HÍREK
A Rovatból

„Hangoztatta is, hogy neki pedagógiai elve az erőszak alkalmazása” – A letartóztatott javítóintézeti igazgató egy volt dolgozó szerint meg sem próbálta titkolni, amit tesz

A hírek szerint a brutális igazgató 2010 előtt is dolgozott az intézetben, de akkor erőszakos viselkedése miatt elbocsátották. A DK és Juhász Péter szerint ma ő is az őrizetbe vett kollégák között volt.


Rendőrök és nyomozók szállták meg kedd reggel a Budapesti Javítóintézet Szőlő utcai épületét. A nagyszabású akcióban a Nemzeti Nyomozó Iroda és a Készenléti Rendőrség emberei mellett gyermekvédelmi szakemberek is részt vettek. A nap végére az ügyészség megerősítette: három embert őrizetbe vettek, gyanúsítotti kihallgatásuk részben megkezdődött. A hatóságok drónt is bevetettek a több órán át tartó kutatás során.

A razzia alig egy nappal azután történt, hogy Juhász Péter újabb sokkoló felvételt hozott nyilvánosságra a hétfőn lemondott megbízott igazgatóról. A biztonsági kamera videóján az látszik, amint a férfi egy diákot a nyakánál fogva az asztalhoz ránt, majd a ruhájánál megragadva áthúzza a bútoron. Ezután a földre löki, rátapos a mellkasára, és bele is rúg a felsőtestébe. Az ügyben zajló nyomozás részeként – számolt be róla az RTL Híradó – kedden bent lakó fiatalokat is kihallgattak a hatóságok.

A videókon szereplő, hétfőn lemondott megbízott igazgató még hétfőn elismerte, hogy ő látható a felvételeken, de azzal védekezett, hogy lejárató kampány folyik ellene, és a jeleneteket kiragadták a kontextusukból. A Demokratikus Koalíció úgy tudja, ő az egyik, akit a keddi akcióban őrizetbe vettek.

Az intézményben uralkodó állapotokról egy, az RTL Híradónak nyilatkozó volt gyermekvédelmi dolgozó beszélt. Azt állította, az igazgató meg sem próbálta titkolni a módszereit.

„Ezt hangoztatta is: szerinte a pedagógiai elveihez tartozik az erőszak alkalmazása, a büntető pedagógia rendben van. Igazából ezt fel is vállalta”

– mondta a csatornának. A volt munkatárs szerint a férfi 2010 előtt is dolgozott az intézetben, de akkor erőszakos viselkedése miatt elbocsátották. Később mégis visszavette az akkori intézményvezető, akit idén májusban emberkereskedelem és kényszermunka gyanújával bilincsben vittek el.

A bántalmazások rendszerességéről beszélt egy egykori bentlakó is abban a videóban, amelyet Dobrev Klára, a DK elnöke osztott meg. A fiatalember szerint a nevelő rendszeresen ütlegelte a gyerekeket.

„Olyan pofonokat vágott a csávó, hogy kidőltek a sorból a gyerekek. És ilyen nem egyszer, nem kétszer fordult elő”

– fogalmazott.

Az ügy azonnal heves politikai reakciókat váltott ki. Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke szerint „Orbán Viktor nem tehet mást, mint hogy haladéktalanul benyújtja a kormánya lemondását!”, mert véleménye szerint „a hatóságok és a politikai elit tudta nélkül ilyen bizonyosan nem történhetett volna meg éveken keresztül.”

A Belügyminisztérium közleményben reagált, azt írták, a kormány minden eszközzel támogatja az ügyészség munkáját, és a vizsgálat arra is kiterjed, hogy a rendőrség hibázott-e az elmúlt években. Hozzátették: „bárki, aki bűncselekményt követett el vagy közreműködött abban, felelni fog az igazságszolgáltatás előtt”. Az ügyészség ígérete szerint a nyomozás további eredményeiről várhatóan szerdán adnak részletesebb tájékoztatást.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
3,6 milliárdot költ a kormány a kórházak hűtésére: kiderült, mely intézmények kapnak a forrásból
A kormány célja az elavult kórházi hűtőrendszerek ütemezett, teljeskörű megújítása. A hűtés-rekonstrukciós program kiterjed több fővárosi és vidéki nagyvárosi kórházra is.


Kórházi hűtés-rekonstrukciós programról döntött a kormány, amellyel több mint 3,6 milliárdból javítják és fejlesztik a kórházi hűtőberendezéseket – jelentette be Köböl Anita kormányszóvivő a csütörtöki kormányzati tájékoztatón.

A cél az elavult kórházi hűtőrendszerek ütemezett, teljeskörű megújítása. Konkrét intézkedések is elhangzottak:

  • megjavítják a budapesti Szent László Kórház hibás folyadékhűtőjét,
  • új hőcserélőket telepítenek a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézetben,
  • helyreállítják a fővárosi Bajcsy-Zsilinszky Kórház hőszivattyúit,
  • javítják a budapesti Szent Imre Kórház hűtési és épületfelügyeleti rendszereit.

A program kiterjed a Heim Pál Gyermekkórház, az Országos Onkológiai Intézetre, a Honvédkórházra, Miskolc, Győr és Kaposvár kórházaira is.

Köböl Anita elmondása szerint országszerte olyan korszerű technológiákat vetnek be, amelyek a műtők, az intenzív osztályok, a szülészetek és az onkológiai részlegek biztonságos működését szolgálják.

Magyar Péter elmondta, hogy a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) főigazgatójától megtudták, hogy bőven alultervezték a költségvetést. Takács Péter, az Orbán-kormány egészségügyi államtitkára ugyan „nagy számokat durrogtatott”, amikor a költségvetés növeléséről beszélt, ám valójában 30-40-50 milliárdos hiány volt. A kormányfő szerint az előző vezetés nulla forintot szánt idén a klimatizálásra.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Aranykonvojügy: Terrorcselekményben való részesség merülhet fel Sulyok Tamásnál az ügyvéd szerint
Dr. Horváth Lóránt, az ukrán felet képviselő ügyvéd szerint Sulyok Tamás köztársasági elnök büntetőjogi felelőssége is felvethető. Az államfő egy olyan törvényt hirdetett ki, amelyet a vád szerint külpolitikai nyomásgyakorlásra használt a kormány.


„Ha a köztársasági elnök felismerte a célzatot, akkor bűnrészes, ha nem, akkor pedig alkalmatlan” – ezzel a súlyos dilemmával foglalkozik az aranykonvojügyben érintett ukrán állampolgárokat és az Oscsadbankot képviselő ügyvédi iroda vezetője. Dr. Horváth Lóránt közleményében azt vezeti le, hogy Sulyok Tamás államfő esetében akár terrorcselekményhez kapcsolódó részesség gyanúja is felmerülhet. Az érvelés alapja, hogy a kormányzat részéről elhangzottak olyan nyilatkozatok, amelyek szerint a lefoglalt vagyon visszatartása valójában külpolitikai nyomásgyakorlás eszköze volt Ukrajna felé.

Az ügyvéd szerint a 2026. évi II. törvény kihirdetése már nem egy vitatható büntetőeljárásról szólt, hanem arról, hogy egy állami kényszerítő intézkedést nyíltan külpolitikai célra használtak fel, összekapcsolva a pénz visszatartását a Barátság kőolajvezeték újranyitásának követelésével. Horváth szerint Sulyok Tamás szakmai múltja miatt különösen nagy a felelőssége.

„Egy volt alkotmánybírósági elnöktől különösen elvárható lett volna annak felismerése, hogy a folyamatban lévő büntetőeljárás, és a titkos információgyűjtést lehetővé tevő, rendkívüli vagyonvisszatartást legitimáló törvényi vizsgálat együttesen nem alkalmazható és nem használható fel külpolitikai nyomásgyakorlás eszközeként anélkül, hogy súlyos jogszabályi problémák ne merüljenek fel benne.”

A döntő kérdés az, bizonyítható-e, hogy az államfő a törvény kihirdetésekor tisztában volt annak valódi funkciójával. Ha ez igazolható, akkor az ügyvéd szerint a büntetőjogi felelősség is felvetődhet.

„Ha ez bizonyítható, akkor elméletileg már nemcsak hivatali visszaélés, hanem akár terrorcselekményhez kapcsolódó részesség kérdése is felmerülhetne, mint a terrorcselekményhez nyújtott bűnsegély, szélsőséges esetben társtettesség” – írta a 24.hu.

Az államfő és a kormányfő viszonya az elmúlt hetekben kiéleződött: Magyar Péter többször is az államfő távozását sürgette, mellette pedig szimpátiatüntetést tartottak a Sándor-palotánál. Sulyok Tamás a Velencei Bizottsághoz fordult az elmozdítására tett kísérletek miatt.

Az aranykonvojügyben a kormány a nemzetbiztonsági és bűnügyi kockázatokra hivatkozott, míg az ukrán fél jogszerű banki műveletre. A lefoglalt vagyont május elején a magyar hatóságok végül visszaadták.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Július 1-től drágul a Temu: 3 eurós vám jön minden termékkategóriára
Az EU-n kívülről rendelt, 150 euró alatti csomagokra új vámszabály lép életbe július 1-jétől Magyarországon is. A 3 eurós díjat nem csomagonként, hanem az abban található, különböző vámtarifaszámú termékkategóriák után kell megfizetni.


Július 1-jétől minden, EU-n kívülről rendelt 150 euró alatti csomagra új, fix vámtétel jön: nem csomagonként, hanem termékkategóriánként 3 eurót kell fizetni – vagyis ugyanabban a dobozban egy póló, egy telefontok és egy fülhallgató már 9 euróra ugrik – írta az Index. Az új szabályt az Európai Unió egységesen alkalmazza, Magyarországon a Nemzeti Adó- és Vámhivatal felügyeli a zökkenőmentes átállást.

A változás az EU-n kívüli webáruházakból rendelt, 150 euró alatti belső értékű küldeményekre vonatkozik.

Míg egy rendelés, amely három azonos típusú pamutpólót tartalmaz, egyetlen kategóriának minősül és 3 eurós vámot von maga után, addig egy pólóból, telefontokból és fülhallgatóból álló csomag már három különböző kategória, így a fizetendő vám összesen 9 euró lesz.

A díj várhatóan beépül a webáruházak áraiba, a 150 eurónál értékesebb küldemények vámkezelése pedig nem változik.

A vámkezelést továbbra is a posta, a futárszolgálat vagy a platform megbízottja intézi, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pedig folyamatosan egyeztet a piaci szereplőkkel az átállásról. Információt a hivatal honlapján és a 1819-es, külföldről a +36 1 461 1819-es számon hívható NAV Infóvonalon lehet kérni.

A most bevezetett egységes vámszabály átmeneti jellegű, 2026. július 1. és 2028. július 1. között érvényes, bár az időszak meghosszabbítható.

Az Európai Unió már jó ideje készült a lépésre. A vita középpontjában a 150 eurós vámmentességi határ állt, amely a gyakorlatban ösztönözte az alulértékelést és a tömeges, ellenőrizhetetlen termékbeáramlást a kínai webáruházakból. A döntéshozók végül egy egyszerűsített, fix díjas megoldás mellett állapodtak meg, hogy a fogyasztók a vásárlás pillanatában, átláthatóan lássák a teljes költséget, miközben a vámhatóságok terhelése kezelhető marad.

A reform lendületét az is adta, hogy több uniós jelentés és vizsgálat problémásnak találta egyes távol-keleti platformok termékkínálatát, köztük veszélyes termékekkel, amelyek nem feleltek meg a biztonsági előírásoknak.

A politikai üzenet világos volt: az EU egyszerre akarja növelni a fogyasztóvédelmet és kiegyenlíteni a versenyfeltételeket az uniós kereskedők és a harmadik országbeli szereplők között. Az új vámrendszer így nemcsak bevételi vagy adminisztratív kérdés, hanem piaci tisztítási eszköz is, amely a vásárlói biztonságot helyezi előtérbe.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Jönnek a bejelentések a kormánytól – itt nézheted élőben a tájékoztatót
Egészségügyi, gazdasági, pénzügyi és közigazgatási témákban is döntött a kormány a szerdai ülésén. Az intézkedésekről Magyar Péter mellett a kormányszóvivők számolnak be sajtótájékoztatón.


Szerdán ismét ülésezett a kormány, ahol számos ügyben hoztak döntéseket. Ezekről Magyar Péter miniszterelnök szerda este már egy Facebook-posztban beszámolt, részleteket azonban a 11 órakor kezdődő kormányszóvivői tájékoztatón fognak közölni.

A kormányfő tegnapi listáján egészségügyi, gazdasági, pénzügyi és közigazgatási témák is szerepeltek. Ezek alapján a tájékoztatón szó lesz például

  • a kórházi klímaberendezések azonnali javítására és karbantartására megítélt 3,4 milliárdos forrásról,
  • a mohácsi Duna-híd építése kapcsán tett lépésekről,
  • a Nemzeti Hitvallás közintézményekből való eltávolításáról,
  • a 6000 milliárd forintos uniós forrás felhasználásáról,
  • a várható kánikulára való felkészülésről,
  • a babaváró támogatások és a diákhitelek kamatstopjának ügyéről is.

A tájékoztatót itt nézheted élőben:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk