták meg, aki még az első világháborúban, nővérként ismerkedett meg a krimi későbbi koronázatlan királynőjével.

A Mit csináltunk a Nagy Háborúban című, hatvanoldalas, saját készítésű szatirikus magazin is ebből az időből származik és Christie, Payne, illetve kolléganőik különböző írásait tartalmazza: novellákat, verseket, színdarabokat – és egy képregényt is egy mérgezéses esetről, amit Christie és szintén nővér barátnői „követtek el”.

Christie a magazinban elsősorban a kérdezz-felelek rovat vezetőjeként szerepel, ahol képzeletbeli olvasók kérdéseire válaszol, válaszait Agatha néni néven szignózva,

de rejtvényoldalt is szerkesztett, továbbá írt egy bírósági álhíreket tartalmazó rovatot.

A belsős nővérmagazint könnyed, pozitív hangvétele miatt minden bizonnyal saját maguk lelkesítésére készítették a nővérek, akik nap mint nap szembesültek a világháború borzalmaival a Franciaországból hazatért brit háborús sebesültek révén.

Christie nagyjából a magazin keletkezésekor írhatta első regényét is, A titokzatos stylesi esetet, a később legendássá vált Hercule Poirot detektív főszereplésével, de ekkor még senki sem sejthette, hogy az írónő könyveinek eladását csak Shakespeare és a Biblia tudja majd megelőzni, ugyanis első regényének kéziratát három éven át hat különböző kiadó utasította vissza.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Meghalt András Ferenc
A nemzet művészének rendezőként olyan filmek fűzödnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét vagy a Dögkeselyű. 81 éves volt.

Link másolása

Nyolcvanegy éves korában elhunyt András Ferenc Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, producer, érdemes művész, a nemzet művésze – jelentette be csütörtökön Szombathelyen Kollarik Tamás, a Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság elnöki főtanácsadója és Lovass Tibor, a Savaria Filmakadémia elnöke a 11. Savaria Filmszemle keretében rendezett médiakonferencián.

András Ferenc, a Savaria Filmszemle életműdíjas zsűritagja emléke előtt a konferencia résztvevői néma felállással tisztelegtek.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az intézmény harmadéves filmrendező osztályának osztályvezető tanára csütörtökön hajnalban hunyt el.

András Ferenc 1942. november 24-én született Budapesten, 1973-ban szerzett rendezői diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Életében mindvégig jelentős szerepet játszott a film és a televízió. Pályáját 1962-ben kezdte a Magyar Televízióban, majd dolgozott a filmiparban is, ahol a korszak legnagyobb rendezőivel működött együtt, köztük Ranódy Lászlóval és Makk Károllyal.

Rendezőként és forgatókönyvíróként olyan rendkívüli alkotások kötődnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét, a Dögkeselyű, A kárókatonák még nem jöttek vissza, a Családi kör vagy a Törvénytelen című film – olvasható az SZFE méltatásban.

Mint írták, András Ferenc 1977-ben aláírta a Demokratikus Chartát, kifejezve tiltakozását a csehszlovákiai diktatúra intézkedései ellen, a politikai nyilatkozat támogatása miatt hosszú ideig nem forgathatott újabb játékfilmet.

A nyolcvanas években a MAFILM színésztársulatának vezetője volt, majd később a Dialóg Filmstúdiót irányította. Produceri tevékenysége mellett meghatározó szerepet vállalt a szinkronszakma alakításában, valamint a Duna Televízió szinkronműhelyének korszakos vezetője volt. Szerteágazó tudása és tapasztalata ellenére viszonylag későn kezdett tanítani: 2021-től volt az Színház- és Filmművészeti Egyetem filmrendező osztályának osztályvezető oktatója, aranydiplomáját pedig 2023-ban vehette át ugyanitt - emelik ki a közleményben.

András Ferenc halálával a magyar film világa kiváló alkotót veszített el, emlékét a filmjein és oktatói munkáján keresztül őrzi a Színház- és Filmművészeti Egyetem

– írták.

Link másolása
KÖVESS MINKET: