Bálint gazda 97 és fél évesen is 6-8 órát dolgozik naponta
Utoljára 2014 nyarán jártunk Bálint gazdánál, és a mostani újabb látogatás első számú tapasztalata, hogy mindenki Gyuri bácsija szemernyit sem változott, hiába közelít rohamos gyorsasággal a kevesek által megért 100 éves kor felé.
Azt hiszem, a nála 20-30 évvel fiatalabbak közül is sokan örömmel cserélnének vele, még fizikai állapotát tekintve is, szellemi frissesség terén viszont egész biztosan. Órákig el tudnám hallgatni, ahogy a lehető legkülönfélébb dolgokról mesél, legyen ez akár kertészkedéssel, mezőgazdasággal kapcsolatos téma – pedig egyébként nem túl gyakran foglalkozom ilyesmivel –, akár hihetetlenül mozgalmas életének egyik fejezete.
„Nagyon jól emlékszem arra, amikor 4 vagy 5 éves koromban apám kézen fogva kivitt a határba, és elmagyarázta, hogy a méhecskék termékenyítik meg a gyümölcsfák virágait, nekik köszönhetjük a termést. Ezért kell különösen vigyáznunk rájuk” – idéz fel például egy bő 90 évvel ezelőtti emléket.
Dolgozószobájában foglalunk helyet, én egy fotelben, ő pedig az íróasztala előtti székben. Az asztalon kinyitott laptop fekszik, első számú munkaeszköze.
Olyan természetességgel nyúl hozzá, mintha legalábbis vele született volna a tudás, nem csak a 80-at betöltve kezdte volna el használni.
„Túlzás, hogy elsajátítottam, de szöveget írni például jól tudok. Tegnap is megírtam egy cikket, ma délután pedig, ha minden jól megy, egy másikat is meg fogok. Annyi biztos, hogy hozzátartozik az életemhez, enélkül el se tudnám már képzelni a mindennapjaimat. Épp olyan nekem, mint egy parasztembernek az ásó, vagy a kapa.”
Közel 400 ezer követővel rendelkező Facebook-oldalát is legnagyobb részt egyedül kezeli, csak ritkán kér segítséget unokájától vagy feleségétől, ha valamiben nagyon elakadna.
Hogy érzi magát? – teszem fel a kérdést, ami alighanem mindenkit foglalkoztat, hiszen néhány évvel ezelőtti balesete idején is egy egész ország szorított érte. Őszintén válaszol:
Azonban szó sincs arról, hogy már csak karba tett kézzel ülne, sőt: munkatempójára nehéz más jelzőt találni, minthogy bámulatos. Az elmúlt években 3 könyve jelent meg, most is dolgozik egyen, ami hiába csak újbóli kiadás lesz – 38 évvel ezelőtt már megjelent egyszer –, bőven akad vele munka.
„A kiadó igazgatója azt mondta, nem lesz vele sok dolgom, csak javítsam azt, ami feltétlenül szükséges. De aztán kezembe vettem, és majdnem az egészet át kellett írnom, annyira elavult dolgok voltak benne” – meséli. Emellett felsorolni is nehéz, hány folyóiratban jelennek meg rendszeresen cikkei, hiszen alig akad olyan felkérés, amire nemet mond.
Orvosai természetesen nem nézik jó szemmel a saját maga számára diktált tempót, minden adandó alkalommal igyekeznek rábírni, hogy lassítson kicsit. Ő azonban úgy tartja, addig van értelme az életnek, ameddig akad tennivaló. „A kor egy olyan ’betegség’, ami nem gyógyítható. Akár akarja az ember, akár nem, egyre csak öregszik, ezért célszerű inkább hozzászokni…” – foglalja össze filozófiáját. „És ha az ember bármiben segíteni tud családtagjainak, barátainak, vagy akár a tágabb környezetének, azt meg kell tenni.”
Még akkor sem hazudtolta meg magát, amikor néhány éve kórházba került: sétája közben felmérte az ottani kert állapotát, majd miután hazaengedték, külön cikkben adott tanácsokat arra nézve, hogyan lehetne rendbe szedni. Sőt, kórházi szobatársait sem utasította vissza, amikor hozzá fordultak kertészkedéssel kapcsolatos kérdéseikkel:
Ha valami, hát ez a történet mindent elmond Bálint gazdáról.
És hogy ő személy szerint hogy áll a kertészkedéssel? Mint mondja, korához képest nem panaszkodhat az állapotára, de klasszikus kerti munkát azért már nehezebben tudna végezni. Szerencsére erre is van megoldás: egyik családtagja nemrég meglepte egy magasággyal. Ez egy nagyjából asztal magasságú keret, ami a kertekben keletkezett szerves anyagokkal van tele, a tetején egy 20-25 centiméteres földréteggel. Nagy előnye, hogy jellegéből adódóan lehajolni sem kell hozzá, és akár 6-7 fajta növény is ültethető bele.
– mondja mosolyogva. Mindenki más számára is az a legfőbb tanácsa, hogy ha csak tehetjük, legalább egy-két zöldségfajtát termeljünk meg magunknak, hiszen például a Marokkóból, Líbiából, Spanyolországból hozott paradicsomban szinte biztosan elbomlottak azok a tápanyagok a szállítás során, amelyek a legértékesebbek az emberi szervezetnek.
Arról nem is beszélve, mennyit ad maga a tudat, hogy a saját magunk által termesztett és alig pár perce leszüretelt zöldséget fogyasztjuk el a reggelihez. Ehhez még kert se kell feltétlenül, a magaságy segítségével akár egy belvárosi lakóépület teraszán is lehetőség van rá.
Bálint gazda egyik videója a magaságyról:
Annyira lelkesen beszél ezekről a dolgokról, mintha legalábbis egy kisgyerek áradozna éppen új hobbijáról, nem egy jó nyolc évtizedes tapasztalattal bíró, országosan elismert szakember. 27 évvel fiatalabb feleségének féltő gondoskodása is biztosan hozzájárul ahhoz, hogy ennyire nem látszik meg rajta az idő múlása.
„Vigyázz nagyon a lépcsőn, Gyurka, nehogy eless! És vidd a botod, nem szégyen az!” – szól utána, amikor elindul kifelé, hogy megmutassa említett friss szerzeményét, a kertben felállított magaságyat.
Az autóvezetésről is Antónia tanácsára mondott le tavaly nyáron, 79 évvel első jogosítványának megszerzése után, de ha rajta múlna, még most is gond nélkül volán mögé ülne.
Azonban így is gyakran eljár otthonról: ha nem ő maga tart előadást – amire szintén rendszeresen kap felkérést –, koncertre, operába, színházba mennek, hiszen „a kultúráról még egy ilyen vénembernek sem szabad lemondani.”
Ahogy búcsúzáskor végignézek rajta, az jár a fejemben, hogy ez az utolsó kifejezés, ami eszembe jutna róla.
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel!
