KULT
A Rovatból

Altesti humorral élnek és káromkodnak a cuki kutyusok a Kivert kutyákban

Nem kertelek, a Kivert kutyák egy szigorúan felnőtteknek szánt road-movie, amiben vizuális effektekkel megtámogatott kutyusok a főszereplők. Akik szeretik az édes házikedvenceket és a „kreatív” csúnyabeszédet, azoknak Kánaán lesz Josh Greenbaum legújabb rendezése, de akiknek ez a típusú altesti humor túl sok, azok kerüljék el messziről.


Amikor először láttam a film előzetesét, azonnal felkeltette az érdeklődésemet. Kicsit úgy éreztem, egy 18-as karikás

Úton hazafelé és Kis kedvencek titkos élete-szerelemgyerek lesz, és nem is tévedtem nagyot. Csupán a korhatárkarika lett 16-os,

ami annak köszönhető, hogy nem emberek a főszereplők, és a korhatár bizottság valószínűleg a szeretni való négylábúaknak jobban megbocsájtott. Maradjunk annyiban, hogy ha kétlábúakkal forgatták volna le a mozit, akkor még az X-es korhatár is benne lenne abban a bizonyos biliben.

Hangsúlyoznom kell: a Kivert kutyák nem gyerekeknek szól, nem is családi film, aki a poszterek alapján szokott dönteni a mozipénztárnál, az nagyon meg fog lepődni. A szövegkönyv már-már Kevin Smith-szinten tele van kreatívan obszcén kifejezésekkel, de ez nem zavaró. Speier Dávid régóta a UIP-Duna Film forgalmazó házi fordítója, a 80-as évektől kezdve majdnem minden UIP film elején elhangzik a „magyar szöveg: Speier Dávid”-mondat. Neki köszönhetünk sok-sok klasszikus szinkronfordítást, mint például az összes Grut, vagy a Shrek-filmeket is. A mostani produkció sem fog kilógni ebből az illusztris társaságból.

Szóviccek szóviccek hátán, miközben mindenkit elküldenek melegebb éghajlatra ízes magyar nyelven.

Mondhatjuk, hogy mindig jobb az eredeti hang, ami vitathatatlan, hiszen ez is egy csatorna, amin az alkotók a nézőkhöz szólnak, és szerves része a szerepnek. Ugyanakkor azt meg kell hagyni, hogy a magyar káromkodások és beszólások sokkal színesebbek, szagosabbak, mint az anglikán verziók. Akinek az első 5 perc után nem tetszik a film, az sajnos a végéig szenvedni fog, mert marginális változás nem történik sem a cselekményben, sem a színvonalban.

A Kivert kutyák nem más, mint egy szórakoztató, altesti humorba áztatott bosszútörténet. Főszereplőnk, Raggie egy végletekig boldog és kicsit együgyű keverék kutyus, aki nem veszi észre, hogy gonosz gazdája, Doug (Will Forte) igazából utálja.

Minden módon próbál megszabadulni a kiskutyustól, amit Reggie játéknak tekint.

Egy három órás autóút után azonban sikerül Dougnak elhagynia az ebet. Szegény pára: realizálja, mi is történt és megfogadja újdonsült kóbor kutyabarátai előtt, hogy ő bizony vissza fog menni a gazdájához és le fogja harapni a férfi nemesebbik szervét, mert Dougnak az a legkedvesebb ezen a Földön.

Ebben a küldetésben Bogár, Vadász és Maggie – az említett ebpajtások – is elkísérik főszereplőnket. Útközben természetesen mindenféle kalamajkába keverednek a kis kedvencek, több B történetszál is betolakodik a fő csapásvonal mellé, de mivel alapvetően nem a története miatt nézzük a filmet, így nem zavaró, sőt a kicsit epizodikus Family Guyos szkeccs-hatást kelti.

Josh Greenbaum rendező ügyes munkát végzett, jó a ritmusa, sok a töltelék, de nem túl hosszú tőle az amúgy szögegyszerű sztori.

