SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Leleplezte Weinsteint, most őt vádolták meg zaklatással - kénytelen volt fizetni

Asia Argento 380 ezer dollárt fizetett fiatal színészkollégájának, Jimmy Bennettnek, aki szerint az olasz színésznő évekkel ezelőtt szexuális erőszakot követett el ellene.


Mint a New York Times oknyomozó cikkéből kiderült, Asia Argento 380 ezer dollárt fizetett fiatal színészkollégájának, Jimmy Bennettnek, aki azzal vádolta őt, hogy az olasz színésznő évekkel ezelőtt szexuális erőszakot követett el ellene. Jimmy állítása szerint akkor mindössze 17 éves volt.

Az ügy pikantériája, hogy a híres horror-rendező, Dario Argento lánya egyike volt az elsőknek, akik nyilvánosságra hozták az azóta a szakmából kitagadott amerikai producer, Harry Weinstein zaklatásait.

A tekintélyes lap szerint az Asia és Jimmy között a peren kívüli megegyezésre októberben került sor, nem sokkal a Weinstein-ügy kirobbanása után. A NYT úgy tudja, hogy az események 2013 májusában egy kaliforniai szállodai szobában zajlottak. Ebben az államban a szexuális aktusba való beleegyezés alsó határa 18 év. Asia Argento akkor 37 éves volt. Ennek egyik bizonyítékát, egy, a párt ágyban ábrázoló selfit egy magát megnevezni nem kívánó személy küldte el egy kódolt üzenőrendszeren a lapnak. Jimmy az együttlétet traumaként élte meg, amely negatív hatással volt az ő mentális egészségére. Éppen ezért kezdetben 3,5 millió dollár kártérítést kért a színésznőtől, mert az ezt követő depresszió miatt dolgozni sem tudott. Az eset előtti öt évben sikeres gyerekszínészként – többek között Harrison Forddal és Bruce Willissel is dolgozott – 2,7 millió dollárt keresett, míg ezt követően már alig futotta neki évi 60 ezer dollárra.

Azt állítja, hogy Asiára úgy tekintett, mint egy anyára. A szív csalfa vágyai című 2004-ben készült filmben el is játszotta a fiát.

Ezt a filmet maga Argento rendezte, ő írta a forgatókönyvet is, és egyfajta mentora is volt az akkor 8 éves kisfiúnak.

Bennett úgy meséli a történetet, hogy a színésznő Marina del Rey-i szállodájába hívta őt. Mivel Jimmynek éppen szemgyulladása volt, egy családtagja kísérte el. Amikor megérkeztek, Asia kérte kísérőjét, hogy hagyja őket magukra. Aztán a fiúval alkoholt itatott, majd csókolgatni kezdte, lenyomta az ágyra, és lehúzta a nadrágját, hogy orális szexben részesítse őt, majd ráfeküdt és egyesült vele. Ezután arra kérte Jimmy-t, hogy készítsenek néhány fotót. Másnap Argento feltett egy képet az Instagramra „Életem legszebb napja” aláírással. A hazatérő Jimmy ezzel szemben zavart, sértettséget és undort érzett.

Bennett állításait családtagjai megerősítették a NYT-nak, de közölték, hogy a színész egyelőre nem kíván nyilatkozni. Asia Argento ügyvédje viszont nem is reagált a lap megkeresésére.

Az olasz színésznőre az utóbbi időben a szexuális erőszak elleni fellépő nők, a #MeToo mozgalom élharcosára tekintettek.

Asia elárulta, hogy Harry Weinstein még 1997-ben erőszakolta meg őt a cannes-i Fesztiválon. Ez a kapcsolat még évekig tartott, mert nem mert ellentmondani neki. Ezt elmondta az idei fesztiválon, Cannes-t „Weinstein vadászterületének” nevezte.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Élő adásban jelentette be az ATV műsorvezetője, hogy 12 év után eltűnik a képernyőről
Gulyás Eszter és Somos András első közös gyermeküket várják. Kapcsolatuk 15 éve a televízió szerkesztőségében kezdődött.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. október 01.



Gulyás Eszter bejelentette, hogy babát vár, ezért egy időre elbúcsúzik a képernyőtől. A műsorvezető 12 év után ideiglenesen távozik az ATV-től, búcsúját élő adásban mondta el.

Párja, Somos András szintén az ATV arcai közé tartozik. Tizenöt éve a munkájuk hozta össze őket, korábban egy kisbabájukat elveszítették. Pár hónapja kiderült, hogy Eszter újra várandós, első közös kisfiukat várják. A kismama 14 évvel fiatalabb párjánál.

„Elérkezett szeptember utolsó napja, ami egyben egy időre az én utolsó napom is a híradóban” – írta a közösségi oldalán.

A déli Híradó végén Eszter a Fórum műsorvezetőjével, Szlazsánszky Ferenccel egyeztetve, élő adásban köszönt el:

„És Önöknek is köszönöm a 12 éve tartó figyelmet és támogatást, szeretetet, ahogy a főnökeimnek és kollégáimnak is. Most egy időre elköszönök, mert fontos feladatok várnak rám, de majd érkezem vissza, hogy tájékoztassam Önöket a legfrissebb hírekről”

– mondta a naphire.hu beszámolója szerint.

Eszter az utolsó trimeszterben hagyja abba a műsorvezetést, és most a családjára figyel. A nézőktől és kollégáitól kapott támogatást külön megköszönte.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Sajnos én is segítségre szorulok” - Laár András után Galla Miklós is bajban: pénzt kér, tartozásai vannak
A humorista a közösségi oldalán kért támogatást élelmiszerre, gyógyszerre és számlákra, bankszámlaszámát is megadta. Laár András korábbi segélykérése után ő is a nyilvánossághoz fordult.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. október 01.



