10 jó tanács egy szuper tanártól a kollégáinak
Az alábbi írást Balatoni József, azaz Jocó bácsi, az ország legismertebb történelemtanára osztotta meg Facebook-oldalán. Elmondása szerint nem ismeri az eredeti forrást, ő is az interneten találta még évekkel ezelőtt. De kezdettől fogva ezekhez az elvekhez tartotta magát, és bejött neki. Valóban: ha az összes tanár így tenne, a diákoknak is biztos sokkal jobb élmény lenne iskolába járni.
1. Beszélgess sokat a gyerekekkel! Ez az egyik legfontosabb dolog. Ahhoz, hogy megértsd őket, tudnod kell, hogy mi jár a fejükben.
2. Legyél érzékeny a problémáikra! A szülőkön kívül te vagy az, aki a legtöbb időt tölti velük. Adj nekik tanácsot, vagy csak egyszerűen hallgasd meg őket! Ha tudják, hogy számíthatnak rád, akkor kivívtad a tiszteletüket, ami elengedhetetlen a közös munkához.
3. Ha fáradt vagy, pihenj! Nem lehet a pedagógusoktól sem azt kívánni, hogy ha gondjuk, bajuk van, vagy csak fáradtak, ne hasson ki a napi teendőkre, de ez nem probléma. Jó, ha látják, hogy te is ember vagy. Lazítsatok együtt pár percig játékkal, beszélgetéssel. Mondd el nekik, mi nyomja a lelkedet (persze nem kell mindent elmondani, csak néhány apróságot. Például fáj a fejed, nem aludtál jól, lehangol az időjárás…). Melletted állnak és segítenek. Minden ember tudja, hogy sokkal jobb érzés adni, mint kapni. Hagyd, hogy az iskolában is átéljék!
4. Próbálj naprakész lenni a mai fiatalok kedvenc időtöltéseiben, és használd fel! Ismerd a zenéiket, a könyveiket, a filmjeiket. Mindegyik kulcs a lelkükhöz. Nem szívesen olvas egy gyerek? Van olyan téma, ami érdekli, és ami olvasásra ösztönzi. Lépj túl a hagyományos módszereken, és használd azt az információt, amit tőlük kapsz!
5. Dramatizálj minél többet! Az, hogy mások bőrébe bújva ismerünk meg egy másik világot, ősidők óta izgalmas úgy a gyerekek, mint a felnőttek körében is. Nem létezik olyan tantárgy, amibe ne lehetne egy kis szerepjátszást, színjátszást belecsempészni. Hagyjuk, hogy kicsit mások lehessenek a gyerekek, mint önmaguk. Sokkal könnyebben megnyílnak.
6. Minden gyerek jó valamiben. Derítsd ki, mi az, és ezáltal mindig lesz egy téma, amihez nyúlhatsz, ha valamiben nehézsége támad.
7. Tedd félre az előző évszázadban használatos „drákói szigort”. A mai fiatalok nem ijednek meg a beírásoktól, meg a fekete pontoktól. Inkább jutalmazz, az sokkal hatásosabb. Találj ki minél több lehetőséget, hogy jutalmazhass. A legrosszabbnak kikiáltott gyerekkel is csodát tehetsz, ha büszke lehet magára. (Ne értsen félre senki, nem csokiról meg cukorról van szó. Én jutalomkártyákat adtam, amit havonta összeszámoltunk. Akinek a legtöbb jött össze, hó végén oklevelet kapott. Év végén összeszámoltuk mindenkinek, és az első 3 helyezett élmény ajándékot kapott, pl. belépőt a Csodák Palotájába…)
8. Néha legyél te is gyerek! Ezt nagyon fontosnak tartom. Nevess velük, hógolyózz velük, így fognak igazán közel érezni.
9. Adj lehetőséget arra, hogy néha a gyerekek tanítsanak neked valamit, és hagyd, hogy ők irányítsanak benne. Nagyon élvezni fogod, ezt garantálom!
10. Engedd nyugodtan közel a gyerekeket! Szeresd, hogy szerethessenek téged!
Jocó bácsiról bővebben a vele készített interjúnkban olvashattok: KATT IDE)
Ha egyetértesz az elvekkel oszd meg a cikket!