Ügyes iparosmunka, főleg úgy, hogy ez a Greenbaum első egész estés mozifilmje, még akkor is, ha néha inkább animációs filmnek tűnik a Kivert kutyák.

Az eredeti hangok között találjuk Will Ferrellt, Jamie Foxxot, Isla Fishert, és Randall Parkot, ami természetesen a szinkron miatt teljesen felesleges információ, inkább csak érdekesség. Egyébként Kálid Artúr adja Bogár hangját, aki Jamie Foxxot szokta szinkronizálni, szóval próbálták tartani a párhuzamot. Mivel a szinkron kimondottan kreatív és jópofa, így tudja feledtetni, hogy a neves eredeti szinkrongárdából bizony semmit nem kapunk,

hiszen végig csak CGI-kutyákat nézünk a vásznon. Talán ez a leggyengébb pontja a filmnek.

Mivel a kutyáknak nem elég csak a száját mozgatni vizuális effektekkel, sokszor a teljes kutyafejnek, vagy akár a teljes állatnak is digitálisnak kell lennie, így gyakran kizökkent a filmből a tény, hogy most igazából egy animációs mesét nézünk. Nagyon szürreális érzés, de néha tényleg gagyi a látványvilág, ahogy az amúgy igazi kutyák szája és feje CGI-borzalomba megy át. Megértem, ezt nem lehet praktikai effektekkel megoldani, élő állatot pedig nem lehet veszélyeztetni, így marad a digitális megoldás, de néha látszik, hogy a költségvetés nagy része a szinkronszínészekre ment el.

Van nem kevés celeb-cameo a filmben, amit valószínűleg a Phill Lord - Christopher Miller producer párosnak köszönhetünk. Elég nagy nevek kezdenek lenni a srácok, már-már Zucker-tesók hangulatot kelt a karrierjük. Akik nem ismerik őket: Jerry és David Zucker a 80-as évek szuper vígjáték producerei/írói voltak. Nekik köszönhetjük többek között a Top Secret!-, a Csupasz pisztoly- és Airplane!-filmeket is.

Bármihez ér a Lord-Millerék páros mostanában, minimum anyagilag sikeres lesz a végtermék (Kokainmedve), de akár arannyá is válhatnak, mint a Pókverzum-filmek.

Élvezettel követem a két fiatalember karrierjét.

Will Forte is odarakta magát. Számomra mindig a Saturday Night Live egyik legnagyobb tehetsége marad, aki nem igazán tudta megvetni lábát Hollywoodban, pedig zseniális a csávó. Hiába ő az antagonista, el tudta érni, hogy megértsük a motivációját, miért utálja Reggie-t a gazdája.

Nem lehet egyetérteni a tetteivel, de az ő nézőpontjából tényleg a kiskutya tette tönkre az életét.

De, mint minden gonosz, a végén megérdemelten elnyeri, méltó büntetését. Ki szeretném emelni, van egy weboldal, amit minden gyengébb lelkületű állatbarát figyelmébe ajánlok: https://www.doesthedogdie.com . Nem akarok spoilerezni, de itt meg lehet nézni, hogy mennyire „bántják” a főszereplőket, ha valaki érzékeny az állatbántalmazás témára.

Arra ösztönzök mindenkit, hogy nézze meg a Kivert kutyák előzetesét, és ha az bejön, a végtermék is tetszeni fog. Én nagyon élveztem a vetítést, és úgy éreztem, hogy a közönség nagy része is jól szórakozott a háziállatok kalandjain.

Altesti humorától elvonatkoztatva, kreatív megoldásai kicsit magasabb szintre emelik, mint amit az alapötlet sugall.

Egyik kedvenc gyerekkori filmemre, az Úton hazafelé-produkciókra hajaz a film, felnőtt kiadásban. A Kis kedvencek titkos élete pedig a szatirikus kutyagondolkodásnál köszönt vissza. Olyan „mély és kifinomult” humornak enged ez teret, mint például, hogy mit gondolhatnak kisállataink, miért szedjük össze a kutyakakit, vagy miért pisilnek le a kutyák mindent és az mit jelent számukra? Aki ilyenekre kapható, annak csak annyit mondok, hogy irány a mozi!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Meghalt Bakacsi Béla
A népszerű táncdalénekes felejthetetlen dalai mellett menedzserként többek között Presser Gáborral, Koncz Zsuzsával, Zoránnal és az R-Go-val is együtt dolgozott. 83 éves volt.
Malinovszki András - szmo.hu
2025. szeptember 23.



83 éves korában elhunyt Bakacsi Béla táncdalénekes, zenei menedzser – tudatta a művész Facebook-oldalán a lánya.

Bakacsi Béla 1942-ben született Újpesten. 1961-ben tűnt fel a Ki mit tud?-ban, ahol kategóriájának győztese lett. A következő évben képviselhette hazánkat a Helsinkiben megrendezésre kerülő Világifjúsági Találkozón (VIT) is. 1966-ban az elsőként megrendezett Táncdalfesztivál közönségdíjasa lett.

A 70-es években főleg külföldön kamatoztatta tehetségét. A rendszerváltás után megalapította az Akkord Kulturális Szolgáltató Irodát, koncertszervezéssel és menedzseléssel foglalkozott 2011-ig. Közben rövid ideig könnyűzenei könyvkiadással is. Együtt dolgozott többek között Komár Lászlóval, Zoránnal, Szigeti Ferenccel, Koncz Zsuzsával, Presser Gáborral és a Locomotiv GT-vel, a Fonográf együttessel, a V’Moto-Rockkal, a Hungáriával és az R-GO–val is.

Bakacsi Béla számos feldolgozást is énekelt: olyan dalokat ismerhettünk meg magyarul az előadásában, mint a mint a Quando-quando, O Sole Mio, Quando m'innamoro, a My Way vagy az Ave Maria.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Colin Farrell, Margot Robbie és a nulla kémia esete – A Mágikus, merész, meseszép utazás se nem mágikus, se nem merész, és a meseszéptől is távol van
Talán a Modoros, mesterkélt, mézesmázos utazás találóbb cím lett volna. Legalább a jó szándék megvolt…


A csak szimplán Kogonada művésznéven futó, szöuli születésű, amerikai rendező-forgatókönyvíró (aki Park Joong Eun néven született) új filmjét sokan várták, mivel számtalan videóesszéjével, rövidfilmjével, valamint az első két egész estés darabjával, a 2017-es Columbusszal és a 2021-es Búcsú Yangtóllal rengeteg rajongót szerzett a független filmes szférában. Ráadásul most nagy stúdiófilmet (Sony) forgathatott két világsztárral (Colin Farrell és Margot Robbie), méghozzá egy olyan zsánerben (romantikus fantasy), amelyhez abszolút megvolt az érzékenysége, és ami képileg is tágas játszóteret biztosít számára.

A Mágikus, merész, meseszép utazás lehetett volna a következő Az élet csodaszép (1946), Nagy hal (2003), Ház a tónál (2006) vagy Időről időre (2013).

Úgy tűnik azonban, hogy Kogonada csak akkor jó, ha ő maga írja a saját sztorijait, most először fordult elő ugyanis, hogy más szkriptjéből dolgozott: Seth Reiss eredeti forgatókönyve adta fel a leckét rendezőnknek, akinek bele is tört a bicskája a papíron minden bizonnyal mágikusnak tűnő, a vásznon azonban keményen feszengős giccsbe forduló történetbe.

David (Farrell) épp egy esküvőre készül, ám a kocsija kerékbilincset kap, egy gyanúsan elhelyezett röplap pedig egy furcsa autókölcsönzőbe vezeti, ahol Phoebe Waller-Bridge és Kevin Kline egy igen kínosan jópofizó, de legalább rettenetesen humortalan jelenetben rátukmálnak egy régi autót s hozzá egy GPS-t. Az esküvőn David megismerkedik Sarah-val (Robbie), és rögtön fellángol köztük valami, aminek persze ilyen gyorsan még nem engednek, így más férfi megy fel az est végén Sarah szobájába. Másnap azonban lerobban a lány kocsija, a személy szerint Davidhez beszélő GPS pedig arra utasítja, hogy vegye fel őt, majd különböző, a természetben álló ajtókhoz irányítja őket, amelyeken belépve valamelyikük múltjában találják magukat, az életük egy-egy fontos pontján, ami érzelmileg anno nagy hatással volt rájuk.