Galla Miklós a közösségi oldalán jelezte, hogy anyagi támogatásra van szüksége, vette észre a Blikk. Bejegyzésében felsorolta, mire kell a segítség – élelmiszerre, gyógyszerre, közüzemi számlákra és tartozások rendezésére –, és megadta bankszámlaszámát is.

„Köszönöm mindenkinek, aki segített Laár Andrásnak a nehéz helyzetében. Sajnos én is segítségre szorulok. Élelmiszer, gyógyszer, közüzemi számlák és tartozásaim is vannak. Kérem, aki tud, segítsen. Előre is nagyon köszönöm. Megadom a bankszámlaszámomat: 50420317-10005587. Igyekszem vicces és informatív posztokkal meghálálni”

- írta közösségi oldalán a humorista.

Laár András nemrég videóban beszélt arról, hogy nehéz helyzetbe került, és már tankolásra, ételre sem maradt pénze. Sokan melléálltak: idegenek ezrei küldtek neki támogatást.

Pár héttel ezelőtt Laár a Facebookon részletesen is elmondta, hogy menedzserével, Kalocsai Krisztiánnal és az ő barátnőjével egy Ópusztaszer melletti tanyán élt, napok óta nélkülöztek, és mindössze 3000 forintja maradt. A rajongók végül 10 millió forinttal segítettek neki.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Sebestyén Balázs elárulta, hogyan fizeti Az Árulókban szereplő celebeket az RTL
A műsorvezető azt is elmondta, ki a kedvence most, és keményen kritizálta azokat, akik az eddigi évadokban kevésbé bírták a pszichológiai nyomást.
Fotó: RTL - szmo.hu
2025. október 02.



Rengetegen várták, hogy Sebestyén Balázs feltűnjön az RTL Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban című műsorának negyedik évadában. A műsorvezető ugyanis rendkívül élvezte a találgatásokat az elmúlt hónapokban, sokszor pedig Árpa Attila is rátett egy lapáttal a megszólalásaival.

A tegnap reggeli rádióműsorában végül tiszta vizet öntött a pohárba. A műsorvezető elmondta, nyomós oka volt arra, hogy nem vállalt szerepet az idei évadban sem, pedig mint fogalmazott, imádná.

„Ennek többféle fizikai akadálya van. Egyik például, hogy akkor forog a Nyerő. Ez nagyon fontos. Így nehezen diszponálható dolog. És nekem szent meggyőződésem, hogy úgyis kiszórnának. Mert én egy olyan karakter vagyok, akiről mindenki azt feltételezné, hogy gyilkos. Harmadik este, teljesen váratlanul felbontanám a borítékot, és kinyírnának, mert túl nagy falat vagyok. Hacsak nem választanának meg gyilkosnak”

– fogalmazott.

Azt is elárulta, hogy szereti a műsort, és amikor csak tudja, követi az eseményeket. Egyik nagy kedvence az idei évadban Hajdú Péter lett.

„Olyan béna, hogy szórakoztató”

– mondta róla.

Azokról, akik az eddigi évadokban kevésbé bírták a pszichológiai nyomást pedig kemény kritikát fogalmazott meg.

„Borzasztóan labilisak, önképzavarosak és gyengék sokan. Eltűnik a tükör, kapnak egy csomó rossz kritikát, és hányan kikészültek abba, hogy őket gyilkosnak gondolják. De azért mentek oda, hogy gonoszok legyenek. Ettől nem készülsz ki… Nem sírod el magad… A sírás mögött van egy labilis önkép, borzasztó önértékelés, személyiség.

Rettenetes bizonytalanok, látom rajtuk: önmagukban, a hitükben, a világképükben, a saját magabiztosságukban. Eltűnik mindenféle visszajelzés, vagy kapnak három negatívat, kettő meg nem úgy jelez vissza, és megborulnak. Ha van egy határozott önképed, nem készülsz ki. Ez mégiscsak egy tévéműsor”

– mondta.

Balázs még kulisszatitkokat is elárult. Elárulta, hogy minél tovább marad játékban valaki, annál többet visz haza, a szereplők ugyanis napidíjért vállalják a szereplést.

„Nagyon drága napi díjért egyébként”

– tette hozzá.

(via story.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Sallai Nóra: A legnagyobb nehézséget a kisfiam körüli mindennapi gondolataim jelentik
A Jóban Rosszban egykori szereplőjét egy ideig mesterséges kómában tartották az orvosok. Sokáig kritikus állapotban volt, hetekkel a baleset után került le a lélegeztetőgépről.
F. O. - szmo.hu
2025. október 01.



Sallai Nóra és kisfia egy évvel ezelőtt szenvedtek súlyos autóbaleset. A tragikus napon egy másik sofőr tarolta le őket az útról Alsónémediben. A színésznőt válságos állapotban szállították kórházba, kisfia életét azonban nem tudták megmenteni. Bende nem sokkal a karambol után elhunyt.

A Jóban Rosszban egykori szereplőjét egy ideig mesterséges kómában tartották az orvosok. Sokáig kritikus állapotban volt, hetekkel a baleset után került le a lélegeztetőgépről, majd komoly kezelésekkel folytatódott a gyógyulása.

„Mentálisan még nagyon nehéz megmagyarázni a lehetetlent. A legnagyobb nehézséget a kisfiam körüli mindennapi gondolataim jelentik”

mondta a Borsnak a színésznő, aki jelenleg vidéken lábadozik.

Sallai Nóra elmondta: kisfia haláláról rehabilitációja közben értesült a férjétől és az édesanyjától. Szeretne minél előbb meggyógyulni és visszatérni az életbe, ezen az úton a családja és a barátai segítik őt. Még nem tudja, mikor, de a későbbiekben szeretne visszatérni a színpadra is.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk