30-asként új karrier?
Sárai Dávid és Maróti Petra pár évvel ezelőtt nem gondolta volna, hogy ilyen fordulat áll be az életükbe. Most azonban, hogy két fitnesztermet üzemeltetnek, órákat tartanak és munkát adnak edzőknek, úgy érzik, hogy ez a legjobb döntés volt, amit megléphettek.
Petra eredetileg konduktorként végzett, az intézeti munkája mellett magánórákat is vállalt, hogy kiegészíthesse a havi fizetését. Mikor Dávid párja lett, megismerkedett a fitnesz világával, és egyre inkább megkedvelte, elkezdte képezni, fejleszteni magát míg végül fitnesz instruktori vizsgát tett.

Dávid már több mint tíz éve foglalkozik edzősködéssel, eleinte a küzdősportok területén volt aktív, majd átnyergelt a fitnesz vonalára. Tanulmányozta a nemzetközi trendeket, kipróbált különböző módszereket, tanult, majd kifejlesztette saját módszerét.
Célja, hogy olyan mozgásformát adhasson át a sportolni vágyóknak, ami egyszerre fejleszti az állóképességet és az izomzatot, de ügyel az ízületek, a gerinc megóvására.
VIDEÓ: Kisfilmünkből megismerheted Petrát, Dávidot és a vállalkozásukat

„Először csak néhány órányi helyet béreltünk egy ferencvárosi edzőteremben, a Mesterveremben, főként TRX-re építő órákat tartottunk” – meséli a kezdetekről Dávid. „Az órák azonban hamar igen népszerűek lettek, egyre többen jelentkeztek, egyre több idősávot kellett lefoglalnunk a teremben, míg mi maradtunk az egyedüliek, átvéve így az üzemeltetést.”
Hogy az edzések híre egyáltalán eljutott a célközönséghez, leginkább a környéken élő fiatalokhoz, abban sokat segített Dávid marketinges múltja: célzott kampányokat indított a Facebookon, felpörgette az Instagram oldalukat, aminek hatására mindig újabb és újabb érdeklődők jelentkeztek. Ezért is gondolták úgy idén év elejére, hogy eljött az ideje a bővülésnek, újabb helyszínt kerestek.
„A saját jövőnkbe fektetni igazán megéri, hiszen az erre fordított idő és energia kézzel foghatóan megtérül. Sokan a képzéseket, tanfolyamokat követően találják meg álmaik állását, vagy valósítják meg régóta tervezett vállalkozásukat. A karrierváltással kapcsolatos anyagi háttér megteremtése azonban akár hónapokat, sőt éveket is igénybe vehet. Ebben a helyzetben nyújthat segítséget egy személyi kölcsön*, amelyet ma már néhány órán belül, akár az otthonunkból egyszerűen online is igényelhetünk. A felmerülő kérdések megválaszolásában pedig az ügyintézőink készségesen segítenek” – javasolja Dr. Rajmonné Veres Ibolya, az OTP Bank Fogyasztási Hitelek Főosztályának igazgatója.
*THM mértéke: 8,3% - 23,1%
A második termüket, a HIIT2-t szintén Ferencvárosban nyitották meg. Itt már két helyiségben akár párhuzamosan is folyhatnak edzések, sőt, egy masszázshelyiségnek is jutott hely. A bővülés azt is jelentette, hogy kisebb csapatot kellett kialakítaniuk maguk köré, négy további edzőnek adnak munkát.
„Itt még nincs is megállás, további terveink is vannak: még idén nyáron egy új egységgel egészítjük ki a HIIT2-t, kibérelve a szomszédos helyiséget és elindítva a jóga és body art órákat” – avat be Petra a várható újdonságokba.
Vállalkozónak lenni egész más, mint alkalmazottként dolgozni, sokkal nagyobb szabadsággal, de egyben nagyobb felelősségvállalással is jár.
Nem mindegy például, hogyan döntenek a bevételeik felhasználásáról, a következő beruházásaik megvalósításáról – állítják mindketten. A stabil anyagi háttér pedig nélkülözhetetlen egy vállalkozáshoz.

„Amikor elindultunk, a megtakarításainkat fektettük be, hogy berendezzük a termet, kicsinosítsuk, eszközöket vásároljunk. Úgy gondoltuk, hogy ez egy befektetés a jövőnkbe. És a jövő csak egyre színesedik, mindig újabb és újabb céljaink alakulnak. Szeretnénk például infraszaunát venni, amihez már nem biztos, hogy elegendő a saját forrás, szükség lehet pénzügyi partnerre” – mondja Dávid.
Hogy mi a titkuk? A hozzájuk járók a családias légkörre, a szakmaiságra és odafigyelésre, és a kiváló közösségre esküsznek. Utóbbit Dávidék a virtuális térben is igyekeznek egyben tartani, de nem egyszer volt már rá példa, hogy a terembe járók közösen születésnapoztak, vagy társasjáték estet tartottak.