Szóval a címbeli utazás ezt a kis túrát fejezi ki, amelynek során egyik ajtótól autóznak a másikig, azokban újraélik életük egy korábbi fejezetét, két ajtó között pedig eszmét cserélnek az élményeikről, magukról, a párkapcsolataikról, a családjukról, az élethez való hozzáállásukról.

S talán mindeközben szövődik köztük valami komoly, ami már régen kijárt volna nekik.

Leírva tényleg nem fest rosszul, ebből azért valóban ki lehetett hozni valami mágikusat, merészet és meseszépet, ráadásul két csúcsszínészt sikerült megnyerni hozzá, akik amúgy bármit el tudnak játszani. Vagy mégsem? A kémiát, vibrálást kettejük között legalábbis nem sikerült érzékeltetniük…

A film első fele kifejezetten kellemetlen jelenetekkel bombázza a nézőt. Érezni, hogy Kogonada próbálja ezt az egészet megtölteni varázslattal (kapásból el kell engedjük a valóságot, szóval, ha valakinek ez nem megy, már itt elveszett), de inkább csak modoros és mesterkélt képsorok sorjáznak megállás nélkül.

Az iskolai musicalszcéna talán a csúcs, ami annyira cuki és jópofa akar lenni, hogy egyszerűen nevetségessé válik.

Mindennek tetejébe valamilyen furcsa oknál fogva a forgatókönyv tele van trágár beszéddel (lehet, hogy ezt akarta jelenteni a címbeli merész?), a káromkodásokat azonban egy ilyen műfajú film idegen testként veti ki magából, és csak fokozza a nézőkben már erősen felgyülemlett zavartságot.

Szerencsére azért pozitívum is akad, hiszen Kogonada egyáltalán nem tehetségtelen filmes, ő még egy ilyen félrement projektben is képes megvillanni, még ha csak egy rövid időre is. A Mágikus, merész, meseszép utazás második fele már sokkal nézhetőbb, ha úgy tetszik, jobb, mint az első, ekkorra kezdenek elfogyni a kínos cukiskodások és álbölcsességek, valamint a felesleges trágárkodás, sőt, időnként néhány egészen szép és megható jelenetet is kapunk.

Az egyik ilyen, működő drámai mélységgel bíró, jól megírt pillanat a kórházi beszélgetés David és az apja (Hamish Linklater) között, David születésekor.

Vagy említhetnénk még Sarah és az anyja (Lily Rabe) közös jelenetét is. Szomorkásak, de őszinték, és nem hatnak álságosnak. Kár, hogy nem ilyenekkel volt tele a film.

A Mágikus, merész, meseszép utazás az év egyik nagy, akár Oscar-várományos filmje is lehetett volna az alkotókból kiindulva, épp ezért nagy csalódás, hogy végül egy ízig-vérig giccses és hamisan merengő, a nézőkből foggal-körömmel könnyet kicsikarni próbáló kudarc lett belőle.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
A Pogány Induló új klipjében Marsi Anikó is feltűnik
Szirmai Marcell hatalmas stábbal készült új produkciója máris komoly nézettséget ért el, és a legfelkapottabb zenék toplistájára került.


A szegedi születésű Szirmai Marcell, művésznevén Pogány Induló új klippel jelentkezett. A Fonogram- és Artisjus-díjas magyar rapper egy nap alatt máris felkerült a legfelkapottabb zenék listájára, kedd este már a harmadik helyen állt.

Legújabb, sokszereplős klipjében egy rövid időre feltűnik Marsi Anikó is, aki egy tévéhiradóban beszélt arról, hogy Szirmai Marcell egy borfesztiválon "vállalhatatlanul" viselkedett.

A kommentelők szerint a dal és a klip is "zseniális, brutál, ütős" lett.

VIDEÓ: Pogány Induló - Lelkem, Nyugodj!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
A lúzerek visszatértek: Gary Oldman bandája a legjobb kémcsapat a képernyőn!
Az Utolsó befutók ötödik évada feszült, fekete humorral átszőtt kémthriller, amely egyszerre szórakoztató és hátborzongatóan aktuális. Gary Oldman és a vesztesek csapata újra az Apple TV+ egyik legnagyobb dobásává teszi a sorozatot.
B.M.; Fotók: imdb.com - szmo.hu
2025. szeptember 27.



Az Apple az elmúlt években sorra bizonyította, hogy a streamingpiacon az egyik legbiztosabb kézzel nyúl a sorozatokhoz. Kínálatában alig találni melléfogást, újra és újra képes meglepni a közönséget minőségi, izgalmas és szórakoztató produkciókkal, akár egy sorozat sokadik szezonjában is.

Legújabb példája ennek az Utolsó befutók című brit kémthriller sorozat, amely immár az ötödik szezonját kezdte meg és még mindig frissnek, újszerűnek, sőt kifejezetten relevánsnak hat.

A sorozat Mick Herron regényeinek adaptációja, amelyet Will Smith (nem az amerikai filmsztár, hanem a brit író-producer) vitte képernyőre. Smith már több díjat is besöpört a munkájáért, teljes joggal: sikerült valami egészen különlegeset és szórakoztatót létrehoznia. Az Utolsó befutók egyszerre kémthriller, társadalmi szatíra, fekete humorral átitatott dráma és akciófilm. Egy olyan egyveleg, amely elsőre talán furcsának tűnhet, de működik, méghozzá zseniálisan.

Az ötödik évad már a nyitójelenetével felhívja magára a figyelmet. Egy szélsőjobboldalinak tűnő merénylő tüzet nyit egy londoni téren, több embert megöl, majd maga is áldozattá válik. A terrorcselekmény szervezői iktatják ki, nehogy beszélni tudjon. Az MI5, vagyis a „Park” természetesen azonnal vizsgálódni kezd, de a néző számára még nem világos, miként kapcsolódik ez a véres incidens a sorozat főszereplőihez. És kik is ők? Nem a klasszikus hősöket kapjuk, hanem az MI5 számkivetettjeit: a hibázó, megbízhatatlannak tartott, lecsúszott ügynököket, akiket egy külön osztályra száműztek. Ők az „utolsó befutók”, azok, akiket csak olyan feladatokra küldenek, amelyeknek látszólag semmi tétje sincs és senki nem akarja megcsinálni.

Nem csinálnak mást, mint unalmas adminisztráció és egyéb mások által lenézett munkák.

A banda vezére Jackson Lamb, akit Gary Oldman alakít. A színészóriás minden gesztusával és morgásával bizonyítja, miért tartják az egyik legnagyobbnak a szakmában: a szánalmasan cinikus, folyton dohányzó és alkoholizáló főnök figurája egyszerre taszító és szerethető. Nem törődik sem a munkájával, sem a beosztottjai munkájával, mégis van benne valami, ami miatt követni akarjuk. Mellé érkezett már az első évadban River Cartwright (Jack Lowden), aki azt hitte magáról, hogy tökéletes ügynök, ám gyorsan rá kellett jönnie, hogy ő is csak egy fogaskerék a selejtes gépezetben.

Az új szezonban rögtön egy gyilkossági kísérlet borzolja a kedélyeket. A csapat IT-zsenijét Roddy-t (Christopher Chung) el akarja ütni egy kocsi, de amekkora lúzer, ebből természetesen semmit nem fog fel, azt hiszi csak véletlen. Nem is tudja, milyen veszélyben van. A kollégája, Shirley (Aimee-Ffion Edwards) elkezdi követni a férfit, és sejti, hogy itt valami komolyabb dolog lehet a „baleset” mögött. Valószínűleg össze fog kapcsolódni a nyitó lövöldözés és a kockasrác elleni merénylet a folytatásban.

Ez a kettős narratíva ügyesen vezeti a nézőt. Tudjuk, hogy van valami nagyobb kép, de a részleteket apránként adagolják a feszültség fenntartására.

A sorozat egyik legnagyobb erénye, hogy bármikor be lehet kapcsolódni. Bár az állandó nézők nyilván értékelik a finom utalásokat és a karakterek hosszabb ívét, minden évad önálló regényen alapul, így kvázi új történetként is élvezhető, csak a szereplők és a múltjuk azonos. Ez a struktúra az Amazon PrimeVideo-s Reacherhez hasonlít, ott sem kell feltétlenül elölről neki kezdeni, de mégis gazdagabb élményt ad, ha ismerjük a múltbeli kudarcokat és sérelmeket.

Érdemes megjegyezni azt is, mennyire ügyesen bánik a játékidővel az Utolsó befutók. A mostani sorozatok gyakran rövidítik a részeket, a stáblisták, főcímek és előző részek tartalmából rengeteg időt elvesznek és az amúgy 40-50 perces epizód könnyen 30 perc környékére kerül. Erre legékesebb példa a Peacemaker és az Alien: Föld egyes részei. Ám itt valódi, feszes 40 percet kapunk, sallang nélkül. Az első rész inkább felvezetés, de pont annyira tartja fenn a figyelmet, hogy tűkön ülve várjuk a folytatást.

Az Apple TV+ a közelmúltban óvatosabb lett bizonyos kényes témákkal, például a Jessica Chastain főszereplésével készült The Savant premierjét is elhalasztották, mert túl közel állt Charlie Kirk elleni merénylet narratívájához.

Az Utolsó befutók esetében azonban nem volt ilyen habozás, pedig a történet szintén érzékeny terepre merészkedik. Itt valószínűleg a fekete humor és a szatirikus hangnem ad védőernyőt a cenzúra ellen, a sorozat bátran kimondja és kifigurázza mindazt, amit más produkciók inkább kerülnek.

A színészgárda továbbra is kifogástalan. Oldman minden jelenetét uralja, de ez nem nehéz, bármiben elnézem a színészt, játsszon akár törpenövésű mozgássérült gyengénlátót (létező film egyébként a 2002-es Kisördögök). Jack Lowden és a felesleges ügynökök, Rosalind Eleazar, Tom Brooke, Saskia Reeves vagy Christopher Chung is erős alakítást nyújtanak.

Visszatér Kristin Scott Thomas is, aki az MI5 igazgatónőjeként hozza a tőle megszokott hideg eleganciáját.

Feltűnik Ruth Bradley, James Callis (minden Battlestar Galactica rajongó szíve megdobban, ha képernyőn láthatjuk a színészt), sőt új belépőként Nick Mohammed is, aki egy látszólag gyengekezű polgármestert alakít. Mohammedet sokan a szintén Apple TV+-os Ted Lasso-sorozatból ismerhetik. Ez a sokszínű társulat a biztosítéka annak, hogy sosem unjuk meg a karakterek közti feszültségeket és dinamikát.

Az Utolsó befutók ötödik évada méltó folytatása egy már közel tökéletes kémthrillernek. Van benne minden, ami kell: feszült politikai háttér, szórakoztató és emberi karakterek, kiszámíthatatlan fordulatok és bőven adagolt fekete humor.

Az egyetlen csalódás talán az, hogy az epizódokat hetente kapjuk, így nem lehet egyben végigdarálni az egész évadot.

De talán pont ez teszi izgalmassá, minden héten megkapjuk a várakozás élményét. Az AppleTV+ pedig ismét bizonyította, hogy ritkán hibázik és az Utolsó befutók a legjobb bizonyíték erre. Ráadásul, úgy hírlik még két évadot berendelt a streamingszolgáltató, tehát biztosan lesz hetedik évadunk is a selejtes ügynökök társaságában.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk