ÉLET-STÍLUS
A Rovatból

7 zseniális kétszemélyes társasjáték a bekuckózós estékre

Ha csak ketten játszanátok, de nincs ötletetek, hogy melyik játékot vegyétek le a polcról, megmutatjuk, hogy miket érdemes kipróbálnotok.


Milyen kifejező a magyar nyelv! Társasjáték. Vagyis társaságban játszott játék. De mi van akkor, ha ez a társaság mindössze kettő embert jelent? Ilyenkor csődöt mond a Monopoly izgalma, a Ki nevet a végén családokat szétszakító ereje és az UNO értelme. Ha csak ketten játszanátok, ne búslakodjatok rengeteg izgalmas játék vár rátok, megmutatjuk, hogy miket érdemes kipróbálnotok. A Játéknet.hu kínálatából válogatva, a csak kétszemélyes társasjátékokon felül, olyanokat is betettünk, amikkel amúgy többen is játszhattok, de ketten játszva is izgalmas lehet!

Azul

A játékot az Év Játékának választották 2018-ban (Spiel des Jahres) és jelölték is 2019-ben (Magyar Társasjátékdíj), 2017-ben (BGG), illetve 2017-ben és 2018-ban több, összesen 5 másik elismerést és jelölést is kapott. Nem véletlenül.

Ha fontos nektek egy jó játék során a stratégia, a taktika, az előre gondolkodás és az esztétikai élmény is, akkor benneteket is biztosan elvarázsol majd az Azul társasjáték a gyönyörű színes Portugál csempéivel.

Ebben az absztrakt, szépen kivitelezett játékban csempekockák lerakásával szerezhettek pontokat. Ezeket okosan és időben kell kiválasztanotok a manufakturák kínálatából, és ezekből kell feltöltenetek a készülő díszes csempefalaitok sorait és oszlopait.

Ehhez nemcsak a saját készülő munkádat, de az ellenfeledét is figyelned kell! Egy rossz választásnál egy akkora csempekészlet is rád maradhat, amelyet nem tudsz beépíteni, így a nyakadon maradó darabok miatt mínusz pontokra számíthatsz. Emiatt akár a biztosnak hitt első helyről könnyen az utolsóra kerülhetsz.

Újrajátszhatósága nagyon jó, mert a pontszerzés során sok dologra kell figyelnetek, ezért minden egyes játék más és más. Terveiteket könnyen megmásíthatja az éppen a manufaktúrákba véletlenszerűen kerülő 4 csempe kombinációja és a játékostársad választása. Az Azul könnyen megérthető, izgalmas és szép társas. A játékmenet pörgős, és mivel minden lépésére figyelned kell, ezért nincsenek üres járatok. A játékot egyébként 2-4 fő játszhatja, de ketten játszva is sok izgalomban lesz részetek.

A játékról bővebb infokat ezen az oldalon találsz!

Carcassone

A Carcassonne sorozat úgymond „mindenki kedvence”, köszönhetően az egyszerű, könnyen érthető, mégis rendkívül élvezetes játékmenetének. Amolyan bevezetőnek is lehet tekinteni a komolyabb társasjátékok világába azok számára, akik még abszolút ismeretlenek ezen a területen. Maga a cím egy dél-franciaországi városra utal, amely az ó-, és középkori erődítményeiről ismert leginkább. A cél, hogy ezen város körüli területeket fejlesszétek, majd azok közül lehetőleg minél többet elfoglaljatok alattvalóitokkal, amikért végül pontokat lehet bezsebelni. A játék addig tart, amíg az utolsó építőelem is lekerül az asztalra, és az lesz a győztes, aki a végelszámolásnál a legtöbb pontot gyűjtötte össze. A lapkák az egész asztalunkat beterítették (érdemes nagy asztalt választani a játékhoz, főleg, ha a későbbiekben kiegészítőkre is szert tesztek). Ugyanis, ha az alapjáték már egy idő után nem lenne elég, rengeteg kiegészítő jelent meg hozzá az évek során, így a játék újabbnál újabb élményeket tud nyújtani.

A játékmenet egyébként rendkívül egyszerűnek hangzik, mégis ennek ellenére kölcsönöz egy olyan élvezetes, ötletes és fordulatos játékmenetet, amelyet, bevallom őszintén, sokszor magasabb árkategóriába belőtt társasjátékoknál sem mindig tapasztalok. A Carcassonne mondhatni korszakalkotó a társasjátékok terén. Megtette a komolyabb, összetett stratégiai játékok felé az első lépéseket. A szabályok egyszerűek, a játék pörgős, gyorsan lejátszható egy-egy parti. Akár már a második játékülés alatt elrakhatjátok a szabálykönyvet és mivel ilyen könnyen megtanulható, akár fiatalabb gyerekeket is bevonhattok a játékba.

A szerencse szerepe jelentős, hiszen véletlenszerűen húzzátok a lapkákat, de sokat számít az is, hogy mennyire figyeltek társaitok figuráira. Minden játékos szám mellett élvezetet nyújt.

A játékról bővebb infokat ezen az oldalon találsz!

Santorini

A Santorini társasjátékot több mint 30 éve fejlesztette egy matematika tanár, Dr. Gordon Hamilton. Akkor még "minimál", egyszerű kinézetű játék volt. De egy gyönyörű, talán az egyik legszebb, szemet gyönyörködtető társasjátékként nőtte ki magát. A kedves grafika miatt azt hihetnénk, hogy csak egy gyerekjátékról van szó, de a játékmenet a komoly stratégiákat kedvelőket is rabul ejti.

A játékban Santorini gyönyörű szigetén találjátok magatokat, a célod pedig, hogy fölépíts egy háromszintes tornyot és te lépj elsőként a tetejére. A játékszabály pár perc alatt megtanulható, mégsem olyan egyszerű, mint amilyennek tűnik. A játék kezdetén mind a ketten 2-2 bábut kaptok, amikkel felváltva kell lépkednetek és utána építenetek. Egy körben csak az egyik bábuval tudod ezt megtenni, majd a második körben a másikkal. A játék nem csupán azzal érhet véget, hogy valakinek sikerül a harmadik szintre lépnie, hanem azzal is, ha valaki nem tud lépni vagy építeni. A játékot az istenkártyák teszik még izgalmasabbá, amik egyedi képességeket adnak a játékosoknak, de én a használatuk előtt azt javaslom, először csak az alapjátékkal játsszatok.

A Santorini játékszabályának elsajátítása gyors, de maga a játék is pörgős. Így sokak számára vonzó lehet. Ideális családi társasjáték lehet gyerekekkel, de szülők vagy párok kettesben is játszhatják „magasabb szinten”.

A játékról bővebb infokat ezen az oldalon találsz!

Sequence

A világhírű társasjátékot már 1982-ben dobták piacra, tehát nem egy mai darab, mégis megér egy pár szót ejteni róla. A Sequence egy táblás és kártya játék is egyben, amelynek alapja két pakli francia kártya. A táblán szintén a francia kártya lapjai találhatók duplikálva 10*10-es elrendezésben. A játék kezdetekor a résztvevők számához meghatározott számú lapot kell kiosztanotok és ezen felül mindenkinek magához kell vennie a kiválasztott színű korongjait. A lényeg: a kezünkben levő kártyák és korongok segítségével 5 egységnyi vízszintes, függőleges vagy átlós sort létrehozni. Értelemszerűen mindig arra a helyre kell a korongot letennetek, amelyik lapot eldobtátok. Amire mindig nagyon figyeljetek: soha ne feledkezzetek el a húzásról, mert ha az utánatok következő játékos már húzott, akkor ezt utólag már nem teheted meg, így kevesebb lapból kell végigjátszanotok a kört.

Hogy egy kicsit feldobják a készítők a játékot, némi extrát vittek bele azzal, hogy megvariálták a jumbókat. Azaz, itt kétféle jumbót különböztethetsz meg: az egyszeműt, amivel az ellenfél korongját tudod leszedni a pályáról, illetve a kétszeműt, amivel pedig bárhova felhelyezhetsz egy saját korongot. Ilyenkor kétféle stratégiát alkalmazhatsz: vagy az ellenfelet "támadod" és szétbontod a sorait, vagy a saját kártyáidat erősíted. A játéknak akkor van vége, ha valamelyikőtöknek összejön az öt korong egy vonalban. A társas játszható párokba rendeződve is egy nagyobb társasággal, de kettesben játszva is élvezetes. Ha kedveled az izgalmas, logikát igénylő társasjátékot, mely soha nem hoz kétszer ugyanolyan variációs lapleosztást, akkor a Sequence játékot neked találták ki.

A játékról bővebb infokat ezen az oldalon találsz!

Jumanji

Akinek nem az 1996-os film miatt ismerős ez a játék, annak az 1-2 évvel ezelőtti filmről biztosan beugrik. Ez a játék az első résznek a játéktáblája, az alapján vannak benne kártyák is, a szabályzat és minden nagyon hasonló, csak annyi a különbség, hogy itt ténylegesen nem keveredtek bele a dzsungelbe, ahogyan a szereplők a filmben. Nem biztos, hogy akkor el mertük volna kezdeni a játékot!

"Íme egy játék azoknak, akik maguk mögött akarják hagyni a világukat. Vigyázzatok, csak akkor kezdjétek el, ha be is fejezitek!" idézettel fogad a játék. Ha belevágtok ebbe a vérpezsdítő kalandba, újabb és újabb nehézségekkel kell majd megbirkóznotok, hiszen a veszély minden sarkon ott lapul. Rímekbe szedett rejtélyes üzenetek várnak, és egy 8 oldalú kocka lesz segítségetekre a bajban. A játék tartalmaz egy homokórát is, sietnetek kell, hiszen a feladatokat időre kell megcsinálnotok. Ellenfeled előrejutását nehezíteni is tudod a dobozban található orrszarvú bábuval, aki elállja az útját, ha te úgy akarod. Ahogy haladtok a dzsungel közepe felé, beléphettek majd Jumanji világába, és az nyer, akinek ez először sikerül. Ez a játék kicsiknek és nagyoknak is izgalmas lehet, családdal és kettesben egyaránt.

Hive

A Hive egy izgalmas logikai játék, melyet színes és gazdag képi világ jellemez. Ha valamilyen játékhoz hasonlítani kellene, leginkább a sakkot mondanám. A stratégiai játék alkotóelemein különféle bogarakat találtok, melyekkel a feladatotok bekeríteni a másik Méhkirálynőjét. A szöcskék, hangyák, pókok és bogarak eltérően léphetnek a játékmezőn, melyet ti alakítotok. Az egyedi, ötletes és páratlan gondolkodtató játék alaposan megtornáztatja az agytekervényeiteket, a győzelemhez jó kombinációs készségre, logikára és gyorsaságra lesz szükségetek. A szabály egyszerű, a játék mégis izgalmas és szellemes. Ezt a szakértők a patinás Mensa Select díjjal jutalmazták, melyet minden évben a legnagyobb kihívást jelentő, egyedi dizájnú játéknak adnak.

Ráadásul a tartó zsák könnyen szállíthatóvá teszi a játékot, ami rövid játékidejének köszönhetően ideális utazásokhoz, vagy ha egy gyors, ám elgondolkodtató csatát vívnál egy barátoddal. Sőt, ha további izgalmakra vágytok, a játékhoz kiegészítőket is vehettek, és új tagokkal bővíthetitek a bogárhadseregetek létszámát.

A játékról bővebb infokat ezen az oldalon találsz!

Memo Mester

A Modell&Hobby kínálatában több olyan játékot is találhattok, ahol egy kvízmester irányítja a játékot. Ezúttal Memo Mester lesz a segítségetekre, amely igazi kihívás elé állítja agytekervényeiteket, miközben rengeteg nevetést ígér. A szabályok roppant egyszerűek, és az állás feljegyzésére sem lesz papírra szükségetek, ugyanis a játék megjegyez mindent.

A játék kezdetén meg kell egyeznetek, ki melyik színű játékos lesz, és meg kell nyomnotok ennek megfelelően azt a színt. Ezután a játék választja ki a kezdőjátékost, és játszik le neki egy hangot. Az éppen soron lévő játékosnak meg kell állapítania, hogy a hallott hang melyik kategóriába sorolható a 6 kategória (állat, jármű, hangszer, ember, tárgy, hely) közül, és meg kell nyomnia a megfelelő gombot. A kör után újabb játékost választ a játékmester, és egy újabb hangot fog lejátszani.

Itt kezdődik az igazi kihívás: a soron levő játékosnak nemcsak a saját kategóriáját kell kiválasztania, de az előtte levő játékos kategóriájára is emlékeznie kell. Aki rosszul tippel, az rögtön ki is esik a játékból. A Memo Mester igazán megmozgatja az agyat, hiszen minél több körön vagytok túl, annál több kategóriára kell emlékeznetek. A játékkal játszhatsz egyedül, párban, de akár több játékos ellen is, kortól függetlenül ajánljuk mindenkinek, mert feldobja a közös estét.

A játékról bővebb infokat ezen az oldalon találsz!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
„Nyissam ki a pofámat” – a 65 éves Lagzi Lajcsit a börtön után egy nemzetközi tévétársaság kereste meg, hogy pakoljon ki
65 év nem kevés, belefér egy hatalmas kanyar is a Zeneművészeti Főiskolától a TV2-n át a börtönig, majd vissza.


Ma, január 25-én lett 65 éves Galambos Lajos, azaz Lagzi Lajcsi, akinek a neve a kilencvenes évektől egyet jelentett a magyar populáris szórakoztatással. Pályája a Zeneakadémiától a kereskedelmi televíziózás csúcsán át a börtönig, majd onnan vissza a képernyőre ívelt. A tavaly áprilisi szabadulása utáni első interjúk egyikében hangzott el az a mondat, amely talán a legpontosabban jelzi a fordulatot és a jövőt:

„Megkeresett egy nemzetközi televíziótársaság, és csak azt kérték, hogy nyissam ki a pofámat.” Ez a nyers őszinteség jelzi azt az új fejezetet, amely egy évtizedes jogi kálvária és egy letöltött börtönbüntetés után kezdődött el.

A Budapesten, sváb gyökerű családban született Galambos Lajos a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola trombitaművész-zenetanár képzésén szerzett klasszikus zenei alapokat. Fiatalon a Magyar Rádió Stúdió 11 zenekarában és a Budapest Szimfonikusokkal is játszott, mielőtt a saját, jóval populárisabb útját választotta. Ez az út vezette el a kereskedelmi televíziózás hajnalán a TV2-höz, ahol 1997 szilveszterén debütált a Dáridó. A műsor 1998-tól péntek esténként futott, és néhány hónap alatt kulturális jelenséggé vált.

A Dáridó nem egyszerűen egy zenés műsor volt, hanem egy országos platform, amely a korábban lenézett, rétegműfajnak tartott „lakodalmas-mulatós” zenét a teljes lakosság körében elfogadott, sőt, elsöprő népszerűségű családi szórakozássá tette.

Kaput nyitott olyan feltörekvő előadóknak, mint a Romantic, Márió vagy Komonyi Zsuzsi, és állandó teret adott az Irigy Hónaljmirigynek is. A siker hátterében a jugoszláviai „muskátlizene” és a 3+2 együttes által már megalapozott közönségigény állt, amelyet Lajcsi profi televíziós formátumba öntött. A képernyős sikert színpadi is követte: a Zámbó Jimmyvel és Pataky Attilával közös „Három királyok” turné minden addigi nézőszámrekordot megdöntött, bizonyítva, hogy a Dáridó közönsége a sportcsarnokokat is megtölti.

2015 szeptemberében a rendőrség hajnali akciót tartott a zenész boldogasszonypusztai birtokán. A vád illegális gáz-, víz- és áramvételezés, valamint vesztegetés volt.

Az évekig húzódó eljárás végén, 2022 decemberében megszületett a jogerős ítélet: 3 év 6 hónap börtönbüntetés és 4 év közügyektől eltiltás. A súlyosbítás indokaként a bíróság a generálprevenciót, azaz a társadalmi elrettentést jelölte meg. „…ha nincsen energiaválság, védencem nem kap három év hat hónapot” – nyilatkozta akkor dr. Fröhlich Krisztián ügyvéd, jelezve, hogy az ítélet szigorúságában a korabeli közéleti kontextus is szerepet játszhatott.

Galambos az ítélet után visszaküldte állami kitüntetéseit a köztársasági elnöknek, mondván: „Ezek fényét nem kívánom csorbítani a velem kapcsolatos ügy méltatlan lezárásával.”

A bevonulás 2023. április 26-án történt meg, a baracskai börtönbe egy magánmentővel érkezett, majd a gyengélkedőre került. A rácsok mögül két évvel ezelőtt júliusban szabadult, amikor reintegrációs őrizetbe helyezték, és nyomkövetőt kellett viselnie. Az otthon töltött időszakot beárnyékolta egy családi tragédia: elhunyt volt felesége, három gyermekének édesanyja, Galambos Boglárka. A tényleges szabadságot tavaly április 21., húsvéthétfő hozta el, amikor levették a lábáról a nyomkövetőt.

„Attól, hogy egy reintegrációs őrizet lejár… olyan, mint amikor valakibe beleszúrják a kést, az emléke, a nyoma örökre ott marad”

– mondta a 24.hu-nak a szabadulása után.

„A lelkem mindig szabad volt…” – hangzott az egyik első mondata, de a keserűségét sem rejtette véka alá. „Ha tudtam volna tíz évvel ezelőtt, hogy ennek az egész sz*rnak ez az ára, akkor inkább azt mondtam volna, hogy OK, megyek!” – mondta a Borsnak. Ez a hangnem jelezte, hogy a visszatérés nem a múlt csendes lezárásáról, hanem egy új, a korábbinál is szókimondóbb korszak kezdetéről szól.

Ez a visszatérés pedig látványosra sikerült. Tavaly szilveszterkor, 23 év után, a Dáridó visszatért a TV2 képernyőjére. A csatorna közleménye szerint egy „életigenlő, jövőbe mutató, mégis klasszikus” show-val készültek, nagyzenekarral, új díszlettel és olyan fellépőkkel, mint a TNT, Zoltán Erika és az Irigy Hónaljmirigy.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Egyetlen rossz mondat a rendőrnek, és a rutinellenőrzésből jogi rémálom lesz
Jogi szakértők szerint a spontán beismerés rendőri igazoltatáskor önmagunk elleni bizonyítékká válhat. Ezzel a helyszíni bírság elleni jogorvoslat jogát is elveszíthetjük, és eljárás is indulhat.


Villognak a kék fények a visszapillantóban, és a gyomrunk azonnal görcsbe rándul. A legtöbb autós számára ismerős a helyzet, ez az igazoltatás. Az adrenalin és a stressz ilyenkor rossz tanácsadó, egyetlen elhamarkodott mondat pedig könnyen jogi útvesztőbe sodorhat, még egy banális szabálysértés esetén is.

A rendőri intézkedés kereteit Magyarországon a Rendőrségi Törvény szabja meg. A jogszabály egyértelmű: a rendőrnek joga van igazoltatni, az állampolgárnak pedig kötelessége hitelt érdemlően igazolnia magát.

Január óta ehhez már nem feltétlenül kell a plasztikkártyát keresgélni, a digitális okmány adatainak vagy kódjának bemutatása is elfogadott.

Az igazi buktató azonban nem az okmányoknál, hanem a kommunikációnál kezdődik. A jogi szakértők egybehangzóan figyelmeztetnek: a legnagyobb hiba, amit elkövethetünk, az a spontán beismerő vallomás.

A „Tudom, miért állítottak meg” vagy az „Igen, én követtem el a szabálysértést” típusú mondatok azonnal rögzíthetők, és egy későbbi eljárás során bizonyítékként használhatók fel önmagunk ellen. Ugyanez a csapdahelyzet a helyszíni bírság elfogadása is.

Bár csábító lehet gyorsan lezárni a kellemetlen szituációt, a csekk aláírása a szabálysértés elismerését és a jogorvoslati jogról való lemondást jelenti.

Egy tavaly decemberi, zagyvarékasi intézkedés tragikus végkimenetele is rávilágított, milyen feszültséggel járhat egy igazoltatás. Az eset során egy férfi életét vesztette. A közúti ellenőrzésről készült felvételen az intézkedés alá vont férfi segélykiáltása hallatszott: „Rosszul vagyok, nem bírom!”.

A hatóság belső vizsgálata szerint az intézkedés jogszerű volt, és a halált „nem a rendőri intézkedés, különösen nem szükségtelen erőszak okozta”. A rendőrség a közösségi oldalán egyértelművé tette álláspontját: „Kiállunk rendőreink mellett!”.

A tengerentúlon egy egészen más jellegű, de tanulságos ügy zárult le nemrég. Egy vermonti férfinak 175 ezer dollárt, átszámítva körülbelül 58 millió forintot ítéltek meg, miután egy rendőr azért állította meg és tartóztatta le, mert a sofőr a középső ujját mutatta fel neki.

A bíróság szerint a gesztus a véleménynyilvánítás szabadsága alá esik.

„A rendőröknek mindenkinek az első alkotmánykiegészítésben biztosított jogait tiszteletben kell tartaniuk – még akkor is, ha a megnyilvánulást sértőnek vagy durvának tartják” – nyilatkozta Hillary Rich, a férfit képviselő jogvédő szervezet munkatársa.

VIA TWN.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
A magyarok 49 százaléka állandó stresszben van: Belső Nóra szerint egy egész generáció idegrendszere van vészüzemmódban
Belső Nóra pszichiáter a Covid-járvány és a háború mentális hatásairól beszélt egy friss interjúban. Az áprilisi választás kampánya tovább növeli a társadalmi feszültséget, ami testi tünetekhez is vezethet.


A folyamatos zaj, a pittyegő telefon és a soha véget nem érő hírfolyam állandó készenlétben tartja az idegrendszert – ez a 21. századi alapélmény mára sokaknál szorongássá, testi tünetekké és kiégéssé érett.

Ezt egy interjúban Belső Nóra pszichiáter fejtette ki, elmondta, hogy a modern életmódra egyszerűen nem vagyunk bekalibrálva, a bizonytalanság pedig tehetetlenségérzést szül, ami a szorongás melegágya.

Sulyok Tamás köztársasági elnök január közepén április 12-re tűzte ki az országgyűlési választás időpontját, a politikai tér pedig azonnal felpörgött. „Április 12. A biztos választás” – írta Orbán Viktor miniszterelnök, míg a másik oldalon Magyar Péter úgy fogalmazott: „Hivatalos: 89 nap múlva, április 12-én Magyarország választ. Zászlókat a magasba! Fel, győzelemre!”.

Ez a felfokozott kommunikáció Belső Nóra megfigyelései szerint tovább terheli a társadalom idegrendszerét, amely a Covid-sokk és a szomszédban zajló háború óta amúgy is sérülékenyebb.

A szakember a HVG Extra Pszichológia magazinnak adott interjúban hangsúlyozta:

a korábban nem tapasztalt fenyegetettségek beszivárogtak a mindennapokba, és ez még azokra is hatással van, akik korábban nem voltak hajlamosak a szorongásra.

A klinikai tapasztalatokat egy tavalyi, országos kutatás adatai is alátámasztják: a magyar felnőttek 49 százaléka rendszeresen él át negatív stresszt, minden harmadik ember pedig tartós pénzügyi szorongással küzd, a legterheltebb korosztály a 30-39 éveseké.

A szakember rámutat, fontos különbséget tenni a félelem, a szorongás és a pánik között: a félelemnek konkrét tárgya van, míg a szorongás egy tárgy nélküli, szétterülő rossz érzés.

Amikor a háború kitört, sokan éreztek félelmet, de ez gyakran cselekvésbe fordult át. „Persze, hogy félnek, de nem ez uralkodik el rajtuk, hanem elsősorban a cselekvés fontossága.” Ezért a pszichiáter javaslata szerint a megoldás a tudatosságban rejlik.

Javasolja a hírfogyasztás korlátozását, a napirend és az alvásritmus védelmét, valamint a minőségi emberi kapcsolatok ápolását.
„Nem a stressz öl meg, hanem az, ahogyan reagálsz rá.” Ez a mondat Selye Jánostól származik, aki a mai napon 119 évvel ezelőtt született. Egyetlen szóval forradalmasította, ahogyan a testünk és lelkünk terhelhetőségéről gondolkodunk. A bécsi születésű, de Kanadában kiteljesedő orvosprofesszor volt az, aki először írta le tudományosan a stresszt mint a szervezet nem-specifikus válaszát bármilyen igénybevételre. Elméletében három szakaszt különített el: a vészreakciót, az ellenállást és a végső kimerülést. Selye arra is rámutatott, hogy a stressz nemcsak negatív lehet: ő vezette be az „eustressz” (jó stressz) és a „distressz” (rossz stressz) fogalmát is.

A kontrollérzet visszaszerzésében segíthet az előre tervezés, a kis, elérhető célok kitűzése, a mindennapokban pedig érdemes tudatosan keresni az örömforrásokat, legyen az a természet, egy jó könyv vagy a főzés.

A szakember nemrég újra kiadott könyvei is gyakorlati segítséget nyújtanak. „A bátorság nem a félelem teljes hiánya, hanem az, amikor képesek vagyunk átjutni a félelmeink által emelt korlátokon” – írja a HVG Könyveknél megjelent kötetében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

ÉLET-STÍLUS
Leo pápa riadót fújt: szerinte rejtett erők formálják az érzelmeinket a telefonunkon keresztül
Leo pápa szerint a mesterséges intelligencia már a legintimebb szféráinkba is behatol. A katolikus egyházfő egyértelmű lépéseket követel.


„Mert a túlzottan »szeretetteljesre« tervezett chatbotok, amellett, hogy mindig jelen vannak és elérhetők, érzelmi állapotaink rejtett építészeivé válhatnak, és így behatolnak és elfoglalják az emberek intim szféráit”ezzel a drámai üzenettel figyelmeztetett XIV. Leo pápa a mesterséges intelligencia veszélyeire.

A katolikus egyházfő az érzelmi függőséget okozó, túlságosan barátságosra programozott chatbotok szabályozását sürgeti. A pápa szerint az AI-technológia hígíthatja az emberi kreativitást és a döntéshozatalt, mivel egyre nehezebb megkülönböztetni, hogy egy valódi emberrel, egy bottal vagy egy virtuális influenszerrel beszélgetünk-e az interneten. A pápa ezért konkrét lépéseket követel.

„A megfelelő szabályozás megvédheti az embereket a chatbotokhoz fűződő érzelmi kötődéstől, és megfékezheti a hamis, manipulatív vagy félrevezető tartalmak terjedését”

– szögezte le.

A pápa aggodalmát fejezte ki amiatt is, hogy a technológia fejlesztése egy szűk elit kezében összpontosul, utalva a TIME magazin 2025-ös „Az AI építészei” címlapjára. Szerinte aggasztó, hogy

„egy szűk embercsoport olyan algoritmikus és MI-rendszereket irányít, amelyek finoman formálhatják a viselkedést, sőt átírhatják az emberi történelmet – beleértve az Egyház történelmét is –, gyakran anélkül, hogy ezt teljesen észrevennénk.”

A figyelmeztetés hátterében személyes dráma is áll. A digitális világban jártas, korábban X-fiókot is kezelő és okosórát viselő pápa 2025 végén találkozott Megan Garciával, annak a 14 éves fiúnak, Sewell Setzernek az édesanyjával, aki egy AI-chatbottal való intenzív kapcsolattartás után vetett véget az életének. A pápa üzenete egy szélesebb vitába illeszkedik: míg ő és mások a gyermekvédelem, az átláthatóság és a piaci koncentráció korlátozása mellett érvelnek, az iparági szereplők a fejlődést fékező túlszabályozás veszélyeire figyelmeztetnek, azzal érvelve, ami szinte mindig bejött eddig: az AI társadalmi hasznát emlegetik, például az orvostudományban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk