A Rovatból

7 újévi fogadalom az egészségedért, aminek köze sincs a kilók számolgatásához

Mi lenne ha a rövid életű, drasztikus elhatározások helyett ezúttal az általános boldogságot és jólétet tűznéd ki célul?

Link másolása

Közeledik az év vége, így az a pillanat is, mikor számot vetve 2018 sikereivel és kudarcaival, új célok felé vesszük az irányt. Tudjuk, az egészség és a jó közérzet nem csak a kalóriáktól függ, sokkal inkább az érzelmi, szellemi és fizikai jólétünktől. Íme pár apró lépés, amit könnyű "betartani", mégis sokat számíthat.

1. Legyél aktív, a móka kedvéért

Találj egy olyan mozgásformát, amibe bele tudsz szeretni - de tedd mindezt elsősorban a mentális jólétedért, ne a fogyás, vagy a kalóriák égetése legyen a végcél. Sokkal könnyebb lesz kitartanod egy olyan sport mellett, amit tényleg élvezel, ráadásul az endorfinoknak köszönhetően valósággal felpezseg majd benned a boldogság és az energia. Találd meg mi passzol hozzád igazán, legyen az egy táncóra a barátokkal, túrázás vagy jóga.

2. Iktass be szüneteket a közösségi média használatában

A közösségi média elvághat a jelen megélésétől és felemészti azt az időt, amit egyébként a lelki és fizikai egészséged fejlesztésére fordíthatnál. A telefonodon csekkolhatod, hogy mennyi órát töltöttél a "veszélyes" platformok, applikációk böngészésével - igyekezz ezt az időtartamot két és fél óra alá csökkenteni. A kis lépések is számítanak.

3. Építs ki egy működőképes, proaktív "Baráti Kör"-rendszert

Gyűjtsd össze a "legénységet" és támaszkodjatok egymásra bátran a szeretet és támogatás terén. Nyissatok egy közös beszélgetést és küldjetek egymásnak akár meglepetésszerűen is pozitív megerősítést közvetítő, inspiráló üzeneteket. Hogy ha egészségesebben szeretnél étkezni, jobban figyelnél a napi mozgás betartására, ezek a csoportok emlékeztetőül is szolgálhatnak a következő lépés vagy a motiváció fenntartásában, illetve lelki vészhelyzetek esetében is.

4. Egyél több növényalapú élelmiszert

Tudjuk, hogy a gyümölcsök és zöldségek fogyasztása milyen fontos, de nem szükséges rögtön radikális lépéseket tennünk. Az viszont bizonyított, hogy a növényalapú étrend felé történő elmozdulás remek segítőtárs a betegségmegelőzésben. Véd a szívbetegségek ellen és növeli a rostok bevitelének eredményességét. Anélkül, hogy vegetáriánusokká vagy vegánokká válnánk, már az apró lépések is rengeteget számítanak. Tarts "hús mentes hétfő"-t vagy kísérletezz különféle gabonákkal.

5. Egy héten legalább háromszor főzz otthon

Kedvenc szakácskönyvekkel, edényekkel és serpenyőkkel elő! Az otthoni főzés nem csak olyan pozitív egészségügyi előnyökkel kecsegtet, mint a csökkentett kalória- és nátrium-bevitel, hanem általában együtt jár az egészségesebb összetevők használatával és egy olyan intim közösségi együttléttel, amit az éttermi étkezések ritkán biztosítanak.

Egy-egy kedvenc, vagy új fogás elkészítése úgy is stresszcsökkentő szórakozássá válhat, ha egyedül fogunk neki. Ha pedig társas tevékenységként végezzük, igazi kötődést megerősítő, közös élmény lesz belőle. Ez majdnem annyira fontos egészségünk megőrzése érdekében, mint egy fitt ételkülönlegesség.

6. Szánj időt a meditációra

Könnyebb mondani, mint betartani, márpedig kutatások bizonyítják, hogy tudatos jelenlét tréningezése a megelégedettséghez és általános jóléthez vezető út alapköve. Manapság már számtalan meditációt segítő és tanító alkalmazással találkozhatunk, amik mind elősegítik a koncentrált ellazulást. A szakértők szerint napi 10 perc már jelentős befolyással bír a rugalmasság, a stressz-szint és a memória karbantartásában.

7. Tanulj meg NEM-et mondani

Gyakran olyannyira a munka, a kötelezettségek és a közösségi életünk mókuskerekébe ragadunk, hogy a végén elfelejtünk dolgokat megtenni "csak úgy magunkért" és teljesíteni saját vágyainkat. A FOMO, vagyis a kimaradástól való félelem a közösségi média jelen korában gyakran felüti a fejét, de tanuljuk meg, hogy legyen szó az élet bármely területéről, szünetekre bizony szükségünk van. Mikor saját mentális és fizikai egészségedről és igényeidről van szó, tanulj meg könyörtelenül NEM-et mondani mások kéréseire.

Forrás: Popsugar

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


ÉLET-STÍLUS
Nagyon a zsebedbe kell nyúlnod, ha a budapesti agglomerációban akarsz ingatlant – mutatjuk, hol a legdrágábbak
Majdnem 20 százalékkal nőtt a négyzetméterár, nincs nagy meglepetés a települések listáján.
MTI/Máthé Zoltán - szmo.hu
2024. április 26.


Link másolása


A Duna House csütörtökön közölte adatait az MTI-vel, amikből kiderül, hogy 2023-hoz képest nőtt az adásvételek száma, az otthonteremtés költsége pedig 10 millió forinttal nőtt a Budapest környéki területek ingatlanpiacán.

Tavaly a gazdasági nehézségek és magas hitelkamatok miatt országosan csökkent az ingatlanvásárlási kedv, ami az agglomerációban is éreztette hatását, 2022-hez képest 18 százalékkal esett vissza a forgalom.

Az ingatlanközvetítő adatai alapján idén is a nyugati szektorba vágyók (Biatorbágy, Budajenő, Budakeszi, Budaörs, Páty, Törökbálint, Zsámbék) fizetik meg a legmagasabb átlagos négyzetméterárat, ami jelenleg 19 százalékkal több, mint tavaly, 824 ezer forint.

12 százalékos emelkedést tapasztaltak a délkeleti szektorban is (Alsónémedi, Gyál, Gyömrő, Maglód, Ócsa, Üllő, Vecsés), ott jelenleg átlagosan 569 ezer fointba kerül egy négyzetméter.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Drága lesz idén a családi nyaralás, akár 30 ezer is lehet csak a strandbelépő
Van olyan strand, ahol a családi jegy is 23.700 forintra jön ki naponta. Ahol pedig nincs ilyen, ott még drágább lesz bejutnia egy családnak.

Link másolása

<

Drága lesz idén strandolni, egy család számára már a belépő is több tízezres kiadást jelent majd – derül ki a Blikk összeállításából. Azt írják:

Van olyan strand, ahol a családi jegy is 23 700 forintra jön ki naponta. Ahol pedig nincs ilyen összevont kedvezményes belépő és két gyerekjegyet is muszáj venni, a számla közelít a 30 ezer forinthoz.

Budapesten a legnépszerűbb a Palatinus a lap szerint, ahol június 15-től 5000-5500 forint lesz a belépő. Az előszezonban egy családi belépő 11 ezer forint, június közepétől már 13 900 illetve 15 300 forintot kell fizetniük, létszámtól és hétköznaptól, hétvégétől függően.

Kiemelkedik az áraival Hajdúszoboszló, ahol 8500-9000 a felnőtt jegy, a gyerekeknek pedig 5500 illetve 6000 forintot kell fizetni. Egy kétgyermekes családnál ez éppen 30 ezer forint, viszont a jegy érvényes lesz a csúszdaparkra is.

Szegeden a legdrágább a szimpla strandbelépő: a felnőtteknek 8300, a diákoknak 4600 forintot kell fizetniük. A családi jegy 23 700 forint.

Az olcsóbbak közé tartozik a Gyulai Várfürdő, felnőtteknek 4300, diákoknak 3900 forintért. Eger strandja pedig most 3800 forintos napi és 9700 illetve 12 100 forintos családi belépővel látogatható.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


ÉLET-STÍLUS
Az első babavárósok negyedénél nem született meg a gyerek, és mindjárt lejár a határidő
A kormányhivatal méltányosságból részletfizetést és halasztást is engedélyezhet, vagy akár el is engedhetik a tartozás egy részét.

Link másolása

Remekül kezdett a csok plusz a legfrissebb, márciusi adatok alapján, mondta az Indexnek Hornung Ágnes. A Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára szerint március végéig több mint 3100 igénylést adtak be, vagyis ennyi fiatal házaspár élt a lehetőséggel már az első három hónapban.

A befogadott kérelmek összege 83 milliárd forint, azaz a családok átlagosan 26 millió forint hitelt igényeltek

- mondta az államtitkár. Az interjúból az is kiderül, hogy az egy gyereket tervezők átlagosan 23 millió, a két gyereket tervezők 29 millió, a nagycsaládra vágyók pedig 44 millió forint összegű kölcsönt igényelnek. A családok mintegy háromnegyede első közös otthonának megszerzésére, negyedük pedig másik otthonba való költözéshez igényli a kölcsönt.

Hornung Ágnes az elmaradt gyerekvállalásokkal kapcsolatban elmondta, eddig csak a csok támogatás kapcsán állnak rendelkezésre részleges adatok, hiszen ott az előre vállalt gyermekek esetében a támogatást akkor kell visszafizetni, ha az első gyermek 4 éven belül nem érkezik meg.

Ám még nem tudnak teljes körű adatokkal szolgálni, hiszen ugyan az első gyermek vállalására vonatkozó négyéves határidők az első években igénylőknél elvileg már lejártak, de építkezés vagy bővítés esetén ez a határidő csak a munkák befejezésétől, vagyis akár több évvel később indul; a második gyermekek születésére előírt 8 éves határidők és különösen a három gyermeknél irányadó 10 éves határidők pedig értelemszerűen még nem esedékesek.

Az államtitkár kitért a babaváró hitelre is, ami 2019 júliusában indult. Ott az első gyermek születésére 5 éves intervallumot biztosítottak, így most még senkinek sem járt le ténylegesen, de 2024 második félévében, júliustól már lehetnek ilyenek. A Magyar Államkincstárnál lévő legfrissebb összevetés szerint

a 2019-ben igényelt babavárók esetében az igénylők kevesebb mint negyedénél nem volt igazolva az, hogy megszületett az első gyerek.

Bizonyosan nincs remény a gyermekvállalásra, ahol a gyermeket vállaló pár elvált. Ilyenkor a kamattámogatást a jegybanki alapkamat +5 százalékos büntetőkamattal kell visszafizetni.

Hornung hangsúlyozta: a kormányhivatal méltányossági eljárás keretében a fizetési kötelezettség teljesítésére részletfizetést, vagy legfeljebb 5 évre fizetési halasztást engedélyezhet, illetve a fizetési kötelezettséget részben vagy teljesen el is engedheti.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


ÉLET-STÍLUS
Megcsinálták: kiadóvá vált a Fel! című rajzfilm ikonikus repülő háza
Az Airbnb megvalósította a Fel! című rajzfilm ikonikus repülő házát. Azok, akiknek sikerül lefoglalniuk, kapnak egy "ifjú felfedező" jelvényt.
Fotó: Airbnb - szmo.hu
2024. május 02.


Link másolása

A szálláshelyeket kiadó cég, az Airbnb most húzott egy merészet, és megvalósította a Fel! című rajzfilm ikonikus repülő házát az Icons program segítségével.

Ha valaki nem emlékezne rá, a 2009-es Disney-Pixar filmben feltűnik egy ikonikus ház, amely léggömbök segítségével repül az égen.

Az Airbnb most megcsinálta a valóságban ezt az építményt az új-mexikói Abiquiu városában. A házat több mint 8000 léggömb – illetve egy hatalmas daru tartja 50 láb magasan.

Brian Chesky, az Airbnb társalapítója és vezérigazgatója május elsején egy Los Angeles-i rendezvényen mutatta be a különleges házat.

Azok, akiknek sikerül lefoglalniuk az ikonikus lebegő házat, kapnak egy „ifjú felfedező” jelvényt. Aki pedig elvégez bizonyos házimunkát a ház körül, további jelvényeket kaphat, akárcsak Russell, az egyik szereplő a filmben.

Nem árt sietni, ha valaki szállást akar foglalni a repülő házban, ugyanis május 15-ig lehet csak jelentkezni erre a különleges élményre.

(via Unilad)

Link másolása
KÖVESS MINKET: